Rész

 1   I|             első emberünk, Bertezena – szólt az agg, az ifjúra mutatva.~–
 2  II|             készen halálodra, Oldamúr– szólt fejét meghajtva a táltos.
 3  II|         mondjak ősz apádnak odafenn? – szólt Oldamúr az elsőhez.~– Mondd
 4  II|               fiadnak nevezni engem? – szólt Dalma. – Én leányod vagyok.~
 5  II|           fájdalom.~– Dalma, ne sírj – szólt intve a khagán. – A halál
 6  II|         Vezérek, gyulák, rhabonbánok – szólt az agg meglassult, de meg
 7  II|              előtt hallám e kiáltást – szólt Oldamúr Dalmához fordítva
 8  II|          fordítva arcát. – Akkor nekem szólt az, most teneked. A te lépcsőid
 9  II|                  Én is hallottam azt – szólt Oldamúr –, s a túlvilágon
10  II|                 addig vissza ne jöjj – szólt ez, erőt vevén szívén. –
11  II|              Vezérek, Isten hozzátok – szólt Elemér könnyes szemekkel
12  II|                  Nyugodtan halok meg – szólt az agg, s jobb kezét gyermeke
13  II|              terhe alatt.~– Vezérek! – szólt Oldamúr a körülállókhoz,
14  II|            sátorba, s reszketeg hangon szólt hozzá:~– Oldamúr, az idő
15 III|               Uram, hatalmas Disabul – szólt a hírnök fogvacogva –, rossz
16 III|                egyik kezem… – De mit – szólt újra visszatérő daccal.
17 III|               Halld, Astaroth beszél – szólt a főmágusz Disabulnak. –
18 III|                   Bántottak engem is – szólt Disabul –, három hadseregem
19 III|              adom, aki szól. Senki sem szólt. Halila szégyen és halálfélelem
20 III|              sem akar nejévé fogadni – szólt Disabul. A főmágusz odalépett
21 III|                  Ne félj, megvédelek – szólt Elemér.~– Hát tégedet ki
22 III|           hagyd magadat elrettenteni – szólt a leány –, ha látnád félisteni
23 III|             olajág megoltalmaz téged – szólt biztató hangon az ogur levente. –
24 III|              te elsápadál.~– Igazán? – szólt ez tántorogva. – Észrevehetni
25 III|              Hagyd a haragot Disabul – szólt Elemér. – Jól tudva azt,
26 III|             trónodra, mert reszketsz – szólt suttogva Kubláj a királyhoz. –
27 III|             Beszélj hát, mit hoztál? – szólt a követhez. – Vagy mit akarsz
28 III|          gúnnyal.~– Kívánom egyúttal – szólt Elemér – hogy a régi szövetséget
29 III|            vissza trónjára.~– Kérlek – szólt keserűen. – Esküdtess még
30 III|            Esküszöm rá, szabad leend – szólt Disabul.~– Örömestebb lennék
31 III|        vigyáznak reá.~– Szép hajadon – szólt Elemér, fölemelve a lábainál
32 III|          visszatérni. – Magas király – szólt a hindu – még egyszer visszajöttünk,
33 III|              férfiút találtok bennem – szólt Disabul megvető nyugalommal. –
34 III|             dicsérünk határozatodért – szólt a hindu, nagyot tartva szavainak
35 III|          vissza. – Majd vettem volna – szólt Disabul –, csak élne még
36 III|              felét.~– Igen szívesen! – szólt Disabul. – Hát te másik?
37 III|         várjatok.~– Még van országod – szólt az emír.~– Még van szíved –
38 III|          visszaült.~– Tudd meg tehát – szólt Kubláj –, hogy e hatalmas,
39 III|           kevés tanúság.~– Oh, uram, – szólt Kubláj ravasz értelmességgel –,
40 III|               Új vért öntöttél belém – szólt büszkén föllélekzve Disabul. –
41  IV|               E bűnt elhinni is bűn! – szólt Dalma elirtózva. Eközben
42  IV|            hála, a bűnnek nincs neve – szólt az ifjú khagán könnyebbült
43  IV|               Tudtál volna lemondani – szólt Dalma szigorún.~– Az ég
44  IV|            mint karod.~– Szidj, uram – szólt Elemér, felemelve szégyenpiros
45  IV|               Tehát vidd őt magaddal – szólt, félrefordítva arcát. Én
46  IV|                 Jer, fejedelmi leány – szólt Kubláj –, boruljunk e magas
47  IV|       térdepelni. – Oh, hagyd őt ott – szólt Kubláj végtelen alázatossággal. –
48  IV| magaviseletének okait.~– Távozzatok! – szólt hevesen Dalma. – Vége a
49  IV|               helyen?~– Uram, khagán – szólt a tisztes agg nő –: az ogur
50  IV|                mint atyám.~– Ne félj – szólt Dalma ragyogó arccal, s
51  IV|          esküszöm, boldoggá teendlek – szólt Dalma a leány homlokát megcsókolva. –
52  IV|            szót.~– Jer, súgd fülembe – szólt Dalma, édes gyöngédséggel
53  IV|                szenvedélyhagyta hangon szólt:~– Légy nyugodt. Ha arcomat
54  IV|               Miért háborog a tenger?– szólt Dalma, s utána gondolá: „
55  IV|              Én nem, hamarább a föld – szólt Dalma, megerősítve magát. –
56  IV|           Elemért, s vezessétek elém – szólt nyugodtan.~– Itt várakozik
57  IV|                arccal.~– Mit akarok? – szólt Elemér vadul lángoló szemeivel
58  IV|             Arról beszéltünk ugyebár – szólt Dalma folyvást félig csukott
59  IV|            Valóban: arról beszéltünk – szólt Elemér félelmes elfogultsággal.~–
60  IV|                erről mind beszéltünk – szólt Elemér mindinkább összeroskadva
61  IV|             Egy szót se többet erről – szólt Elemér nyugtalanul. Felejtsd
62  IV|              megöltél, hogyha értesz – szólt Dalma, elfordítva égő arcát. –
63  IV|               Mit mutatsz ott nekem? – szólt búsan Elemér.~– Jutalmadat… –
64  IV|           Dalma, én reszketek előtte – szólt, arcát annak keblére rejtve.~–
65  IV|         Vőlegényed kissé szomorú fiú – szólt Dalma mosolyogva. – Te rajta
66  IV|            védeni kell, védeni fogom – szólt ez keserű nyugalommal.~–
67  IV|                   Légy boldog örökre – szólt a leány, megcsókolva kezét.
68  IV|               emír, s tipord a sárba – szólt neki gúnyolódva. – A leány,
69  IV|                 Még leszünk boldogok – szólt a nő, de ajkai rebegése
70  IV|             téged kell meggyógyítnia – szólt Halila, érzékenyen karolva
71  IV|                Az ígéret nem e világra szólt… Lesz hát szebb világ.~–
72  IV|                Azt meglátod azonnal! – szólt Kubláj, kihúzva kardját. –
73  IV|               látszott.~– Pihenj meg – szólt gúnyosan Elemér. – Várd
74  IV|          nyújtva Kubláj elé, nyugodtan szólt:~– Hozott az ég!~Kubláj
75  IV|                el fogja árulni magát – szólt elgondolkozva tervén a nő.~–
76  IV|             tervén a nő.~– Kezet reá – szólt Kubláj örömmel.~– Kezeim
77  IV|                bosszút akarok állani – szólt a nő, megrázva Kubláj kezét,
78   V|                végigsimítva ősz haját, szólt:~– Üdv neked, oh, Dalma,
79   V|                 Üdv neked, oh, Dalma – szólt az első –, ki határainkat
80   V|      feltekinteni, midőn rebegő hangon szólt:~– Légy áldva, oh, Dalma,
81   V|             kikiáltó kürtjébe fújt, és szólt:~– Dicső khagán és egybegyűlt
82   V|             nem ismernek különbséget – szólt Dalma. – Ha e nő gyanúja
83   V|           félreismer.~– Ismerlek jól – szólt közbe Halila. – Magad megvallád,
84   V|          valamennyit.~– Legyen tehát – szólt Kubláj, s kezét vakmerően
85   V|               vagy e férfi gyilkosa? – szólt Dalma szigorú hangon. –
86   V|              enyim.~– Tiéd a vérpad! – szólt Dalma fölegyenesedve fájdalmas
87   V|             Fejedelmi pálcám e kard! – szólt Dalma, fölemelve azon kardot,