HUSZONHATODIK FABULA

A rókáról és esztrágról

A róka vacsorára híva egy esztrágot, és elméne a róka, és mind csak azon lágy pépeket fõzé, melyeket egy lapis széles tánérra felada, és az asztalra tevé. Az esztrág nem eheték benne az õ hosszú, vékony orra miatt, mellyel fel nem vehete semmit a levesbe a tánérról; és ekképpen étlen haza kelle pironkodni. Egynyíhány nap múlva az esztrág viszontag vacsorára hívá a rókát, és jeles jó étket fõze, de hosszú nyakú edénybe tölté azt, és úgy tevé a róka elejbe; és midõn hosszú orrával és nyakával benyúlt volna az szoros edénybe, kivona az étekbõl, kínálá gyakorta a rókát, és az váltig néze be az edénybe, de semmit nem vehete ki belõle. Ekképpen étlen marada a róka. Monda kedig az eszterág: „Jó komám, mint tetszik? Vedd jó néven! Mert mostan rajtad a szer. Megcsúfolál minap vacsoráddal; de ez legyen helyébe. Amint cseleködtél velem, úgy vészed hasznát.”

ÉRTELME

E fabula minden embert inti, hogy jámbor legyen, és minden ravaszságot és csalárdságot hátra­hagyván, jámborul és tisztán cseleködjék felebarátjával. Mert ha ravaszságába és álnokságába bízik: semmit nem használ véle. Mert az Isten tiszta és igaz, és igen gyûlöli a hamisságot és az álnokságot. Minekokáért õ megejti a ravaszokat és megfogja az álnakokat az õ álnakságokban. Mint azt mind a régi példák, mind a mostaniak nyilván megmutatják. Elég ravasz vala a Gritti, elég álnok a fráter György: de mit használtanak álnokságokkal? Akármely igen ravasz és álnak légy, azért ugyan megtalálod mesteredet. Az agg ravasznak is a csávában meg­találják a bõrét. Azért együgyûképpen és jó szûbõl cseleködjék minden ember õ felebarátjával.