ÖTVENKILENCEDIK FABULA

A juhról és varjúról

Egy varjú eleget évén mulatni röpüle. És midõn bokorról kõszálra és kõszálról örög fára ment volna, láta végre egy juhot a pázsiton legelni. És oda röpülvén, a juhnak a hátára száll. És midõn sokáig ott forgatta és teregötte volna magát, vágni kezdé az orrával a juhnak a hátát. És midõn sokáig gyötrötte volna és ide s tova kergötte volna, mondá a szegény juh: „Mért nem hagysz békét? Mit vétöttem én tenéked? Gondolnád meg, hogy egy szegény ártatlan juh vagyok. Miért nem mégy amoda ama komondorra? Szebb és simább annak a háta.” Mondá a varjú: „Vaj, balgatog állat! Te tanítasz-é engemet? Nem tudod-é a varjúknak hosszú életét, hogy szinte kilencszáz esztendeig élhet egyik. Én igen vén vagyok, és jól tudom, mit kelljen mûvelnem. Kemén a komondornak a háta, és a szõre igen sima. Nem jó ott ülni, mert igen hamar elcsúszni róla. A te hátad kedig széles és igen jó lágy.” Mondá a juh: „Bátor legyen így! De ha énnékem is olyan fogaim volnának, mint a komondornak, nemigen gyönyörködnél a hátamon ülni, noha lágy; de ha Isten így akarta, ottan ülj veszteg.”

ÉRTELME

E fabula jelenti a hatalmasoknak és kegyetleneknek mivoltokat, hogy felfuvalkodik az õ szüvek, és õhozzájok képest a szegéneket semminek vélik, és ugyan megutálják. Mintha õnálok egyedül volna mind az ész s mind az értelem, és a szegény együgyûeket ingyen sem vélik méltóknak lönni, hogy embereknek neveztessenek. És e felfuvalkodásból uralkodni kezdnek a szegénségen, és untalan csípik, mellyesztik, nyúzzák, róják, dúlják, fosztják, rabol­tatják, nyomorgatják etc. a szegény ártatlanakat. És ekképpen nagy fénességgel megmutatják magokat mindenütt. Ha látod kazdagságokat, tehát prédából gyüttet, a szegény ártatlan ember­nek verétéke; és egy pénz ára igaz marhájok nincsen. Elmennek ugyan a szegény ártatlanok, és fohászkodnak az Istenhöz, mert nem tehetnek róla. És midõn azoknak annak utána nincsen, hogy semmi többet nem vehetnek rajtok, ottan máshová vetik orrokat, ott is csípni akarnak: de komondorra találnak, és ekképpen egyik kegyetlen a másikra találkozik, és úgy mardassák egymást. És úgy teljesedik be a közmondás: Vonszon fakó, de ismeg vonsszák fakót. Ha annak utána megtekinted õket, tehát együtt megemésztöttenek, és undokul elvesztenek, mint porba lógané. Mert az Isten igaz, õ áll bosszút a szegényekért. Mint megmondotta: Ne bántsátok a szegényeket, mert énhozzám kiáltnak, és én igen hamar hallgatom a szegényeknek óhajtásokat. Bosszút állok éröttek, meg­verlek etc.