Rész

 501 III|       menekvésre nyújtok utat neked. Ha a nép közül, mely itt köröttünk
 502 III|                 elő.~Mély csend fogadta a felszólítást.~– Nos? Senkinek
 503 III|                fogadni – szólt Disabul. A főmágusz odalépett Halilához,
 504 III|               ki keblébe fogad! – riadt a leányra a főmágusz, félrántva
 505 III|                fogad! – riadt a leányra a főmágusz, félrántva őt térdeiről,
 506 III|            Isten! Mindenható! – sikolta a leány, a földre vetve magát. –
 507 III|          Mindenható! – sikolta a leány, a földre vetve magát. – Ne
 508 III|             magát. – Ne hagyj el engem!~A máguszok felkarolták őt,
 509 III|         felkarolták őt, s rohantak vele a bálvány felé.~E pillanatban
 510 III|            magas, délceg levente lépett a középre, kezében olajág,
 511 III|            olajág, oldalán kard. Bátran a máguszok közé lépett, s
 512 III|                 közé lépett, s megfogva a leány kezét, visszatartá
 513 III|            szállt magas lénynek tekinté a délceg, bátor arcú ifjút,
 514 III|            magadat elrettenteni – szólt a leány –, ha látnád félisteni
 515 III|                félelmet parancsolna még a puszták vadjainak is. Oh,
 516 III|              midőn előttem állsz.~Hagyd a haragot Disabul – szólt
 517 III|              mennyire szoktad tisztelni a népjogokat, nem tartám fölöslegesnek
 518 III|           hegyét láthatod hátad mögött.~A nap éppen akkor kezde pirkadni;
 519 III|                hosszú sor fénylő kopját a hajnal első sugáriban.~–
 520 III|                   szólt suttogva Kubláj a királyhoz. – Ne vegye észre
 521 III|                  Egyszerű emelvény volt a trón, két lépcsővel, tigrisbőrrel
 522 III|               kerekekre téve, mindenütt a király után szoktak gördíteni.
 523 III|            dühében reszketve tántorgott a trónig, s felült reá, és
 524 III|           látszott, hogy nem az fél, ki a trón előtt áll, hanem ki
 525 III|                hát, mit hoztál? – szólt a követhez. – Vagy mit akarsz
 526 III|              kenyeret és egy botot vitt a király elé.~Disabul ajkába
 527 III|               hörgé fogai közt. – Értem a célzást. Volna csak meg
 528 III|               Elemér elvevé az apródtól a vánkost, s maga nyújtá fel
 529 III|              maga nyújtá fel Disabulnak a jelvényeket.~– Egyik a jó
 530 III|       Disabulnak a jelvényeket.~– Egyik a jó barátság, másik az ellenségeskedés
 531 III|                keresztültörő gúnnyal, s a kezei közt összelapuló kenyéren
 532 III|               kelle szólnia.~– Félisten a harcban – angyal a baráti
 533 III|             Félisten a harcban – angyal a baráti körben – egész ember
 534 III|             baráti körben – egész ember a tanácskozásban. – Ha látod
 535 III|                 látod őt, szíved megáll a bámulat miatt – ha nem látod,
 536 III|                ha nem látod, utána megy a szeretet miatt. – Ha ellensége
 537 III|          egyúttal – szólt Elemér – hogy a régi szövetséget esküvéseddel
 538 III|           forogtak. Oly dühvel, minővel a kalitkába zárt tigris, engedelmeskedni
 539 III|                 suttogá alig hallhatóan a leány, Elemér kezét ajkához
 540 III|             ajkához szorítva.~– És most a magas ég legyen oltalmazód,
 541 III|                 szólt Elemér, fölemelve a lábainál ülő hölgyet –,
 542 III|                 lábainál ülő hölgyet –, a király szava megadta éltedet
 543 III|                ég megadta azt – suttogá a leány –, de te ismét elvivéd
 544 III|              gyászoló epedéssel tekinte a távozó ifjú után, ki nemsokára
 545 III|          csapatja élén távozni látszott a fölkelő naptól megaranyozott
 546 III|                 maradt eltávozása után.~A népség hallgatva húzódott
 547 III|               hallgatva húzódott félre, a máguszok szomorúan állták
 548 III|                 s most feketén állt ott a fényes napvilágban.~Disabul
 549 III|                    Magas király – szólt a hindu – még egyszer visszajöttünk,
 550 III|             megtudni végső határozatod; a harc nem gyermekjáték; lehet,
 551 III|             hogy megbántad hadizeneted; a napvilág gyakran más tanácsot
 552 III|                 nyugalommal. – Letettem a háborúról. Pap leszek. Elmegyek
 553 III|        dicsérünk határozatodért – szólt a hindu, nagyot tartva szavainak
 554 III|                súlyát tekintetbe vevéd.~A hindu követ megelégült öntudattal
 555 III|               élne még chorazani hadam. A férgek azt hiszik, hogy
 556 III|              hagyja magát enni általuk.~A többi követeket meglepé
 557 III|                 többi követeket meglepé a király szokatlan engedékenysége;
 558 III|           hasznára fordítani, s kiválva a többiek közül, a trón elé
 559 III|                kiválva a többiek közül, a trón elé lépett s fejét
 560 III|               mondá:~– Magas király! Én a csuvasz nép követe vagyok.~–
 561 III|              kérdi bosszúsan Disabul.~– A csuvaszoké, uram.~– Sohasem
 562 III|             hírüket.~– Országunk hajdan a Bajkál-tóig terjedt, most
 563 III|                adnád vissza?~– Akár még a Bajkál-tavat is hozzá! –
 564 III|            keserű jókedvvel széttekinte a nép között.~Nehány paraszt
 565 III|                Disabul. – Hát te másik? A paraszt sarkában egy hivatalnok
 566 III|            Nekünk tisztviselőknek kevés a fizetésünk.~– Legyen kétannyi!
 567 III|          vigyorogj, gondolj ki valamit.~A megszólított szurtos-lisztes
 568 III|   szurtos-lisztes legény szétmosolygott a levegőben, megvakarva tarkóját,
 569 III|                    Netek! – kiálta, azt a nép közé vetve. – Kell kardom
 570 III|                magáról fejedelmi ékeit, a nép közé hányta azokat,
 571 III|              rajtuk. Az erősebb elvette a gyöngébbtől, s ha egy felkapta,
 572 III|                  elvette tőle tíz, csak a legapróbb foszlány és töredék
 573 III|          foszlány és töredék maradt meg a nekik szórt tárgyakból.~
 574 III|                 nekik szórt tárgyakból.~A nép szertebeszélte, hogy
 575 III|                nép szertebeszélte, hogy a király ma különös jó kedvében
 576 III|              ruháit felszakítva, miután a nép eloszlott. – Hát ez
 577 III|                  Jertek! Tiétek vagyok!~A téren senki sem volt már,
 578 III|               téren senki sem volt már, a népség sátoraiba oszlott.
 579 III|               népség sátoraiba oszlott. A kétségbeesett királlyal
 580 III|                  csak Kubláj és Halila.~A leányka leült a trón zsámolyára,
 581 III|                 Halila.~A leányka leült a trón zsámolyára, fejét tenyerébe
 582 III|             érte. Halila félve kelt föl a trón lépcsőjéről, s reszketve
 583 III|            tenálad.~– Hm. Különös. Hogy a vér nem engedi az ember
 584 III|               ki csak addig dongsz, míg a nap süt, ezt bámulom.~Kubláj
 585 III|              Tudsz hadsereget teremteni a puszta földből?~– Le tudom
 586 III|            mondok. Halila apja intésére a trón lépcsőjére visszaült.~–
 587 III|            hiszem, okom van hinni, hogy a fiatal khagán, e félisten,
 588 III|           mérkőzzél meg velem.” S azzal a harcsíkra szólított, s amint
 589 III|            tovább. Itt rosszul ütött ki a kísérlet, más térre kellett
 590 III|             bájolók, hogy láttokra maga a vénség is lángokra gerjed,
 591 III|              hadsereg kezéből kiragadni a diadalmi zászlót. Dalma
 592 III|          zászlót. Dalma véletlenül jött a társaságba. Egy tizenhat
 593 III|             ahhoz, kit legelébb meglát… A mi hercegünk ehelyett közönyösen
 594 III|              ehelyett közönyösen lépett a hölgykoszorú közé, mindeniket
 595 III|                 nincs egyéb bizonyítéka a szemeknél, az kevés tanúság.~–
 596 III|                ravasz értelmességgel –, a szemekből biztosabban lehet
 597 III|         biztosabban lehet olvasni, mint a csillagokból. Nem figyeltél-e
 598 III|           szemeire, midőn fejére tették a nászkoszorút, s aztán egy
 599 III|                nappal később, midőn azt a főkötővel cserélték fel?
 600 III|           cserélték fel? Minő különbség a szemek között? Amaz még
 601 III|                 nem ki tudnád-e ismerni a gyilkost – szemeiből? Amazoknak
 602 III|     megtalálnád-e imennek szemeiben azt a zavart, ijedős gondolatot,
 603 III|                 ijedős gondolatot, mely a bűntudatos lelket elárulja?~–
 604 III|             bebizonyítani?~– Ez csak ok a gyanúra, más azonban a mód
 605 III|               ok a gyanúra, más azonban a mód azt napfényre hozni.~–
 606 III|         meglehet, hogy ő elárulná magát a nő előtt, de a nő elárulná-e
 607 III|           elárulná magát a nő előtt, de a nő elárulná-e őt mi előttünk?~–
 608 III|                 nem utasíthatja vissza. A leány szép, erényes és szelíd;
 609 III|                  De van az ellenkezőre. A két fejedelmi család egyesítéséért
 610 III|            család egyesítéséért ezt még a közjó is kívánni fogja.
 611 III|                 közjó is kívánni fogja. A varchoniták, kiket a gyűlölet
 612 III|             fogja. A varchoniták, kiket a gyűlölet annyi emberéleten
 613 III|                 keresztül elválasztott, a szeretet által újra egyesülnek.
 614 III|             hallja tőlem senki –, monda a király, s leányához fordult.~–
 615 III|                 jöttél ki belőle; midőn a halál torkába taszítálak,
 616 III|             hogy amint került eddig még a leghitványabb is, ezentúl
 617 III|       leghitványabb is, ezentúl örüljön a legmagasabb úr is, ha lábaid
 618 III|            hajlongnak. Ha egy óra előtt a legutolsó rabszolgának sem
 619 III|                 elfogadni, örüljön most a legnagyobb király, ha azt
 620 III|          Álmodjál szépeket. Álmodd azt, a mi legmagasabb, legmerészebb
 621 III|           legmerészebb gondolatja lehet a léleknek, és én valósítani
 622 III|                  rebegé reszkető szóval a leányka, s gondolatjai az
 623  IV|       boldogtalanságod!”~Ezzel áldá meg a haldokló Oldamúr utodát.
 624  IV|        fejedelem érzett, feledteté vele a fájdalmat, melyet mint nő
 625  IV|                  tetteit siker követte. A kard aranydicsőséget, kalapács
 626  IV|      aranykalászt termeszte országának. A rokonfajok földére húzódtak
 627  IV|               megtelepülni, egyik város a másik után emelkedett folyamai
 628  IV|            emelkedett folyamai partján, a kereskedők karavánjai bátorságos
 629  IV|                  s midőn ez idő szerint a kerek világ minden országait
 630  IV|                 az övét kikerülte mind. A dögvész az egész emberiség
 631  IV|     népvándorlások éhhalált támasztának a földön, az ő országa paradicsom
 632  IV|           országa paradicsom volt, mely a körüllevő országokat is
 633  IV|             egész hazában, s mintha még a lelkeken is áldás volna,
 634  IV|            lelkeken is áldás volna, még a bűn is elenyészett határairól,
 635  IV|             határairól, úgy, hogy midőn a rhabonbánok egyszerre három
 636  IV|               egyik egy harcos volt, ki a csatából megszökött. A másik
 637  IV|               ki a csatából megszökött. A másik egy férfi, kit „névtelen”
 638  IV|              névtelen” bűnnel vádoltak. A harmadik egy házasságtörő
 639  IV|                helyen voltak felállítva a Túla partján, fehér sátorok
 640  IV|       köröskörül, mik alatt heverészett a fehérbeöltözött nép; a fehér
 641  IV|      heverészett a fehérbeöltözött nép; a fehér szín kedvence volt
 642  IV|               kedvence volt az ogurnak, a fekete gyászt csak a bűnösök
 643  IV|           ogurnak, a fekete gyászt csak a bűnösök viselték.~A trón
 644  IV|                csak a bűnösök viselték.~A trón mennyezete is tiszta
 645  IV|                E népek minden fényűzése a tisztaságban állott.~A tárogató-hangok
 646  IV|        fényűzése a tisztaságban állott.~A tárogató-hangok jelenték,
 647  IV|          tárogató-hangok jelenték, hogy a khagán jő.~A nép tolakodva
 648  IV|             jelenték, hogy a khagán jő.~A nép tolakodva nyomult elé.
 649  IV|              annál fényesebb volt rajta a mosoly. A nép tódulása nem
 650  IV|          fényesebb volt rajta a mosoly. A nép tódulása nem engedte
 651  IV|         palotája kapujától kezdve egész a sorompókig a nép feje fölé
 652  IV|               kezdve egész a sorompókig a nép feje fölé tartott pajzsain,
 653  IV|         érchídon kellett végighaladnia.~A könnytől nem látta a világot,
 654  IV|     végighaladnia.~A könnytől nem látta a világot, midőn trónjába
 655  IV|                 meg szíved – monda neki a rhabonbán – e nap büntetésre
 656  IV|       büntetésre virradt.~– Mindig csak a bűnösöket keresitek föl.
 657  IV|                 föl. Nem tudjátok, hogy a büntetés jobban fáj annak,
 658  IV|                bűnét, ő megmondja maga.~A gyászba öltözött vádlott
 659  IV|              Dalma.~– Megszöktem gyáván a táborból egy asszony miatt
 660  IV|                széllyel házát, tegyétek a földdel egyenlővé, ne lakjék
 661  IV|              bűnét helyre nem hozza. Ha a legközelebbi harcban bátor
 662  IV|                 fel házát újra.~Ez volt a gyávák büntetése az oguroknál.
 663  IV|                 büntetése az oguroknál. A rhabonbán egy másik férfit
 664  IV|                 E bűn nem létezik. Átok a hangra, mely annak nevet
 665  IV|               ivadéka előtt ismeretlen.~A férfi nyugodtan felelt:~–
 666  IV|            cikket írtak abba, mely szól a „névtelen” bűnről: – „Ha
 667  IV|         ítéletét az Istenre. Állítsatok a síkra egy törpét egy óriás
 668  IV|             törpét egy óriás ellenében. A törpe a vádlott bajnoka,
 669  IV|                óriás ellenében. A törpe a vádlott bajnoka, a vádlóé
 670  IV|                törpe a vádlott bajnoka, a vádlóé az óriás. Ha a vádlotté
 671  IV|          bajnoka, a vádlóé az óriás. Ha a vádlotté bukik, a bűnöst
 672  IV|             óriás. Ha a vádlotté bukik, a bűnöst égessétek porrá,
 673  IV|                 mondja ki annak nevét.” A vád, íme, feltámadt, a bajnokok
 674  IV|                  A vád, íme, feltámadt, a bajnokok a sorompóban állnak.~–
 675  IV|              íme, feltámadt, a bajnokok a sorompóban állnak.~– E bűnt
 676  IV|                Dalma elirtózva. Eközben a két bajnok a küzdtérre lépett,
 677  IV|         elirtózva. Eközben a két bajnok a küzdtérre lépett, az egyik
 678  IV|               Hová viszed, te dárda azt a fickót?~Az óriás hét láb
 679  IV|             mégis oly sovány volt, hogy a csontjait meg lehetett számlálni
 680  IV|        csontjait meg lehetett számlálni a ruháin keresztül.~A gyulák
 681  IV|           számlálni a ruháin keresztül.~A gyulák feltartott kard alatt
 682  IV|        feltartott kard alatt megesketék a bajvívókat, hogy Isten hatalmán
 683  IV|             azzal magukra hagyták őket.~A harcosoknak szabad volt
 684  IV|              volt egymással tréfálózni.~A törpe megállt a középen,
 685  IV|             tréfálózni.~A törpe megállt a középen, megvetve lábát,
 686  IV|                  megforgatva orra előtt a dárdáját.~– Kis öcsém! –
 687  IV|                legyünk, fess célkarikát a gyomrodra, s amit azon kívül
 688  IV|              nem történt volna.~Eközben a két harcos folyvást ellenkezett
 689  IV|              roppant döféseket intézett a törpe felé, ki azokat mindannyiszor
 690  IV|              óriás döfésen kívül esett.~A törpe végre hátrálni kezde.~–
 691  IV|               jó léckirály. Köszöntetem a felhőket odafenn.~– Kérlek,
 692  IV|                 fogsz esni – csúfolódék a törpe, ki szüntelen hátrálva
 693  IV|            törpe, ki szüntelen hátrálva a sorompó körül, egyszerre
 694  IV|               az óriás kopjáját, elveté a magáét, s mint egy kis vadkan
 695  IV|              egész hosszában végigesett a fövényen, s nagy tenyerével
 696  IV|                s nagy tenyerével megüté a földet.~A nép riadalt kiáltott.
 697  IV|             tenyerével megüté a földet.~A nép riadalt kiáltott. A
 698  IV|                 A nép riadalt kiáltott. A törpe kirántá az óriás kardját,
 699  IV|                fejednek, te hosszú láb.~A gyulák és rhabonbánok erre
 700  IV|        közbeveték magukat, s félrevivék a bajvívókat.~– A vádlott
 701  IV|              félrevivék a bajvívókat.~– A vádlott fel van mentve;
 702  IV|              van mentve; az égnek hála, a bűnnek nincs neve – szólt
 703  IV|             könnyebbült kebellel. Ekkor a harmadik vádlottat hozták
 704  IV|              segélyeért, s ím, az napon a férfi, kit kerülnöm kelle,
 705  IV|          pillanatban kürtszó hallatszék a sorompók előtt, s a nép
 706  IV|          hallatszék a sorompók előtt, s a nép közt egy ifjú közeledék
 707  IV|              egy ifjú közeledék lóháton a khagán trónja felé. Ez ifjú
 708  IV|                 lihegő kebellel fordult a vádlott nőhöz, s tétova
 709  IV|           ítéletet:~– Asszony, én értem a kísértő pillanat hatalmát –
 710  IV|              Elemér elfogódottan járult a khagán elé. Dalma arcának
 711  IV|            bíztál, elvégezém, s ezennel a hatalmat, mellyel felruháztál,
 712  IV|                örömek alatt repesett, s a kedves ifjút heves dobogásával
 713  IV|                Örömestebb állok előtted a szégyenpadon, mint tőled
 714  IV|          szégyenpadon, mint tőled távol a diadalszekeren.~– Miért
 715  IV|             jövél vissza?~– Kérdezd meg a fecskét, miért tér vissza
 716  IV|               fecskét, miért tér vissza a tavaszhoz. A jó rhabonbán
 717  IV|                 tér vissza a tavaszhoz. A jó rhabonbán enyhébb fordulatot
 718  IV|          enyhébb fordulatot akarva adni a kínos jelenetnek, mely a
 719  IV|                a kínos jelenetnek, mely a nép előtt egy vezér arcát
 720  IV|              bár meg kelle őt nyugtatni a gondolatnak, mégis fájt
 721  IV|       magasságban, melyre felemelkedék. A szerelem még csak akkor
 722  IV|               számára van teremtve, tán a csillagok is lekívánkoznának
 723  IV|            Disabultól követ érkezett, s a khagán elé bocsáttatni kíván.
 724  IV|                 inte, hogy vezessék elé a küldöttet.~Kubláj volt az,
 725  IV|        küldöttet.~Kubláj volt az, kezén a király egyetlen leányát
 726  IV|                földig hajolva közeledék a khagán elé; már az ajtónál
 727  IV|              háromszor ismétlé azt, míg a trónig ért.~– Üdvöz légy,
 728  IV|          pálmafája nemzetednek, hajnala a dicsőségnek. Légy általam
 729  IV|              hízeleg.~Az emír újrakezdé a virágos szókat, ájtatos
 730  IV|                 leányát.~S ezzel levevé a halavány, reszketeg leány
 731  IV|                 reszketeg leány fejéről a fátyolt. „Ez árulás!” –
 732  IV|        embereket boldogítni szoktak. Te a nőarcot kerülöd, s szerelmet
 733  IV|                 volt, mert általa hívém a varchoniták kettészakadt
 734  IV|           hidegen, mily haraggal tekint a leányra, elkezdtek zúgolódni,
 735  IV|             zúgolódni, végre oda lépett a rhabonbán.~– Uram, khagán.
 736  IV|                 Uram, khagán. Emeld föl a leányt. Melletted üljön
 737  IV|              harc.~– Nekem nincs kedvem a nősüléshez.~– A leány szép
 738  IV|            nincs kedvem a nősüléshez.~– A leány szép és ártatlan,
 739  IV|               törzsnek egyetlen virága. A kerek földön nem találandsz
 740  IV|        találandsz magadhoz méltóbbat.~– A szerelemre nem elég az,
 741  IV|              hogy van ok szeretni.~– De a nősülésre elég ok az, hogy
 742  IV|              nősülésre elég ok az, hogy a hon java úgy kívánja. Eddig
 743  IV|               trónja hátuljába vonultan a rhabonbánnal, az utóbbi
 744  IV|                 Oh, atyám, segíts onnan a magas égből! Majd erőm hagy
 745  IV|            körül, nem is tudva gyanítni a khagán magaviseletének okait.~–
 746  IV|             szólt hevesen Dalma. – Vége a kihallgatásnak. Ma kedvetlen
 747  IV|               van. Kerüljétek kapuimat. A vezérek fejcsóválva hagyták
 748  IV|          vezérek fejcsóválva hagyták el a termet.~– Mi lelhette a
 749  IV|                 a termet.~– Mi lelhette a khagánt? Sohasem voltak
 750  IV|                 maradsz. – S ott hagyta a leányt.~A férfiak eltávoztával
 751  IV|                  S ott hagyta a leányt.~A férfiak eltávoztával az
 752  IV|            országnagyok nejei jöttek be a terembe.~Dalma villámló
 753  IV|              itt? Ki hívott benneteket?~A legéltesebb hölgy, egy ősz
 754  IV|                parancsolják, uram, hogy a khagán menyasszonyát az
 755  IV|         országnagyok nejei veszik át, s a szent forrásban megfürösztve,
 756  IV|          magától, s bosszúsan válaszolt a nőknek:~– Az esetlen szokás.
 757  IV|                    Uram, khagán – szólt a tisztes agg nő –: az ogur
 758  IV|                mindig egyenlő jogú volt a férfival.~– Az akkor volt! –
 759  IV|                    Most másképpen lesz. A férj királya nejének, s
 760  IV|                 férj királya nejének, s a nő férjének rabszolgája!
 761  IV|              rabszolgája! Takarodjatok!~A nők megütődve távoztak el:~–
 762  IV|                 távoztak el:~– Mi lelte a khagánt? Sohasem bánt ily
 763  IV|         karokkal állt meg Halila előtt. A leány reszketve veté fel
 764  IV|                 keserűen.~Dalma megfogá a leány kezét, s élesen tekintve
 765  IV|              irántam irgalommal.~– Amit a követ mondott, az mind hazugság.
 766  IV|           boldog, te szenvedsz.~– Nekem a panasz is tiltva van.~–
 767  IV|              nem tudó arccal ragadá meg a leány kezét, ki midőn azt
 768  IV|              Halila nem bírta megérteni a kifejezést Dalma szemeiben;
 769  IV|                engem? – folytatá Dalma, a leány érzelmeit fürkészve. –
 770  IV|           valakit mást szeretsz?~Halila a kérdező kezét magához vonta
 771  IV|          ragyogó arccal, s keblére voná a leányt.– Én védeni foglak.
 772  IV|         boldoggá teendlek – szólt Dalma a leány homlokát megcsókolva. –
 773  IV|                 atyád haragja elől, hol a gondolat sem találand reád;
 774  IV|              reád; hadat kezdek miattad a fél világgal, hogy te boldog
 775  IV|                 van. Mielőtt leáldoznék a nap, kedvesed karjai közt
 776  IV|          férfiai ők.~– Nincs több férfi a világon, csak ő.~– Jól van,
 777  IV|        tudhatnád, mennyire boldogította a halálra üldözöttet az, ki
 778  IV|               csak szerelmedre gondolj. A gyűlölet dolgait majd elvégzem
 779  IV|           Büszke légy reá, ha szereted.~A lány szíve szorult, mintha
 780  IV|             vissza akarta volna fojtani a szót.~– Jer, súgd fülembe –
 781  IV|       hallhatóan rebegé hevülő kebellel a kedves nevet:~– Elemér…~
 782  IV|              dühösen taszítá el magától a leányt, másikkal hevesen
 783  IV|              Halila ijedten tekinte rá. A kimondott név fölébreszté
 784  IV|               kimondott név fölébreszté a Dalma szívében a női féltés
 785  IV|            fölébreszté a Dalma szívében a női féltés szenvedélyeit.
 786  IV|               villámló haraggal tekinte a leányra, ki megsemmisülve
 787  IV|                szemek, e megtört állás, a lehajlott kezek imádásszerűen
 788  IV|             Halila rettegve látta, hogy a khagán könnyezik. – Mit
 789  IV|             mondá, hogy szeret valakit. A leány szép, őérte tért vissza
 790  IV|       jéghidegen emelkedék föl szívében a tiltó gondolat: „Te nem
 791  IV|            lehetsz boldog.”~Körös-körül a palota oszlopaira felírva,
 792  IV|                  Semmi áldozat nem nagy a honért”. Dalma megroskadt
 793  IV|                nagysága előtt.~Fölemelé a leányt lábaitól, s csöndes,
 794  IV|           felháborodva?~– Miért háborog a tenger?– szólt Dalma, s
 795  IV|           ingadozol.~– Én nem, hamarább a föld – szólt Dalma, megerősítve
 796  IV|             megerősítve magát. – Vonulj a mellékterembe. Majd hívni
 797  IV|               nő vagyok. Vakmerő voltam a sorsot hívni fel küzdelemre,
 798  IV|                  Hozd elém arcodat, azt a haldokló arcot, melynek
 799  IV|               szívem hideg legyen, mint a tied, ki már odafenn élsz.~
 800  IV|              tied, ki már odafenn élsz.~A fohász sikeres volt. Dalma
 801  IV|            várakozik ajtód előtt, uram.~A vér újra elözönlé Dalma
 802  IV|           mintha e hideg ércövtől várná a segélyt indulatai lángja
 803  IV|            mindazt kevésnek érzi, midőn a pillanat elérkezett.~– Szólni
 804  IV|           Dalmát. Semmi sem oly csábító a nőnek, mint a férfifájdalom.
 805  IV|               oly csábító a nőnek, mint a férfifájdalom. Inkább jókedvet
 806  IV|           felületes értelmét tartva meg a szónak.~– Úgy bizony kicsiny
 807  IV|                amelyikünk előbb meghal, a másik azt követni fogja.~–
 808  IV|          betegséged volt,~– Ahogy érett a szív, a vágyak tárgyat követelnek
 809  IV|             volt,~– Ahogy érett a szív, a vágyak tárgyat követelnek
 810  IV|        ábrándjainak.~– Böjtöt tartottál a „Dev”-ek napján, hogy éjszaka
 811  IV|          nevetsz.~– S megjelent előtted a jövendő kedves?~– Igen.
 812  IV|             álmomban; lelkem túláradott a gyönyör miatt. Ez álom boldoggá
 813  IV|                  Elemér kétkedve felelt a kérdésre:~– Nem tudom.~Dalma
 814  IV|             panaszkodik, hogy fogva van a hideg égben, s nem lehet
 815  IV|                nő, van-e ily nő, Dalma?~A leány keble majd megszakadt
 816  IV|             Istennek jelenlétét érzé, s a kedves gyermeket, kit elaléltában
 817  IV|               rebegé:~– Elemér.~– Uram.~A leány felemelkedék, s félébren
 818  IV|                mindinkább összeroskadva a gondolat terhe alatt, mely
 819  IV|              Emberi hatalom alatt áll-e a szerelem?~Dalma büszke öntudattal
 820  IV|                 szívéből ki tudja tépni a szerelmet.~– De nem volt
 821  IV|               vérzem el. – Sebet vágnak a fán is, midőn új ágat oltanak
 822  IV|                új ágat oltanak bele. Ez a leány téged szeret.~– Azért
 823  IV|          szellemcsöndes hangon.~S azzal a mellékterembe sietve, elévezeté
 824  IV|         mellékterembe sietve, elévezeté a várakozó leányt.~Halila
 825  IV|             rejtve.~– Ilyenkor legszebb a nő. A szemérempír legbájolóbb
 826  IV|                 Ilyenkor legszebb a nő. A szemérempír legbájolóbb
 827  IV|         keblében indulatait, s elfogadá a leány remegő kezét.~– Vőlegényed
 828  IV|               hogy boldoggá teended őt.~A leány zokogva hajolt Dalma
 829  IV|                 közel.~– Most menjetek. A Tula-szigeten ismered rejtett
 830  IV|          nyugalommal.~– Most távozzatok a palota rejtekajtaján. Röviden
 831  IV|          Röviden búcsúzzatok. El, el!~– A viszontlátásig! – rebegé
 832  IV|              Légy boldog örökre – szólt a leány, megcsókolva kezét.
 833  IV|               Soha nem látom őt többet!~A könnyek elolták a fájdalom
 834  IV|               többet!~A könnyek elolták a fájdalom tüzét. Azután megnyugodva
 835  IV|             mentve” – suttogá magában. „A szív jéggé fagyott. Megszabadultam
 836  IV|                  aki szeret. Atyám! Ott a magas égben. Elégült vagy-e
 837  IV|            hívatlan látogató zavará meg a khagánt. Kubláj tolakodék
 838  IV|            fájdalmai közepett háborítá.~A bosszú kifejezése lassankint
 839  IV|             szakállodat, emír, s tipord a sárba – szólt neki gúnyolódva. –
 840  IV|                szólt neki gúnyolódva. – A leány, kit számomra menyasszonyul
 841  IV|               kővé változtattak.~      ~A Tula szigetén, magas nyírfáktól
 842  IV|             melybe Elemér Halilát vivé.~A sziget mellett el lehetett
 843  IV|            tilta mindenkit ott kikötni. A hagyomány szerint ott voltak
 844  IV|         Bertezena hamvai, s ott szoktak a fejedelmek összejönni az
 845  IV|            idején tanácsot kérnek tőle.~A magányos lak egészen fából
 846  IV|                mondatokkal volt beírva, a falak belseje simított tarka
 847  IV|              képei faragva. Körös-körül a vadul összenőtt lombok szentséges
 848  IV|             sötétje.~Két hó múlt azóta. A rejtett lak ajtai nappal
 849  IV|              voltak, csak midőn feljött a hold, s a magányos sziget
 850  IV|                 midőn feljött a hold, s a magányos sziget fái susogtak
 851  IV|              esti széltől, lehete látni a széltől félreingatott lombok
 852  IV|              suhant ki, félve és futva.~A hold ismét úszik csendesen
 853  IV|              hold ismét úszik csendesen a felhők fölött, el-elbújva,
 854  IV|               el-elbújva, s átragyogva; a vízen egy keskeny csónak
 855  IV|                 még egy férfi ül benne.~A szigetparton kikötnek. A
 856  IV|                A szigetparton kikötnek. A hajós megállítja társát. –
 857  IV|                jól fizetsz.~– Első vagy a varchoniták között, aki
 858  IV|                 között, aki úgy szereti a pénzt.~– Tatár volt az anyám,
 859  IV|               ezt, hogy hallgatni tudj.~A hajós tenyerét nyújtá az
 860  IV|           örökre megtanult hallgatni. – A férfi az erdő sűrűjében
 861  IV|               sűrűjében tűnt el.~      ~A hold fénye besütött a rejtekház
 862  IV|                   A hold fénye besütött a rejtekház ablakán, átlopózva
 863  IV|                sápadtan, mint kísértet.~A holdfény úgy illik mindkettőjük
 864  IV|         vállamra, kezedet add kezeimbe.~A férfi bágyadtan hanyatlik
 865  IV|            elhervadt, szemeiből kiégett a tűz, homlokát nem emeli
 866  IV|               hangon. Kezem hideg, mint a jég, s fejem forró, mint
 867  IV|                jég, s fejem forró, mint a tűz. Szegény nő!~– Miért
 868  IV|            szüntelen. Elhervadtam, mint a letört gally. Valaki megátkozott
 869  IV|                leszünk boldogok – szólt a nő, de ajkai rebegése tanúsítá,
 870  IV|            betegséget, mint az enyim?~– A vén jós ott a sziget alatt
 871  IV|               az enyim?~– A vén jós ott a sziget alatt azt mondá rólad,
 872  IV|             azután vége lesz mindennek.~A halál sejtelme csalhatatlan.~
 873  IV|                 Halilára, s megsajnálta a szegény nőt, és azt gondolá,
 874  IV|               fog halni.~– Jó nő. Tehát a vén jós azt ígérte, hogy
 875  IV|                 Nemsokára megszolgáltuk a sírt. Ott is jó lesz feküdni. –
 876  IV|              lesz feküdni. – Tehát menj a vén jóshoz, derék nő, s
 877  IV|            hamar. El ne feledkezzél, ha a szent fákhoz jutsz, értem
 878  IV|                 vasát.~Halila odanyújtá a kardot. Elemér lázas örömmel
 879  IV|                 most már nem reszketek.~A varchonitáknál ősi szokás
 880  IV|                 szokás volt, hogy mikor a férfi haldoklott, mellé
 881  IV|             haldoklott, mellé fektették a kardot, s azzal együtt temették
 882  IV|                mondod „örökre”? – kérdé a nő keserű előérzettel.~Utolsó
 883  IV|              egyszer megszorítva kezét. A nő megcsókolá hideg homlokát.~–
 884  IV|              nekem mennyei üdv. Mielőtt a göncöl elfordulna, visszatérek,
 885  IV|              elfordulna, visszatérek, s a hajnal új napot hoz.~A nő
 886  IV|                s a hajnal új napot hoz.~A nő eltávozott, csókot és
 887  IV|                 pillantást vetve vissza a küszöbről.~– Több hajnal
 888  IV|                 az nem is hallhatá már.~A hold méla fénye szüntelen
 889  IV|                az ingatott lombok közül a padozatra. Elemér ábrándozva,
 890  IV|                  Miért lopod ki belőlem a lelket? Miért mosolyogsz
 891  IV|          alakodat, csak én… Ülj mellém… A sírba is velem fogsz-e jőni?…
 892  IV|          keblemen fekszel, e kardot itt a te és az én szívemen egyszerre
 893  IV|               egy helyre megyünk… Tehát a szellemek találkoznak a
 894  IV|                 a szellemek találkoznak a túlvilágon! Úgy boldogság
 895  IV|        Harmadnap este, hogy én elhagyom a földet, te is utánam jössz.
 896  IV|              jössz. Addig én elkészítem a vőlegényi sátort, napsugárból,
 897  IV|              arcát, s tagjai reszkettek a kéjtől, mely lelkét elfutotta.~
 898  IV|                 percben halkan felnyílt a hajlék ajtaja, s a küszöbben
 899  IV|             felnyílt a hajlék ajtaja, s a küszöbben megjelent ama
 900  IV|                megjelent ama férfi, kit a megölt hajós a szigetre
 901  IV|               férfi, kit a megölt hajós a szigetre hozott. A jövevény
 902  IV|                hajós a szigetre hozott. A jövevény csöndes léptekkel
 903  IV|          Meglátta, hogy milyen halvány. A láz gyötörte éppen.~– Valóban
 904  IV|              fiú – dörmögé az idegen. – A szerelem megárthatott neki.
 905  IV|                  mint múlok ki?~– Áldom a sorsot, hogy nem halálod
 906  IV|                  mit cselekedtél, midőn a király leányát elszöktetéd.
 907  IV|                 százszor kedves előttem a halál, mert várhatok rád
 908  IV|                halál, mert várhatok rád a túlvilágon… Imádlak… Lelkedet
 909  IV|             körülem lebegett mindenütt, a te arcod volt az, mit előttem
 910  IV|           előttem láttam… Tégedet ígért a sors nekem… Az ígéret nem
 911  IV|               nyakát nemzetembeli férfi a halálcsapás előtt? Orozva
 912  IV|                kardját, megvillantá azt a holdsugárban, kényszerítve
 913  IV|                karjára támaszkodva, míg a másikkal kardját emelé.~
 914  IV|                óvatosan közelge vissza, a két kard előbb halkan csattant
 915  IV|            előbb halkan csattant össze, a viadal mindig hevesebb lett.
 916  IV|                acélok szikrákat hánytak a holdsugárban, végre Elemér
 917  IV|         gúnyosan Elemér. – Várd el, míg a halál önkényt elejt, akkor
 918  IV|                  mert vezetőnek küldlek a másvilágra!~Kubláj nem merte
 919  IV|              merte őt megtámadni többé. A hős azonban érzé, hogy szíve
 920  IV|                 vér nem jött döfés után a sebből, melyet a haldoklón
 921  IV|             döfés után a sebből, melyet a haldoklón ejte, s arcán
 922  IV|                 egy torzvonása sem volt a fájdalomnak utána.~Azzal
 923  IV|           ördögi vérörömmel foglalta el a holt ifjú helyét, s annak
 924  IV|               míg Halila visszaérkezik.~A nő gyorsan járt, imádkozott
 925  IV|                gyorsan járt, imádkozott a szent fák alatt, felkereste
 926  IV|             szent fák alatt, felkereste a jóst, az gyógyszerül egy
 927  IV|                  hogy e fa lombjai csak a holtak számára zöldülnek,
 928  IV|             aggodalomtól dobogó szívvel a kis hajlékba vissza, s még
 929  IV|              kis hajlékba vissza, s még a küszöbben susogá:~– Elemér!
 930  IV|            odasimult, és kezét kinyújtá a kereveten ülőé után.~Azon
 931  IV|                 Halila hátratántorodék, a szó elhalt ajkán. Kubláj
 932  IV|              húzódott közelebb hozzá:~– A férj itt fekszik lábaimnál.
 933  IV|           piroslik. Nem óhajtod-e, hogy a tieddel egyesüljön?~Halila
 934  IV|          pillanatban azon ritka nemével a lélek jelenlétének, mely
 935  IV|               Kubláj megütközve tekinte a nő szemébe.~– Te engem üdvözölni
 936  IV|                engem.~– Könnyű volt ott a győzelem, ahol nincs ellenállás.
 937  IV|                  Te nem értesz mindent. A khagán meg akart tőlem menekülni,
 938  IV|                 ő csak sejtett.~– Tehát a khagán maga szöktetett el
 939  IV|           lássad, most is bürköt hoztam a parti ingoványból, míg ő
 940  IV|          rejtélyes kedvese?~– Miként?~– A varchonitáknál ősi szokás,
 941  IV|                gyilkosa nem ismertetik, a holttestet a legközelebbi
 942  IV|                ismertetik, a holttestet a legközelebbi rokon ravatalra
 943  IV|                ravatalra fektetve viszi a khagán elé, s felhívja mindazokat,
 944  IV|               gyanúja van, hogy kezüket a holt sebére téve esküdjenek
 945  IV|              halálában nem vétkesek. Ha a seb vérzik, az azt jelenti,
 946  IV|            vérzik, az azt jelenti, hogy a gyilkos tette rá kezét.
 947  IV|                 rá kezét. E törvényszék a Zomotor, a halálújítás.
 948  IV|                E törvényszék a Zomotor, a halálújítás. Te elhozod
 949  IV|                 halálújítás. Te elhozod a khagán elé a halottat. Én
 950  IV|                 Te elhozod a khagán elé a halottat. Én balfelől állandok
 951  IV|                 akit gyűlölök.~– Te is, a hulla is fátyollal lesztek
 952  IV|            fátyollal lesztek letakarva; a vérehagyott tetem senkinek
 953  IV|             senkinek sem leend árulója, a holt arcát nem látandja
 954  IV|                egyszerre felrántod róla a leplet. És akkor az, ki
 955  IV|              szólt elgondolkozva tervén a nő.~– Kezet reá – szólt
 956  IV|           bosszút akarok állani – szólt a nő, megrázva Kubláj kezét,
 957  IV|                  ki nem vette észre azt a fenyegető villámot, mely
 958  IV|                villámot, mely e percben a hölgy szemeiből feléje lobbant.~
 959  IV|          lobbant.~Apja vére lángolt fel a nő szívében.~
 960   V|                                      V.~A honalapítás ünnepére összegyűlt
 961   V|              összegyűlt szent berkeiben a nemzetnek színe java.~Azon
 962   V|              ünnep szentelve, mikor még a varchoniták szegény rabszolganép
 963   V|             bőrébe öltözve jelentek meg a férfiak, saját kezük szőtte
 964   V|                kezük szőtte öltönyökben a nők, mint egykor Bertezena
 965   V|               minden mozdulatnál kitűnt a férfi-erőre szoktatott izmok
 966   V|                szoktatott izmok játéka.~A hölgyek szemérmesen tekintének
 967   V|             alakjára, büszke önérzettel a férfiak. És Dalma elpirult,
 968   V|               tekintete van függesztve.~A vezérek üllőt, kalapácsot
 969   V|                 Dalma izmos kezébe fogá a nehéz pörölyt, s a nép színe
 970   V|                 fogá a nehéz pörölyt, s a nép színe előtt a szikrázó
 971   V|            pörölyt, s a nép színe előtt a szikrázó vasból kardot kovácsolt,
 972   V|              könnyeztek, midőn beszélt, a nép azt hívé: örömkönnyek.~
 973   V|                  Ekkor nyakába akaszták a fejedelmi kacagányt, s egy
 974   V|            egykor Bertezena parancsait.~A nép választottai tisztelegve
 975   V|           legelőbb hét agg rhabonbán, s a legvénebb végigsimítva ősz
 976   V|            alattad hal meg. Élj sokáig.~A hét vén rhabonbán elvonult,
 977   V|                  jött utánuk hat vezér: a hetedik, a legifjabb, nem
 978   V|            utánuk hat vezér: a hetedik, a legifjabb, nem volt ott.
 979   V|                  Élj dicsően és sokáig.~A nép azt hívé, Dalma örömkönnyeket
 980   V|                 kellett volna hallania.~A vezérek után jött hét ogur
 981   V|                  Dalma keserűen tekinte a szónoknőre, ki oly szomorú
 982   V|              pihegő kebellel járult elé a kiválasztott hajadon, nem
 983   V|                 jutalmazzon szerelemmel a sors, mindenkitől légy szeretve,
 984   V|                 Kis vezérök bátran állt a khagán elé, s elmondá rövid
 985   V|        megnövünk, mink is veled megyünk a harcba!~Dalma sóhajtva tekinte
 986   V|             örvendő arcok vették körül. A nép boldog volt, és derült,
 987   V|                 boldog volt, és derült, a fák fel voltak koszorúzva,
 988   V|               fogott rajta.~Majd jöttek a „hegedősök” húros hangszereiken
 989   V|               dalokat verve; megszólalt a koboz és tilinkó, s míg
 990   V|    hőskölteményeket daloltak, körbeállt a fiatalság, s eljárta a „
 991   V|        körbeállt a fiatalság, s eljárta a „dalitáncot”. Az ifjak kezeikkel
 992   V|         dalitáncot”. Az ifjak kezeikkel a csatát utánozva táncoltak,
 993   V|               utánozva táncoltak, közbe a hölgyek szelíd éneklése
 994   V|                 zengett.~E pillanatában a közörömnek egyszerre szomorú
 995   V|            szomorú kürthang rivallt meg a háttérben, s míg a mulatozók
 996   V|          rivallt meg a háttérben, s míg a mulatozók botránkozva tekintének
 997   V|       baljóslatú hang szólalt meg:~– Ez a zomotor hangja.~A khagán
 998   V|                    Ez a zomotor hangja.~A khagán megdöbbenve tekinte
 999   V|          mellette, trónjára könyökölve.~A gyászhangok mindig közelebb
1000   V|                s nemsokára lehete látni a szekeret, melyen fehér lepellel