Rész

 1   I|    szárazsággal, viharokkal árassza el a népeket, vagy midőn azt
 2   I|                    Miért hagyták ők el őshazájokat, az Imaust,
 3   I|             országát? miért hagyták el a hont, melynek vasláncait
 4  II|        felől?~– Éppen most beszélte el álmát. Hét nap, hét éjjel
 5  II|         megdicsőült arccal beszélte el.~(Ez egy sajátságos jóslat
 6  II|            erővel, s ily helyzetben el hagyák magukat temetni,
 7  II|          kinek fiai a hazáért estek el, s nem hull annak könyje
 8  II|             lelke által. Híreszteld el, hogy fiad lett, s neveld
 9  II|             gondolat, mely mellette el ne vesszen: s ha megmentésére
10  II|         időm pillanatjai így múlnak el legkedvesebben tőlem, ha
11  II|         állat berkét. Ez nem futott el, miként a dámvad: az első
12  II|        barát, mint ikertestvér vált el tőled, négy év múltával
13  II|            lennék árnyad, hogy soha el ne hagyhass, örömest lennék
14  II|            s midőn látlak, öröm fog el, minőt másutt nem érezek.~
15  II|        tündéri átlátszóság foglalta el a színtelen vonásokat, mikben
16  II|        földhöz, melyben nyugszanak. El ne feledjétek, hogy apáitok
17  II|            kimondja. Úgy szenderült el, mint egy alvó gyermek anyja
18  II|            országnagyok. Takarjátok el a könnyeket. Férfinak sírni,
19 III|         Egyik Chorazan felől keríti el, a másik a tengeren kerül
20 III|         ellene keresztül. Ha a föld el nem nyeli, meg nem menekül
21 III|          víz, kettőt csak nem nyelt el a föld.~Ismét kürtszó hallaték,
22 III|            homokfellegekkel temette el. Én az utócsapatok közül
23 III|  utócsapatok közül egyedül futottam el tevémen.~Disabul mint a
24 III|           százezer harcost veszíték el ingyen, anélkül, hogy az
25 III|            egy érc búzavetés terült el egyik hegyoromtul a másikig,
26 III|            három hadseregem veszett el egyszerre.~– Oh, de én nem
27 III|      haláltól!~– De hát ki vállalja el helyetted azt? E pokolbéli
28 III|       magának.~– Egy ország veszett el miattad, hát ne gyűlöljön
29 III|            kit térdeidtől hurcolnak el.~– Jól van – monda Disabul. –
30 III|          szeret már! Egyetlen, soha el nem múló Isten! Légy velem!
31 III|             vetve magát. – Ne hagyj el engem!~A máguszok felkarolták
32 III|          hozzá:~– Ne félj. Nem hagy el soha, akihez kiáltál.~E
33 III|             menteni, magát vesztené el. Eredj dolgodra, botor fiú,
34 III|          elveszni engem! Ne taszíts el lábaidtól; végy nődül, én
35 III|            hiszik, hogy ők ejtették el az oroszlánt, aki meg hagyja
36 III|          sok rajtunk az adó, engedd el felét.~– Igen szívesen! –
37 III|            meghűlni. Te nem hagytál el. Ezen nincs mit csodálnom.
38 III|            semmi melegség. Ez árulá el előttem! Ez nem lehet férfi
39 III|          szülött. Semmi ok sincs őt el nem fogadnia. De van az
40  IV|            is nézhetnél az égre, ha el fogsz esni – csúfolódék
41  IV|           Fátyola szégyenét takarja el; bűne házasságtörés.~– E
42  IV|         megesküdtetém, hogy hagyjon el örökre. Ő elhagyott, s én
43  IV|  könyörögjünk előtte, hogy fogadjon el téged rabszolgálói legutolsójának.~
44  IV|         magas égből! Majd erőm hagy el, majd eszem!~Az országnagyok
45  IV|         vezérek fejcsóválva hagyták el a termet.~– Mi lelhette
46  IV|         férjeiteket is most küldtem el. Mi dolga asszonynak ily
47  IV|            A nők megütődve távoztak el:~– Mi lelte a khagánt? Sohasem
48  IV|           kívánj, én megadom. Mondd el bizalmasan, mint szerettél
49  IV|             szemérmesen takarta azt el fátyolába. – Arcom szégyentől
50  IV|             kezével dühösen taszítá el magától a leányt, másikkal
51  IV|          higgy szavaimnak. Felejtsd el, amit mondtam. Én megcsaltalak.
52  IV|       megmentse.~Halila nem bocsátá el Dalma kezét.~– Oh, ha büntetni
53  IV|            melynek megesküvém, hogy el nem árulom magam, hogy ne
54  IV|         gyötrelemmel halmozzák azok el Dalma szívét.~– Azóta ez
55  IV|        Elemér nyugtalanul. Felejtsd el szavaimat.~Dalma megfogá
56  IV|          így belső seb által vérzem el. – Sebet vágnak a fán is,
57  IV|            szeret.~– Azért temessem el?~Dalma indulatosan kiálta
58  IV| rejtekajtaján. Röviden búcsúzzatok. El, el!~– A viszontlátásig! –
59  IV|            Röviden búcsúzzatok. El, el!~– A viszontlátásig! – rebegé
60  IV|      Halilát vivé.~A sziget mellett el lehetett hajókázni anélkül,
61  IV|        férfi az erdő sűrűjében tűnt el.~      ~A hold fénye besütött
62  IV|          ért. Te is együtt hervadsz el velem. Jobb sorsot érdemelnél.~–
63  IV|         hogy nappal félve hagyhatom el rejtekünket. – Úgy, igaz:
64  IV|        vettem észre.~„Élve temettek el” – gondolá Elemér búsan. –
65  IV|              s aztán megjöjj hamar. El ne feledkezzél, ha a szent
66  IV|             s azzal együtt temették el. Elemér előre gondoskodott
67  IV|           keresztülütném, hogy soha el ne válhatnánk egymástól!
68  IV|            voltál itt e földön? Ott el nem válunk egymástól soha.~
69  IV|             gúnyosan Elemér. – Várd el, míg a halál önkényt elejt,
70  IV|          ördögi vérörömmel foglalta el a holt ifjú helyét, s annak
71  IV|              Ez ember erővel rabolt el engem.~– Könnyű volt ott
72  IV|            Ha gyűlölt, miért rabolt el?~– Te nem értesz mindent.
73  IV|            a khagán maga szöktetett el vele? Hanem ő örömest ráállt
74  IV|       rögtön odarohanni hozzá, s ha el tudta titkolni szerelmét,
75  IV|  eltitkolhatni fájdalmát?~– Valóban el fogja árulni magát – szólt
76   V|         utána legifjabb vezér monda el:~– Üdv neked, oh, Dalma,
77   V|           Halilának:~– Elárulál, de el fogsz veszni te is. Gondolj
78   V|           Ölje meg a bakó, temessék el a hollók, sirassa meg a
79 Uto|    emlékezem. Akit meggyűlölök, azt el szoktam felejteni.~A másik
80 Uto|         engedve. A hatás nem maradt el. Talán egyéb is közreműködött,