Rész

  1  II|         legyen annak.~– Igaz. Fiam, Dalma fiam – sóhajta Oldamúr,
  2  II|         sátorból, s utánuk belépett Dalma.~Szép, karcsú, daliás alak,
  3  II|      fiadnak nevezni engem? – szólt Dalma. – Én leányod vagyok.~A
  4  II|            halálom órája jelen van.~Dalma összerezzenve rogyott e
  5  II|        elfojtá ajkain a fájdalom.~– Dalma, ne sírj – szólt intve a
  6  II|     megszabadítójának neveztessék.”~Dalma kegyeletteljes ihlettel
  7  II|        ismered fogadásod nagyságát, Dalma. Feláldozni vagyont, nyugalmat,
  8  II|           maradva. Oldamúr megfogta Dalma kezét. Nem reszketett az.~–
  9  II|      rhabonbánok közül egyik lépett Dalma elé.~– Ifjú khagán, trónra
 10  II|        álland helyén; mi legyen az?~Dalma komoly, ihletéstől áthatott
 11  II|           meg a nevedre tett esküt.~Dalma a két kard alá állt, fölemelt
 12  II|       érchangon ismétlé a véresküt, Dalma egyszerre felrezzent e csengő
 13  II|         fogva leghűbb barátod volt?~Dalma nyugtalan kebellel tudta
 14  II|          jólesett… Emlékezel-e még? Dalma suttogva felelt:~– Emlékezem,
 15  II|         rajongó tekintettel fordult Dalma felé.~– Midőn legelőször
 16  II|        hasítottam. Emlékezel-e még? Dalma sápadtan rebegé:~– Emlékezem.~
 17  II|         hűségesen, emlékezel-e még?~Dalma atyja keblére rejté arcát,
 18  II|           hallgass, óh, hallgass!~– Dalma! Te reszketsz – monda Oldamúr,
 19  II|            gyermeke kezét megfogva.~Dalma fájdalmasan rebegé:~– Óh,
 20  II|              Már azzá nőtt – rebegé Dalma elfogult kebellel.~– Úgy
 21  II|           leend.~Oldamúr megszorítá Dalma kezét.~– Értelek, jól értelek.~
 22  II|            elcsüggedt fővel fogadta Dalma kitüntetését. Arcáról ismét
 23  II|            minőt másutt nem érezek.~Dalma parancsolt szívének, s hideg
 24  II|          rajongó tekintete folyvást Dalma arcán függött, mintha valamit
 25  II|            Egy baráti kézszorítást, Dalma. Négyévi távollét után e
 26  II|         kegy nem illet-e meg engem?~Dalma habozva, remegve nyújtá
 27  II|            lángja átömölni látszott Dalma arcába.~– Míg nem hívatlak,
 28  II|           hogy egy vezér eltávozik.~Dalma ott térdelt atyja előtt.
 29  II| mennyországban sem leled fel többé.~Dalma arcáról minden vér elfutott,
 30  II|       úsztak az alkonyodó nap felé.~Dalma érzé, hogy a kéz, melyet
 31  II|             tőrlék szemeiket.~Ekkor Dalma fölállt, nyugodt, hideg
 32  II|         könnyet mégis visszafojtja.~Dalma ott állt merően, összefont
 33 III|           fogsz ráérni, hogy erődet Dalma ellen fordítsd.~– Te azt
 34 III|          sors, s te volnál férfi és Dalma nő, most nem siratnám elveszett
 35 III|             kár, hogy nem vagy az”. Dalma vérpiros arccal szökött
 36 III|       kiragadni a diadalmi zászlót. Dalma véletlenül jött a társaságba.
 37  IV|     üdvkiáltástól reszketett az ég. Dalma arca halovány volt, és mosolygott.
 38  IV|      vádlott lehajtott fővel lépett Dalma elé.~– Mit vétettél? – kérdé
 39  IV|               Mit vétettél? – kérdé Dalma.~– Megszöktem gyáván a táborból
 40  IV|      vádoltatik~– Hazudsz! – kiálta Dalma, hevesen fölpattanva trónjáról. –
 41  IV|             elhinni is bűn! – szólt Dalma elirtózva. Eközben a két
 42  IV|            nő lefátyolozva? – kérdé Dalma.~– Fátyola szégyenét takarja
 43  IV|             volna lemondani – szólt Dalma szigorún.~– Az ég tanúm,
 44  IV|          felé. Ez ifjú Elemér volt.~Dalma összerendült őt meglátva,
 45  IV|   elfogódottan járult a khagán elé. Dalma arcának szokatlan szigora
 46  IV|              De van nekem”, gondolá Dalma, s míg szíve rég elfojtott
 47  IV|     felejtve, felsóhajtott:~– Igen.~Dalma arca kínosan vonaglott e
 48  IV|            ne hallja, rebegé:~– Oh, Dalma. Néhány szóm volna hozzád,
 49  IV|     Jelenléted felháborít! – kiálta Dalma lángra gyúlt arccal, s inte,
 50  IV|          vissza.~Oh, igazat mondott Dalma: az ifjú jelenléte felháborítá
 51  IV|            onnan – ha szívük volna. Dalma feldúlt kedéllyel tért vissza
 52  IV|         köszöntve királyom nevében.~Dalma összeráncolta szemöldeit,
 53  IV|               Ez árulás!” – gondolá Dalma, s keblén mintegy önkénytelen
 54  IV|      tekintetedtől.~Jobban remegett Dalma az övétől.~– Jer, fejedelmi
 55  IV|        rabszolgálói legutolsójának.~Dalma rendbeszedé lelki erejét.~–
 56  IV|           országnagyok, látva, hogy Dalma mily hidegen, mily haraggal
 57  IV|              Ki kérdezett? – kiálta Dalma szokatlan haraggal.~– Az
 58  IV|    kárhozatos – suttogá fogai közül Dalma.~– Ezt visszautasítni nem
 59  IV|             Eddig csendesen beszélt Dalma trónja hátuljába vonultan
 60  IV|          vagyok körülvéve? – kiálta Dalma, türelmetlenül lépve le
 61  IV|         Távozzatok! – szólt hevesen Dalma. – Vége a kihallgatásnak.
 62  IV|          nejei jöttek be a terembe.~Dalma villámló tekintettel nézett
 63  IV|           Így lesz rajta ég áldása.~Dalma ingerelve volt, s azon gondolat
 64  IV|             Az akkor volt! – kiálta Dalma csattogó szóval, egészen
 65  IV|            ily durván asszonyokkal.~Dalma összefont karokkal állt
 66  IV|           leszek? – kérdé keserűen.~Dalma megfogá a leány kezét, s
 67  IV|             én téged nem szeretlek.~Dalma örömét elrejteni nem tudó
 68  IV|        bírta megérteni a kifejezést Dalma szemeiben; elszántan térdre
 69  IV|          szeretsz engem? – folytatá Dalma, a leány érzelmeit fürkészve. –
 70  IV|         vonta le.~– Öless rneg, oh, Dalma. Inkább te, mint atyám.~–
 71  IV|            atyám.~– Ne félj – szólt Dalma ragyogó arccal, s keblére
 72  IV|           boldoggá teendlek – szólt Dalma a leány homlokát megcsókolva. –
 73  IV|            szeretsz. Nevezd meg őt.~Dalma szíve repesett azon gondolatnál,
 74  IV|      barátnéd előtt szólanál.~– Ah, Dalma, biztató szavaid lábaidhoz
 75  IV|           Jer, súgd fülembe – szólt Dalma, édes gyöngédséggel vonva
 76  IV|     tapodott, sikolta föl egyszerre Dalma, s míg egy kezével dühösen
 77  IV|         kimondott név fölébreszté a Dalma szívében a női féltés szenvedélyeit.
 78  IV|         könnyezik. – Mit tettem én?~Dalma gyűlölettel fordítá arcát
 79  IV|  fenyegetőbb indulatokat olvasva le Dalma arcáról, kétségbeesve veté
 80  IV|      Mennyire szereti őt! – gondolá Dalma. – Kész megtagadni, hogy
 81  IV|    megmentse.~Halila nem bocsátá el Dalma kezét.~– Oh, ha büntetni
 82  IV|     tekintettel sem biztatott soha.~Dalma lelkén reménysugár kezde
 83  IV|         áldozat nem nagy a honért”. Dalma megroskadt e gondolat nagysága
 84  IV|            háborog a tenger?– szólt Dalma, s utána gondolá: „Talán
 85  IV|           sírni és szeretni szabad.~Dalma szédülve kerese támaszpontot
 86  IV|             hamarább a föld – szólt Dalma, megerősítve magát. – Vonulj
 87  IV|        Halila engedelmesen távozék.~Dalma reszketve emelé kezeit az
 88  IV|              A fohász sikeres volt. Dalma új erőt érze lelkébe szállni,
 89  IV|           uram.~A vér újra elözönlé Dalma arcát, arra nem várt, hogy
 90  IV|            Elemér csüggedten lépett Dalma elé, mint ki erejét régóta
 91  IV|             velem? – kérdé szárazon Dalma.~– Még mindig ily haraggal
 92  IV|             eddig csupán szívemben.~Dalma nevetni kezdett, csak felületes
 93  IV|            helyen megfér.~– Kérlek, Dalma, ne nevess ki, s ne viseld
 94  IV|            a kérdésre:~– Nem tudom.~Dalma csodálkozva rázta fejét:~–
 95  IV|        híven hasonlítnak az élőhöz.~Dalma kíváncsisága bámulattá nőtt. –
 96  IV|          rebegve mondá: – Tehozzád…~Dalma ijedten sikolta fel, s kezét
 97  IV|      gyötrelemmel halmozzák azok el Dalma szívét.~– Azóta ez alakot
 98  IV|        Elemér! Mit akarsz? – kiálta Dalma irgalomért könyörgő arccal.~–
 99  IV|            szemeivel keresztülnézve Dalma szemein. – Meg akarom tudni,
100  IV|         Van-e ily nő, van-e ily nő, Dalma?~A leány keble majd megszakadt
101  IV|             borzadály futott végig.~Dalma eszmélni kezde, s halkan
102  IV|          beszéltünk ugyebár – szólt Dalma folyvást félig csukott szemekkel –,
103  IV|           kérdenéd tőlem – folytatá Dalma holdkóros álmodozással –,
104  IV|      percben egyszerre magához tért Dalma, s sötét szemeit felnyitva,
105  IV|              Felejtsd el szavaimat.~Dalma megfogá Elemér kezét, s
106  IV|             alatt áll-e a szerelem?~Dalma büszke öntudattal mondá,
107  IV|     megöltél, hogyha értesz – szólt Dalma, elfordítva égő arcát. –
108  IV|        szeret.~– Azért temessem el?~Dalma indulatosan kiálta fel:~–
109  IV|            kívánsz. Én kész vagyok.~Dalma megragadá hévvel az ifjú
110  IV|                Jutalmadat… – susogá Dalma szellemcsöndes hangon.~S
111  IV|             Elemért meglátta. – Oh, Dalma, én reszketek előtte – szólt,
112  IV|           kissé szomorú fiú – szólt Dalma mosolyogva. – Te rajta légy,
113  IV|              A leány zokogva hajolt Dalma kezére, míg Elemér az őrültséghez
114  IV|        bánatosan. – Soha! – sóhajta Dalma.~– Légy boldog örökre –
115  IV|           leány, megcsókolva kezét. Dalma szomorúan tekinte utánuk.~
116  IV|        Dalmától menyasszonya felől. Dalma keserű bosszúval tekinte
117  IV|        bebizonyítni nem lehet, hogy Dalma nem férfi, hanem leány!~
118  IV|        kebelébe ütendi vasát…~– Oh, Dalma, szeretlek! – sóhajtá még
119  IV|           mindig erősebb lett, hogy Dalma őt szerette, és szeretteték
120   V|        Bertezena idejében; így állt Dalma is közöttük, vállain fényes
121   V|            önérzettel a férfiak. És Dalma elpirult, érezve, hogy termetére
122   V|     kalapácsot és vasat hoztak elő, Dalma izmos kezébe fogá a nehéz
123   V|             szólt:~– Üdv neked, oh, Dalma, ki megtartád, amit apáid
124   V|          monda el:~– Üdv neked, oh, Dalma, ki népek urává tetted nemzetünket,
125   V|             sokáig.~A nép azt hívé, Dalma örömkönnyeket sír: az volt
126   V|           hölgyek.~– Üdv neked, oh, Dalma – szólt az első –, ki határainkat
127   V|           megdicsőülve. Élj sokáig.~Dalma keserűen tekinte a szónoknőre,
128   V|            szólt:~– Légy áldva, oh, Dalma, ki bennünket hazát szeretni
129   V|          legjobban szeretve egytől.~Dalma kezeibe rejté arcát.~Végre
130   V|            üdvözletét:~– Üdv neked, Dalma! – S magától utána tevé: –
131   V|             veled megyünk a harcba!~Dalma sóhajtva tekinte szét. Mindenütt
132   V|       ünnepélyt zavaró gyászhangra, Dalma mellett egy baljóslatú hang
133   V|             a kikiáltó szavát, maga Dalma is leszállt trónjából, inte
134   V|          tehát, jó asszony? – kérdé Dalma, miután az mindegyiket elutasítá.~
135   V|         egyenesen.~– Őreá! – kiálta Dalma megdöbbenve. – Ő Disabul
136   V|        ismernek különbséget – szólt Dalma. – Ha e nő gyanúja alaptalan,
137   V|             férfi gyilkosa? – szólt Dalma szigorú hangon. – Igen,
138   V|          feküdt, hidegen, sápadtan…~Dalma, mint kit a villám ütött
139   V|              Tiéd a vérpad! – szólt Dalma fölegyenesedve fájdalmas
140   V|            biztatá Halila, megfogva Dalma kezét. Ne hagyd őt kezeid
141   V|    Fejedelmi pálcám e kard! – szólt Dalma, fölemelve azon kardot,
142   V|         harcot a varchoniták ellen. Dalma keresni látszott a halált,
143   V|          senki sem talált rá többé.~Dalma halála után a varchoniták
144 Uto|           be a rendőrtanácsosnak a „Dalma” című drámámról:~„Dieses
145 Uto|            a jó rekomendációért.~A „Dalma” előadása a nemzeti színházban