NYOLCVANHATODIK FABULA

Egy férfiúról és annak két feleségérõl

Vala egy férfiú, kinek felesége, kit igen megunt vala, télbe meghala, kinek halálán a férfiú igen örüle. És mikoron a tavasz el kezdene érközni, tanácsot kezde kérdözni barátitól, kit volna jó házastársul választani és venni magának. Egyik barátja ezt mondja vala néki: „Szeretõ barátom! Ha meg akarsz házasodni, tehát igen ifjat ne végy, hanem olyant, ki a te idõdhöz hasonló. Mert te is immár koros szabásó vagy, és lisztes immár a fejed. Ha ifjat vész, az ottan kezd õsz hajaidat megutálni, és nagy nyomorúságokban és bánatokban kezdesz miatta lenni. Tied lészen a bárány, akárkicsoda volt a kos.” Másik barátjához menvén, attól is tanácsot kezde kérdeni. Az ekképpen szóla néki: „Szeretõ barátom! Koros asszonyállatot ne végy! Tudod-é, mint untad vala a másikat, mely jó szerencsédre meghala. Ha korost vész, az bírt az elébeli urával, és amint avval bánt, szinte azonképpen véled is akar cseleködni. Soha nem gyõzed kedvét keresni. Ha bejõ a házba, morog véled. Ha kimegyen, posszogással vészen búcsút tõled. Ez okaért végy ifjat, azt kezedre taníthatod, és gyönyörûséges lészen véle lakásod” etc. Elbúsula a férfiú a két tanács miatt, és mondá: „Megyek? Elveszett eszem ezeknek tanácsok miatt. No, tudom, mit mûvelek.” És elméne, és két feleséget vén magának, egy korost és egy igen ifjat. Mikoron immár együtt laknának, mindenik a feleségek közül hízelködni kezde férjének. De a férfiú inkább kezdé szeretetit megmutatni a szép menyecskéhöz, hogynem a koroshoz, melyen a koros igen bánkódni kezde. De álnakságot gondola, és elméne a férfiú mellé, és hozzá kezdé magát törleni, és nagy szeretetet hozzá mutatni. És miérthogy untalan fejébe néz vala, gondolá õ magában: „Bizony az én férjemet énhozzám hasonlóvá tészem.” És midõn a térdén alonnék a férje, ki kezde lassan-lassan az fekete hajakat tépni, mondván: „Énnékem is õsz a fejem, de ez ezennel hozzám hasanlatos lészen; mert bizony mind kitépem a feketéket.” Látván azt a menyecske, gondolni kezdé: „Bizony ebbõl jó nem követközik, mert az uram meglátja a tükörben, hogy teljességgel õsz haja vagyon, és ottan meg kezd tégödet, miérthogy igen ifjú vagy, utálni és a vén vigyorhoz ragaszkodik; ottan nem jól lészen dolgod.” És elméne, és hízelködni kezde a férjének, és midõn a térdén alonnék, mind kitépé néki az õsz hajokat, annyéra, hogy a feje megkapaszula, és sima lõn, mint egy vakart tök. És mikoron kijött volna a házból, megláták õtet a szomszédok, és mondának: „Mi ördög lelte a szomszédot? Ím, mint fénlik a taréja.” Azelõtt fürtes Gálnak vala neve, de immár kopasz Gálnak híják. Agebül járt!

ÉRTELME

E fabula megjegyzi és megcsúfolja a vénembereket, kik eszeket hátrahagyván, és termé­szetöknek fogyatkozását nem mértékölvén, magagondolatlanul testi gyönyörûségöket és kévánságokat követik, és vénkorokban megházasulnak. Ezek nagyobb bolonságot nem cseleködhetnek, és kárt nagyobbat magoknak soha nem tehetnek. Mert ha aggot vészen az ember, mi haszon jõ abból? Nemhogy szolgálna néki, hanem szükségesb volna, hogy õ maga szolgálna annak. Aminémû erkölcset hozott az elõbeli urától, azt soha el nem hagyja. Ez is nagy nyavalya. Ha ifjat vészen: a sem illik egybe, mert a tehén- és borjúhús nem fõ meg egyaránt. Onnég lészen, hogy övé lészen a bárány, de más volt a kos.