KILENCVENHATODIK FABULA

Egy pórról és szép madárkáról

Egy pórnak vala egy igen szép szénakertje, melyben szép gyümölcsfák valának, és egy igen szép kútfõ. Mikoron egynémelykor munkájától megtért volna, beméne a szénakertbe, és lefekivék egy szép almafa alatt, hogy ott megnyugodnék. Jöve egy igen szép madárka az almafára, és ott kezde énekelni ídes és igen gyönyörûséges szóval. Hallván azt a pór, igen gyönyörkedék abban, és nagy sok helyen kezde urkokat és lépet vetni, méglen megfogá a madárkát. És midõn immár megfogta volna, és kezébe hordoznája, megszólítá a madárka a pórt, mondván: „Miért szörzettél ennyé munkát magadnak énéröttem, hogy megfognál engemet? Mit használsz vélem? Látod-é, mely igen apró madárka vagyok?” Felelé a pór: „Azért fogtalak meg, hogy énekelj énnékem.” Mondá a madár: „Bizony én soha nem éneklek tenéked.” Felelé a pór: „Tehát megészlek.” Mondá a madárka: „Hogy ennél engemet? Nem látod-é, mely igen kicsin vagyok? Mind tollastól egy­szersmind benyelhetnél engemet. De mit használnál véle? De ha elbocsátasz, így nagy hasznámat vészed, mert szabadulásomat hálaadással megfüzetem, és háromféle jeles tanóságot jelentek tenéked, melyet többet használsz, hogynem mint három kevér borjút adnék ajándokba tenéked.” Hallván a pór ezt az ígéretet, elbocsátá a madárkát. A madárka elmenvén, egy fára üle, és onnég kezde alászólani, mondván: „Hallod-é, poremus? Megmondom a tanóságokat. Elsõ: Ne higgy mindent, amit hallasz, kiváltképpen, ha eszedbe veheted, hogy az igazsággal ellenközik. Ami nálad vagyon, és amivel bírsz, azt megtartsad és el ne bocsássad. Harmadik: amit elvesztöttél és vissza nem hozhatsz, az után ne bánkódjál, hanem elfelejtsed.” Ezeknek utána felszóval kezde a madárka énekölni és az Istennek hálaadással dicsíretet mondani, mondván: „Dicsírem az én Istenemet, ki rólam gondot viselt, és megkábította poremus bátyámat, hogy nem tudta eszébe venni a szép robintot, mely az én gyomromban vagyon, kinek nehézsége egy egész lotot nyom; melyet ha poremus bátyám kaphatott volna, mindjárást nagy úrrá lött volna. De énnékem ezért meg kellett volna holnom, mostan kedig élek. Hála legyen az Istennek.” Hallván ezt a pór, sírni és jajgatni kezde és bolondsága felõl igen panaszolkodni. Mondá ez okaért a madárka õnéki: „Ó, bolond pór! Miért gyötred szüvedet bánattal? Elfeledköztél-é immár olyan hamarsággal a jó tanúságról? Tudod-é, mint mondám, hogy ne hinnél mindazt, amit hallasz, kéváltképpen, ha oly dolog leend, mely az igazmondáshoz nem hasanló. Hogyhogy lehetne ez, hogy gyomromba egy lot nyomó robin volna, holott ennenmagam csak alig nyomok egy nehezéket? És ha szinte igaz volt volna, amit megmondottam vala: tehát meg kellett volna engemet tartanod és el nem bocsátnod. Ennek felötte, ha igaz volt volna, immár elvesztötted volna, nem kellett volna utánam bánkódnod, miérthogy oda vagyok, és vissza nem hozhatsz. Ez okaért, jó pór bátyám, hadd el a grobiánságot, és tanold meg a bölcsességet.”

ÉRTELME

E fabulának nem szükség sok beszéddel az õ értelmét megadni. Mert az értelme benne vagyon megjelentvén. Tudniillik, hogy mindent ne higgyünk mindjárást, amit hallunk, hanem mértékre vessük, és meglássuk, ha egyeránt jár az igazságnak linával. Ezért mondották a régiek: Qui facile credit, facile decipitur. Aki hamar hiszen, kész megcsalt ember az. Másszor, hogy Istentõl nékünk adott ajándékokat megõrizzük, és bolondságból azokat el ne veszessük. Harmadszor, hogy az elmúlton és mi elveszett, ne bánkódjunk. Mert ez bolondság.