HARMINCEGYEDIK FABULA

A békáról és ökerrõl

Egy igen szép és kevér öker morál vala a szép zöld pázsiton. Ezt látván a béka, magában kezde mondani: „Bizony szép és nagy állat ez! De mindezáltal én is lehetnék olyan nagy és temérdek, mert ráncos és rettes a bõrem. Ha ez okaért megtartom lélegzetemet, és felfúvom magamat, én is oly nagy lehetek, mint ez öker.” És ottan kiterjeszté lábait, és fel kezdé fúni magát, és naggyá mutatni. Monda kedig az õ fiainak: „No, mint tetszik, fiaim? Vajon vagyok-é oly nagy, mint az öker?” Felelének a fiai: „Kezel sem.” Ismeg nagyobban fel kezdé fúni magát, és ráncos bõrét nyújtani, és mondá: „No, mint tetszik, fiaim, oly nagy vagyok-é, mint az öker? Felelének azok: „Még sok héja.” Tehát minden erõt reá vette a béka, és midõn igen igyeköznék felfuvalkodni, meg kezde a bõre harsogni és szakadni, és ottan kiomla a béli, és meghala.

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy minden ember Istenre nézzen, és mint az Isten hivatalját elrendelte, és az õ hivataljának módját az õ szent bölcsességének általa elintézte, abban megmaradjon, és abban eljárjon, és amit az Isten parancsolt neki, avval megelégödjék. Mert valaki az Istennek akaratját és rendelését megutálja, és feljebb kezd hágni az õ testi kévánságából, és azt magának kezdi tulajdonítani, amit az Úristen néki nem szánt, sem adott, szinte úgy kezd járni, mint a felfuvalkodott béka. Szent Pál azt mondja: Quid habes, quod non accepisti? Mi vagyon nálad, melyet mástól nem vettél volna? Ha ez okaért más adja tenéked: vedd el azt hálaadással; és ne légy kövély! Mert aki adta, nyilván való dolog, hogy ismeg elveheti tõled. Megmaradj ez okaért bõredbe, ne fuvalkodjál fel! Lassan járnak messze.