NYOLCVANKILENCEDIK FABULA

Két rákról

A gyermekdid rákot látta az õ atyja, hogy a vízbe mind visszamenne, és igen megháborodék rajta. És megszólítá a fiát, mondván: „Jó fiam, ne járj olyformán, mert rút vagy véle. Elõ járj, mint az egyéb lelkes állatok.” Felelé a fiú az atyjának, a nagy ráknak: „Vallom, ídesapám, hogy a fiú tartozik az atyjának engödni, és annak példáját követni. De miérthogy rákot soha nem láttam, ki elõ járt volna, hanem csak hátra, ez okaért a mi nemzetünknek példáját követtem eddig. De ha te, ídesapám, jó és szép példát adsz énnékem, és elõttem elöl mégy, én is igyeközem példádat követnem.” Mikoron az öreg rák jó példát igyeköznék adni az õ fiának és elöl akarna menni, igen lassan kezde ballagni, miérthogy nem szokta volna. Mondá a fia: „Ha a halászok kergötni kezdenek, igen hamar elérnek és megfognak, ha így kezdesz ballagni.” Felelé az atyja: „Más módon megyek akkor.” Kérdé a fia: „Mint mégy akkoron?” És mondá az atyja: „Így.” És gyorsan hátra méne. Mondá a fia: „Ídesapám! Ha ez a járás hasznosb, tehát csak e mellett maradok meg. Ám valaki elöl akar menni, menjen.”

ÉRTELME

Elõszer e fabula ezt jelenti, hogy nehéz a természetbõl vött szokást megváltoztatni. Amint az Isten az embert teremtötte, és az õ életének módját tisztességgel elrendölte, ha így jár és cseleköszik, jól vagyon, és igen illik hozzája. De ha finnyáskodik, és az elrendelt útból kihág, ottan kitör belõle és kimutatja magát a kövélység, mely igen szidalmas. Annak utána a fabula arra inti az embert, hogy ha mást akar megfeddni és igazgatni, tehát elõszer õ maga köbelébe nézzen, és megismerje magát, ha afféle vétökben részes, melyrõl mást meg akar feddeni. Mert nem illik külemben.