HUSZONKILENCEDIK FABULA

A légyrõl és a hangyáról

A légy elöltalálá a hangyát, és pirongatni kezdé azt, és magát hányván, mondá: „Micsoda apró rút marha vagy te? Rövid a lábod, de azért ugyan gyalog kell járnod és a sárban mászkálnod. Elfáradván a nagy sok munkálkodásból, ingyen sincs mit enned, hanem valami magocskát kell rágnod: sem konyhád, sem pincéd. Bezzeg nyavalyásul vagyon dolgod. Házad sincsen, hanem odúkban és üregökben, nagy sok bûzbe vagyon lakásod. De én szép szárnyas madár vagyok! Nagy gyönyörûséggel röpülek mindenüvé, ahova kévánságom vagyon. A királyok és nagy uraknak házába beröpülek, ott királyi étekkel élek: ugyan együtt eszem a királlyal az ezüst és aranyas tálból, és iszom az aranyas pohárból. A nemes és szép asszonyállatoknak szép piros orcájokra ülek, és azokat kévánságom szerént megcsókolom. Ahol szentséges áldozatokat vágnak, ott én vagyok elsõ, és megkóstolom azoknak vérét. Ennek okaért nem vagy énhozzám hasonló. A te nemzetséged semmi az én nemzetségemhöz képest.”

Felele a hangya, és mondá a légynek: „Vaj rút undok féreg! Nem vagy méltó, hogy madárnak neveztessél. Igen hányod-veted magadat, de kicsoda kéván tégedet? Kicsoda gyönyörködik a te jelen való létedben? Hogyhogy fogad be tégedet a király az õ házába? És a szép asszonyi állatok mint veszik csókolásodat? Bezzeg kelletlen és utálatos vendég vagy mindenütt! Nyárba mégis elmehetsz valami büdes dögre, de ha valamely jámbor házába bemégy, minden ember csak arra siet, hogy kikergöthessen belõle és megölhessen. Arra való a sok legyezõ, a sok lófark etc. Ha a tél elérközik, ottan hideggel halsz meg. De én nyárba munkálkoszom, és házamat megrakom éléssel. Annak utána télbe jó egészségem vagyon, és vigassággal minden félelem nélkül észem, amit nyárba szépen eltöttem. Bezzeg ondok marha vagy, és nyavalyásul vagyon dolgod!”

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy sokkal jobb legyen az embernek, ha megelégöszik az õ hivataljába avval, amit az Isten munkája után az õ szent áldomásából néki ád, és abból él békösséges szûvel, és az istennek ajándékába gyönyörgteti magát, noha gonddal és munkával keresi életét, hogynem mint más ember után kullogjon, hízelködjék, hazudjon, pohár mellé szóljon, és más ember munkáját és verétékét megemésszen. Hejábavaló dücsõség, midõn az ember efféle haszontalan életében gonosz lelkiismerettel dücseködik, és abba veti gyönyörûségét. Midõn a tél, azaz a késértötnek és a megpróbálásnak napja eljõ, ottan efféle kérkedõ és magahányó vitézek megszégyenülnek, mert lebocsátják szárnyokat. Mert az õ gonosz lelkiismeretek megvádolja és elkárhoztatja õket. Ennek okaért igazsággal, ártatlansággal és alázatossággal jó a búcsú etc.