HUSZONNYOLCADIK FABULA

A hollóról és a pávákról

Egy holló kevélségben esék, és megkezdé az õ nemzetségét megutálni. És nagy sok pávatollut gyûtegöte, és azokat magára ragasztá, és azokkal magát megékösíté. És midõn szépen fel­cifrálta volna magát, megutálván és elhagyván nemzetségét, a pávák közübe méne. És midõn közöttek járna, azokat is meg kezdé gugolni. Eszekbe vévén a pávák, hogy ez holló volna, és nem páva, és hogy az õ tollokból ékösítötte volna magát, mindnyájan reája rohan­ná­nak, és lehúzák tollokat róla. Sõt az önnen tollait is kitépek, és annyéra vágák õtet orrokkal és megvakarák körmekkel, hogy merõ vér lõn. Ekképpen véresen az õ nemzetségéhöz kezde ballagni. De látván õtet a többi hollók, megutálák õtet, miérthogy azelõtt elhagyta vala õket, és nagyobb dücsõséget keresni akara magának. És ekképpen két közbe mezítelen marada.

ÉRTELME

E fabula erre tanít, hogy ki-ki mind az õ hivataljába megmaradjon, és megelégedjék az Istentõl és a természettõl vött ajándékokkal. Elég szép, ékes és nemes vagy, ha avval megelégöszel és jól élsz, amit az Isten adott, és müvel a természet megékösített. Tovább ne nyúlj se hamisság­gal, se törvéntelenséggel, se erõszakkal. És hadd el a kevélységet. Csendességben és aláza­tosság­ban maradj a te hivatalodban. Ne told magadat elõ. Meglát és megismer az Isten. Ha õneki tetszik és tenéked jódra lészen, megtalál, és õ elõviszi dolgodat.