TIZENNYOLCADIK FABULA

A békákról, mint Jupitertõl királyt kévántanak és kértenek

Elõszer a békák minden szorgalmatosság nélkül és félelem nélkül laknak vala a tavokban, mert senki nem kergeté, sem üldözé õket. E jó állapatban elhivék magokat, és kevélységbe esvén, ezen egybeférének, hogy királyt kérnének magoknak a Jupiter Istentõl. Egybegyûlvén ez okaért a békák, erõsen és egyenlõképpen kezdének kiáltani Jupiterhöz, hogy királyt adna nékik, mert semmiképpen király nélkül nem lehetnének. A Jupiter, látván bolondságokat, igen kezdé õket nevetni. Ismeg kiáltani kezdenek egyenlõ szóval: „Jupiter, Jupiter! Ugyan királyt kévánunk. Ugyan királyt adj minékünk, mert nem akarunk a nélkül lenni.” Elméne Jupiter és könyörüle rajtok, és királyt ada nékik. Mert egy nagy, régi, reves tõkét vete le az égbõl a tóba, hogy a lenne a békáknak királya. Midõn a tõke az égbõl aláesnék a tóba, nagyon hoppana a vízbe; és a békák igen megijedének a vízbe, és a fenékre alászállának. Egy kis idõ múlva egyik a békák közül kezdé a fejét a vízbõl feltolni, hogy látná, minémû királyt adott volna nékik Jupiter. Mikoron látta volna, hogy csak egy reves tõke volna, egybehívá mind a több békákat, hogy eljõnének szerencséltötni a királyt. Nagy félelemmel ez okaért eljõvén, megszeren­csél­tötik vala a királyt. És mikoron eszekbe vennék, hogy élet nélkül és egy reves tõke volna, meg kezdék utálni és csúfolni õtet. Végre ugyan reá kaporcskálván, hátára ülének. Ismeg egyenlõ tanácsból Jupiterhöz kiáltanak, hogy más királyt adna nékik. Jupiter megengede kéván­ságoknak, és meghallgatá könyörgéseket, és királyt külde nékik, a nagy és veres orrú isztrágot. Ez, hogy közikbe juta, alá-fel kezde morálni, és a békák közül a nagyát és kevérét kezdé az orrával vágni és megenni. Látván azt a békák, bánkódni kezdének, és hálaadatlanságokról és bolondságokról panaszol­kodni. És midõn Jupiterhöz kezdenének kiáltani a királnak kegyet­lenségért, és ismeg változást kévánnának, mondá Jupiter: „Mikoron királyért könyörgenétek énnékem, én nem akarék királyt adni tünéktek. Midõn külemben nem akarnátok, adék egy jámbor, együgyû és engedelmes királyt tünéktek. Tû kedig megutálátok azt és megcsúfolátok. Annak utána szüntelen való kiáltástokra adtam a mostanit, ki eleven és elég gyors. Azt is immár eluntátok, és ismeg mást kévántok. Kicsoda gyõzne tünéktek kedvetek szerént királyt válogatni? Azért ugyan ez a tü királytok. Ha engöttek néki, jó, ha nem, bõretökkel füzettek” etc.

ÉRTELME

E fabula inti az embereket, hogy ki-ki mind jó néven vegye Istentõl azt a nyugodalmot, mellyel az Isten õtet megszerette. Nem mindenha jó, ami jónak tetszik minekünk. Jól mondják közbeszéddel: Aki veszni akar, elhiggye magát. Aki nem tud avval tûrni és megelégödni, amit az Isten adott néki, és feljebb akar hágni és gõgesködni: azt az Isten az õ igaz ítíletibõl meg tudja büntötni, hogy ahol keszeg után nyúl, ugyan ottan kégyót kap. Sokoknak nem jó a jámbor, együgyû és csendes fejedelem, de az Isten meg tudja forbotlani. Mert olyant ád helyébe, ki nemcsak a gyapjút elnyíri, hanem a bõreket is levonssza, és a ciberét bor janánt méreti. Istennek igaz ítíleti ez.