NYOLCVANHARMADIK FABULA

Egy juhpásztor gyermekrõl

Egy pásztorgyermek legeltöti vala az juhokat egy dombon. Ez gyakorta kiáltani kezde a szántóknak. „Tolvaj, tolvaj! Ne hagyjatok, ne hagyjatok! Mert a farkas jött a juhok közikben.” Hallván azt a szántók, elhagyák szántásokat, és a gyermekhöz sietének mindnyájan, hogy megszabadítanák a juhokat a farkastól. És mikoron odamentenek volna, ottan kacagni kezde a gyermek, és megmeveté a szántókat, miérthogy megcsalta volna õket. Ez kedig gyakorta lõn. Nem sok idõ múlva ugyan valóba eljöve a farkas, és szaggatni kezdé a juhokat. Ottan kiáltani kezde a gyermek: „Tolvaj, tolvaj! Ne hagyjatok, jó uraim! Mert a farkas mind leszaggatja a juhokat.” De a szántók nem hivék a gyermeknek beszédét, miérthogy azelõtt hazugságával gyakorta megcsalta vala õket. És mikoron senki nem jõne segítségre, és a farkas nagy sokat leszaggatna a juhokban, odafutamék, hogy a pálcával elûzné a farkast. Látván a farkas, hogy csak gyermek volna, reáje tére, és õtet is lemará. Ekképpen vévé a hazugságnak hasznáját.

ÉRTELME

E fabula erre int, hogy az ember az igazmondást szeresse és kövesse, és a hazugságot gyûlölje és eltávoztassa. Kiváltképpen az ifjak. Mert szidalmas dolog a hazugság, miképpen szép jószág az igazmondás. A hazugság soha nincsen szégyen és kár nélkül. A hazugsággal általmehetni az országon, de nem jöjhetni vissza. Aki egyszer hazugságban találtatik, vajki nagy kárt vall. Mert másszor, ha szinte igazat mond is, azért ugyan nem hisznek néki.