ÖTVENEGYEDIK FABULA

Egy lóról, szarvasról és vadászról

Egy ló és egy szarvas egybeveszének, és igen kezdék egymást gyûlölni, és egymásra törni. De müvelhogy a ló látá, hogy szép és igen gyors volna a szarvas, képzé azt, hogy õ nem érne véle, és hogy bosszút nem állhatna rajta. Minekokaért irigységbõl indíttatván, elméne egy vadászhoz, és mondá annak: „Vajki jó hírt mondanék tenéked, ha szómat fogadnád. Ím, egy igen nagy és kevér szarvas vagyon egy helyen, ha azt megfognád, jó hasznáját vehetnéd. Jeles pecsenéket vághatnál belõle, mind a bõrét s mind a szép szarvakat drága pénzen eladhatnád.” Mondá a vadász a lónak: „Én nem tudom, hol vagyon, és ha szinte megtalálom, nem áll meg, és nem lõhetem, sem meg nem foghatom.” Mondá a ló: „Én megmondom, mit tégy. Én elmegyek, és megkémlem, annak utána idejövek hozzád, és megjelentem tenéked, hol vagyon. Addig te szerezz nyerget és féket. Annak utána ülj hátamra, és hamar odaviszlek, és jargalj utána és üsd által: ekképpen tied lészen.” Minekutána a ló megkémlötte volna a szarvast, visszajöve a vadászhoz. És a vadász megnyergelé, és féket vete fejébe és reá üle. És midõn alámentenek volna a gödörhöz, ahol a szarvas vala, meglátá õket a szarvas, és felszekelvén, nagy gyorsan kezde a hegy ódalán felmenni, és a csere felé tartani. Utána innég a ló, és igen igyeközik a szarvast elérni. Midõn messze el kezdene maradni, a vadász vágni kezdé a sarkantyúval a lovat, és mondá: „Nosza jobban, mert így el nem érjük.” Azonközbe az erdõbe esék a szarvas. És mondá a ló nagy fáradva: „Jaj, hagyj békét, igen elfáradtam, el nem érhetem. Szállj le rólam, és vedd le a nyerget hátamról és a féket fejembõl.” Mondá a vadász: „Elkéltél arról. Hátadon ülek; szájadban a zabola: bezzeg elkéltél a szabadságról, hanem odamégy, ahova én mondom. Ha kedig nem mûveled, bezzeg megérzed a deffentõ vasat az oldaladban” etc.

ÉRTELME

E fabulával erre int a bölcs. Elõszer, hogy jámbor és csendességes életûek legyünk, és senkit ne bántsunk, senkivel egybe se vesszünk, mert abból irigység, gyûlölség és bosszúállásra való kévánság és igyeközet támad, melyekbõl lészen mindenféle nyavalya és veszedelem. Jobb az embernek, hogy baráti legyenek, mint ellenségi. Jobb, hogy ezer baráti legyenek, mint csak egy ellensége.

Annak utána arra int, hogy bosszúállásra ne igyeközzünk. Mert gyakorta történik, hogy az Istennek ítíletibõl visszafordul a kasza, és ahol mi másnak akarunk ártani, és mást igyeközünk elveszteni, ott mi magunknak teszünk kárt, és veszélt keresünk fejünkre. Mert igaz az Isten, ki magának kévánja a bosszúállást. Vajha ezt meggondolnák a nagyurak, bizony jobb állapatban volna az õ dolgok. Budában nem volna török basa. De a nyereg hátunkon maradott, és a zabola szájunkban. Úristen, a te igaz haragodba emléközzél meg a te nagy irgalmasságodról. Amen.