HARMINCKETTEDIK FABULA

Az oroszlánról és a pásztorról

Egy oroszlány vadászni méne. És midõn éhségében igen sietne a vadak után, egy igen éles tevisbe hága. Dagadni kezde a lába és megmérgödni, annyéra, hogy ingyen sem hághatna a lábára. És midõn kénlódásba elkezdene sántikálni, méne egy pásztorhoz. Midõn ez okaért a pász­tor­hoz közelgetne, megijede a pásztor tõle, és vévén egy juhat, elejbe vivé azt, és meg­aján­dé­kozá õtet véle, hogy megengesztelnéje az oroszlánt. De az oroszlány nem gondola az ajándékkal, hanem a tevises lábát mutogatá a pásztornak, kívánván segítséget és orvoslást tõle. Látván a pásztor az oroszlán lábába a daganást, ottan eszébe vévé, hogy valami fa avagy tevis volna benne. És vévén egy árat, megnyitá avval a sebet, és mikoron kifolyna az evetség, ottan kijöve avval egyetembe a tevis is. És midõn a sebet megtisztította volna, valami bárány­faggyút ereszte belé, és ottan megvigaszék. Nem sok idõ múlva, midõn az oroszlán meg­gyó­gyult volna, és az erdõben vadászna, tõrben esék és megfogák azt a vadászok. És bevivék a városba egy mély és széles árokba. Azonközbe a pásztor valami vétekbe esék. És midõn meg­fogták volna õtet, behozák a városba. Az ítílötben megszentenciázák, müvelhogy az árokba kellene vetni, hogy az oroszlánok megszaggatnák és megönnék. Mikoron ez okaért bevettették volna az árokba, ottan reá siete az oroszlán. És mihelyt meglátta volna, azonhelt megismeré a pásztort, és elejbe menvén a farkával kezde csóválni, és reá szökelvén nyalogatni kezdé, és minden vigasságot mutatni. A népre is az árok hátán kezde vigyorogni, és mindenképpen jó kedvét megmutatni. Látván ezt a pásztor, ottan eszébe vévé, hogy e volna az oroszlán, kinek a lábából kivötte volna a teviset. És midõn mindenha mellette fekennék az oroszlán, mintha ugyan meg akarná õrizni a pásztort, megkérdé õtet a nép, mi okából mûvelné ezt az oroszlán. És a pásztor megbeszélé nékik az elmúlt lött dolgot, miképpen a lábából kivötte volna a teviset. És a nép könyöregvén a fejedelemnek, megengesztelé a fejedelmet a pásztorhoz. És ottan megszabadula.

ÉRTELME

E fabula erre inti az embereket, hogy minden dolgokban jótévõk legyenek, minden cseleköde­tökben arra igyeközzenek, hogy senkinek ne ártsanak, hanem mindennek hoszonra legyenek. Mert így leszen jó lelkiismeretek és békösséges szüvek. Mert aki máson bosszúságot mûvel avagy másnak ártalmára vagyon, az mindenha tart ismeg mástól, retteg, fél, és az õ békétlen szüvének miatta soha nincsen nyugodalma. Azért mondja a próféta is: Non est pax impiis. De aki jámbor és jól tevé: az megáldotik az Úrtól. Mert e végre teremtötte az Isten az embereket, hogy a keresztyéni társaságban egyik a másiknak szolgáljon, mint a testben egyik tag szolgál a másiknak. E mellett erre is inti minden embert, hogy hálaadó legyen, és semmi jótétérõl el ne feledközzék. Mert igen nagy gonosz vétek a hálaadatlanság. Mely nagy vétökkel rakva e világ, kiváltképpen mostan. És a régi eszes magyarok meglátták az hálaadatlan világnak otromba­ságát, azért ezt mondották közbeszéddel: Jótétel helyébe mást ne várj. A kölcsenadott fejszének jó, ha csak a nyele megfordul. Ugyan is úgy vagyon! Ha akarod, hogy valaki ellen­séged legyen, noha jó barátod, tégy jól véle szegénségébe. Annak utána kérd meg adósságodat rajta: ottan halálos ellenséged. Az Isten is igen gyûlöli efféle hálaadatlanokat. Azért mondja az írás: Non discedet malum a domo ingrati. Hogy az Isten szüntelen való büntötéssel megbüntöti mind a hálaadatlant, mind annak házát.