Rész

  1   I|     belátszanak Kína, Perzsia, India és Szibéria határaiba, szétágazva
  2   I|             szét fűbe, fába, s bőség és öröm tenyésszen az egész
  3   I|              mitológia.~De nem arany és nem smaragd terem azon hegyek
  4   I|    fegyvernek való ércet, s kardokat és nyilakat kovácsoljon belőle.~
  5   I|           sem létezett náluk, bornak és kenyérnek még nevét sem
  6   I|         kiket senki sem vesz számba.~És mégis a varchoniták évről
  7   I|              évről évre szaporodtak, és gyermekeik izmosaknak, életrevalóknak
  8   I|            életrevalóknak születtek, és hölgyeik szépek voltak,
  9   I|             nem volt is náluk vallás és világi törvény, de volt
 10   I|         között ismételve lőn Romulus és Remus regéje.~Egy nőfarkas
 11   I|         megerősödött, s tudott futni és harapni, mint a többi kis
 12   I|       férfiak, s magokkal vivék azt, és átadva nejeiknek, azok felnevelék
 13   I|       vadállat teje, s midőn felnőtt és ifjúvá erősödék, s társaival
 14   I|            azért készítünk mi láncot és kardot, hogy az elsőt mi
 15   I|        varchonita nép láncot magának és kardot az idegennek.~Bertezena
 16   I|          magukat Perzsiával, Kínával és Európával; a kínai olcsó
 17   I|            ogurnak.~Helyzet, életmód és vallás lassankint különbözőkké
 18   I|            vevék fel, az elemek, nap és csillagok imádatát; amazok
 19   I|           diadalok emlékei, gyöngyök és drágakövek ékesítének, s
 20   I|           évnek, melyen a fejedelmek és vezérek bőrkötényt kötve,
 21   I|    foglalkozások, lovagiasabb harcok és leginkább írásismeretük,
 22   I|             valaha jártak, az Irtisz és Jenyiszej mellett, durva
 23   I|      hetvenöt éves császár jó szóval és jó arannyal vásárlá meg,
 24  II| Országnagyjai, a gyulák, rhabonbánok és vezérek könnyezve álltak
 25  II|             már.~– Lelkem könnyebbül és testem súlyosabb lesz –
 26  II|      Hivataluk valami közép volt pap és orvos között, ők voltak
 27  II|         előtt, énekesei csaták alatt és história-írói csaták után.~
 28  II|           mint maga a khagán, sok jó és rossz napot láttak együtt
 29  II|          napot láttak együtt feljőni és lemenni.~– Mi hírt hozál
 30  II|        szüzek, képzelethevítő szerek és szigorú böjt által bizonyos
 31  II|            múlva ásatva fel, arcukra és keblükre kent balzsamok
 32  II|           csillagokból font koszorú. És íme, nyugot felől egy napsugáros
 33  II|         üdvözlék. E csillagok a nagy és nemes tettek, oh, király,
 34  II|            nemes tettek, oh, király, és ez új alak te vagy.~Oldamúr
 35  II|              oh gyönyör!~A rhabonbán és Fellengúr érzékenyen fogák
 36  II|          hozzá felküldék raboknak.~– És fiaidnak mit mondjak, Fellengúr,
 37  II|              A vezérek, országnagyok és vének mind kitakarodtak
 38  II|               Termetét, mely nyúlánk és karcsú volt, mint egy leopárdé,
 39  II|          megszokta forgatni a kardot és kelevézt, s ha kell küzdeni
 40  II|              vedd át tőlem e titkot, és őrizd tovább, mert halálom
 41  II|            életének a titka. Az avar és török nép, amióta Bertezena
 42  II|          túlélje ellensége családját és nemzete megszabadítójának
 43  II|            sugárzani.~– Az ég mondá, és én esküszöm, hogy úgy lesz –
 44  II|        Kiálltam a próbákat csatákban és tanácskozásban. Ütközet
 45  II|           virágzani; a tavasz eljön, és a szív virágai kinyílnak.~–
 46  II|              óhajtom, hogy esküdjél, és mégis félek tőle. Biztatnálak,
 47  II|            ott, hol a harc bizonyos, és a győzelem bizonytalan.
 48  II|       Viharnak, tengernek, angyalnak és ördögnek van ura; az ember
 49  II|              künn várakozó vezéreket és gyulákat behívta.~Azok körülállták
 50  II|              Kinek jelképe kard, tűz és napvilág, légy jelen, és
 51  II|             és napvilág, légy jelen, és halld meg a nevedre tett
 52  II|          föláldozok, ami enyém:éltet és halált, gyűlöletet és szerelmet. –
 53  II|          éltet és halált, gyűlöletet és szerelmet. – Utáljam bármiként
 54  II|           megbocsássak: megbocsátok; és szeressek bár, mint ég szereti
 55  II|        feledni fogok… Halld eskümet, és légy tanúm örökké. Isten,
 56  II|       omoljon vére annak, ki honához és fejedelméhez hűtlen lesz.~
 57  II|            év óta járt a seregekkel, és sietve jött jelen lehetni
 58  II|           ott sírtunk mind a ketten, és az oly jólesett… Emlékezel-e
 59  II|       vadászhassunk, mely szembe áll és élet-halálra küzd méltó
 60  II|              érdemes. Ismerve lelked és karod erejét, ollyá tekintlek,
 61  II|              te nem vagy, mint az éj és nap, akik szüntelen egymást
 62  II|            elmondod, hogy nyílt szív és testvéri kar tárul a hű
 63  II|             előtte képedet, szeretni és félni fog téged egy pillanatban.~–
 64  II|            remegtek. Elemér szívéhez és ajkaihoz szorítá a nyújtott
 65  II|              mikben emberfölötti erő és fájdalom volt kifejezve,
 66  II|         kardot hüvelyéből ok nélkül, és vissza ne dugjátok dicsőség
 67  II|   Szeressetek mindent, mi szép, nagy és dicső – és azt – mi legszebb –
 68  II|             mi szép, nagy és dicső – és azt – mi legszebb – legnagyobb –
 69  II|              legszebb – legnagyobb – és legdicsőbb – a hazát – legjobban…~
 70  II|    emberérzelemtől, monda:~– Vezérek és országnagyok. Takarjátok
 71 III|            minden tüzet a sátorokban és mezőkön, a nép arcra vetette
 72 III|     emberarcokba világítva, s száján és szemein szikrákat okádva.~
 73 III|              egy ölyvet, egy tigrist és egy férfit.~Az édes áldozatnál
 74 III|               egy galamb, egy paripa és egy szűzleány.~Oldamúr halálának
 75 III|        Jagárt, a fehér hunok követét és Padmalanhát, az indukét,
 76 III|           nem szegi, s örök ígéretek és fenyegetések tilalma alatt
 77 III|           még gyermek?~– Még fiatal, és sokáig élhet – viszonza
 78 III|           előtt.~– Mit nekem papjaim és bálványaim? Parancsoljanak
 79 III|           megnövelem prófétai hírét, és mártírrá teszem, s ha nem
 80 III|        levertem, amíg világ van jobb és bal felől.~– Mit teendsz?~–
 81 III|       holnapután, s még a fehér hun, és a kínai számára is lesz
 82 III|          hírnök nagy lélegzetet vőn, és beszélt:~– Hajóidat, melyek
 83 III|            Hogy fuss a világ végeig, és soha meg ne pihenj! Oh,
 84 III|             tenger, hogy száradj ki, és láss tulajdon fenekedre!
 85 III|        szemeidbe? Katonák! Vigyétek, és tanítsátok meg sírni! Ezer
 86 III|              Ismét kürtszó hallaték, és a kiáltás más oldalról.~–
 87 III|        harmadik kürtszó hallatszott, és kiálták:~– Hírnök érkezett.~
 88 III|         kiesett kezéből a kard.~– Ég és pokol! Mindenem elveszett…
 89 III|              csak álom? Tegnap volt, és ma nincs?!~Disabul őrült
 90 III|    aranyhalat, a galambot, a paripát és a szeplőtlen szüzet.~– No,
 91 III|            Ha apjának szeme fénye is és a világ szépsége, esküszöm,
 92 III|           kék szemeiben félelem ült, és holdas szenvedély. Hófehér
 93 III|         bálvány, tüzet okádva száján és szemein, s a lány megpillantá
 94 III|              nem szeretem az életet, és nem irtózom a haláltól.
 95 III|                Érzem, hogy gyűlölsz, és én nem adtam neked rá okot
 96 III|              sors, s te volnál férfi és Dalma nő, most nem siratnám
 97 III|           inkább rút, törpe, kancsal és púpos – csak férfi lennél.
 98 III|              megunta a sok beszédet, és bőgni kezdett. Disabul mérgesen
 99 III|              leányom ő. Szép, nyájas és jó erkölcsű leány. Bizonyára
100 III|            sem szólt. Halila szégyen és halálfélelem miatt térdeire
101 III|             hajadon, szállj lelkedbe és örülj, hogy tisztán jutsz
102 III|          Halila az égre emelve arcát és összekulcsolva kezeit, rebegé:~–
103 III|              s szólni nem bírt könny és elfogódás miatt.~Elemér
104 III|             hajnal első sugáriban.~– És nekem egy harcosom sincs
105 III|              a trónig, s felült reá, és sötét arccal tekinte Elemérre,
106 III|     szarvasbőr-vánkoson egy kenyeret és egy botot vitt a király
107 III|           vadul forogtak.~– Kenyeret és botot! – hörgé fogai közt. –
108 III|            amit kíván, legyen szabad és sérthetetlen.~Halila felsóhajtott,
109 III|            kezét ajkához szorítva.~– És most a magas ég legyen oltalmazód,
110 III|         király szava megadta éltedet és szabadságodat, az ég adja
111 III|            az imént eltávozott hindu és fehér hun követek látszának
112 III|            csak a legapróbb foszlány és töredék maradt meg a nekik
113 III|              maradt más, csak Kubláj és Halila.~A leányka leült
114 III|         rejtett világú, ez már nyílt és felragyogó. Avagy száz becsületes
115 III|        vissza. A leány szép, erényes és szelíd; királyi szülött.
116 III|             lábaimnál. Jer keblemre, és ölelj meg. Én jó, szerető
117 III|         fogsz ezentúl ülni, trónomon és szívemben első helyen. Minden
118 III|         gondolatja lehet a léleknek, és én valósítani fogom ez álmodat.~–
119 III|             most is álmodom, álmodom és boldog vagyok – rebegé reszkető
120  IV|            aranydicsőséget, kalapács és szántóvas aranypénzt és
121  IV|              és szántóvas aranypénzt és aranykalászt termeszte országának.
122  IV|            Dalma arca halovány volt, és mosolygott. Az az eltitkolt
123  IV|             fölemelve gömbölyű fejét és gömbölyű szemeit, két ökölre
124  IV|              te hosszú láb.~A gyulák és rhabonbánok erre közbeveték
125  IV|           nősüléshez.~– A leány szép és ártatlan, hozzád ragaszkodik,
126  IV|               Csak félni tanítottak, és szenvedni? Látom arcodon.~–
127  IV|     érdemes-e ő kezedre? Szép, bátor és nemesszívű?~– Egyike vezéreidnek.~–
128  IV|            Én megszabadítlak téged”. És amióta ő visszaadta éltemet,
129  IV|      kivallani.~– Szívedre hallgass, és légy bátor. – Atyámra gondolok,
130  IV|           bátor. – Atyámra gondolok, és reszketek.~– Te csak szerelmedre
131  IV|          választottodat. Te légy nő, és hódítsd meg őt. Ki ő?~Halila
132  IV|          szemei képesek kifejezni.~– És bizonyosan ő is szereti
133  IV|               kinek szenvedni, sírni és szeretni szabad.~Dalma szédülve
134  IV|         roskadoz: e harc nem emberi, és én csak nő vagyok. Vakmerő
135  IV|         kedvesedről akartál szólani, és ez kellemes tárgy, kivált
136  IV|               Ez álom boldoggá tett, és boldogtalanná.~– S föltaláltad-e
137  IV|              arca ugyanazok. Könnyei és mosolygása, jövése és távozása
138  IV|        Könnyei és mosolygása, jövése és távozása oly tébolyítólag
139  IV|            tulajdon képmásod testben és lélekben, saját másolatod
140  IV|             kiálta fel:~– Ha értesz, és mégsem értesz, akkor rosszabb
141  IV|              leányt.~Halila elpirult és reszketett, midőn Elemért
142  IV|              azoktól, akik üldöznek, és megszabadultam attól, aki
143  IV|             az ajtók tábláiba csaták és áldozatok képei faragva.
144  IV|            női alak suhant ki, félve és futva.~A hold ismét úszik
145  IV|            az éjjel – sóhajta Elemér és gondolá, hogy akkor azután
146  IV|           megsajnálta a szegény nőt, és azt gondolá, hogy ne legyen
147  IV|              A nő eltávozott, csókot és könnyes pillantást vetve
148  IV|           Ketten maradtunk ismét: te és én. Mit akarsz? Hová csalogatsz?
149  IV|            Miért mosolyogsz rám? Itt és ott, és amott és mindenütt,
150  IV|          mosolyogsz rám? Itt és ott, és amott és mindenütt, ahova
151  IV|            rám? Itt és ott, és amott és mindenütt, ahova nézek,
152  IV|            hangodat, beszélek veled. És mégsem vagy senki. Nem látja
153  IV|           fekszel, e kardot itt a te és az én szívemen egyszerre
154  IV|     megmozdítani. Már félig álmodom, és nem tudom magamat ez álom
155  IV|           hiszem, hogy látok, mozgok és beszélek, pedig szemem zárva
156  IV|             Jól tudom, hogy ez álom, és nem tudok belőle fölébredni!
157  IV|             lelke még egyszer arcába és szívébe hajtá vérét.~– Mikor
158  IV|            oroszlán, s szemedbe néz, és fogat mutat. S ezzel fölkapta
159  IV|             Alszol-e? – s odasimult, és kezét kinyújtá a kereveten
160  IV|              hogy Dalma őt szerette, és szeretteték általa, s tudá
161  IV|            ennyi lemondásra képes.~– És te miért nem iparkodtál
162  IV|            ingoványból, míg ő aludt, és e tubafa-gally is számára
163  IV|             felrántod róla a leplet. És akkor az, ki neki szerelmese
164   V| keresztülkötve, mely gömbölyű vállát és karjait engedé láttatni,
165   V|         büszke önérzettel a férfiak. És Dalma elpirult, érezve,
166   V|            vezérek üllőt, kalapácsot és vasat hoztak elő, Dalma
167   V|             lásd hazádat felvirulva, és légy áldott. Boldog, aki
168   V|              boltozatja. Élj dicsően és sokáig.~A nép azt hívé,
169   V|           ellenségtől, s boldogságot és jóllétet árasztál tűzhelyeink
170   V|            körül. A nép boldog volt, és derült, a fák fel voltak
171   V|            verve; megszólalt a koboz és tilinkó, s míg az ifjú szittya
172   V|              kikiáltó kürtjébe fújt, és szólt:~– Dicső khagán és
173   V|             és szólt:~– Dicső khagán és egybegyűlt férfiak! Ez előttetek
174   V|            tartoztok haladéktalanul, és ha az első vezér, vagy maga
175   V|            magáról. Szent a törvény, és áll mindnyájunk felett!~
176   V|            inte Kubláj felé.~Ez düh- és félelemtől reszketve húzódék
177   V|           diadalmában. – Te nő vagy, és e férfi szerelmesed. Trónod
178   V|              jobbra-balra hullott.~– És most – kardom mutassa meg:
179 Uto|            az elbeszélést átlapozza.~És igaza lesz. Biz ez már mind
180 Uto|             soha nem élt királyoknak és királyleányoknak; de megértve,
181 Uto|              a könyvalakú termékeket és a hírlapokat. (Könnyű volt
182 Uto|          becsületes, jóakaratú, élni és élni hagyni szerető teremtés
183 Uto|          Erre volt bízva a színművek és színielőadások ellenőrzése.~
184 Uto|            az exotische Dekorationen és a kuriose Costüme.~Fenn