Rész

  1   I|                hogy ott a világ vége.~E hegyek fehér ormai messze
  2   I|               egész mosolygó világon. E hegyek talapzatában van
  3   I|               a vad geoug nép – ahogy e nevet görög klasszikusok
  4   I|           klasszikusok szokták írni – e bércek legrégibb ura, vassal
  5   I|               támadtak fejében.~– Hát e fegyver nem volna olyan
  6   I|             vert agyon az erdők közt.~E naptól fogva nem készített
  7   I|      megszeretve, azt nőül nem kérte.~E vakmerőség haragra gerjeszté
  8   I|            utolsó emberig.~A tatárfaj e csapástól fel nem bírt üdülni
  9   I|             bírta azt többé legyőzni.~E szittyafaj azután évről
 10  II|        gondolaton, percek múlva ismét e gondolatnál sóhajta fel.~–
 11  II|             fiam – sóhajta Oldamúr, s e gondolatnál még halványabb
 12  II|        halványabb lett, mint azelőtt.~E pillanatban fölnyilák a
 13  II|            sírban álmodott dolgokról. E jóslat nemét hítták „az
 14  II|          kezeiket fölemelve üdvözlék. E csillagok a nagy és nemes
 15  II|              míg ismét hívni foglak – e földön utoljára…~A vezérek,
 16  II|          vagyok én tőlük különböző?~– E rejtély okának titokban
 17  II|            órájáig. Ím, vedd át tőlem e titkot, és őrizd tovább,
 18  II|           Dalma összerezzenve rogyott e szavakra atyja nyugágyára.
 19  II|              szomszédot, hogy amelyik e kötés ellenére hadat gyűjt,
 20  II|              A kötés vége az, hogy ha e két nemzet közül egyik fejedelmi
 21  II|   Bertezenaivadék alatt egyesüljenek. E kötés óta harmadik ivadék
 22  II|         rabszolga lesz. Ah, azok, kik e szerződést kötötték, nem
 23  II|         mindkettőnknek leány. Disabul e fölötti dühében minden leányt,
 24  II|          tündér szállott le hozzá, ki e szavakat mondá neki: „amit
 25  II|        kinyílnak.~– Én ki fogom tépni e virágokat, még bimbókorukban. –
 26  II|            Nemesen szóltál. Írasd fel e mondatot palotád minden
 27  II|        szemeid előtt lássad. Még most e fogadás csak egy elvetett
 28  II|             Semmi sem elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék, nincs
 29  II|         nekünk törvény a hon java. Én e törvényen kívül mást nem
 30  II|           csüggedt lemondással tennéd e fogadást. Az erős lelkeknek
 31  II|               Isten segítsen. Óhajtom e harcodat, pedig tudom, hogy
 32  II|             erősebbnek érzem magamat.~E szavaknál kipirult a férfilelkű
 33  II|               Harminc év előtt hallám e kiáltást – szólt Oldamúr
 34  II|          egyenes vonásokból álltak.~– E jelszó esküvés, melyhez
 35  II|            vércseppek felett:~– Amint e vér kicsordult, akként omoljon
 36  II|            Dalma egyszerre felrezzent e csengő férfias hang hallatára,
 37  II|         képmásom tudtul adandod, hogy e napon az avar trónt elfoglalám.
 38  II|          Dalma. Négyévi távollét után e kegy nem illet-e meg engem?~
 39  II|              apáitok sírhalmait rejti e föld, kik ott pihennek a
 40  II|     legdicsőbb – a hazát – legjobban…~E szavakkal szemeit csendesen
 41  II|             mellére bocsátá.~A táltos e pillanatban belépett a sátorba,
 42 III|                kik oltárain áldoztak:~E sötét hitnek még most is
 43 III|          lassankint, az éjben egyedül e rémséges vörös tünemény
 44 III|             Kétféle áldozatot szoktak e bálványnak hozni. Az egyik
 45 III|          Parancsoljanak a másvilágon, e világ az enyim, itt azt
 46 III|             akarok.~– Ne feledd, hogy e szövetségre minden körüled
 47 III|             emír.~– Mihelyt seregeink e lázadó Omért eltiporták,
 48 III|               az, hogy él. Meghaljon.~E percben kürtszó hallatszék,
 49 III|          villámütötte fa állt sötéten e rémhírre.~– Átok reád híredért,
 50 III|              lettek volna feltartani… e lovas dandárok, mik a széllel
 51 III|        tükrözte volna vissza az eget. E hétszáz elefánt hátán emelt
 52 III|           ijedelmei voltak a harcnak, e hős vezérek, csapatjaik
 53 III|            rakott fegyverzeteikkel, s e lobogó sátorok, mik a halmokat
 54 III|          Astarothé.~– Bárki legyen is e szűz?~– Ha apjának szeme
 55 III|                miért nem fiam!~Halila e pillanatig nem tudá, mi
 56 III|        Különben ők azt állítják, hogy e fenevad rézgyomrából egyenesen
 57 III|               magas kőszikláról, csak e rettenetes tűzbe ne vessetek,
 58 III|              vessetek, oh, én irtózom e haláltól!~– De hát ki vállalja
 59 III|            vállalja el helyetted azt? E pokolbéli királynak édes
 60 III|                Jöjjetek ide, lássátok e leányt, s nézzétek meg jól:
 61 III|         rohantak vele a bálvány felé.~E pillanatban egy magas, délceg
 62 III|              el soha, akihez kiáltál.~E dalia volt Elemér.~Halila
 63 III|                  ordíta rá Disabul.~– E hölgyet megszabadítani.~–
 64 III|               mernél szembe szállani. E tekintethez nem férhet gyávaság,
 65 III|               volna az olajág, megvéd e kard!~– S ki vagy te? –
 66 III|           jelképe. Válassz közülök.~– E kenyeret… – monda Disabul,
 67 III|         kenyéren látszott, mit gondol e percben Dalmáról.~Elemér
 68 III|         Elemér arca kigyulladt, midőn e kérdésre felelt, midőn Dalmáról
 69 III|          Disabul arca sötétvörös lett e magasztalástól.~– Az ég
 70 III|              egy kérelmem van hozzád. E hajadont, ki ótalomért folyamodott
 71 III|               tömpe bajnok jónak látá e hangulatot hasznára fordítani,
 72 III|             Bajkál-tóig terjedt, most e darab részt te bírod, nem
 73 III| parancsoljatok. Mimet adjam oda. Kell e boglár valakinek?~S azzal
 74 III|       hallgatok rád.~– Menjünk félre. E leány ne hallja, amit mondok.
 75 III|          tehát – szólt Kubláj –, hogy e hatalmas, dölyfös új khagán
 76 III|             téged ültet bele. – Mondd e gyanút.~– Nem sejted-e?
 77 III|          hinni, hogy a fiatal khagán, e félisten, ez angyal, ez
 78 III|              új lelket látszott kapni e szóra.~– Aranyba foglaltatlak
 79 III|                  Aranyba foglaltatlak e gondolatodért. Honnan gyanítod
 80 III|            mint követ, sokszor láttam e fiatal gyermeket, s ha többi
 81 III|           vérpiros arccal szökött fel e szóra helyéről. „Szeretnéd
 82 III|        kényszerültem megvallani, hogy e kar nem asszonyé!~– Miről
 83 III|   országnagyjai fogják őt erőszakolni e házasságra.~– Új vért öntöttél
 84 III|            menekülend kezeim közül.~– E titkot senkinek se hagyd
 85  IV|   bűnvádlottat találtak az országban, e hallatlan eset elítélésére
 86  IV|     körülfűzve zöld levélkoszorúkkal. E népek minden fényűzése a
 87  IV|              monda neki a rhabonbán – e nap büntetésre virradt.~–
 88  IV|             az, akkor nem erény. Nézd e férfit e lealázott homlokkal.
 89  IV|              nem erény. Nézd e férfit e lealázott homlokkal. Kérdjed
 90  IV|            férfit hozott elő.~– Uram! E férfi az ellenséggel cimborált,
 91  IV|              fölpattanva trónjáról. – E bűn nem létezik. Átok a
 92  IV|             magadat, de ne adj példát e bűnre, mely Bertezena ivadéka
 93  IV|       nyugodtan felelt:~– Nem ismerem e bűnt, mellyel vádoltatom.~–
 94  IV|                Szólj, rhabonbán; ugye e bűnre nincsen törvény közöttünk?
 95  IV|       bajnokok a sorompóban állnak.~– E bűnt elhinni is bűn! – szólt
 96  IV|             lefátyolozva.~– Miért van e nő lefátyolozva? – kérdé
 97  IV|             el; bűne házasságtörés.~– E szokatlan bűn szokatlan
 98  IV|          erejének, elvesztém magamat.~E pillanatban kürtszó hallatszék
 99  IV|          Dalma arca kínosan vonaglott e szóra. „Elemér valakit szeret!” –
100  IV|         Dalmának szinte jólesett most e közbejövetel.~Felült trónjára,
101  IV|             sugár hiányzik még, s ím, e sugárt királyom saját koronája
102  IV|             nem érezél soha. De lásd: e szűz alázatosan közeledik
103  IV|             szólt Kubláj –, boruljunk e magas úr lábaihoz, s könyörögjünk
104  IV|        nevetve gyilkolsz meg engem.~– E csókra esküszöm, boldoggá
105  IV|            csak azért akarod megtudni e nevet, hogy őt ölethesd
106  IV|              szívében új világ derült e szavakra.~– Nem volnék nő,
107  IV|              Te nem is gyanítod, hogy e rövid élet mily hosszú fájdalom
108  IV|      rettegéseimben Istenhez kiálték, e szóra egy férfi jelent meg
109  IV|           erőtlenül hanyatlottak alá.~E fájdalmas arc, e lesütött
110  IV|    hanyatlottak alá.~E fájdalmas arc, e lesütött könnyes szemek,
111  IV|              lesütött könnyes szemek, e megtört állás, a lehajlott
112  IV|               bizonyosan ő is szereti e leányt – gondolá magában –,
113  IV|            valóban nem szereti őt?” – E gondolat édes nyugalmat
114  IV|              arany betűkkel ragyogott e mondat: „Semmi áldozat nem
115  IV|             honért”. Dalma megroskadt e gondolat nagysága előtt.~
116  IV|            Légy velem. Erőm roskadoz: e harc nem emberi, és én csak
117  IV|      koronáját feltéve fejére, mintha e hideg ércövtől várná a segélyt
118  IV|           nézesz reám?~Azon kérő arc, e fájdalmas hang megdöbbenték
119  IV|      boldogtalanná.~– S föltaláltad-e e tündértüneménynek testi
120  IV|         nappal napom, éjjel csillagom e kép. Bárhova megyek, előttem
121  IV|           leány keble majd megszakadt e kínzó kérdések alatt, arca
122  IV|          azzal ájultan rogyott össze.~E pillanat iszonyú világot
123  IV|               mely lelkére súlyosult.~E percben egyszerre magához
124  IV|              Nem óhajtom azt tudni.~– E hölgyet szeretned kell viszont.~–
125  IV|        átültetni.~– Neked tudni kell: e nő ama királyleány, kit
126  IV|               az arcnak. Elemér! Vedd e gyöngéd kezet.~Az ifjú visszafojtá
127  IV|                Elégült vagy-e velem?”~E pillanatban hívatlan látogató
128  IV|               hajókázni anélkül, hogy e lakot valaki észrevegye.
129  IV|      mindkettőjük arcához.~– Jer, ülj e kerevetre – szól Halila. –
130  IV|          tudod, mit gondolok most? Ha e percben, ahogy így keblemen
131  IV|           ahogy így keblemen fekszel, e kardot itt a te és az én
132  IV|        megmondod nekem, ki voltál itt e földön? Ott el nem válunk
133  IV|                mely lelkét elfutotta.~E percben halkan felnyílt
134  IV|           emír.~Elemér meg sem indult e szóra, keserű mosollyal
135  IV|            országát vesztette emiatt. E leányt Dalmának kelle nőül
136  IV|             sors nekem… Az ígéret nem e világra szólt… Lesz hát
137  IV|          kezében, hogy ne vegye észre e gyáva, midőn keble utolsót
138  IV|          Halila, mintha sejtené, hogy e fa lombjai csak a holtak
139  IV|           férj itt fekszik lábaimnál. E kardon az ő vére piroslik.
140  IV|            tieddel egyesüljön?~Halila e pillanatban azon ritka nemével
141  IV|               magában elismerni, hogy e nő igazat beszél, mert azt
142  IV|           bocsánatot kérjen Istenétől e hazugságért, melytől lelke
143  IV|          ingoványból, míg ő aludt, és e tubafa-gally is számára
144  IV|             kiálta fel:~– Astarothra! E nő nagyobb ördög, mint maga
145  IV|             meg akarom tudni, ki volt e férfi rejtélyes kedvese?~–
146  IV|               gyilkos tette rá kezét. E törvényszék a Zomotor, a
147  IV|              fenyegető villámot, mely e percben a hölgy szemeiből
148   V|               kellett volna elmondani e szavakat, miket az utána
149   V|           volt akkor is eszében, hogy e szókat Elemér szájából kellett
150   V|              szelíd éneklése zengett.~E pillanatában a közörömnek
151   V|         nevében tudtotokra adom, hogy e nő „tetemre hív” benneteket
152   V|               a khagán volna is, akit e nő hívni fog, az tartozik
153   V|       különbséget – szólt Dalma. – Ha e nő gyanúja alaptalan, s
154   V|       vétettél, itt lakolsz meg.~– De e nő engem félreismer.~– Ismerlek
155   V|       visszaborzadó dühvel.~– Te vagy e férfi gyilkosa? – szólt
156   V|         diadalmában. – Te nő vagy, és e férfi szerelmesed. Trónod
157   V|              én!~– Te nem parancsolsz e földön többé! – kiálta Kubláj.
158   V|            pálcád.~– Fejedelmi pálcám e kard! – szólt Dalma, fölemelve
159   V|               egyetlen jóltevőjét még e földön. Nem is sokáig váratott