HARMINCADIK FABULA

A farkasról és rókáról

A farkas beidézé a rókát a majom bíró elejbe, és erõsen megvádlá, müvelhogy meglopta volna. Tagadni kezde a róka, és erõsen magát megmenteni. És a róka szömébe kezdé vetni a farkasnak: „Te (úgymond) hamis állat vagy, ragadozó: és oly kegyetlen vagy, hogy nemcsak lopással élsz, hanem torkosságodból és telhetetlenségödbõl elmégy, és a jámboroknak nyájába beszáguldasz, és nemcsak hogy egyet elkapnál a szegény bárányokból, hanem húszat is elszakasztasz és megfojtasz bennek. Éten-étszaka kerenged a disznóólakat. És ha semmi nem fér fogadra, mégis nem mehetsz el békességgel, hanem megszardod a jámboroknak ajtaját. Hogy vádalhatod tehát a szegén rókát, ki soha semmi gonoszat nem cseleköszem, hanem munkámmal élek, és csak valami egereket fogok. Ez kedig minem halálos bûn, jó bíró uram.” Mondá a majom bíró: „No mit felelsz, fráter farkas?” Mondá a farkas: „Hallom a feleletet. De jól és igazán nevezték a jámbort ravasznak. Mert amit az önnen természetiben talál és megismer, azt énreám keni. Jámbor-é ez, aki éten-étszaka mind az egész mezõt bejárja, és sem madár, sem egyéb valami lelkes állat meg nem maradhat õtõle? Ha szegény madarakat megfoghatja a fészekben, ottan mellyeszteni kezdi õket, és kegyetlenül megrágja s megészi. Ha szegények megmeneködnek, ottan kiszopja a monyjokat. Sem majorokban, sem falukban soholt senki nem tarthatja sem lúdját, sem tikját, sem galambját tõle. Mindenütt felhág és bebújik. És nemigen sok idõ, hogy a gazda a tyúkólba kapta volt. Ageb, mint járál ott? Bezzeg úgy tetszik, hogy ott hagytad a legyezõt. Ihol lássa meg kegyelmed, bíró uram, még mostan is kurta belé. Ez okaért kegyelmed, jó bíró uram, eszébe veheti, hogy adós énnékem és hamisan elvitte marhámat.” Mondá a majom bíró: „Eb öccse, bátyja! Nem hiszem, te farkas, hogy valamivel tartoznék tenéked a róka. És te róka, tiszta és sima a bõred, de pokol a természeted, és széles a te lelkiismereted. Menjetek el, agebek, és megbékéljetek, mert egy csávába vagytok méltók!”

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti és erre tanít, hogy minden ember eszébe vegye magát, és kebelébe nézvén megismerje természetét; másra kedig ne támadjon, hanem õ magától kezdje az ítíletöt: ottan meglátja, hogy nincsen oka, hogy mást megítéljen. Mind egy Ádám fiai vagyunk, és egy tésztából költünk. Benne a természetben az ördögnek behintett mérge. A mellyedben, ama kis szelencében hordozod az ördögnek puskaporát. Mihelt az ördeg beléje vetheti az õ taplóját, ottan meggerjed. És olyan leszen a gyümölcse, mint a farkasnak és ravasznak természetiben megjelentötik és megmagyaráztatik minékünk. Ennek okaért minden ember megalázza magát, ismervén természetinek gyarlóságát, és könyöregjen, hogy az Isten az õ szent lelkének általa az õ igéjében megújítsa a természetet, és a régi ártatlanságra hozza. Azért mondja Szent Pál, hogy megújuljunk lelkünkbe etc. Renovamini Spiritu mentis vestrae et induite novum hominem.