NYOLCVANEGYEDIK FABULA

Az emberrõl és a halványról

Egy embernek egy bálványa vala, kit feltött vala az õ házába, és nagyon szolgalmas vala annak tiszteletiben. És minekutána nagy ájítatossággal könyörgett volna néki, hogy jó szerencsét adna néki és elõmentet dolgaiban, semmit nem használa véle, hanem napról napra szegényebb lészen vala. Végre eluná az ember a sok hejába való szolgálatot, és megbúsulván, megkapá lábánál fogva a bálvánt, és a fejével a falhoz kezdé azt ütni, mondván: „Bizony hejába nem szolgállak.” És midõn keményen a falhoz ütötte volna, meghasada, és letörék a feje. És ottan egy gira arany kiesek belõle. És az ember felszedegöté azt, mondván: „Ó, visszafordult te gonosz állat, mely igen ájítatoson szolgállak tégödet, és kívántam, hogy segítségül lönnél szegénségemben, és jó szerencsét szörzenél énnékem, de soha nem segítél semmivel, hanem mind magadnak koporítottad az aranyat. Mostan kedig, hogy berontottam agyadat, ím, elég aranyat adtál, és minden szegénségembõl kisegítöttél.”

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy a családos ember hejába kedvez a gonosz családjának. Mert oly igen megátalkodtanak és megkeményedtenek a gonoszok az õ gonoszságokba, hogy hízelködéssel, ködvezéssel, jó cseleködéssel soha semmi hasznokat nem veheted. Ez okaért szükség, ha azt akarod, hogy valami jót és hasznos dolgot cseleködjenek, hogy jó sompálca és bot legyen kezedbe, és avval bírjad gonosz keménségöket. Azért mondották a régiek: Malo nodo, malus querendus est cuneus: A gonosz göcses fát ha meg akarod hasítani, tehát sulyok és vasék kell hozzá. Item: nux, asinus, mulier, familia non faciunt fructum nisi vapulent. A diúfa; szamár, gonosz asszonyember és házi nép nem teremt gyümölcset veretlen.