Rész

  1   I|          részeiben lakók azt tarták, hogy ott a világ vége.~E hegyek
  2   I|           földdel, midőn azt akarja, hogy az megrázkódjék az emberi
  3   I|               vagy midőn azt akarja, hogy édes éltető melegség terjedjen
  4   I|               volt arra kárhoztatva, hogy az Imaus-hegyi vasbányákból
  5   I|             sem volt az élethez, nem hogy örömei lettek volna benne.
  6   I|      ellenkező irányban kezde futni, hogy amazokat másfelé térítve,
  7   I|              maradt a bokrok között.~Hogy a keleti rege nem lopott
  8   I|       készítünk mi láncot és kardot, hogy az elsőt mi viseljük, a
  9   I|             vasat ásattak ki velünk, hogy két hó leforgása alatt negyvenezer
 10   I|             magatoknak neveket adni, hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek,
 11   I|      fölemelé nagy, büszke homlokát, hogy szinte oly magas volt gyalog,
 12   I|              kardnak kovácsoltuk; de hogy mesterségünket megjavítsuk,
 13   I|          Tréfálni akarsz velem ugye, hogy így beszélsz? Mutasd azt
 14   I|       veszett állat, hát azt hiszed, hogy lehet harcolni ez idomtalan
 15   I|       hasította vele ketté a tatárt, hogy fele jobbra, fele balra
 16   I|      nagykhán azon vevé magát észre, hogy megszűnt az Imausnak ura
 17   I|     státusbölcsészetük alapja levén, hogy oly nép nem harcolhat, melynek
 18   I|            úgy elkülöníté egymástól, hogy utóbb alig maradt egyéb
 19   I|             drágakövek ékesítének, s hogy az ország fejedelmei megemlékezzenek
 20   I|          nekik az ősi biztos bércek, hogy megváltak tőlük ismeretlen
 21  II|              történetét; adja az ég, hogy soha vége ne legyen annak.~–
 22  II|           elsőhez.~– Mondd meg neki, hogy halálát száz ellen vérével
 23  II|       előtted sírba szálltak?~– Azt, hogy boldog azon apa, kinek fiai
 24  II|        felsóhajtott.~– Terhedre van, hogy férfinak neveltelek?~– Nincs
 25  II|          szokás ez: nem látom sehol, hogy nő férfi alakját viselné.
 26  II|      kifáradt mindkét nép a harcban, hogy nem volt, aki eltemesse
 27  II|      felszabadíta minden szomszédot, hogy amelyik e kötés ellenére
 28  II|        rárontsanak. A kötés vége az, hogy ha e két nemzet közül egyik
 29  II|        kötötték, nem gondoltak arra, hogy a rokonokból támadt ellenségek
 30  II|           ellenségek az idegennél, s hogy három emberélet alatt oly
 31  II|          messze távoztunk egymástól, hogy örömestebb látnók a tatárt,
 32  II|          lelke által. Híreszteld el, hogy fiad lett, s neveld őt annak.
 33  II|  tanácskozásban, ki fogja mondhatni, hogy ő nem férfi! Az ég adand
 34  II|           hős tetteket, s megengedi, hogy túlélje ellensége családját
 35  II|            ég mondá, és én esküszöm, hogy úgy lesz – monda fölmagasulva,
 36  II|          palotád minden ajtaja fölé, hogy olvashasd, akármerre tekintesz,
 37  II|           egykor szükséged leend rá, hogy mindig szemeid előtt lássad.
 38  II|                 Semmi sem elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék, nincs
 39  II|              s ha megmentésére kell, hogy meg ne tudja senki női létemet,
 40  II|         senki női létemet, esküszöm, hogy amennyi tért kardom hegyével
 41  II|               átok alatt hagyom meg, hogy alakomat, úgy, ahogy meghűlt,
 42  II|             fel küzdeni. Én óhajtom, hogy esküdjél, és mégis félek
 43  II|       verítéke, hanem azon félelemé, hogy te gyönge leendesz ott,
 44  II|        emberek között, ha nem azért, hogy csupán nemzetét szeresse?
 45  II|              legfelül, ha nem azért, hogy tudjon egyedül állani? Embereknek
 46  II|              emelik fejöket. Engedd, hogy hívhassam vezéreidet.~–
 47  II|             e harcodat, pedig tudom, hogy a sorssal nincs fegyver
 48  II|    csillagoknak; embernek megengedé, hogy írja azt maga. Viharnak,
 49  II|             ez élet be lesz fejezve, hogy újra kezdődjék a másik.
 50  II|           hajnalodó nap. Kiáltsátok, hogy „Éljen a khagán!”, midőn
 51  II|             a khagán!”, midőn tudom, hogy ez nem nekem szól többé.~
 52  II|       pajzsra emelték, annak jeléül, hogy fejedelmükké fogadták. –
 53  II|           reád, Isten, Ormuzd, Jóél. Hogy népemért mindent föláldozok,
 54  II|            halált: ha népem kívánja, hogy éljek, élni fogok. Irtózzam
 55  II|               ha népem javáért kell, hogy meghaljak, meghalok. Gyűlöljek
 56  II|               ha népem java kívánja, hogy megbocsássak: megbocsátok;
 57  II|               ha népem java kívánja, hogy feledjek, feledni fogok…
 58  II|         vezér vére, annak jelképeül, hogy ők is így egyesülendenek
 59  II|            változott-e, vagy szíved, hogy elfeledéd, ki gyermekkorodtól
 60  II|         egyszerre a dámvad űzésével, hogy oroszlánra vadászhassunk,
 61  II| gyönyörteljes arccal inte Elemérnek, hogy szóljon tovább.~– Mikor
 62  II|    körülfogva. Ifjúi heved elragadt, hogy észre ne vedd, miként az
 63  II|       halálcsapásokat, ki biztatott, hogy ne csüggedj, s ahova gyönge
 64  II|             megjelent. Nem gondolád, hogy az ifjú, ki négy év előtt
 65  II|         annyit érjen, mennyit enyim, hogy ahol én nem vagyok, te ott
 66  II|           tész, s azt kívánod tőlem, hogy ott legyek mindig, ahol
 67  II|               Örömest lennék árnyad, hogy soha el ne hagyhass, örömest
 68  II|             képmásom tudtul adandod, hogy e napon az avar trónt elfoglalám.
 69  II|          utódai között él: elmondod, hogy nyílt szív és testvéri kar
 70  II|             ellenségre.~– Bízd reám, hogy lefessem előtte képedet,
 71  II|             jövő kürthangja hirdeté, hogy egy vezér eltávozik.~Dalma
 72  II|           néped boldogsága oly nagy, hogy elfeledd miatta saját boldogtalanságod.
 73  II|            meglátni. Gondoljatok rá, hogy egykor találkozni fogtok
 74  II|        nyugszanak. El ne feledjétek, hogy apáitok sírhalmait rejti
 75  II|             zsarnokai a kisebbeknek, hogy rabszolgái ne legyetek a
 76  II|      alkonyodó nap felé.~Dalma érzé, hogy a kéz, melyet kezében tarta,
 77  II|             a halál. Csak arra várt, hogy utolsó szavait kimondja.
 78 III|  jobbról-balról, annak bizonyságaul, hogy ő két kézzel szokott egyszerre
 79 III|           évben megesketve Disabult, hogy a békét meg nem zavarja,
 80 III|   szövetséget kötöttek maguk között, hogy ezután csak füvet egyenek,
 81 III|           mindig abban gyönyörködöl, hogy azon rabszolgáid fejeit
 82 III|              most arra várjak, ugye, hogy azok egyenek meg engem?~–
 83 III|             engem?~– Emlékezzél reá, hogy az igazság legelső úr a
 84 III|              az lesz igazság, nemde, hogy egy sima állú ifjonc, kinek
 85 III|          egyéb érdeme fölöttem, mint hogy szakálltalan, kiböjtöljön
 86 III|              én akarok.~– Ne feledd, hogy e szövetségre minden körüled
 87 III|             Vakulj meg velök együtt, hogy ne nézhessetek rá! Le fogjátok-e
 88 III|              szólni. Jusson eszedbe, hogy Omér khán két év előtt tevepásztor
 89 III|             bolondoknak. De fogadom, hogy én megnövelem prófétai hírét,
 90 III|           Akkor aligha fogsz ráérni, hogy erődet Dalma ellen fordítsd.~–
 91 III|       fordítsd.~– Te azt hiszed tán, hogy egyenkint hívogatom ki párbajra
 92 III|         tőlem. Azt pedig ne gondold, hogy ott megálljak, ahol őt levertem,
 93 III|            Ti szüntelen vigyáztatok, hogy hadsereget ne gyűjtsek,
 94 III|            akkor híttatok fel engem, hogy gyűjtsek ellene hadat. Tudtátok,
 95 III|              ellene hadat. Tudtátok, hogy arra én legkészebb leszek,
 96 III|       adtatok kezembe. Azt hiszitek, hogy ebből rátok nem jut egy
 97 III|          elbújjanak!~– Ez azt teszi, hogy készüljünk a harcra. – Készüljetek
 98 III|          bántanod?~– Az az okom van, hogy ti munkás nép vagytok, az
 99 III|      mormogva~– Nem megérdemelném-e, hogy bolondok közé legyen felírva
100 III|        meghódolás. Egyetlen bűne az, hogy él. Meghaljon.~E percben
101 III|         seregből.~– Dobjátok vissza, hogy legyen a többinél – ordíta
102 III|            szakállát tépve a király. Hogy fuss a világ végeig, és
103 III|         pihenj! Oh, átkozott tenger, hogy száradj ki, és láss tulajdon
104 III|              Mije hiányzik hadamnak, hogy oly sebesen jövél?~– Semmije
105 III|           reád híredért, halálmadár! Hogy hoznák azok holt híredet,
106 III|         veszíték el ingyen, anélkül, hogy az ellenségből egy élet
107 III|            lettek volna. Jól tették, hogy elvesztek. Úgy kellett nekik,
108 III|          tenger okádott ki téged is, hogy engemet rémíts?~– Uram,
109 III|            vérrel befesteni arcodat, hogy ne lenne ily fehér?~– Omér
110 III|            ide, azért hizlallak itt, hogy így bánj velem? Te pokollal
111 III|            oly dombot hányatok reád, hogy szarvaid sem látszanak ki
112 III|              rá: mondjátok meg neki, hogy igya ki azt a tengert, melybe
113 III|     bántottalak soha, miért engeded, hogy megöljenek?~– Az ezen bölcs
114 III|            Különben ők azt állítják, hogy e fenevad rézgyomrából egyenesen
115 III|            idehozni saját gyermekét, hogy tégedet kiváltson? Mindenki
116 III|            kit apja gyűlöl.~– Érzem, hogy gyűlölsz, és én nem adtam
117 III|            kikerül, mert jól tudják, hogy haragod van homlokomra írva,
118 III|         haragod van homlokomra írva, hogy aki engemet kíván, a te
119 III|          férfi lennél. Mit ér nekem, hogy angyal vagy? Lennél inkább
120 III|               Mondjátok Astarothnak, hogy ne bőgjön, mikor én beszélek.
121 III|            Atyám! Te nem engedheted, hogy engemet megöljenek, itt,
122 III|          Disabul. – Ne vádolj azzal, hogy kegyetlen vagyok. Ím, egy
123 III|             halálkínaid megindítnak, hogy kezedet megkérje tőlem,
124 III|            szállj lelkedbe és örülj, hogy tisztán jutsz Astaroth kebelére.~
125 III|       térdeiről, s elborzadva rajta, hogy az áldozat idegen Istent
126 III|            férfi az egész országban, hogy egy ártatlan nőnek sírni
127 III|                Nagyon jól tudták ők, hogy aki őt meg akarná menteni,
128 III|            botor fiú, s örülj rajta, hogy még fiatal vagy.~Halila
129 III|             vagy.~Halila megrettent, hogy védője netalán megengedi
130 III|             Elemér. – Jól tudva azt, hogy te mennyire szoktad tisztelni
131 III|           tekintetével. De látszott, hogy nem az fél, ki a trón előtt
132 III|           Elemér büszkébb volt, mint hogy Disabul gyűlöletkifejező
133 III|            egyúttal – szólt Elemér – hogy a régi szövetséget esküvéseddel
134 III|            Disabul, fújva dühében.~– Hogy országunkat haddal sohasem
135 III|          háborítni… – Esküszöm rá!~– Hogy semmi velünk ellenséges
136 III|              kötsz.~– Esküszöm rá!~– Hogy trónodat, mely holtod után
137 III|           Megesküdjem-e még arra is, hogy korábban meghalok, mint
138 III|             magában: „Ő nem kívánja, hogy övé legyek…”~– Esküszöm
139 III|      figyelmeztetés volt Disabulnak, hogy vigyáznak reá.~– Szép hajadon –
140 III|             nem gyermekjáték; lehet, hogy megbántad hadizeneted; a
141 III|          Fejedelmeink örülni fognak, hogy szavaink súlyát tekintetbe
142 III|          hadam. A férgek azt hiszik, hogy ők ejtették el az oroszlánt,
143 III|         vércseszemű, látom pofádból, hogy kell valami. Mi kell? Ne
144 III|           nem jutna hirtelen eszébe, hogy mit kérjen, s azzal ostoba
145 III|    tárgyakból.~A nép szertebeszélte, hogy a király ma különös jó kedvében
146 III|              tenálad.~– Hm. Különös. Hogy a vér nem engedi az ember
147 III|              s ösztönnek engedsz. De hogy te is itt maradtál velem;
148 III|              nekik.~– Ez arra mutat, hogy napod még nem ment le végképp,
149 III|           még nem ment le végképp, s hogy én fel tudom azt újra hozni
150 III|              tehát – szólt Kubláj –, hogy e hatalmas, dölyfös új khagán
151 III|              hiszem, okom van hinni, hogy a fiatal khagán, e félisten,
152 III|             lett volna belőled, kár, hogy nem vagy az”. Dalma vérpiros
153 III|            úgy megöklelt dárdájával, hogy három ölnyire estem le lovamról.
154 III|            kényszerültem megvallani, hogy e kar nem asszonyé!~– Miről
155 III|              mindegyik, oly bájolók, hogy láttokra maga a vénség is
156 III|           vénség is lángokra gerjed, hogy képesek volnának egy győztes
157 III|   kényszeríthet arra egy fejedelmet, hogy megházasodjék? S még ha
158 III|           tehetnők is ezt, meglehet, hogy ő elárulná magát a nő előtt,
159 III|              vele – súgja az emír –, hogy ellenünk ne szegüljön. Hadsereged
160 III|           midőn szabadon bocsátálak, hogy mehess, hová akarsz, még
161 III|              is visszajöttél hozzám, hogy mellettem maradj. Jobbomon
162 III|         vissza. Felmagasztallak úgy, hogy amint került eddig még a
163  IV|           néped boldogsága oly nagy, hogy elfeledd miatta saját boldogtalanságod!”~
164  IV|         elenyészett határairól, úgy, hogy midőn a rhabonbánok egyszerre
165  IV|            tárogató-hangok jelenték, hogy a khagán jő.~A nép tolakodva
166  IV|         keresitek föl. Nem tudjátok, hogy a büntetés jobban fáj annak,
167  IV|           nevet adott. Ember! Mondd, hogy nem vagy az, mivel vádoltatál.
168  IV|              vádoltatom.~– Szeretem, hogy nevét sem mondod ki. Szólj,
169  IV|       adjátok egy utálatos bogárnak, hogy amíg ember él, undorral
170  IV|             s mégis oly sovány volt, hogy a csontjait meg lehetett
171  IV|             megesketék a bajvívókat, hogy Isten hatalmán kívül semmi
172  IV|               s úgy harcoljak veled, hogy egyenlők legyünk?~– Sőt,
173  IV|             egyenlők legyünk?~– Sőt, hogy egyenlők legyünk, fess célkarikát
174  IV|              Kérlek, nagyon vigyázz, hogy rád ne hágjak. Azt nem venném
175  IV|           lesz, mert szemeim, tudod, hogy nem látnak meg minden apró
176  IV|           minden apró férget.~– Kár, hogy hátadon nincsenek szemeid,
177  IV|           hátadon nincsenek szemeid, hogy hátaddal is nézhetnél az
178  IV|    lábszárait, olyant rántott rajta, hogy az óriás egész hosszában
179  IV|             szigorún.~– Az ég tanúm, hogy küzdöttem soká. Elrejtém
180  IV|               kértem, megesküdtetém, hogy hagyjon el örökre. Ő elhagyott,
181  IV|        mindennap imádkozám Istenhez, hogy engedje őt elfelednem. Már
182  IV|             ölte.~– Sajnálom, vezér, hogy szemedbe kell mondanom,
183  IV|        gondolatnak, mégis fájt neki, hogy ő mást boldogítand.~– Tehát
184  IV|            közelebb, s oly suttogva, hogy más meg ne hallja, rebegé:~–
185  IV|        indulatos hangon volt mondva, hogy Elemér felrezzenve állt
186  IV|         lángra gyúlt arccal, s inte, hogy hozzák elé paripáját.~Elemér
187  IV|         reszketett azon gondolatnál, hogy Elemérrel négy szem között
188  IV|          veendő az országos ügyeket, hogy azok által mentül messzebbre
189  IV|              óhajtott, sürgeté őket, hogy dolgaikat siessenek előadni.~
190  IV|          belép egy hírnök, jelentve, hogy Disabultól követ érkezett,
191  IV|             Felült trónjára, s inte, hogy vezessék elé a küldöttet.~
192  IV|  összeráncolta szemöldeit, gondolva, hogy ettől félni kell, mert hízeleg.~
193  IV|             ravasz alázatossággal –, hogy te dicsőséged magas érzetében
194  IV|      közeledik feléd; nem kívánja ő, hogy dicsőségedet megoszd vele,
195  IV|           megoszd vele, nem kívánja, hogy trónodra ültesd, elül ő
196  IV|               s könyörögjünk előtte, hogy fogadjon el téged rabszolgálói
197  IV|           tudnád, mennyire boldog ő, hogy lábaidnál fekhetik. Születése
198  IV|            sem ismer férfit kívüled, hogy téged ismerhessen egyedül.
199  IV|              Az országnagyok, látva, hogy Dalma mily hidegen, mily
200  IV|              szerelemre nem elég az, hogy van ok szeretni.~– De a
201  IV|              a nősülésre elég ok az, hogy a hon java úgy kívánja.
202  IV|              azt parancsolják, uram, hogy a khagán menyasszonyát az
203  IV|            gondolat támadt lelkében, hogy az ajánlott menyasszonyt
204  IV|          Mert akkor azt látod abban, hogy én téged nem szeretlek.~
205  IV|            kezét, ki midőn azt hívé, hogy őt halálosan megsértette,
206  IV|       tárgyát, s én Istenre fogadom, hogy tieddé teendem őt, bárki
207  IV|              miattad a fél világgal, hogy te boldog lehess azzal,
208  IV|           repesett azon gondolatnál, hogy félelmes menyasszonyát elcsábíthatja –
209  IV|            vissza.~– Mondám, khagán, hogy én csak félni tanultam életemben,
210  IV|              nem tudok. Attól félek, hogy te csak azért akarod megtudni
211  IV|             akarod megtudni e nevet, hogy őt ölethesd meg. Nem fogom
212  IV|            őt. Nem kényszeríthetlek, hogy higgy szavaimnak, de okot
213  IV|               midőn szemembe mondod, hogy nem szeretsz, hogy iszonyodol
214  IV|           mondod, hogy nem szeretsz, hogy iszonyodol tőlem, hogy másért
215  IV|               hogy iszonyodol tőlem, hogy másért epedsz, oh, mert
216  IV|      értenélek. Megmentesz magadtól, hogy megmenekülj tőlem.~– Az
217  IV|           engem. Te nem is gyanítod, hogy e rövid élet mily hosszú
218  IV|              hisz azt sem tudom még, hogy szerelmem talál-e viszontszerelmet?~–
219  IV|            magában. – Milyen boldog, hogy őt szeretheti, hogy ezt
220  IV|          boldog, hogy őt szeretheti, hogy ezt megvallhatja előtte.
221  IV|               Halila rettegve látta, hogy a khagán könnyezik. – Mit
222  IV|        magában –, hiszen maga mondá, hogy szeret valakit. A leány
223  IV|            Dalma. – Kész megtagadni, hogy megmentse.~Halila nem bocsátá
224  IV|             engemet. Esküszöm neked, hogy ő nem szeret engem, egy
225  IV|          ismeri. Adj hálát Istennek, hogy erőtlen asszonnyá teremtett,
226  IV|           arcot, melynek megesküvém, hogy el nem árulom magam, hogy
227  IV|            hogy el nem árulom magam, hogy ne lássak mást, mint azt,
228  IV|          Dalma arcát, arra nem várt, hogy ily rögtön találkozzék vele.~–
229  IV|         midőn egymásnak megfogadtuk, hogy amelyikünk előbb meghal,
230  IV|         Örömmel hallgatlak.~– Tudod, hogy én bohó, ábrándos, babonás
231  IV|         tartottál a „Dev”-ek napján, hogy éjszaka megálmodd, akit
232  IV|      Találtad.~– Kérlek: engedd meg, hogy nevessek fölötted.~– Nekem
233  IV|      folytatá szavait, nem gondolva, hogy minő gyötrelemmel halmozzák
234  IV|             fájdalmasan panaszkodik, hogy fogva van a hideg égben,
235  IV|         szemein. – Meg akarom tudni, hogy létezik-e ily nő az ég alatt?
236  IV|           félig csukott szemekkel –, hogy van egy szerencsétlen nemzet,
237  IV|            melynek élete attól függ, hogy uralkodója asszony ne legyen.~–
238  IV|            holdkóros álmodozással –, hogy ha egy nőnek egyik kezével
239  IV|          Hívem vagy-e?~– Parancsold, hogy meghaljak – viszonza ez
240  IV|       elfordítva égő arcát. – Mondd, hogy engedelmeskedel.~– Egy egész
241  IV|       fájdalmasan.~– Ah! Azt hiszed, hogy csak neked van szíved?~–
242  IV|         mosolyogva. – Te rajta légy, hogy felvidítsd. Szíve nem nyílt
243  IV|             előtt soha, te azt tedd, hogy utánad bezáródjék. Csupán
244  IV|      háborítni, te tedd őt boldoggá, hogy ne álmodhasson. Ígérd meg
245  IV|        álmodhasson. Ígérd meg nekem, hogy boldoggá teended őt.~A leány
246  IV|              Elemér, jusson eszedbe, hogy akit kezedbe adok, ez üldözött
247  IV|          lehetett hajókázni anélkül, hogy e lakot valaki észrevegye.
248  IV|            Talán mégis. Megfizettél, hogy beszéljek, most már fizess
249  IV|      beszéljek, most már fizess meg, hogy hallgassak.~– Valóban. Most
250  IV|        juttatod eszembe. Fogadd ezt, hogy hallgatni tudj.~A hajós
251  IV|             engem? Én boldog vagyok, hogy ápolhatlak.~– Menyasszonyéjed
252  IV|             ajkai rebegése tanúsítá, hogy zokogását alig bírja visszafojtani.~–
253  IV|        sziget alatt azt mondá rólad, hogy tested ép.~– Hanem lelkem
254  IV|                 Még az éjjel ígérte, hogy fájdalmaidtól megszabadulsz. –
255  IV|           sóhajta Elemér és gondolá, hogy akkor azután vége lesz mindennek.~
256  IV|         szegény nőt, és azt gondolá, hogy ne legyen ott, midőn meg
257  IV|          Tehát a vén jós azt ígérte, hogy számomra gyógyfüveket fog
258  IV|                Miért éjjel?~– Tudod, hogy nappal félve hagyhatom el
259  IV|      varchonitáknál ősi szokás volt, hogy mikor a férfi haldoklott,
260  IV|              minden érzés azt súgja, hogy te újra felvirulsz. Én boldog
261  IV|           csak álmodott, s azt hivé, hogy beszél.~– Ketten maradtunk
262  IV|            egyszerre keresztülütném, hogy soha el ne válhatnánk egymástól!
263  IV|            szólsz hozzá? Azt, nemde, hogy kezemet nem bírom megmozdítani.
264  IV|             ellen védni. Azt hiszem, hogy látok, mozgok és beszélek,
265  IV|              mozdulatlan. Jól tudom, hogy ez álom, és nem tudok belőle
266  IV|             míg most meg kell ölnöd, hogy olyan lélekké tégy, miként
267  IV|            míg én tovaszállok? ugye, hogy elkomorodtál?… Sírsz?… Nos,
268  IV|             leszünk. Harmadnap este, hogy én elhagyom a földet, te
269  IV|             alvó ifjú elé. Meglátta, hogy milyen halvány. A láz gyötörte
270  IV|             alaktól.~– Ha megmondom, hogy ki vagyok, megtudod, hogy
271  IV|            hogy ki vagyok, megtudod, hogy mit akarok – felele, s leereszté
272  IV|                 Ismerlek. Megtudtad, hogy haldoklom, s eljöttél, hogy
273  IV|          hogy haldoklom, s eljöttél, hogy meglásd, mint múlok ki?~–
274  IV|          múlok ki?~– Áldom a sorsot, hogy nem halálod után jöttem.~–
275  IV|       dicsőséget akarsz abban lelni, hogy~– Az az utolsó csepp véred
276  IV|              bebizonyítni nem lehet, hogy Dalma nem férfi, hanem leány!~
277  IV|         jöttél ölni? Tanuld meg hát, hogy az oroszlán még haldokolva
278  IV|              tekinte.~– Jöjj. Látod, hogy én nem mehetek – hívá Elemér,
279  IV|           többé. A hős azonban érzé, hogy szíve mind lassabban dobog.
280  IV|              állva, karddal kezében, hogy ne vegye észre e gyáva,
281  IV|          midőn keble utolsót dobban, hogy ajka csukva legyen, szíve
282  IV|            Kubláj fogait csikorgatá, hogy vér nem jött döfés után
283  IV|              Halila, mintha sejtené, hogy e fa lombjai csak a holtak
284  IV|             piroslik. Nem óhajtod-e, hogy a tieddel egyesüljön?~Halila
285  IV|         Kénytelen magában elismerni, hogy e nő igazat beszél, mert
286  IV|                Mást? Nem tudtad meg, hogy kit?~– Álmaiban sokszor
287  IV|         gyanúja mindig erősebb lett, hogy Dalma őt szerette, és szeretteték
288  IV|           tehettem, s íme, láthatod, hogy nálad nélkül is meghalt
289  IV|              Halila, de meg is állt, hogy magában bocsánatot kérjen
290  IV|             fel szívében, s föltevé, hogy élni fog.~Kubláj hitetlenül
291  IV|           varchonitáknál ősi szokás, hogy ha valakit meggyilkolnak,
292  IV|      mindazokat, akikre gyanúja van, hogy kezüket a holt sebére téve
293  IV|          sebére téve esküdjenek meg, hogy halálában nem vétkesek.
294  IV|              vérzik, az azt jelenti, hogy a gyilkos tette rá kezét.
295  IV|             állandok trónja mellett, hogy arcát szemlélhessem. Minek
296  IV|            Azon örülök – viszonza –, hogy az is ott leend, akit gyűlölök.~–
297   V|              Dalma elpirult, érezve, hogy termetére férfiak tekintete
298   V|             fölemelve, fogadást tőn, hogy Bertezena utódait nem engedi
299   V|            az volt akkor is eszében, hogy e szókat Elemér szájából
300   V|             nevében tudtotokra adom, hogy e nő „tetemre hív” benneteket
301   V|        trónjából, inte a gyásznőnek, hogy hívja fel mindazokat, kikre
302   V|          gyanúd?”, némán inte nekik, hogy menjenek tovább. Egyet sem
303   V|           Halila. – Magad megvallád, hogy te ölted meg férjemet; jer,
304   V|               Mért nincs tíz életed, hogy férjemért áldozhatnám valamennyit.~–
305   V|         ország-világ előtt vádollak, hogy nem vagy férfi, hanem leány,
306   V|             úgy vágta ketté Kublájt, hogy két része jobbra-balra hullott.~–
307   V|             Holtteste úgy elveszett, hogy senki sem talált rá többé.~
308 Uto|            ha a kuriozitása rávitte, hogy ezt az elbeszélést átlapozza.~
309 Uto|       politikus voltam, előre tudva, hogy ilyen hazafiúi frázisoktól
310 Uto|             miatt, azt fundáltam ki, hogy ugyanezt, mint színművet