Buda Várának a’ Töröktõl lett viszsza-vételének Századik esztendeje.

Irattatott Pesten 1786-dikban, 10-kén Septembernek.

Melly ágyú ropogás dördûl füleinkbe?
  Mit mormol az Ekhó rengõ hegyeinkbe?
Brávó! e’ harsogás jõ Buda Váráról,
  Annak Dunát ‘s Pestet nézõ Bástyájáról!
Brávó! ez hát ama’ vig örõm Századja,
  Buzgó hálálását mellyben Buda adja!
Azért, hogy ki-veté a’ Tõrök vas jármát,
  Ki tett kebelében gyakorta sok lármát.
Tsak ugyan nem ment hát feledékenységbe,
  Haladt; de hogy szebben mehessen tsak végbe.

((a) Buda viszszavétele September 2-kán történt 1686-ban de ezen
öröm-esztendö napja September 10-kén tartatott 1786-ban.)

(a)
Nem: miként forr a’ Nép Buda Bástyájára!
  El sietek én-is e’ ritka pompára.
Róma hajdan ama’ játékra így gyûle,
  Melly minden századik esztendõn kerûle.
Dõrdûlvén az ágyú edgymásra, mentünkben
  Víg repesést gyulaszt érzékeny szívünkben.
Danánk, mormolásit habjaiba belé
  Szedvén, gyorsabban hajt Török Ország-felé.
Eredj gyorsan! mond-meg e’ tsalmás Népségnek:
  Budán Innepe van a’ Keresztyénségnek!
Hogy most edgy Századja, kardotok tsorbúla,
  Nõvõ Hóldotoknak edgy szarva tsonkúla.
El-múlt a’ Hóld-világ, ki-derûlt Nap-fénye
  Budának; lakosa vigad, ‘s jövevénye!
El-múlt a’ Vérontás, melly fõldünket járta!
  Nagy JOSEF-ünk Janus Templomát bé-zárta!
Innepet ûl Buda, békessége’ karján,
  Nem eped Országa háborús zavarján!
Fegyvere nem Mársra, ‘s vérontásra zörög,
  Ágyúja örömöt, nem romlást menydörög!
Szabad Bástyájáin, hová forrva gyûlnek,
  Szemek ‘s szívek édes érzésbe merûlnek
A’ buzgóbb rész pedig a’ Vár’ Templomában,
  Muzsika, énekszó, ‘s ágyúk’ hangzásában,
Áhitatosságát vivén felsõségre
  Sûrû háláadást repit-fel az égre.
‘S Buzdúlván, az ágyú valahányszor dördûl,
  Forró örõm-könyve szemeibõl gördûl.
Vének! kik lehettek Buda kebelében,
  Kiknek ama’ dörgés harsogott fülében!
‘S Rengvén vele edgyütt gyermeki bõltsõtök,
  Rettegve szoptatott Anyai emlõtök;
Nem tudtátok ugyan akkor, ‘s nem láttátok;
  De leg-közelebbrõl ezt Ti hallottátok,
Sõt szemetekkel-is láthattátok osztán,
  Meg-rongálva Buda Várát, ‘s tsak nem pusztán.
E’ fel-gyûlt Iffjaknak Vének, beszéljetek!
  Érzékeny szívekbe bámulást öntsetek!
Állítsátok-elõ Budát olly szinében,
  Mellyben minden-felõl vólt tûz közepében!
Belõl a’ Törökség’ fegyvere lángozótt,
  Mint belõl égõ Ház füstölt, gyúladozott.
A’ Keresztyénségnek kívûl vólt Tábora
  Szomszéd hegyeinken terûlt Népe’ sora
Ti Iffjak, ‘s Gyermekek, õket halgassátok!
  Kit tsak épségében még Budát láttátok.
Mellybe TERÉSIA hív Anyai keze
  Meg-avúlt szenyjébõl hozni igyekeze.

((b) A’ Budai Királyi Palotát 1749-ben épitette ujra d. c. Mária Terésia.)

(b)
De, hogy vólt Várának valaha ostroma,
  Magas kõfalában látszik most-is nyoma.
Látszik félig belé-süllyedt golyóbissa.

((c) A’ Fejér-vári kapu elõtt tsak közel edgymáshoz áll-ki félig a’
Várkõfalából két bombi gollyóbis, láthatni más hellyen harmadikat-is.)

(c)
  Ez gondolatitók’ szemeit meg-nyissa!
Vének! beszéljetek a’ Törõk’ igáját!
  Kik atyáitoknak halgattátok száját!
Mi vólt a’ Törõkség’ terhe, melly nints már ma,
  Melly sok Vér, Háború, Hartz, ütközet, lárma?
Mint melly Kertbe magát bé-veheti a’ gyom,
  Minden jó Veteményt meg-fojtogat, el-nyom.
A’ Dudva emeli-fel kevélyen fejét,
  Sziván amazoknak tápláló erejét:
Magyar! úgy lepett-meg a’ Törõk’ foksága!
  Te le-nyómattattál, õ mind fellyebb hága!
Fogyatta erõdet, el-szívta kövéred’,
  Ontotta, valahól tsak lehetett, Véred’.
Hágy ezer lakosid’ rabszijjára fûzte,
  ’S Örök’ számkivetve fõldébõl ki-ûzte?
Hól kedves magzatid maradtak árvákká,
  Hól azók téttettek örök rabszólgákká.
Hól a’ hív párt, a’ hív pártól el-rabolta,
  Az egész Háznépet e-ként darabólta!
Sok bús Filoméla Itist keseregte,
  Sok Progne el-vesztett szûzségét rebegte!
El-szedte vérrel nyert õsi jószágidat.
  Dúlta, pusztitotta kúltsos váraidat.
Sok Várósok ‘s faluk fel-perselt hamvával
  Hányat nyomorítótt kóldús tarisznyával?
Nem vólt szûnte a’ sok vérengzõ Hartznak,
  Maradt kevés számod tárgya vólt a’ sartznak.
Négy fejér lineák tzimereden áltak;
  De akkór négy, ‘s több Vér-lineákká váltak,
Mint mely mezõn terem a’ Pipats bõvében,
  Vagy sok Piros Fûzény a’ rétek’ szélében,

((d) Piros Füzény. Lythrum Salicaria Linnei. Lysimachia purpurea
officinarum. Füz-fa levelü-fû. Tsapó Jósef: Piros Füzény Benkö Füszeres
nevezeti szerént. Vizes hellyeken terem.)

(d)
El-vész minden más szín nézõ szemeinkbe:
  Piros szinek tûnik meszsze eleinkbe:
Úgy fogta-el sokszor parlagidat a’ Vér,
  Pirosra változtak sok viz, patak, rét ‘s ér!
Sok el-dúlt váraid vérezett kövekkel
  Ujúltak, ‘s rakattak véres málterekkel.
Buda! Te vagy ennek eleven példája,
  Márs’ mérges fegyvere játékos kotzkája!
Hegyeiden melly sók emberi Vér omlótt,
  Mikor hól Keresztyén, hól Törõk ostromlótt?
Más fél századókon Királyodtól fosztva,

((e) II-dik Szuliman török Tsászár, ama’ Magyar Nemzet’ halálos ostora,
három ízben ment-bé Budára. 1-ször 1526-ban a’ Mohátsi veszedelemben
gyõzödelmes Seregével prédálván ment Budáig, és azt mind õrzõktõl, mind
lakosoktól tsak nem üressen találván, 14 napokon benne múlatott; akkor az
egész Várost felgyúltván, a’ Királyi Paloták, Istállók és Vadaskerten
kivûl, sok prédával és rabokkal haza ment. 2-szor 1529-ben a’ Zapolya
segittségére jövén, erõvel vette meg; nem álhatván ellent Nádasdi Tamás
700 Német õrzõ katonákkal, kiket Ferdinánd Király õrizetre ott hagyott
vala. Még ekkor-is a’ Magyaroktól el nem vette, hanem Zapolyának
meghagyta. De tsak ugyan Béts’ megszállásából viszsza-jövén, Zapolya
õrizetére benne Török õrzõsereget hagyott. 3-szor 1541-ben az Isabella’
kérésére, kinek tútorságát fogadta, oltalmazására Magyarországra jövén,
Augustus 16-kán tsalárdsággal meg-vette, magáévá tette és bírta követõivel
145 esztendeig. E két utolsó elfoglalása között Ferdinánd három ízben
vitatta. Azután következõ Királyok pedig alig van száma, hányszor
igyekeztek ostrommal viszszavenni 1686-ig.)

(e)
  Árva ‘s Özvegy valál, Törõk kézre osztva!
Gyászos Árva ‘s Özvegy, Véred’ fátyolában!
  Setét Hóld pislogótt szép Napod’ nyómában!
Pólgáridon, kiknek valál tulajdona,
  Esztendõnként adót más idegen vona!
Közepetted lakott sartzoló Törököd,
  Gyakran Vér-patakkal vitt faját õrököd!
Ha a’ fehér Szederj Pirosra változótt,
  Hól Piramus ‘s Tisbe vérek omladozótt:
Buda! Hegyeidnek vér szín veres bora,
  Mert bõven borított vér veres bibora!
Lotharingi Káróly! ‘s több más Fejedelmek!
  Kiknek viszsza-nyere végre segedelmek!
Mig a’ Magyaroknak itt lesznek hajléki,
  Áldjanak ezeknek késõ maradéki!
Vitézségtek’ firól fira emlegessék,
  Századonként elõ-fordúlva hirdessék!!!
Ti Vitézi Hamvak! váltsági Budának!
  Véres áldózati a’ Török igának!
Hegyeink’ kövébe kik temetkeztetek,
  ’S Véretek’ fátyola lett szemfedeletek!
Nyúgodalmótokban örök tsendességtek
  Légyen! ‘s maradjon fel vitézi hivségtek!
Erezze hamvatók e’ kegyességünket,
  Végye áldozatúl most-is Innepünket!
Buda! sok változást a’ melly ki-állottál!
  Sok óltalóm, ‘s vivó óstromon fórgottál!
Nyúgodj már szárnyai alatt JOSEFednek!
  Tartsd õt az Ég után másik védelmednek!
Mind erõs hegyeid mélly fundamentóma;
  Légy mózdíthatatlan békesség Templóma!
Számláld Századidat békesség ölében,
  Míg Magyart találni Magyarók földében.