TIZENKILENCEDIK FABULA

Két héjáról

Egy gyermekdid héja könyörge az anyjának, mondván: „Ídesanyám! Látod, szép ifjú vagyok, és jó termetû. De igen beteg vagyok, mert megveszett a gyomrom, és nem emészthetek. Sok orvosságot vöttem hozzám, de semmit nem használok véle. Én ídesanyám, ugyan meg kell belé halnom. De, kérlek, járj zarándokságot, és könyöregj az Isteneknek éröttem, hogy könyörülje­nek rajtam, és meghalasszák halálomat; vajki jámbor leszek: ugyan elcsodálkozol belé.” Felelé az anyja: „Jó fiam! Én nem restellem mindent mûvelni teérötted, de félek, hogy hiába. Mert megmondottam kezdettõl fogva, hogy eszedbe vennéd magadot, istenfélõ jámbor lennél. De az én szómnak soha nem volt helye nálad, hanem minden zsibságot mûveltél, és minden estve az Isteneknek timpolomokba bementél, és ondok ganéoddal mind az oltárokat, mind az Isteneknek képeit undokul megfestetted! Ez okaért héjába fog lenni minden zarándokjárásom és minden könyörgésem. Miért nem gondoltál idein hozzá, és jámbor, jó és csendes életeddel kerested volna az Isteneknek jó kedveket?” etc.

ÉRTELME

E fabula inti az ifjakat, hogy gyermekségöktõl fogva jámbor és istenes életbe foglalják magokat, és abban felneveködjenek, hogy a jámborság és a jóság ugyan természetû változzék õbennek. Mert noha ifjak, szépek, hamarok és gyorsok etc., azért ugyan megbetegülhetnek, sõt ugyan meg is halhatnak. A jó és üdvösséges halál igen jó és tiszta lelkiismeretet kíván, mely csak azoknál lehet, akik az Istent és az õ szent akaratját igazán megismerték, és igaz pönitenciában élnek, egyenesen a szüntelen való könyörgés mellett az Istennek útját követik. Az igaz penitenciának mindenkor helye vagyon, úgy vagyon: de fide exercitata opus est. Ha ifjúkorodba megadják, vedd el. Ne halaszd vénségödre: Netalántán akkoron nem adják. Héjába leszen akkor zarándokjárásod etc., mint hogy Ésua az elveszett méltóságot nem nyerheté vissza, noha sírva könyörge érötte, mint Szent Pál mondja.