Rész

 502   I|           terjedjen szét fűbe, fába, s bőség és öröm tenyésszen az egész
 503  IV|         fájdalmai közepett háborítá.~A bosszú kifejezése lassankint gúnyos
 504   I|                szemeit! Ezt nem lehete bosszulatlan hagyni. Rögtön fölülteté
 505  II|             halálát száz ellen vérével bosszultam meg, kiket hozzá felküldék
 506   V|               hatalom, mely megmentsen bosszúmtól. – Így! Így! – biztatá Halila,
 507 III|           Miről beszélsz hát? – kiálta bosszús türelmetlenséggel Disabul.~–
 508  IV|             Halila.~– Kit?~– Azt, akin bosszút akarok állani – szólt a
 509  IV|       menyasszonya felől. Dalma keserű bosszúval tekinte az emberre, ki őt
 510 III|           vesztené el. Eredj dolgodra, botor fiú, s örülj rajta, hogy
 511   V|           háttérben, s míg a mulatozók botránkozva tekintének az ünnepélyt
 512  IV|             Isten hatalmán kívül semmi bűbáj segítségökre nem leend,
 513 III|          oltalmazód, jó szomszéd mondá búcsúüdvözletét Elemér – ha netalán szükséged
 514  IV|          palota rejtekajtaján. Röviden búcsúzzatok. El, el!~– A viszontlátásig! –
 515  IV|                Oh, ha büntetni akarsz, büntess egyedül engemet. Esküszöm
 516  IV|              föl. Nem tudjátok, hogy a büntetés jobban fáj annak, aki adja,
 517  IV|           házát újra.~Ez volt a gyávák büntetése az oguroknál. A rhabonbán
 518  IV|               neki a rhabonbán – e nap büntetésre virradt.~– Mindig csak a
 519  IV|                törvényeket, melyek nem büntetésről, hanem jutalmazásról szólnak?~–
 520  IV|                szokatlan bűn szokatlan büntetést igényel. Te rossz asszony
 521  IV|               el Dalma kezét.~– Oh, ha büntetni akarsz, büntess egyedül
 522 III|      csikorgatta, míg elvevé. – Elemér büszkébb volt, mint hogy Disabul
 523  IV|                az óriás. Ha a vádlotté bukik, a bűnöst égessétek porrá,
 524  II|               mellett oroszlánnyomokra bukkantunk. Mint hagytunk fel egyszerre
 525  IV|               mentve; az égnek hála, a bűnnek nincs neve – szólt az ifjú
 526  IV|              egy férfi, kit „névtelen” bűnnel vádoltak. A harmadik egy
 527   I|              az megrázkódjék az emberi bűnök terhe alatt, s tövisekkel,
 528   V|           nincs miért rettegned; de ha bűnös vagy, itt vétettél, itt
 529  IV|                 a fekete gyászt csak a bűnösök viselték.~A trón mennyezete
 530  IV|               virradt.~– Mindig csak a bűnösöket keresitek föl. Nem tudjátok,
 531  IV|                 Ha a vádlotté bukik, a bűnöst égessétek porrá, s nevét
 532  IV|                 mely szól a „névtelen” bűnről: – „Ha támad köztetek oly
 533 III|              ijedős gondolatot, mely a bűntudatos lelket elárulja?~– Tudományodért
 534  IV|            rhabonbánok egyszerre három bűnvádlottat találtak az országban, e
 535 III|                a nadályig erős hálókba burkolva az oltár párkányára voltak
 536  IV|        megválni. Az emberek meg voltak bűvölve tekintetétől, senki sem
 537 III|            hadsereg, mely mint egy érc búzavetés terült el egyik hegyoromtul
 538   I|              miket szinte nemigen nagy buzgalommal tiszteltek; az ogurok finomultak,
 539 III|                is született, s Mohamed buzgó hívei azon időben egy sötét,
 540 III|        csörgőkígyót a csúszókból – egy cápát, egy ölyvet, egy tigrist
 541  IV|            hogy egyenlők legyünk, fess célkarikát a gyomrodra, s amit azon
 542 III|            hörgé fogai közt. – Értem a célzást. Volna csak meg chorazani
 543 Uto|         azokról meg gondoskodva lett a cenzúra intézménye által.~A nyelvünket
 544 III|           százezer emberből áll. Egyik Chorazan felől keríti el, a másik
 545 III|                engemet rémíts?~– Uram, Chorazanból jövök – hebegé a hírnök.~–
 546  IV|                cédrusfa oszlopokra egy cikket írtak abba, mely szól a „
 547  IV|                 E férfi az ellenséggel cimborált, honárulással vádoltatik~–
 548 Uto|            rendőrtanácsosnak a „Dalma” című drámámról:~„Dieses Spektakelstück
 549 III|               közé hányta azokat, mely civakodva osztozott meg rajtuk. Az
 550  IV|               megvetve lábát, mint egy cövek, s fölemelve gömbölyű fejét
 551  IV|     megdöbbenték Dalmát. Semmi sem oly csábító a nőnek, mint a férfifájdalom.
 552  IV|            jókedvet erőszakolt magára, csakhogy őt ily szomorúnak ne lássa.~–
 553 III|           ellenkezőre. A két fejedelmi család egyesítéséért ezt még a
 554  II|           nemzet közül egyik fejedelmi családjának férfiága előbb kihal, annak
 555  II|                 hogy túlélje ellensége családját és nemzete megszabadítójának
 556   V|         mindnyájan vagyunk. Láss örülő családot magad körül, délceg fiakat,
 557  II|      Mindketten utolsó férfiai vagyunk családunknak. Sokáig nem született gyermekünk,
 558  IV|            mindennek.~A halál sejtelme csalhatatlan.~Elemér szomorúan tekinte
 559  IV|                és én. Mit akarsz? Hová csalogatsz? Ha nem vagy élő lény, miért
 560 III|          hirdetsz halottnak. Ez kemény csapás. Húszezer tevét, százezer
 561  IV|            minden országait Isten sűrű csapásai látogatták, az övét kikerülte
 562  II|               s ahova gyönge volt a te csapásod, oda egy erősebbet sújtott,
 563  IV|                végre Elemér egy utolsó csapást mért ellenfelére, mely ha
 564   I|           utolsó emberig.~A tatárfaj e csapástól fel nem bírt üdülni egész
 565 III|             után, ki nemsokára levente csapatja élén távozni látszott a
 566 III|                harcnak, e hős vezérek, csapatjaik élén, gyémánttal rakott
 567 III|          netalán szükséged lenne ránk, csapatjaink nem messze lesznek tőled.~
 568  II|              új fejedelemválasztást. A csapatok üdvkiáltása felhallatszott
 569   I|            szövetségét a hetvenöt éves császár jó szóval és jó arannyal
 570   I|         bölcsek nem győzik magasztalni császáraik jóvoltát, kik vassal nem
 571  II|        halovány arcához, melyet csak a csatában lehetett látni pirosnak.~
 572  IV|            egyik egy harcos volt, ki a csatából megszökött. A másik egy
 573  II|               mellett, alig várhatva a csatakürt rivallását; keblünkben zajlott
 574  II|                emeljen engem az utolsó csatámban.~S azzal elmélázott újra,
 575  II|         vadászaton, vagy ellenséggel a csatamezőn, szívem sem gyöngébb, mint
 576  II|                tovább.~– Mikor legelső csatánkba vittek mindkettőnket: ott
 577   I|                hullott.~Erre általános csataordítástól zendült meg az erdő; a varchonita
 578   V|      dalitáncot”. Az ifjak kezeikkel a csatát utánozva táncoltak, közbe
 579  II|              harcot, örök győzedelmet, csatatéri halált. Legyen néped boldogsága
 580   V|      dicsőséges viadalban a sereg élén csatázva elhullott. Holtteste úgy
 581  IV|                a két kard előbb halkan csattant össze, a viadal mindig hevesebb
 582  II|           meghalnom ott! Ott! A kardok csattogása között, a harci kürt rivallása
 583  IV|             akkor volt! – kiálta Dalma csattogó szóval, egészen elfeledkezve
 584 III|          Hófehér ruháját termete körül csavargatá a szél, annak szelíd körrajzait
 585   I|                üldöztetve, ölében vitt csecsemőjét elrejté a bokrok közé, s
 586 Uto|               közönséggel inhaláltatni Csehall úr kegyes elnézése mellett.~
 587 Uto|            ennek a nevét megtartottam, Csehallnak hítták. Erre volt bízva
 588 Uto|                Az én derék, becsületes Csehallom a következő referádát nyújtá
 589  II|       feláldozni magát az életet, mind csekélység ahhoz képest, ami a szerelem
 590  IV|             tévelyg! Te nem tudod, mit cselekedtél, midőn a király leányát
 591  IV|               árnyékozva állt azon kis csendlak, melybe Elemér Halilát vivé.~
 592  IV|             lelni, hogy~– Az az utolsó csepp véred kell nekem, mely még
 593 III|              hozod a rossz hírt? Égből cseppentél ide, vagy a tenger okádott
 594  IV|              fitymálva. – Láttál-e már cserebogarat tűre szúrva?~– Könnyű neked
 595 III|          később, midőn azt a főkötővel cserélték fel? Minő különbség a szemek
 596   I|              vastagok voltak, mint egy cserfaág, fölemelé nagy, büszke homlokát,
 597  IV|            összerogyott.~Kubláj fogait csikorgatá, hogy vér nem jött döfés
 598 III|                monda Disabul, s fogait csikorgatta, míg elvevé. – Elemér büszkébb
 599  II|               alak támadt elő, legtöbb csillaggal ősz feje körül; ki előtt
 600  II|          akarat. Isten megírta útját a csillagoknak; embernek megengedé, hogy
 601  IV|         elfeledni: nappal napom, éjjel csillagom e kép. Bárhova megyek, előttem
 602  IV|             virágok helyett csillagról csillagra szeretne szállani.~– Ez
 603  IV|             méhe, mely virágok helyett csillagról csillagra szeretne szállani.~–
 604  II|          között legutolsó.~A rhabonbán csillapítva hajlott a haldokló ágya
 605   I|            rómaiak nevezik Imausnak, a csinek Altájnak, a perzsák Kafhegynek.~
 606   I|            házakat építettek, s azokat csínnal ékíték fel, hosszú hajaikat
 607  IV|           venném lelkemre. Sikolts, ha csizmám orra közel lesz, mert szemeim,
 608 III|          szedett-vedett nép volt, merő csőcselék, csak meghalni jó: gyalázatomra
 609 III|             hagytál el. Ezen nincs mit csodálnom. Gyermekem vagy, s ösztönnek
 610  IV|               volt az anyám, s aranyat csodált meg. Ha megfizetsz érte,
 611  IV|            számára van letörve. Kubláj csodától elfogva kiálta fel:~– Astarothra!
 612 III|               a bogarakéból skorpiót – csörgőkígyót a csúszókból – egy cápát,
 613 III|         kardjára talált lépni, s annak csörrenése felriasztá.~– Ki tette ezt? –
 614 III|             itt.~A máguszokföld alatti csöveken át tompa bőgést hallatának
 615 III|     legmagasabb úr is, ha lábaid porát csókolhatja.~Szegény leány, úgy örült
 616 III|              fölemeled, s lábaid porát csókolja, ha elgázolod.~– Ne félj,
 617  IV|            napot hoz.~A nő eltávozott, csókot és könnyes pillantást vetve
 618  IV|               gyilkolsz meg engem.~– E csókra esküszöm, boldoggá teendlek –
 619  IV|        átragyogva; a vízen egy keskeny csónak úszik lefelé; az evezőn
 620  IV|                oly sovány volt, hogy a csontjait meg lehetett számlálni a
 621  II|        megszúrva karjaikat, a kehelybe csorgaták a kifolyó vért, ünnepélyes
 622  II|            szeretném, ha szomorúan, ha csüggedt lemondással tennéd e fogadást.
 623 III|             szoktak gördíteni. Disabul csüggeteg léptekkel, elfojtott dühében
 624 III|              engem eléggé. Ellenségeim csúfja lettem. Ha az ogurnak láthatlan
 625 III|         harcolni ellenetek. Szidjatok, csúfoljatok ki; én hallgatok.~– Sőt
 626  IV|               égre, ha el fogsz esni – csúfolódék a törpe, ki szüntelen hátrálva
 627 III|         Bajkál-tavat is hozzá! – mondá csúfos nagylelkűséggel Disabul. –
 628 III|            maguk közül, az megrángatta csuháját, s Disabul elé lépve, rövid
 629 III|              skorpiót – csörgőkígyót a csúszókból – egy cápát, egy ölyvet,
 630 III|            mondá:~– Magas király! Én a csuvasz nép követe vagyok.~– Ki
 631 III|           kérdi bosszúsan Disabul.~– A csuvaszoké, uram.~– Sohasem hallottam
 632 III|                  szólt újra visszatérő daccal. Maradt még két seregem.
 633 III|                soha, akihez kiáltál.~E dalia volt Elemér.~Halila égből
 634   V|                fiatalság, s eljárta a „dalitáncot”. Az ifjak kezeikkel a csatát
 635  IV|                nagy, búskomoly szemeit Dalmán felejtve, felsóhajtott:~–
 636  IV|         mosolygó pofával kérdezősködve Dalmától menyasszonya felől. Dalma
 637   V|            húros hangszereiken nemzeti dalokat verve; megszólalt a koboz
 638   V|               leányok hőskölteményeket daloltak, körbeállt a fiatalság,
 639  II|               mellett lovaglánk a futó dámvadat űzve. Egyszerre egy forrás
 640 III|              volna feltartani… e lovas dandárok, mik a széllel futottak
 641 III|            Bajkál-tóig terjedt, most e darab részt te bírod, nem adnád
 642 III|     tengerfenekén fekszenek, gályáimat darabokban hányja ki a partra a hullám.~
 643  IV|               utána:~– Hová viszed, te dárda azt a fickót?~Az óriás hét
 644 III|                párbajra a nagy próféta dárdahordozóit? Én nem szoktam vesszővel
 645 III|            pajzsaikon a nap tündökölt, dárdáik hegyével a leszakadó eget
 646  IV|            harcos folyvást ellenkezett dárdáival, az óriás roppant döféseket
 647  IV|            volt, kurta keze, de hosszú dárdája; az emberek kötekedve kiabáltak
 648  IV|               megforgatva orra előtt a dárdáját.~– Kis öcsém! – kiálta le
 649 III|               rohantunk, úgy megöklelt dárdájával, hogy három ölnyire estem
 650  IV|             szemeit, két ökölre fogott dárdával várt ellenfelére, míg ez
 651 Uto|          geeignet ist, durch exotische Decorationen und kuriose Costüme ein
 652 Uto|       közreműködött, mint az exotische Dekorationen és a kuriose Costüme.~Fenn
 653   I|                hölgyeik szépek voltak, délcegek, erőteljesek, férfiaik mindegyike
 654  II|                Íme, azonban a férfikor delén túl valánk már, midőn egyszerre
 655 III|          láthatárra, akkor kezdődött a démon áldozata.~Egy nagy fekete
 656  IV|                te vagy az mégis! Világ derül agyamban!… Most látlak utolérhetlen
 657  IV|    ábrándjainak.~– Böjtöt tartottál a „Dev”-ek napján, hogy éjszaka
 658  IV|           kezdtem büszke lenni erényem diadalára, midőn egy reggelen elfeledék
 659   V|              elárult! – harsogá Kubláj diadalmában. – Te nő vagy, és e férfi
 660   I|            elmúlt időkre, mikről apáik diadalmak meséit regélték nekik.~Ott
 661 III|           hadsereg kezéből kiragadni a diadalmi zászlót. Dalma véletlenül
 662   I|                viselt, s melyet később diadalok emlékei, gyöngyök és drágakövek
 663  IV|       szégyenpadon, mint tőled távol a diadalszekeren.~– Miért jövél vissza?~–
 664  II|               eltemesse halottait, s a diadalútról hazatérő Fejedelmek egyike
 665 III|                ki; én hallgatok.~– Sőt dicsérünk határozatodért – szólt a
 666  II|                meghalni honáért, neked dicsőbb volt érte élned. Nem is
 667   V|              ég legyen boltozatja. Élj dicsően és sokáig.~A nép azt hívé,
 668  II|          nélkül, és vissza ne dugjátok dicsőség nélkül… Vénekre bízzátok
 669  IV|              alázatossággal –, hogy te dicsőséged magas érzetében elfeledéd
 670  IV|             feléd; nem kívánja ő, hogy dicsőségedet megoszd vele, nem kívánja,
 671   V|                váratott az magára, egy dicsőséges viadalban a sereg élén csatázva
 672  IV|              meg.~– Balga ember. Tehát dicsőséget akarsz abban lelni, hogy~–
 673  IV|       pálmafája nemzetednek, hajnala a dicsőségnek. Légy általam köszöntve
 674 Uto|                Dalma” című drámámról:~„Dieses Spektakelstück ist ein Machwerk,
 675  IV|               volt épülve, kívül barna diófával kirakva, magas ereszeit
 676 III|                minden évben megesketve Disabult, hogy a békét meg nem zavarja,
 677  IV|             egy hírnök, jelentve, hogy Disabultól követ érkezett, s a khagán
 678 III|            mint a bálvány őneki.~Három disztonáló kürtszó nemsokára hírül
 679  IV|             gyáva, midőn keble utolsót dobban, hogy ajka csukva legyen,
 680 III|              az ottveszett seregből.~– Dobjátok vissza, hogy legyen a többinél –
 681  IV|              hogy szíve mind lassabban dobog. Vége közel volt már, csak
 682  II|           rivallása mellett, a paripák dobogásainál. Hiába; megtagadta az élő
 683  IV|                 s a kedves ifjút heves dobogásával üdvözölte, arca még szigorúbb
 684  IV|          bürköt. Így jött aggodalomtól dobogó szívvel a kis hajlékba vissza,
 685  II|               Isten veled. – Szíve úgy dobogott, ajkai úgy remegtek. Elemér
 686  II|               s míg te késedet szívébe döféd, én fejét torkig hasítottam.
 687  IV|          csikorgatá, hogy vér nem jött döfés után a sebből, melyet a
 688  IV|            dárdáival, az óriás roppant döféseket intézett a törpe felé, ki
 689  IV|             akart szúrni, már az óriás döfésen kívül esett.~A törpe végre
 690  IV|              az övét kikerülte mind. A dögvész az egész emberiség számát
 691 III|             Kubláj –, hogy e hatalmas, dölyfös új khagán ellen, ki oly
 692  II|           megrázta aranyos sörényét, s dörgő ordítással felelt meg szavunknak.
 693  IV|                   Valóban sápadt fiú – dörmögé az idegen. – A szerelem
 694  IV|           óhajtott, sürgeté őket, hogy dolgaikat siessenek előadni.~Ekkor
 695  IV|        szerelmedre gondolj. A gyűlölet dolgait majd elvégzem én.~– Ah,
 696 III|                vízbe fojtatál. Ez a te dolgod, Disabul. Saját népeddel
 697 III|               magát vesztené el. Eredj dolgodra, botor fiú, s örülj rajta,
 698  II|            beszéltek a sírban álmodott dolgokról. E jóslat nemét hítták „
 699   I|                 s elkezdé magyarázni a dolgot.~– Dicső vezér, a kardok
 700 III|           munkás nép vagytok, az enyim dologtól elszokott, nekem munkás
 701 III|             szerint. Disabul lankadtan dőlt vissza trónjára.~– Kérlek –
 702 III|              aminőt megettél, vagy oly dombot hányatok reád, hogy szarvaid
 703 III|            aranyos légy, ki csak addig dongsz, míg a nap süt, ezt bámulom.~
 704   I|                nekünk valamink, amiért drága az élet? Próbáljuk meg,
 705   I|          diadalok emlékei, gyöngyök és drágakövek ékesítének, s hogy az ország
 706 Uto|       rendőrtanácsosnak a „Dalma” című drámámról:~„Dieses Spektakelstück
 707   V|              újra inte Kubláj felé.~Ez düh- és félelemtől reszketve
 708  II|                ok nélkül, és vissza ne dugjátok dicsőség nélkül… Vénekre
 709  IV|                fejét annak térdei közé dugva, s vaskos karjaival megkapva
 710 Uto|        Machwerk, welches geeignet ist, durch exotische Decorationen und
 711   I|              imádatát; amazok maradtak durvább jelképeiknél, miket szinte
 712  IV|              khagánt? Sohasem bánt ily durván asszonyokkal.~Dalma összefont
 713 Uto|             ilyen hazafiúi frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték
 714   I|              fel nem bírt üdülni egész Dzsingiszkánig. Leszorult saját határai
 715 III|             megmutattad, nagy Disabul. Ebéd végén mindig abban gyönyörködöl,
 716 III|            körüled lakó nép fejedelmei éber szemekkel néznek.~– Vakulj
 717  IV|                álmodik. Ijedtségre fog ébredni.~Ezzel halkan odavivé jéghideg
 718  II|                én virraszték álmaidnál ébren, hűségesen, emlékezel-e
 719 Uto|              ennek az elbeszélésnek is ecetágya van. Nem regénynek készült
 720  IV|              Míg visszatérek, álmodjál édesen. Bennem minden érzés azt
 721 III|        kifogyok a földből, berontok az égbe. Nem akarok urat ismerni
 722  II|                órám egészen övé. A hon ege sohase maradjon naptalan.
 723 III|               fel tudom azt újra hozni egedre.~– Valóban? Tudsz hadsereget
 724 III|                Fenyegették-e valaha az egerek a párducokat?~– Oh, nagy
 725  II|            egyszerre, mint az éjszakai égés, nem néztél hátra, hanem
 726  II|              úgy, ahogy meghűlt, porrá égessék. Hívasd a gyulákat, én esküdni
 727  IV|               vádlotté bukik, a bűnöst égessétek porrá, s nevét adjátok egy
 728  II|             eddig nem ismert öröm tüze égett. Végre hangzott a riadó.
 729  II|             mögül, a kék Túla partjain égtek az oltár-tüzek, a táltosok
 730   V|               szólt:~– Dicső khagán és egybegyűlt férfiak! Ez előttetek álló
 731 III|                kell, ha nincs egyéb!~– Egyébre is fogsz találni, Disabul –
 732  IV|                álmainak neve, szívének egyedüli gondolatja. Engedd, hadd
 733  II|        egymáson keresztül-kasul vágott egyenes vonásokból álltak.~– E jelszó
 734  IV|               Elemér egyszerre büszkén egyenesedett föl. Visszatérő lelke még
 735   V|                alól; s amint a férfiak egyenként végig lépdeltek előtte,
 736  IV|               népnél az asszony mindig egyenlő jogú volt a férfival.~–
 737  IV|              házát, tegyétek a földdel egyenlővé, ne lakjék fedél alatt,
 738 III|                 A két fejedelmi család egyesítéséért ezt még a közjó is kívánni
 739  II|              jelképeül, hogy ők is így egyesülendenek egy vérré, egy akarattá
 740  II|              egy Bertezenaivadék alatt egyesüljenek. E kötés óta harmadik ivadék
 741  IV|              óhajtod-e, hogy a tieddel egyesüljön?~Halila e pillanatban azon
 742 III|    elválasztott, a szeretet által újra egyesülnek. Saját országnagyjai fogják
 743  II|           melybe fejedelemválasztáskor egyesülni szokott a hét vezér vére,
 744  II|                szobor, s a fellegekkel egyesült, minek képleteiben mindenütt
 745  II|             kardjaik mellett. Legyetek egyesültek; az avar fajnak csak egy
 746 III|             született, azon évből csak egyetlenegy él.~– Tehát legyen azon
 747  II|            nekem szól többé.~A vezérek egyhangúan kiálták: – „Éljen a khagán!”
 748  IV|           többekhez hasonlít?~– Csupán egyhez. Vonásról vonásra: szemei,
 749   I|          magatoknak neveket adni, hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek,
 750   I|               mik firól fira maradtak: egyiknek hadi zászlója egy gyermeket
 751  IV|            mint király, hanem úgy mint egykori jó barátom. Gondold, mintha
 752 III|             volna is kívüled valakinek egykorú leánya, melyik apa fogja
 753  IV|          arcában Isten arcára ismerék. Egymaga egy őrült világ ellenében
 754  II|           saját egyszerű betűivel, mik egymáson keresztül-kasul vágott egyenes
 755  IV|           barátok között, mint mi, kik egymásra nem féltékenyek. Beszéljünk
 756  IV|                harcosoknak szabad volt egymással tréfálózni.~A törpe megállt
 757 Uto|            nemzeti irányban), csak még egynéhány exaltált poéta keblében.~
 758  II|                De eljön az hívatlanul. Egynek észt, másnak kart adott
 759 III|             lám az égen sincs több nap egynél. Ha meghaltam, akkor ám
 760   V|         szeretve, s legjobban szeretve egytől.~Dalma kezeibe rejté arcát.~
 761 III|        legelébb meglát… A mi hercegünk ehelyett közönyösen lépett a hölgykoszorú
 762 III|                 kiálta ez dühvel. – Ha éhes, tömjétek meg kaviccsal.~
 763 III|        Astaroth édes áldozatát kéri.~– Ehetnék? Három hadseregemet ette
 764  IV|                izgatott népvándorlások éhhalált támasztának a földön, az
 765 III|             izzóvá lett lassankint, az éjben egyedül e rémséges vörös
 766 III|              rajtam; rabnőd leszek, ki éjeket virraszt egy pillantásodért,
 767 III|                sem tudott kiirtani.~Az éjfél órájában, mikor a kaszás
 768 III|            szarvval homlokán.~Midőn az éjféli csillag feljött, egyszerre
 769  IV|                a „Dev”-ek napján, hogy éjszaka megálmodd, akit szeretni
 770 III|           arcra vetette magát, a sötét éjszakában háromszoros ordítással kiáltva:~–
 771  II|          kigyulladt egyszerre, mint az éjszakai égés, nem néztél hátra,
 772  II|       országában egy ép házat, melyben éjszakára megszálljon. Itt lelkébe
 773  IV|            napsugárból, szivárványból, éjszakfényből, fellegborulásból… Ott fogunk
 774  IV|             sebből, melyet a haldoklón ejte, s arcán egy torzvonása
 775 III|             férgek azt hiszik, hogy ők ejtették el az oroszlánt, aki meg
 776  IV|               szókat, ájtatos kenettel ejtve beszédét~– Ámde lehet nap
 777  IV|               Böjtöt tartottál a „Dev”-ek napján, hogy éjszaka megálmodd,
 778 III|              letépve magáról fejedelmi ékeit, a nép közé hányta azokat,
 779   I|                 gyöngyök és drágakövek ékesítének, s hogy az ország fejedelmei
 780   I|            építettek, s azokat csínnal ékíték fel, hosszú hajaikat szalagok
 781   I|                húszfontosat tízezeret, ekként tízezer karddal annyi munkát
 782  IV|             csendesen a felhők fölött, el-elbújva, s átragyogva; a vízen egy
 783  IV|                a kedves gyermeket, kit elaléltában karjaival fogott fel, borzadva
 784  IV|                megyek, előttem áll; ha elalszom, mosolygást ölt arcára,
 785   V|       fogcsikorgatva súgá Halilának:~– Elárulál, de el fogsz veszni te is.
 786 III|               mely a bűntudatos lelket elárulja?~– Tudományodért sokat adhatna
 787 III|               is ezt, meglehet, hogy ő elárulná magát a nő előtt, de a nő
 788 III|              magát a nő előtt, de a nő elárulná-e őt mi előttünk?~– Két kérdésedre
 789  IV|              van ajkaidnak, de szemeid elárulnak.~– Én semmit sem mondék.~–
 790  IV|             ölethesd meg. Nem fogom őt elárulni.~– Te nagyon szereted, mert
 791   V|             Kedvesem.~– Hah! Fájdalmad elárult! – harsogá Kubláj diadalmában. –
 792   I|          obeliszkokra vésve, a sírokba elásott kardokon, arannyal kiverve,
 793 Uto|                napság. De hát ennek az elbeszélésnek is ecetágya van. Nem regénynek
 794 Uto|       kuriozitása rávitte, hogy ezt az elbeszélést átlapozza.~És igaza lesz.
 795  II|          tudjatok remélni; a szerencse elbízottá, a balsors elcsüggedtté
 796   V|               felszökellni a sebből, s elborítá a szemfedőt.~– Gyilkos! –
 797 III|               s ha nyilaikat kilőtték, elborították vele a napot, s ha őrtüzeiket
 798 III|                fejét tenyerébe hajtva, elborult arccal maradt ülve trónján.
 799 III|              félrántva őt térdeiről, s elborzadva rajta, hogy az áldozat idegen
 800 III|                vallásos érzelmeit; egy elbujdosott istenségnek tartva őt, ki
 801 III|             meg az égen, de amíg élek, elbújjanak!~– Ez azt teszi, hogy készüljünk
 802  IV|            hogy félelmes menyasszonyát elcsábíthatja – más számára. Halila félénken
 803  II|           Értelek, jól értelek.~Elemér elcsüggedt fővel fogadta Dalma kitüntetését.
 804  II|         szerencse elbízottá, a balsors elcsüggedtté ne tegyen benneteket… Ne
 805  II|              szerelem feláldozása. Egy eldobott virág az mind, a túlvilági
 806 III|              vissza az eget. E hétszáz elefánt hátán emelt tornyok, mik
 807 III|                  Megharagított ő engem eléggé. Ellenségeim csúfja lettem.
 808  IV|        rejtekház ablakán, átlopózva az eléhajló lombok levelein. Benn egy
 809  IV|                el, míg a halál önkényt elejt, akkor jöjj nekem. De míg
 810 III|       osztozzanak meg az égen, de amíg élek, elbújjanak!~– Ez azt teszi,
 811  II|               éli túl a másikat? Ha én élem túl őt, népem szabad marad,
 812   I|             pars vallást vevék fel, az elemek, nap és csillagok imádatát;
 813 Uto|           értette senki az államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón,
 814  II|            szilárd tekintettel fordult Elemérhez.~– Vezér! Azok után, miket
 815 III|                és sötét arccal tekinte Elemérre, mintha ijeszteni akarná
 816  IV|      reszketett azon gondolatnál, hogy Elemérrel négy szem között titkos
 817  IV|               összeveté azokat, amiket Elemértől hallott, s gyanúja mindig
 818  IV|              áldás volna, még a bűn is elenyészett határairól, úgy, hogy midőn
 819  IV|               Álmaiban sokszor beszélt elérhetetlen tündérképekről. Kubláj összeveté
 820  IV|        kevésnek érzi, midőn a pillanat elérkezett.~– Szólni akartál velem? –
 821  IV|               össze palástját.~Az emír éles szemei minden vonására figyeltek.~–
 822  IV|               megfogá a leány kezét, s élesen tekintve annak arcába, kérdé:~–
 823   I|             azt a vasat, melyet magunk élesíténk? Mit veszthetünk mi, ha
 824  II|               midőn hosszú táborutakon elesteledve sátorod árnyában pihentél,
 825  II|      vadászhassunk, mely szembe áll és élet-halálra küzd méltó tusát: király,
 826   V|           Astarothra.~– Mért nincs tíz életed, hogy férjemért áldozhatnám
 827  IV|            hogy én csak félni tanultam életemben, de azt megtanultam jól,
 828 III|           hallottam egy édes szavadat. Életemnek egyetlen örömnapja sem volt.
 829  II|           melyet rád bízok, két nemzet életének a titka. Az avar és török
 830   I|              még csak joga sem volt az élethez, nem hogy örömei lettek
 831   I|               esett, ogurnak.~Helyzet, életmód és vallás lassankint különbözőkké
 832   I|              és gyermekeik izmosaknak, életrevalóknak születtek, és hölgyeik szépek
 833  IV|                a mellékterembe sietve, elévezeté a várakozó leányt.~Halila
 834 III|                szólj! – Hörgé Disabul, elfedve arcát. – Pofád sápadt, mint
 835  IV|          diadalára, midőn egy reggelen elfeledék Istenhez imádkozni segélyeért,
 836  IV|               csattogó szóval, egészen elfeledkezve magáról. – Most másképpen
 837  IV|              Istenhez, hogy engedje őt elfelednem. Már győztesnek hittem magamat
 838  IV|              Azóta ez alakot nem bírom elfeledni: nappal napom, éjjel csillagom
 839  IV|                volt, nem fog-e magáról elfelejtkezve rögtön odarohanni hozzá,
 840  IV|     visszafojtá keblében indulatait, s elfogadá a leány remegő kezét.~–
 841  IV|              visszautasítni nem lehet. Elfogadása örök béke, elutasítása örök
 842 III|    rabszolgának sem volt kedve kezedet elfogadni, örüljön most a legnagyobb
 843  II|             hogy e napon az avar trónt elfoglalám. Figyelmeztetni fogod a
 844 III|               szólni nem bírt könny és elfogódás miatt.~Elemér bátran körültekinte.
 845  IV|         jólesett őt újra látni.~Elemér elfogódottan járult a khagán elé. Dalma
 846  II|               s reszketéstelen hangon, elfogulatlan kebellel esküdött. – Esküszöm
 847  II|               azzá nőtt – rebegé Dalma elfogult kebellel.~– Úgy jaj neked,
 848  IV|                  szólt Elemér félelmes elfogultsággal.~– Te azt kérdenéd tőlem –
 849  IV|               letörve. Kubláj csodától elfogva kiálta fel:~– Astarothra!
 850  II|               atyja nyugágyára. A szót elfojtá ajkain a fájdalom.~– Dalma,
 851  II|          sóhajta a gyermek, s könnyeit elfojtva fölemelkedék apja nyugágyáról,
 852  IV|           hogyha értesz – szólt Dalma, elfordítva égő arcát. – Mondd, hogy
 853  IV|          mennyei üdv. Mielőtt a göncöl elfordulna, visszatérek, s a hajnal
 854  II|               Dalma arcáról minden vér elfutott, valami tündéri átlátszóság
 855  IV|       reszkettek a kéjtől, mely lelkét elfutotta.~E percben halkan felnyílt
 856 III|              lábaid porát csókolja, ha elgázolod.~– Ne félj, megvédelek –
 857  IV|             fogja árulni magát – szólt elgondolkozva tervén a nő.~– Kezet reá –
 858  II|            csillag, országomat, melyet elhagyok, megoltalmazd.~– Vezérek,
 859  IV|                Harmadnap este, hogy én elhagyom a földet, te is utánam jössz.
 860   V|             jobb hazát keresni. Inkább elhagyták ősi országukat, mintsem
 861  IV|                lelkem beteg, ugye? Azt elhallgatá. Tehát meg fogok gyógyulni
 862  IV|            Kivallottam; megölhetsz. Ha elhallgatom, szívem öl meg.~– Te nem
 863 III|             Hírnök érkezett.~Elsápadt, elhallgatott mindenki. Maga a király
 864  IV|          Halila hátratántorodék, a szó elhalt ajkán. Kubláj fenyegetőn
 865  II|               az utolsó férfi lépte is elhangzott, midőn egyedül maradt, reszketve
 866  IV|               erejét régóta gyűjté egy elhatározó pillanatra, s mindazt kevésnek
 867  IV|      megcsókolnom kezedet. Arcodat ne! Elhervadna lehelletemtől. – Te áldott
 868  IV|        hanyatlik ülőhelyére, szép arca elhervadt, szemeiből kiégett a tűz,
 869  IV|         Menyasszonyéjed óta szüntelen. Elhervadtam, mint a letört gally. Valaki
 870 III|                  Még fiatal, és sokáig élhet – viszonza Kubláj.~– Astaróthra
 871  II|             kéz, melyet kezében tarta, elhidegült. – Ő halva van… – suttogá
 872  IV|            sorompóban állnak.~– E bűnt elhinni is bűn! – szólt Dalma elirtózva.
 873 III|              az áldozatra szánt szüzet elhozandók, a többiek azalatt meztelen
 874  IV|             Zomotor, a halálújítás. Te elhozod a khagán elé a halottat.
 875   V|        viadalban a sereg élén csatázva elhullott. Holtteste úgy elveszett,
 876  II|               volt a kérdés, melyikünk éli túl a másikat? Ha én élem
 877  IV|                menyasszonyt mindenáron elidegenítse magától, s bosszúsan válaszolt
 878  IV|          elhinni is bűn! – szólt Dalma elirtózva. Eközben a két bajnok a
 879  IV|             lepetve. Kénytelen magában elismerni, hogy e nő igazat beszél,
 880  IV|            országban, e hallatlan eset elítélésére az országnagyok gyűlése
 881   V|               körbeállt a fiatalság, s eljárta a „dalitáncot”. Az ifjak
 882  II|              vad, ábrándos fiú: együtt eljártunk jó anyád sírjához, én letéptem
 883  II|                 ha népem kívánja, hogy éljek, élni fogok. Irtózzam a
 884  IV|           Megtudtad, hogy haldoklom, s eljöttél, hogy meglásd, mint múlok
 885 III|               megszabadítani.~– Szinte elkéstél vele.~– Vártam felszólításod
 886  IV|              is utánam jössz. Addig én elkészítem a vőlegényi sátort, napsugárból,
 887   I|               s mire a két hó lefolyt, elkészültek a húszfontos kardok.~A geoug
 888   I|               a tatár vezér lóháton, s elkezdé magyarázni a dolgot.~– Dicső
 889  IV|             haraggal tekint a leányra, elkezdtek zúgolódni, végre oda lépett
 890 Uto|              az államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón, folytatva
 891  IV|                tovaszállok? ugye, hogy elkomorodtál?… Sírsz?… Nos, miért nevetsz
 892   I|        érintkezés még nyelvüket is úgy elkülöníté egymástól, hogy utóbb alig
 893   I|            által érző idegekkel vannak ellátva; itt beszél Isten a földdel,
 894  IV|             ott a győzelem, ahol nincs ellenállás. Te azonban nagy könnyen
 895   I|          aranylándzsákkal űzték vissza elleneiket. Érts alatta adófizetést.~
 896 III|         felkapva a kardot. – Ki harcol ellenem láthatatlan kezekkel? Te
 897 III|             szóval sem akarok harcolni ellenetek. Szidjatok, csúfoljatok
 898  II|         Biztatnálak, ha nem akarnád, s ellenkezem veled, midőn kész vagy reá.
 899  IV|          Eközben a két harcos folyvást ellenkezett dárdáival, az óriás roppant
 900   I|          elrejté a bokrok közé, s maga ellenkező irányban kezde futni, hogy
 901 III|         Amazoknak nyugodt tekintetével ellenkezőleg nem megtalálnád-e imennek
 902 III|                nem fogadnia. De van az ellenkezőre. A két fejedelmi család
 903 Uto|            színművek és színielőadások ellenőrzése.~Én tehát, aki már akkor
 904 III|               ingyen, anélkül, hogy az ellenségből egy élet esett volna érte
 905  II|              Tegyen az ég urává minden ellenségeidnek, tegyen urává tenmagadnak.
 906  II|   futócsillagot, s uralkodnak mindazon ellenségeiken, kiket a csatákban megöltek.
 907 III|          Megharagított ő engem eléggé. Ellenségeim csúfja lettem. Ha az ogurnak
 908   I|           elsőt mi viseljük, a másikat ellenségeink? Hát nincs jogunk nekünk
 909 III|       elszaladt a világ végire. Minden ellenségemet megettem, csak szövetségeseim
 910 III|                rá!~– Hogy semmi velünk ellenséges néppel szövetséget nem kötsz.~–
 911 III|                a jó barátság, másik az ellenségeskedés jelképe. Válassz közülök.~–
 912 III|          földből?~– Le tudom győzni az ellenséget hadsereg nélkül.~– Beszélj,
 913  II|           kemény szív, acél kar vár az ellenségre.~– Bízd reám, hogy lefessem
 914 III|                nagy Disabul, nem jó az ellenségről megvetőleg szólni. Jusson
 915  II|            fogadást. Az erős lelkeknek ellenségük a sors: a villám mindig
 916  IV|             rajta.~Az ifjú felriadt az ellenszenves érintésre.~– Ki az? mit
 917 III|                  súgja az emír –, hogy ellenünk ne szegüljön. Hadsereged
 918 III|                sátorok, mik a halmokat ellepték. Ez mind, mind csak álom?
 919  II|         férfiak távoztukban bámulattól ellepve suttogák maguk közt:~– Ez
 920  II|        elmélázott újra, s mintha lelke elmaradt volna az utolsó gondolaton,
 921 III|               a háborúról. Pap leszek. Elmegyek boldog Arábiába keringelő
 922  II|              utolsó csatámban.~S azzal elmélázott újra, s mintha lelke elmaradt
 923   V|     felkerekedtek egész nemzetestül, s elmentek jobb hazát keresni. Inkább
 924   V|            bátran állt a khagán elé, s elmondá rövid üdvözletét:~– Üdv
 925   V|               Pedig neki kellett volna elmondani e szavakat, miket az utána
 926  II|            Bertezena utódai között él: elmondod, hogy nyílt szív és testvéri
 927   I|             még emlékeztek boldog, rég elmúlt időkre, mikről apáik diadalmak
 928 III|                  szólt Disabul –, csak élne még chorazani hadam. A férgek
 929  II|                neked dicsőbb volt érte élned. Nem is leendesz őseid sorában
 930 Uto|         inhaláltatni Csehall úr kegyes elnézése mellett.~A stratagéma teljesen
 931 III|               ha egy hiú esküvés miatt elnézném, mint nő mellettem óriássá
 932 III|              Nincs semmi baj. Ha egyet elnyelt a víz, kettőt csak nem nyelt
 933 III|              legnagyobb király, ha azt elnyerendi. Álmodjál szépeket. Álmodd
 934   V|                puszta erdeikben idegen elnyomó számára kovácsoltak kardot,
 935   I|             nevét sem hallák, egy vad, elnyomott, erdei közé szorított nép
 936 Uto|             rekomendációért.~A „Dalma” előadása a nemzeti színházban meg
 937  IV|               hogy dolgaikat siessenek előadni.~Ekkor egyszerre belép egy
 938  IV|               Tégy megbízottaddá, s én elődbe hozom választottodat. Te
 939  IV|           örökre”? – kérdé a nő keserű előérzettel.~Utolsó áldása volt az neki.~–
 940  IV|                előtt, uram.~A vér újra elözönlé Dalma arcát, arra nem várt,
 941  IV|      tébolyítólag híven hasonlítnak az élőhöz.~Dalma kíváncsisága bámulattá
 942   I|               Imaus-hegyi vasbányákból előhozza a fegyvernek való ércet,
 943 III|          férfit.~Az édes áldozatnál az élők szelídjei lőnek válogatva;
 944  II|               a hazát nem sehol. Ez az élőknek marad. Az ég a megdicsőült
 945  IV|                egy ősz tisztes matróna előlépve mondá:~– Országunk szokásai
 946  IV|             látom őt többet!~A könnyek elolták a fájdalom tüzét. Azután
 947  IV|                messze, mert nem tudlak elolvasni.~– Majd megtanulsz könyv
 948 III|       Kublájhoz, kinek hegyes szakálla előreállt, mint egy rúd.~– Tehát Oldamúr
 949 III|              felszakítva, miután a nép eloszlott. – Hát ez kinek kell még?
 950   V|              és egybegyűlt férfiak! Ez előttetek álló gyásznő nevében tudtotokra
 951  II|       vágtattál felé, én meg akartalak előzni, az oroszlán a fejét földre
 952 III|               körös-körül lakott, mind elpusztult már, vagy elszaladt a világ
 953  II|                körülfogva. Ifjúi heved elragadt, hogy észre ne vedd, miként
 954 III|              ordíta Disabul.~A katonák elragadták a hírnököt.~– Oh, átkozott
 955   I|                ölében vitt csecsemőjét elrejté a bokrok közé, s maga ellenkező
 956  IV|              teendem őt, bárki legyen; elrejtelek atyád haragja elől, hol
 957  IV|            tanúm, hogy küzdöttem soká. Elrejtém magam elől, kiért tiltott
 958  IV|                szeretlek.~Dalma örömét elrejteni nem tudó arccal ragadá meg
 959  II|                jóslat nemét hítták „az elrejtőzésnek”.)~– Mi hírt hozott a szebb
 960 III|                   Oh, ne hagyd magadat elrettenteni – szólt a leány –, ha látnád
 961 III|           mondá Disabulnak: – Uram, te elsápadál.~– Igazán? – szólt ez tántorogva. –
 962  II|            odafenn? – szólt Oldamúr az elsőhez.~– Mondd meg neki, hogy
 963 III|               nem vagyok válogatós. Az elsőnek adom, aki szól. Senki sem
 964   I|              láncot és kardot, hogy az elsőt mi viseljük, a másikat ellenségeink?
 965 III|             közepén vihar támadta meg. Elsüllyedt mind – a nép a vízbe fúlt –
 966  IV|            mint a tied, ki már odafenn élsz.~A fohász sikeres volt.
 967 III|              mind elpusztult már, vagy elszaladt a világ végire. Minden ellenségemet
 968  IV|            kifejezést Dalma szemeiben; elszántan térdre bocsátkozék előtte:~–
 969  IV|                 Hol vagyok? Mi lelt?~– Elszédülél, uram.~– Miért nem jöttél
 970  IV|                 midőn a király leányát elszöktetéd. Disabul országát vesztette
 971 III|             vagytok, az enyim dologtól elszokott, nekem munkás rabszolgák
 972   V|          voltak koszorúzva, az erdőben elszórt sírok beültetve lobogó kopjákkal,
 973  IV|              előlem.~Elemér tétovázva, elszorult kebellel lépett Dalmához
 974 III|             pusztán.~Mély csend maradt eltávozása után.~A népség hallgatva
 975  II|                hirdeté, hogy egy vezér eltávozik.~Dalma ott térdelt atyja
 976  II|               tartozol ezentúl. Még ma eltávozol. Első utad leend Disabul
 977  IV|             hagyta a leányt.~A férfiak eltávoztával az országnagyok nejei jöttek
 978  II|            harcban, hogy nem volt, aki eltemesse halottait, s a diadalútról
 979  II|           négyszögű kövek alatt, velök eltemetett kardjaik mellett. Legyetek
 980  II|          mindent föláldozok, ami enyém:éltet és halált, gyűlöletet és
 981  II|           mondá neki: „amit a vak sors eltévesztett, az ember akarata helyrepótolhatja:
 982  II|        megilletődés gyöngébb vonalmait eltiltá arról a szigorúbb tekintet.~
 983 III|               seregeink e lázadó Omért eltiporták, megviszed Dalmának hadizenetünket;
 984  IV|           szerelmét, lesz-e elég ereje eltitkolhatni fájdalmát?~– Valóban el
 985  IV|                 Halila nem bírta arcán eltitkolni az iszonyú örömöt, mely
 986  IV|             volt, és mosolygott. Az az eltitkolt szenvedély mindig halványabbra
 987 III|              úgy hiszem. A tatár népet eltörlöm ma, az ogurt holnap, a hindut
 988  II|            kitüntetését. Arcáról ismét eltűnt minden pír, s helyet foglalt
 989  IV|         kívánja, hogy trónodra ültesd, elül ő annak zsámolyán is, s
 990  IV|                 igaz: hisz mi titokban élünk itt. Senki sem izent, senki
 991 III|          ezután csak füvet egyenek, én elütöttem közülök: én vérszopó vagyok.~–
 992   V|           Dalma, miután az mindegyiket elutasítá.~Halila ekkor megpillantá
 993  IV|           lehet. Elfogadása örök béke, elutasítása örök harc.~– Nekem nincs
 994 III|              istenségnek tartva őt, ki elűzetett ősi trónjárói, s most szenved
 995 III|    megháboríthassam. Ez az Omér, ez az elűzött pásztor királyfiú, ki egy
 996  IV|          Elemér lelkébe, világot, mely elvakítá, mielőtt láthatott volna.
 997 III|            annyi emberéleten keresztül elválasztott, a szeretet által újra egyesülnek.
 998  II|                 a kedves rokonokat, az elválhatlan kardot, s a kedvenc paripát –
 999   I|           ogurokat különbözőkké tették elvált rokonaiktól a szelídebb
1000  IV|                 Uram, amit rám bíztál, elvégezém, s ezennel a hatalmat, mellyel
1001  IV|                A gyűlölet dolgait majd elvégzem én.~– Ah, hisz azt sem tudom