ÖTVENKETTEDIK FABULA

Egy szamárról és oroszlánról

Egy szamár az úton járván, talála egy oroszlánra. És az oroszlán elõtt hánni és dicsírni kezdé magát. És monda az oroszlánnak: „Jere velem a hegy tetejére, és ott megmutatom tenéked, mint féljenek tõlem mind a mezõi vadak.” Mosologni kezde az oroszlán, és mondá: „Ottan menjünk föl.” Midõn az okaért felmentenek volna a hegyre, az oroszlán mellé álla a szamár, és nagyon kezde szamár módra ordítani. Mikoron azt hallották volna a rókák és nyulak, igen kezdének menni és futni. Mondá a szamár az oroszlánnak: „Látod-é, mint ijedtek meg mindnyájan ezek, és mint futnak el?” Mondá az oroszlán: „Nem csoda ez énnékem, hogy elfutnak. Mert oly rettene­tes szavad vagyon, hogy azt meghallván, ennenmagam is elfutottam volna, ha nem tudtam volna azelõtt, hogy szamár légy. De müvelhogy tudtam, kicsoda légy, nem gondolok ordításoddal.”

ÉRTELME

E fabulával a bölcs azt jelenti, hogy az embernek az embere, kinek az Úristen elméjét, észt, bölcsességet adott, ne gondoljon a gennyedt és apró embereknek zúgódásával és rágalma­zásával. Te azt mûveljed, ami jó és tisztességes, és hivatalodban híven s isteni félelemmel járj. Ne gondolj avval, hogy emberek jó cseleködetit visszamagyarázzák. Midõn õreájok körül a szer, hogy valami tisztben a közenséges társaságnak szolgáljanak és hasznot tegyenek, ottan tetszik, kicsodák, és hogy semmi haszonra valók, noha sokat tudnak kérködni és csácsogni etc. Innég támadott a közmondás: Hadd hazudjan varga Bereck, azért ugyan jó talpat szab. Ismeg: Generosi equi non curant latratus canem. Az úton eljár a jó ló, keveset gondol avval, hogy ugatják az ebek. Arra való a szamár, hogy ordítson: ám ordítson etc.