HETVENEDIK FABULA

Egy rókáról, farkasról és oroszlánról

Egy farkas igen éh lévén, erõvel vén egy ludat a rókától, melyet viszi vala az õ fiainak. A róka igen könyörge a farkasnak, hogy adná meg a ludat, mert az õ fiai meg fognának halni éhségnek miatta. Mondá a farkas: „Co, tova, te bakszar, ne zúgolódjál, mert nyilván megszakad a subád!” Elméne a róka bánkódván. Sok idõ múlva egyszer a róka a víz mellett talála egy nagy retkét, tehát még eleven. Midõn a róka azt megötte volna, és csak a farka volna hátra, reátalála a farkas. És midõn látta volna a farkadarabot, mondá: „Jó atyámfia, róka! Adj énnékem azt a darab halat!” Mondá a róka: „Bátor, ám vidd el!” És a farkas megevé a darab halat, és mondá a rókának: „Bezzeg jóízû lõn! Ó, kár, hogy nincs több.” Mondá a róka: „Ezekben ugyan eleget foghatunk, mert igen jó halász vagyok én. Ezt is én fogtam vala.” Mondá a farkas: „Taníts engemet is!” Felelé a róka: „Örömest. Menj be ez okaért e faluba: ott, kezel a végéhöz egy csapó lakik: annak a fala alatt áll egy nagy kosár, melybe a gyapjút szokta a patakba megmosni. Lopd el azt, és hozd ide. Ezennel ennyé halat fogunk, hogy elcsodálkozol belé.” Elméne a farkas, és ellopá a kosárt, és a patak mellé a rókához hozá. A róka vén egy füzet, és gúzst tekere belõle, és mondá a farkasnak: „Jere, álljadsza be a vízbe!” És a farkas beálla a vízbe. És a róka a gúzzsal erõsen megköté a kosárt a farkasnak a farkához, és mondá a farkasnak: „No, immár indulj által a vízen, és hátra ne tekénts, mert megijednének a halak és elmennének. Én hátul megtartom a kosárt, és farkammal kétfelõl nékikergötem a halakat. De erõsen vonjad, és ne gondolj véle, ha nehéz; mert annyival több lészen a hal.” Vonni kezdé a farkas a kosárt, és a róka turbokolni kezde a farkával, és egyik lábával tartja vala a kosárt, a másikkal köveket szedegöt vala a kosárba. Mikoron immár félig volna a kosár kövekkel, mondá a farkas: „Igen nehéz immár a kosár. Csak alég bírom. Tálam megérjük vele.” Mondá a róka: „Hallgass veszteg! Mind elûzed a halakat.” Erõsen voná ez okaért a farkas a kosárt. Mikoron kedig mind megtöltötte volna kövekkel, mondá a farkas: „Elég, Istenért! Immár ingyen sem mozdíthatom. Majd kiszakad a farkam.” Mondá a róka: „Hátra ne tekénts, mert mind kifutnak a halak. Én bemegyek a faluba, és egy dézsát lopok, és kiszedek a halakban. Könnyebb lészen annak utána a kosár.” Midõn kedig a faluba ment volna, megszólítá a pórokat, mondván: „Mit állatok itt? Nem tudjátok-é, mit csinál mostan a lator farkas? Annak elõtte való idõkbe mind elhordotta báránytokat, borjútokat és mennyé nagy kárt tött a disznócsordába. Avval meg nem elégöszik, hanem amoda ment a patakban, és ott halász, és még a halakat is el akarja vinni.” Felrohanának mindnyájan azt hallván, és pálcákat, dorongokat és karókat ragadván a patakra kezdenek futni. Ímé tehát ott áll a farkas a kosárhoz kötve. A pórok beszekelvén a vízbe, verni kezdék erõsen a farkast. De nem mozdíthatja vala a kosárt. A nagy verésbe addig huzalkodék, hogy odaszakada a farka, és kurtán szalada el. Mikoron elszaladott volna, a falu ellenébe egy halomra fel­mászkála betegen a nagy verés miatt. És keservesen nézni kezde a falura, és mondá: „Ó, ki sok jó pecsenét hordottam el tekörnyüled. Mely igen jóllaktam bárányokkal, borjúkkal és disznókkal. Ki ördeg vitt erre, ó, bolond ageb, hogy halásszá légy? Lám minden õseid és szüleid a rossz vizsla halászás nélkül tudtanak elélni; te kedig immár eszesbé tötted magadat azoknál, és immár encenbencét kévántál. Vé, ageb, halat! Vé, hol ördögben farkad? Úgy kell finnyás agebnek! No, lator róka, megcsaltál ugyan, de el nem mégy véle! Bizonnyal kitöltem bosszúmat rajtad.” Az idõben megbetegült vala a vadaknak királya, az oroszlán, és hasfájás miatt igen gyötrõdik vala. Hozzája mennek vala ez okaért mind a vadak, hogy királyokat meglátogatnák. Azok közett méne hozzája a kurta farkas is. És megkérdé õtet a király: „Jó farkas: nem tudsz-é valami orvosságot a hasfájás ellen?” Mondá a farkas: „Tudok igen jót. Itt a mezõben nem messze egy kevér róka vagyon, igen járt róka, ravasz és igen kevély. Mikoron az idejõ, hívasd be tanácsodba, és vond le a bõrt róla, és köttesd a hasadra. Ottan elmúlik minden fájdalmad. Csak erre kérlek kedig, jó király uram, hogy mikor levonszod a bõrt a rókáról, hogy úgy vonjad le, hogy meg ne haljon beléje, hanem elevenen megmaradhasson.” A róka kedig lyukat vájott vala kezel az oroszlánnak barlangjához. Ez okaért mind meghallgatá a farkasnak beszédit, mint tanítja vala az oroszlánt az orvosságra. Mikoron ez okaért a farkas elment volna az oroszlán elõl, elméne a róka, és egy sárba heverék és fokhagymát evék, és az oroszlánnak barlangja elejbe méne, és köszene a királnak. Mondá az oroszlán: „Jöszte, jó rókám, hadd ápoljalak meg, mert igen szeretlek.” Felelé a róka: „Meg ne bánjad, felséges király, hogy oda nem mehetek, mert emberséget értek, és jól tudom, mint kelljen a királyok elejbe menni. Én kedig most tisztátalan vagyok, és igen büdes a szájam. Mert fokhagymát öttem. És ím látja felséged, mint estem a sárba. Embertelen dolog volna, ha mostan közel mennék felségedhöz.” Mondá az oroszlán: „Hol jártál, hogy a sárba estél?” Felelé: „Igen messze földrõl jöttem. Mert midõn meghallottam volna, hogy felséged megbetegült, ottan sok földeket eljártam, hogy felségödnek orvosságot kérdhötnék, és úgy jöttem igen fáradva, és hogy a pallón általmenék, szédelegni kezde a fejem, és úgy esém a sárba.” Mondá az oroszlán: „Jámbor vagy. Micsoda az orvosság?” Felelé a róka: „Nincsen ég alatt jobb, mint az új farkas­bõrt melegen a hasra kötni. Vagyon kedig egy farkas itt nem messze. Azt kurta farkasnak híják. Mert nem jó helyre ment volt, tehát ott kellett zálagba a farkát hadni. Azt elhívassa felséged, és hídd be azt valami titokra. Annak utána fogd meg és vond le a bõrt róla szépen, hogy meg ne haljon, és a fején és lábain meghagyjad a bõrt. Úgy kössed a meleg bõrt a hasodra, és fejemre mondom, mindjárást megvigaszol.” Mondá az oroszlán: „Menj el! Küldj valakit érötte, hogy mindjárást eljõjen.” Minekutána érötte mentenek volna, a róka ellenébe egy meredökre felméne, és onnég várja vala a végét. Midõn a farkas eljött volna, mondá az oroszlán néki: „Jõj ide, valami titkot mondok.” Mikoron a farkas odatartotta volna a fülét, megkapá az oroszlán a farkast, és levoná a bõrét, de a fején és a négy lábán meghagyá, és mondá: „Eredj el! Mert azt mondják, hogy igen gonosz vagy, és latorságodért kellett tenéked farkadot zálagban hadni. Légy jámbor, mert még a többit is levonszom!” Mihelyt a farkas kijöve a barlangból az oroszlán elõl, ottan a sebes testére kezdének sietni a legyek és darázsok, és mardasni és csípni kezdék a testét. Futni kezde szegény, és meredek alá jöve, ahol a róka álla vala. És a róka kiáltani kezde: „Hallád-é? Hallád-é? Kicsoda vagy? Csoda dolgos vagy! Mely igen hév vagyon most, mégis bélelt süveged és kesztyûd vagyon, nem kérdek tetõled tanácsot. Talám doktor vagy, hogy birétomot töttél fel, és kösztyût viselsz? Eredj el immár, ageb! Úgy tetszik, megfüzetéd a lúd árát.” És a szegény farkas elpironkodék onnég.

ÉRTELME

E fabula ismeg inti a hatalmasokat, hogy az õ erejekbe és hatalmasságokba ne bízzanak, és ahhoz képest senkit meg ne utáljanak, és senkinek kárt ne tegyenek. Mert ha az órácska eljõ, melyet az igaz Isten a bosszúállásra és az hamisságnak és kegyetlenségnek megbüntötésére szörzett avagy rendelt, nyilván akkoron keveset használ az emberi hatalom. Isten elveszi akkoron a kegyetlenöktõl és a hamisoktól mind az értelmet, mind az eszet, mind tanácsot és mind a szüvet. Minek okaért annak utána egyik bolondságból a másikban esnek, és egyik szégyenbõl a másikba bekeverednek, méglen végre ugyan teljességgel elvesznek. Azért mondja az Isten efféle hatalmas kövélyeknek: Nem viszed lator szándékodat végre! Karikát vetek orrodban, mint egy bivalnak, és máshová hojszolgatlak. Innég vagyon ez, hogy a kevély kegyetlenek az õ felfúvásokban oly nagy szégyennel elvesznek. Alázd meg magadat ez okaért az Úristen elõtt, és légy jámbor!