HUSZONHARMADIK FABULA

A nyulakról és békákról

A nyulak egybegyûlvén, nagy panaszkodást tõnek enköztek az õ nagy nyomorúságokról. Müvelhogy õket minden ember kergetné, megverné és megölné, holott õk senkit nem bánta­nának, senkinek kárt se tennének. Öszvetanácskozván ez okaért azt végezék, hogy tovább nem élnének olyan nagy nyomorúságban, félelembe és rettegésbe, hanem mindnyájan egyszersmind megölnék magokat a vízbe. Elkezdenek ez okaért mindnyájan egy nagy tóra futni. A békák a tógáton látván õket odajõni, megijedének tõlek, és egyszersmind a tóba beszekének. Látván azt egyik az idõsb nyulak közül, kiáltani kezde: „Álljatok meg, álljatok meg!” És midõn mind megállottanak volna, megszólítá õket, mondván: „Jó atyámfiai társoság! Amint én eszembe vészem, nem egyedül vagyunk mi nyulak olyan nagy félelembe és rettegésbe. Lám ez lelkes állatok oly igen megijedének tõlünk nyulaktól, hogy mindnyájan kétségbeesvén megölék magokat a vízbe. De mi ne kövessük az õ példájokat, hanem menjünk haza az erdõbe, és amire az Isten és a természet elrendelt, arra engedjünk. Ha megfognak, minem elvetnek bennünk, mint az ebet avagy a lovat, hanem a királyok és nagyuraknak és nemeseknek asztalára visznek minket. A több állatokat peterzselyemmel, tormával és fokhagymával fõzik meg: de minket ídes mézzel, borssal, szekfûvel és minden drága füvekkel.” Ezt hallván mindnyájan javallák a tanácsot, és ki-ki mind hazaméne az erdõbe.

ÉRTELME

E fabula erre int minket, hogy ki-ki mind az õ nyavalyát és állapatjának nehézségét békösséggel elszenvedje, és az idõtõl várjon. Nehéz ugyan a békességgel való tûrés. De ezt gondoljuk, hogy nem egyedül vagyunk, hanem egyéb emberek is ugyanazon föredében ferednek mivelünk. Reménségben foglaljuk szüvünket, várván az Istennek gondjaviselésének a végét. Mi nem leszen valami rajtunk az Istennek híre nélkül. Vajki jó és kegyelmes: Nem enged semmit reánk hasznunk nélkül.