HETVENHARMADIK FABULA

A szegénbõl lött kazdag emberrõl
és a kazdagból lött szegénrõl

Egy igen kazdag ember fia vala, kinek az atyja halála után sok marhát hagyott vala. Ez nemigen sok idõ múlva alá kezde szállani és igen elszegényedni. Vala ennek egy jámbor vén szomszédja, ki mondhatatlan igen szegény vala, de nem sok esztendeig igen marhás lõn és igen meg­kazdagula. Az ifjú, ki szegénségre jutott vala, a szomszédhoz méne, és szépen szóla annak, mondván: „Én ídes uram, jó szomszédom! Mi oka annak, hogy én igen marhás embernek fia lévén annyéra elszegényedtem, hogy csak alég vagyok belé; te kedig oly igen szegény valál, hogy csaknem kuldulásra jött vala dolgod, de mostan igen kazdag vagy. Majd te magad sem tudod marhádnak számát. Kérlek tégedet, jó szomszéd uram, jelents meg énnékem, mi módon jutottál a marhához. Tudod, mely jó szomszédod vala az apám: az õ barátságaért mûveld és jelents meg énnékem azt a módot, hogy én is megtanolhassam, mert nyavalyásul vagyon dol­gom.” Mondá a vén szomszéd: „Úgy vagyon. Az apád jó barátom vala, és õérette megmûvelem és megmondom, miképpen én megkazdagultam. De így, ha senkinek meg nem jelented és meg nem mutatod.” Felele az ifjú, és mondá: „Bizony nem jelentem, meg sem mutatom senkinek.” Mondá a vén szomszéd: „Jó fiam! A te kapud felett két fecske lakik. Ez esztendõbeli nyárba mindenkoron reggel felkelj, mikoron a fecskék reggel énekölni közdnek. És nagy figyelme­tesség­gel hallgass reá, mit mondjanak. Egy napon jeles dolgot hallasz tõlek. Mert ketten csoda dolgot kezdnek egymással beszéleni, melybõl tanácsot vehetsz és nagy bölcsességet a megkazdagulásra. Mind megmondják azok, hol kell a kéncset keresni, és miképpen kelljen azt találni. Holnap ismeg jõj hozzám, és egy ereklõbe való szent állatot adok; akkoron megmondom, mit cseleködjél avval.” És elméne a vén szomszéd, és vén fel egy csontocskát a földrõl, és egy zemesbe varrá azt. És másodnap megadá az ifjúnak, mondván: „Ím, szent tetem vagyon ebbe (maga egy lócson­tocska vala). Minden reggel, mikoron meg­hallgattad a fecskéket, és azok a mezõre mennek, te is elmenj. Elõszer a házba, és a szent tetemmel illessed az asztalt és az ágyat, a padokat, a táltartókat etc. És onnég kijõvén, a pitvart, abban a szuszékokat, kádokat etc. Onnég menjél a pincébe, és a szent tetemmel illessed az ászkokat, az ajtókat. Onnég menj az istállóba, illessed a vályókat, az pajtákban a gyászolokat, a csûrben a csûrbálványokat, a kertben a gyümölcsfákat etc. Onnég menj a szõlébe, és tisztességgel fenn hordozzad az eröklét, és megkörüld a szõlét. És meglátod, jó fiam, mely igen szentséges légyen az erökle, és mely igen nagy áldomása légyen.” Az ifjú igen megköszenvén, elvivé az eröklét, és úgy cseleködék, miképpen õtet tanította vala a vén szomszéd. Midõn kedig harmadnapig reggel felkölt volna, és a fecskéket megleste volna, tehát mind felesége, mind házanépe erõsen aloszik. A szomszédok készen kimennek szántani, és a szõlõbe kapálni. A szomszéd asszonyok tehát megfejték az ünõket, és készen kihajtották õket a több barmokkal egyetembe. Magában kezde ez okaért gondolkodni, mondván: „Bezzek nem jó így! Pokol útban jártam eddig. Nem csoda, hogy elszegényedtem.” És bemenvén a házba, megszólítá a feleségét: „Kelj fel, Rebeka! Emeld fel a nehezedet! Nem jól vagyon a dolog. Nem úgy élnek az emberek. Ott áll az ünõ, még berekesztve vagyon a borjú. Maga a szomszédság készen ki is hajtotta minden barmát.” Reggel ez okaért ekképpen kezdé felköltegötni háza­népét, és õ maga is a fecskéknek tanácsát meglesni. Annak utána a szobába menvén az eröklével, és illetvén az asztalt, a padokat etc., látá, tehát mindenütt darab könyerek és maradék borok vannak. Mosatlanok a tálok, töröttek a fazekok, és fél esztendõvel gyûtött szemétek, rozsdás nyások, sörpönék és vágókések etc. Annak utána a pitvarba vivén az eröklét, tehát lyukasok a szuszékok, és a disznók behágtanak a kádakba, és nagy kárt töttenek. Ezenképpen a pincében is és a szõllõben csak kárt látta etc. Kezde az okaért õ magába mondani: „Ennek elõtte reggel virradtáig és szinte eleget aludtam, annak utána morálván egy kevesik mindjárást felestökre mentem. Minden gondomat feleségemre és béresimre hattam. Lám, ördegül vagyon dolgom. Nem csoda, hogy elszegényedtem. No, nem jó más ember szájával ennyi. No, bezzek a fecs­kék­kel reggel felkelek, és elhordozom az eröklét.” Mikoron esztendeig elhordozta volna ekképpen, hazavivé ennek utána az eröklét a vén szomszédnak, mondván: „Jó szomszéd uram, igen köszenöm tekegyelmednek a jó fecskés tanácsot és a szentséges eröklét. Áldott dolog volt. Igen megszaporodott ez esztendõbe minden marhám. Minden elegem vagyon. De gonoszul valék annak elõtte.” Mondá a vén szomszéd: „Megnyitottad-é az öreklét?” Felelé az ifjú: „Nem.” Megnyitá ez okaért a vén szomszéd a zemest, és megmutatá néki a csontot. Mondá az ifjú: „Nem erökle ez, hanem lócsont.” Mondá a vén szomszéd: „Az tott. Látod-é, hogy nem ez szaporította meg marhádat, hanem hogy mindennap elmenvén, házadhoz és örökségödhöz láttál: az mûvelte a szaporodást. No, mit tanyítának a fecskék?” Felelé az ifjú: „Bizony erõsen lestem, hogy vélem szóljanak, de soha nem szólának. De addig hallgattam reggel fecsegötéseket, hogy immár elszoktam a reggeli álomtól, és örömest és minden nehézség nélkül felkelhetek és ottan dolgomat tehetem.” Mondá a vén szomszéd: „Csak ebbe maradj immár, és soha el nem szegényedel.”

ÉRTELME

E fabulának az értelme könnyû. Elõször azt jelenti meg, honnég legyen, hogy az emberek elszegényednek. Tudniillik ebbõl, hogy tunyák és restek, és csak a testnek gyönyörûségit keresik. Nem vigyáznak, és reggel az Istennel nem beszélnek, és nem imádkoznak õnéki. Továbbá, hogy hivataljokban restek és gondviseletlenek. Annak utána inti e fabula a resteket és tunyákat, hogy ébren legyenek, és könyöregvén az Istennek, az õ hivataljokban, a munkál­kodásban szorgal­matosok legyenek. Mert efféle munkálkodó híveknek munkájokat megáldja az Úr, és ménáját adja. Mint Salomon mondja: Az Úrnak áldomása, a tészen kazdaggá. Ismeg a bölcs: A rest kéz megszegényít. A munkálkodó kéz megkazdagít. Ne várjad ez okaért a sült galambokat az égbõl szájadba, hanem az Istennek parancsolatjának általa megindíttatván munkálkodjál, és az Isten megáldja munkádat. Ora et sedulo labora: Et sic habebis multa bona.