Rész

 1   I|           beszél Isten a földdel, midőn azt akarja, hogy az megrázkódjék
 2   I|        árassza el a népeket, vagy midőn azt akarja, hogy édes éltető
 3   I|           szabad vadállat teje, s midőn felnőtt és ifjúvá erősödék,
 4  II|    férfikor delén túl valánk már, midőn egyszerre mindkettőnknek
 5  II|      akarnád, s ellenkezem veled, midőn kész vagy reá. Homlokomon
 6  II|         sohase maradjon naptalan. Midőn leszállok én, fiam helyembe
 7  II|  leszállok én, fiam helyembe kél. Midőn én a ravatalra fekszem,
 8  II|           hogy „Éljen a khagán!”, midőn tudom, hogy ez nem nekem
 9  II|       hozzá.~– Nem jut-e eszedbe, midőn gyermek valál, kicsiny kis
10  II| tekintettel fordult Dalma felé.~– Midőn legelőször vadászatra bocsátanak
11  II|   korbácsolá, s azon pillanatban, midőn te kopjádat hajítád reá,
12  II|            óh, jól emlékezem.~– S midőn hosszú táborutakon elesteledve
13  II|     rosszul jutalmazod hűségemet, midőn magadhoz hasonlóvá tész,
14  II|      távol, fáj bennem a lélek, s midőn látlak, öröm fog el, minőt
15  II|     könnycsepp nem jött szeméből. Midőn végre az utolsó férfi lépte
16  II|        férfi lépte is elhangzott, midőn egyedül maradt, reszketve
17 III|           négy szarvval homlokán.~Midőn az éjféli csillag feljött,
18 III|       csak akkor lőn észrevehető, midőn az izzó bálvány közelébe
19 III|    vesztetekre növelte meg hírét. Midőn határaitokat kezdte fenyegetni,
20 III|          ha nem haltam-e még meg? Midőn elég erőm van őt még gyermekkorában
21 III|         mondá ki szavait Disabul, midőn harmadik kürtszó hallatszott,
22 III|           lesve, s visszarezzent, midőn egy halavány, pajzstalan
23 III|     tevebőrön.~Még tartott az éj, midőn a máguszok visszaérkezének
24 III|        tudá, mi történik vele, de midőn a főmágusz intésére egyszerre
25 III|           kit annyiszor kerestem, midőn szenvedék, ki mindenütt
26 III|           ki oly fennen beszélsz, midőn előtted Disabul, mögötted
27 III|  mennybéli követ vagy is, remegj, midőn előttem állsz.~Hagyd a haragot
28 III|           Elemér arca kigyulladt, midőn e kérdésre felelt, midőn
29 III|          midőn e kérdésre felelt, midőn Dalmáról kelle szólnia.~–
30 III|    Szokásom kétkedni, gyanakodni. Midőn Oldamúr udvaránál voltam
31 III|         még menyasszony szemeire, midőn fejére tették a nászkoszorút,
32 III|          aztán egy nappal később, midőn azt a főkötővel cserélték
33 III|         tisztán jöttél ki belőle; midőn a halál torkába taszítálak,
34 III|           még akkor is szerettél; midőn mindenki elhagyott, még
35 III|           is ragaszkodtál hozzám; midőn szabadon bocsátálak, hogy
36  IV|       keresztül vették útjokat, s midőn ez idő szerint a kerek világ
37  IV| elenyészett határairól, úgy, hogy midőn a rhabonbánok egyszerre
38  IV|     könnytől nem látta a világot, midőn trónjába ült.~– Uram, erősítsd
39  IV|     mindannyiszor félrecsapta, de midőn ez ismét vissza akart szúrni,
40  IV|          lenni erényem diadalára, midőn egy reggelen elfeledék Istenhez
41  IV|      ragadá meg a leány kezét, ki midőn azt hívé, hogy őt halálosan
42  IV|       Látod arcomon, mint örülök, midőn szemembe mondod, hogy nem
43  IV|        egyetlen szenvedés volt, s midőn azt egy borzasztó halállal
44  IV|         kellett volna befejeznem, midőn népem ördögeinek akartak
45  IV|         arcán mosolyban törve ki, midőn egyszerre jéghidegen emelkedék
46  IV|          s mindazt kevésnek érzi, midőn a pillanat elérkezett.~–
47  IV|    Gondold, mintha most volna az, midőn egymásnak megfogadtuk, hogy
48  IV|            Sebet vágnak a fán is, midőn új ágat oltanak bele. Ez
49  IV|           elpirult és reszketett, midőn Elemért meglátta. – Oh,
50  IV|       hangzottak, hallgatózott, s midőn nem hallék többé semmi,
51  IV|           összejönni az Istennel, midőn nagy veszély idején tanácsot
52  IV|         mindig zárva voltak, csak midőn feljött a hold, s a magányos
53  IV|      gondolá, hogy ne legyen ott, midőn meg fog halni.~– Jó nő.
54  IV|         boldog örökre! – suttogá, midőn az nem is hallhatá már.~
55  IV|           tudod, mit cselekedtél, midőn a király leányát elszöktetéd.
56  IV|           ne vegye észre e gyáva, midőn keble utolsót dobban, hogy
57  IV|           szíve meg ne mozduljon, midőn kebelébe ütendi vasát…~–
58   V|          soha.~Szemei könnyeztek, midőn beszélt, a nép azt hívé:
59   V|        nem mert reá feltekinteni, midőn rebegő hangon szólt:~– Légy