Rész

1509  II|                és Fellengúr érzékenyen fogák meg a khagán kezeit.~– Mit
1510  IV|           oroszlán, s szemedbe néz, és fogat mutat. S ezzel fölkapta
1511   V|                húzódozva lépett oda, s fogcsikorgatva súgá Halilának:~– Elárulál,
1512 III|        egyesülnek. Saját országnagyjai fogják őt erőszakolni e házasságra.~–
1513 III|             hogy ne nézhessetek rá! Le fogjátok-e ugatni a sasokat az égből?
1514   I|            szabadabb szellem, békésebb foglalkozások, lovagiasabb harcok és leginkább
1515   I|           rónáin, védfalul a longobárd foglalók rohanó árja ellen.~            ~
1516  II|            eltűnt minden pír, s helyet foglalt rajta a búskomoly halványság.~–
1517 III|               kapni e szóra.~– Aranyba foglaltatlak e gondolatodért. Honnan
1518  IV|                mást szeretett. Én csak foglya voltam.~– Mást? Nem tudtad
1519 III|           felől. – Fejedelmeink örülni fognak, hogy szavaink súlyát tekintetbe
1520 III|        trónjárói, s most szenved sötét fogságban, de egykor ki fog törni
1521  IV|               mellém… A sírba is velem fogsz-e jőni?… Hm, tudod, mit gondolok
1522 III|               lépcsőjéről, s reszketve fogta meg atyja balkezét, míg
1523  II| hüvelykujjaikat összeszorított kezükbe fogták, s hanyatt fekve visszatarták
1524  II|                 hogy egykor találkozni fogtok velem, s én számon kérendem
1525 III|               Disabul – szólt a hírnök fogvacogva –, rossz hírt hozok.~– Akkor
1526  II|              bár fejedelmeik hírét, de fogyaszták népeit. Egyszer úgy kifáradt
1527   V|     mindnyájunk felett!~A férfiak néma főhajtással fogadák a kikiáltó szavát,
1528  IV|                 ki már odafenn élsz.~A fohász sikeres volt. Dalma új erőt
1529  IV|             mintha vissza akarta volna fojtani a szót.~– Jer, súgd fülembe –
1530 III|       született leánygyermeket a vízbe fojtatál. Ez a te dolgod, Disabul.
1531  II|             letéptem a virágot a szirt fokáról, te koszorúnak fűzted azt
1532 III|             nappal később, midőn azt a főkötővel cserélték fel? Minő különbség
1533  IV|                a másik után emelkedett folyamai partján, a kereskedők karavánjai
1534 III|               E hajadont, ki ótalomért folyamodott hozzám, senki se merje bántani:
1535  II|           fajodnak nem rosszabb utóda, folytatni fogja nemzetünk történetét;
1536 Uto|                 elkezdve a helytartón, folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön,
1537  II|               terhét viselni, mely egy főn sem volt oly nehéz, mint
1538   I|          hosszú hajaikat szalagok közé fonták, s szűk, testhez idomult
1539  II|                tömött tekercsbe voltak fonva, fehér gyöngyfüzérek közé,
1540  IV|           tettem én?~Dalma gyűlölettel fordítá arcát Halila felé, oly gyűlölettel,
1541 III|             látá e hangulatot hasznára fordítani, s kiválva a többiek közül,
1542 III|                hogy erődet Dalma ellen fordítsd.~– Te azt hiszed tán, hogy
1543  II|                 szólt Oldamúr Dalmához fordítva arcát. – Akkor nekem szólt
1544  IV|                 A jó rhabonbán enyhébb fordulatot akarva adni a kínos jelenetnek,
1545 III|            kelle lesütnie, szemérmesen fordulni erre, arra, s egy-egy tétova
1546  II|        terhemre, apám. Karom megszokta forgatni a kardot és kelevézt, s
1547  II|           minden érzelmem csak körüled forog. Tetőled távol, fáj bennem
1548  II|           dámvadat űzve. Egyszerre egy forrás mellett oroszlánnyomokra
1549  IV|             nejei veszik át, s a szent forrásban megfürösztve, mirtusszal
1550  IV|             hideg, mint a jég, s fejem forró, mint a tűz. Szegény nő!~–
1551 III|             tőle tíz, csak a legapróbb foszlány és töredék maradt meg a
1552 Uto|             tudva, hogy ilyen hazafiúi frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték
1553   I|           türelmesen, mint a lekaszált fű, s a kínai bölcsek nem győzik
1554   I|                melegség terjedjen szét fűbe, fába, s bőség és öröm tenyésszen
1555  IV|            nemzet, melynek élete attól függ, hogy uralkodója asszony
1556   V|        termetére férfiak tekintete van függesztve.~A vezérek üllőt, kalapácsot
1557  II|         tekintete folyvást Dalma arcán függött, mintha valamit kérne tőle.~–
1558  IV|            fojtani a szót.~– Jer, súgd fülembe – szólt Dalma, édes gyöngédséggel
1559  IV|               Dalma, a leány érzelmeit fürkészve. – Mert valakit mást szeretsz?~
1560  IV|           gyöngéden megsimogatá Halila fürteit:~– Vigyázz magadra az úton,
1561  II|               valál, kicsiny kis szőke fürtű angyal, én már nagyobb,
1562  II|            Mint fogadó az ég áldozatod füstjét?~– Magasan szálla az fel,
1563 III|           őrzöm városaim árkát, vetett füveimet, s szövőszékeimet, amik
1564 III|               között, hogy ezután csak füvet egyenek, én elütöttem közülök:
1565   V|            haladt.~A kikiáltó kürtjébe fújt, és szólt:~– Dicső khagán
1566 III|              örömmel – felelt Disabul, fújva dühében.~– Hogy országunkat
1567  II|             atyja keblére rejté arcát, fuldokolva: – Emlékezem, óh, hallgass,
1568 III|        Elsüllyedt mind – a nép a vízbe fúlt – egyetlen gálya jutott
1569 Uto|          cenzor szigorúsága miatt, azt fundáltam ki, hogy ugyanezt, mint
1570 Uto|            boldog idők szülte olvasóm, furcsa bombasztoknak fogadsz, abban
1571 Uto|               aki már akkor is ravasz, furfangos politikus voltam, előre
1572 III|         szakállát tépve a király. Hogy fuss a világ végeig, és soha
1573  II|             egymás mellett lovaglánk a futó dámvadat űzve. Egyszerre
1574  II|               méneken nyargalva űzik a futócsillagot, s uralkodnak mindazon ellenségeiken,
1575 III|                dandárok, mik a széllel futottak versenyt, s ha nyilaikat
1576 III|              utócsapatok közül egyedül futottam el tevémen.~Disabul mint
1577  II|           szirt fokáról, te koszorúnak fűzted azt a sírhalomra, s ott
1578  II|                hajtva, s karod körülem fűzve; egyik csillag a másik után
1579 III|          salamander, egy aranyhal, egy galamb, egy paripa és egy szűzleány.~
1580 III|          salamandert, az aranyhalat, a galambot, a paripát és a szeplőtlen
1581  IV|             Elhervadtam, mint a letört gally. Valaki megátkozott engem,
1582   V|             lepellel leterítve, s zöld gallyakkal körültűzve állt a gyászravatal,
1583 III|                a vízbe fúlt – egyetlen gálya jutott a parthoz, azt is
1584 III|               ki azt a tengert, melybe gályáim süllyedtek.~– Astaroth édes
1585 III|               tengerfenekén fekszenek, gályáimat darabokban hányja ki a partra
1586   I|            azon hegyek keblében: ereik gazdagsága vas; a vad geoug nép – ahogy
1587 III|             maradt.~– Miért nem sírsz, gazember? Nem jön könny szemeidbe?
1588 Uto|              ist ein Machwerk, welches geeignet ist, durch exotische Decorationen
1589   I|          varchonita harcos negyvenezer geougot vert agyon az erdők közt.~
1590 III|              maga a vénség is lángokra gerjed, hogy képesek volnának egy
1591   I|            kérte.~E vakmerőség haragra gerjeszté a nagykhánt; egy fegyverkovácsból
1592  II|                 oly finomak, izmai oly gömbölyűek, idomzatosak, piros telt
1593  IV|           nekem mennyei üdv. Mielőtt a göncöl elfordulna, visszatérek,
1594 III|        mindenütt a király után szoktak gördíteni. Disabul csüggeteg léptekkel,
1595   I|              geoug nép – ahogy e nevet görög klasszikusok szokták írni –
1596   I|            neki csak az elvevésre volt gondja; még fegyvereit is más kovácsolta;
1597 III|     összelapuló kenyéren látszott, mit gondol e percben Dalmáról.~Elemér
1598  II|                szavadra megjelent. Nem gondolád, hogy az ifjú, ki négy év
1599 III|           reszkető szóval a leányka, s gondolatjai az eltávozott leventét kísérték.~
1600  IV|               meg kelle őt nyugtatni a gondolatnak, mégis fájt neki, hogy ő
1601 III|                 álmaid felett őrködöm, gondolatoddal uralkodhatol rajtam; rabnőd
1602 III|                 Aranyba foglaltatlak e gondolatodért. Honnan gyanítod ezt?~–
1603   I|               szikrázó vasat, szikrázó gondolatok támadtak fejében.~– Hát
1604  II|               elmaradt volna az utolsó gondolaton, percek múlva ismét e gondolatnál
1605 III|         szemeiben azt a zavart, ijedős gondolatot, mely a bűntudatos lelket
1606  II|              más napot fogok meglátni. Gondoljatok rá, hogy egykor találkozni
1607 III|        tudósítni kíván, s irántad való gondolkozása zálogképeit itt küldi általam.~
1608  II|       kezdődjék a másik. A haldokló ne gondolkozzék sírhalmáról, hanem azokról,
1609  II|         helyzetben hagylak itt, melyre gondolni magam is szédülök; oly helyzetben,
1610  IV|            alig bírja visszafojtani.~– Gondolod? Gyógyított valaha iraló
1611  IV|             tudom én azt. De egyre nem gondoltál. Hátha neked itt kell maradnod,
1612 III|     sérthetetlen.~Halila felsóhajtott, gondolván magában: „Ő nem kívánja,
1613  IV|              temették el. Elemér előre gondoskodott magáról. Azután gyöngéden
1614 Uto|              keblében.~No, azokról meg gondoskodva lett a cenzúra intézménye
1615  IV|            tipord a sárba – szólt neki gúnyolódva. – A leány, kit számomra
1616  IV|         látszott.~– Pihenj meg – szólt gúnyosan Elemér. – Várd el, míg a
1617   V|             szónoknőre, ki oly szomorú gúnyt monda reá áldásképpen.~Hét
1618  II|    mulatságaikat, sem öltözetüket, sem guzsalyaikat, de szeretném tudni mégis:
1619 III|                hadizeneted; a napvilág gyakran más tanácsot ad, mint az
1620 III|           csőcselék, csak meghalni jó: gyalázatomra lettek volna. Jól tették,
1621 III|              ezt?~– Szokásom kétkedni, gyanakodni. Midőn Oldamúr udvaránál
1622  IV|                most vigyázott volna rá gyanakodó szem, az asszonyt lehetetlen
1623   V|              hívott a hullához.~– Kire gyanakszol tehát, jó asszony? – kérdé
1624 III|               titkot senkinek se hagyd gyanítani, nehogy észrevegyék, s bennünket
1625  IV|             álltak körül, nem is tudva gyanítni a khagán magaviseletének
1626   V|           előtte, kérdezve: „van-e rám gyanúd?”, némán inte nekik, hogy
1627 III|          küldözi hozzád izeneteit, oly gyanúm van, mely ha napfényre hozható,
1628 III|               más térre kellett vinnem gyanúmat. Közel nem lehete férni
1629 III|          bebizonyítani?~– Ez csak ok a gyanúra, más azonban a mód azt napfényre
1630 III|            téged ültet bele. – Mondd e gyanút.~– Nem sejted-e? Én hiszem,
1631  IV|             bűnét, ő megmondja maga.~A gyászba öltözött vádlott lehajtott
1632   V|                 trónjára könyökölve.~A gyászhangok mindig közelebb érkeztek,
1633   V|         tekintének az ünnepélyt zavaró gyászhangra, Dalma mellett egy baljóslatú
1634   V|             férfiak! Ez előttetek álló gyásznő nevében tudtotokra adom,
1635   V|             leszállt trónjából, inte a gyásznőnek, hogy hívja fel mindazokat,
1636 III|            ismét elvivéd magaddal! – S gyászoló epedéssel tekinte a távozó
1637   V|           gallyakkal körültűzve állt a gyászravatal, mellette földig lefátyolozott
1638  IV|              volt az ogurnak, a fekete gyászt csak a bűnösök viselték.~
1639 III|             édes”. Amazt adák neki, ha gyászünnep volt, imezt örömünnep alatt;
1640  IV|                az emberek, mint valami gyászünnepről.~Az egyik egy harcos volt,
1641  IV|              fel házát újra.~Ez volt a gyávák büntetése az oguroknál.
1642 III|            felének prófétája.~– Réme a gyáváknak, s prófétája a bolondoknak.
1643  IV|              kérdé Dalma.~– Megszöktem gyáván a táborból egy asszony miatt
1644 III|               E tekintethez nem férhet gyávaság, ez arc félelmet parancsolna
1645 III|              vezérek, csapatjaik élén, gyémánttal rakott fegyverzeteikkel,
1646  II|       gondoltak az emberek soha. Isten gyengének alkotá a nőt, Isten szeretni
1647  II|              akarata helyrepótolhatja: gyermeked nem született férfinak,
1648  II|                s nem hull annak könyje gyermekei sírján.~A khagán megszorítá
1649  IV|               inkább apagyilkosságnak, gyermekek megrontójának magadat, de
1650  II|            arcán, minő tizennyolc éves gyermekeké szokott lenni. Nagy, bátor
1651 III|              Ezen nincs mit csodálnom. Gyermekem vagy, s ösztönnek engedsz.
1652 III|                fenevad felnevelt volna gyermekének, s jobb apám volna, mint
1653 III|                határozatod; a harc nem gyermekjáték; lehet, hogy megbántad hadizeneted;
1654 III|             Midőn elég erőm van őt még gyermekkorában összezúzni.~– Akinek hatalma
1655  II|             szíved, hogy elfeledéd, ki gyermekkorodtól fogva leghűbb barátod volt?~
1656 III|             rémbálvány előtt.~Halavány gyermeteg alak volt az, szenvedő vonásokkal,
1657  IV|               tekinte rá.~– Te nevetve gyilkolsz meg engem.~– E csókra esküszöm,
1658 III|              nem ki tudnád-e ismerni a gyilkost – szemeiből? Amazoknak nyugodt
1659  IV|              az ajándék elé, de az egy gyilok volt, mely őt szíven üté,
1660  IV|           falak belseje simított tarka gyökérfából; az ajtók tábláiba csaták
1661 III|           rajtuk. Az erősebb elvette a gyöngébbtől, s ha egy felkapta, elvette
1662 III|                összehasonlítám, sokkal gyöngédebbnek találtam vonásait, karcsúbbnak
1663  IV|             tömlöcőröm volt nekem, nem gyöngédség: kínzás, üldözés, keserv
1664  IV|            fülembe – szólt Dalma, édes gyöngédséggel vonva Halilát magához, s
1665  II|          tekercsbe voltak fonva, fehér gyöngyfüzérek közé, s végeiknél fogva
1666   I|               később diadalok emlékei, gyöngyök és drágakövek ékesítének,
1667  II|               reá. Homlokomon izzadság gyöngyözik: oh, az nem a halál verítéke,
1668 III|                Ebéd végén mindig abban gyönyörködöl, hogy azon rabszolgáid fejeit
1669  IV|                Beszélj tovább. Szavaid gyönyörködtetnek engem.~– Oh, én remélni
1670  IV|          egymástól soha.~Elemér teljes gyönyörrel emelé föl álommosolygó arcát,
1671  II|           rebegé:~– Emlékezem.~Oldamúr gyönyörteljes arccal inte Elemérnek, hogy
1672  IV|             hogy milyen halvány. A láz gyötörte éppen.~– Valóban sápadt
1673  IV|                nem gondolva, hogy minő gyötrelemmel halmozzák azok el Dalma
1674  IV|              azt ígérte, hogy számomra gyógyfüveket fog küldeni?~– Még az éjjel
1675  IV|                maga számára is szedett gyógyfüvet – haláladó bürköt. Így jött
1676  IV|             visszafojtani.~– Gondolod? Gyógyított valaha iraló hasonló betegséget,
1677  IV|           alatt, felkereste a jóst, az gyógyszerül egy tubafa-ágat adott neki
1678  IV|            elhallgatá. Tehát meg fogok gyógyulni nemsokára?~– Még az éjjel
1679  IV|             legyünk, fess célkarikát a gyomrodra, s amit azon kívül találok
1680  II|              szívet, sűrű harcot, örök győzedelmet, csatatéri halált. Legyen
1681  II|          holnap a másik, s a hasztalan győzelmek növelték bár fejedelmeik
1682   I|              fű, s a kínai bölcsek nem győzik magasztalni császáraik jóvoltát,
1683 III|             puszta földből?~– Le tudom győzni az ellenséget hadsereg nélkül.~–
1684  II|         harcokkal rongálta egymást. Ma győzött egyik, holnap a másik, s
1685 III|              hogy képesek volnának egy győztes hadsereg kezéből kiragadni
1686  IV|             engedje őt elfelednem. Már győztesnek hittem magamat szívem fölött,
1687 III|     összetalálkozánk.~– A végin kezdd… Győztetek-e?~– Sereged elhullt. Magam
1688  II|               ifjakra a békekötést… Ha győztök, tudjatok félni, ha vesztetek,
1689  II|         amelyik e kötés ellenére hadat gyűjt, arra közerővel rárontsanak.
1690  II|           Esküszöm szavamra.~Ekkor két gyula állt elő, két kivont kardot
1691  IV|            elítélésére az országnagyok gyűlése hívatott össze, s előre
1692  IV|             férfi, hanem leány!~Új nap gyulladt egyszerre Elemér szívében.
1693 III|            teneked meghalnod, kit apja gyűlöl.~– Érzem, hogy gyűlölsz,
1694 III|                aki engemet kíván, a te gyűlöletedet kívánja magának.~– Egy ország
1695  IV|     hozzászoktál szerelméhez.~– Mondd: gyűlöletéhez. Nem férjem: tömlöcőröm
1696 III|              ha úgy bántam veled, mint gyűlöletem elvetett tárgyával, azt
1697 III|              átkozott, miért remegsz?… Gyűlöletes, reszkető ábrázat! Honnan
1698  II|             ami enyém:éltet és halált, gyűlöletet és szerelmet. – Utáljam
1699 III|                volt, mint hogy Disabul gyűlöletkifejező torzvonásait nemes arca
1700  II|                Gyűlöljek bár, mint tűz gyűlöli a vizet, ha népem java kívánja,
1701  II|              hogy meghaljak, meghalok. Gyűlöljek bár, mint tűz gyűlöli a
1702 III|             veszett el miattad, hát ne gyűlöljön ez ország? Ha megfordítva
1703  IV|             hogy az is ott leend, akit gyűlölök.~– Te is, a hulla is fátyollal
1704 III|             apja gyűlöl.~– Érzem, hogy gyűlölsz, és én nem adtam neked rá
1705  IV|                Értetlenül beszélsz. Ha gyűlölt, miért rabolt el?~– Te nem
1706  IV|      felháborít! – kiálta Dalma lángra gyúlt arccal, s inte, hogy hozzák
1707  IV|                 kérdé Elemér.~– Semmi… Gyűrűd megszúrta kezemet.~Elemér
1708  IV|                édes nyugalmat szállíta háborgó indulataira, s boldog eszmék
1709  IV|         legszentebb fájdalmai közepett háborítá.~A bosszú kifejezése lassankint
1710 III|             trónján. Senki sem meré őt háborítani.~Egyszer azonban újra kardcsörgés
1711  IV|              hát felháborodva?~– Miért háborog a tenger?– szólt Dalma,
1712 III|              nyugalommal. – Letettem a háborúról. Pap leszek. Elmegyek boldog
1713   I|              ha szabad így neveznünk a háborút.~Valami tatár faj volt ez,
1714  II|               illet-e meg engem?~Dalma habozva, remegve nyújtá neki kezét,
1715   I|               hagyni. Rögtön fölülteté hadait, s kétszázezer lovassal
1716 III|            lobogó zászlókkal, páncélos hadakkal minden, minden oda! Vitézeim
1717 III|               Én nem szoktam vesszővel hadakozni, ahova én ütök, az beomlik,
1718 III|      hadsereged közül. – Mije hiányzik hadamnak, hogy oly sebesen jövél?~–
1719   I|            napig tartó harcban kiirták hadát az utolsó emberig.~A tatárfaj
1720 III|            dühében.~– Hogy országunkat haddal sohasem fogod háborítni… –
1721   I|                fira maradtak: egyiknek hadi zászlója egy gyermeket szoptató
1722  II|             nélkül… Vénekre bízzátok a hadizenést, ifjakra a békekötést… Ha
1723 III|    gyermekjáték; lehet, hogy megbántad hadizeneted; a napvilág gyakran más
1724 III|         eltiporták, megviszed Dalmának hadizenetünket; vele semmi sem békít ki
1725 III|                 szólt Disabul –, három hadseregem veszett el egyszerre.~–
1726 III|       áldozatát kéri.~– Ehetnék? Három hadseregemet ette meg, jóllakhatott vele;
1727   I|               Európával; a kínai olcsó hadsorok omlottak fegyvereik alatt
1728  IV|            nagyon vigyázz, hogy rád ne hágjak. Azt nem venném lelkemre.
1729  II|            erővel, s ily helyzetben el hagyák magukat temetni, s néha
1730  II|                árnyad, hogy soha el ne hagyhass, örömest lennék testőreid
1731  IV|               Tudod, hogy nappal félve hagyhatom el rejtekünket. – Úgy, igaz:
1732 III|               el az oroszlánt, aki meg hagyja magát enni általuk.~A többi
1733  II|               hozzám fiamat, Dalmát, s hagyjatok vele magamra, míg ismét
1734  IV|            kértem, megesküdtetém, hogy hagyjon el örökre. Ő elhagyott,
1735  II|            bizonytalan. Oly helyzetben hagylak itt, melyre gondolni magam
1736 III|             volna, ha magadat ott künn hagyod! Beszélj hát gyorsan, ha
1737  II|                ha meghalok, átok alatt hagyom meg, hogy alakomat, úgy,
1738  IV|               mindenkit ott kikötni. A hagyomány szerint ott voltak eltemetve
1739   I|           Imausnak ura lenni. Békét is hagyott a varchonitáknak, várva
1740  IV|                Te itt maradsz. – S ott hagyta a leányt.~A férfiak eltávoztával
1741 III|                szívét meghűlni. Te nem hagytál el. Ezen nincs mit csodálnom.
1742  II|      oroszlánnyomokra bukkantunk. Mint hagytunk fel egyszerre a dámvad űzésével,
1743   V|         kiáltva:~– Elemér! Kedvesem.~– Hah! Fájdalmad elárult! – harsogá
1744  II|                Én nem irigylem a többi hajadonoktól sem mulatságaikat, sem öltözetüket,
1745 III|             egy kérelmem van hozzád. E hajadont, ki ótalomért folyamodott
1746   I|             csínnal ékíték fel, hosszú hajaikat szalagok közé fonták, s
1747   V|             legvénebb végigsimítva ősz haját, szólt:~– Üdv neked, oh,
1748 III|         hallottam hírüket.~– Országunk hajdan a Bajkál-tóig terjedt, most
1749  II|   aranyzsinórzattal; sűrű jáspisfekete hajfürtei három tömött tekercsbe voltak
1750  II|          alkony sugárai aranyra festék hajfürteit, arcán csak a leáldozó nap
1751  II|         pillanatban, midőn te kopjádat hajítád reá, felszökött, s lábadat
1752 III|              verjétek szívembe a tőrt, hajítsatok le magas kőszikláról, csak
1753   I|                rokonaiktól a szelídebb hajlamok, költőibb vallás, nemesebb
1754   I|       fényűzésre, kényelemre éppen úgy hajlandó, mint ahogy munkára nem;
1755  IV|      aggodalomtól dobogó szívvel a kis hajlékba vissza, s még a küszöbben
1756  IV|                 már az ajtónál elkezde hajlongani, s háromszor ismétlé azt,
1757 III|               azok is, kik előtt népek hajlongnak. Ha egy óra előtt a legutolsó
1758  II|                A rhabonbán csillapítva hajlott a haldokló ágya felé.~–
1759  IV|                 pálmafája nemzetednek, hajnala a dicsőségnek. Légy általam
1760  IV|                fa virág nélkül? Hajnal hajnalcsillag nélkül? Oh, dicső khagán!
1761  II|            lássa meg, mint kél utána a hajnalodó nap. Kiáltsátok, hogy „Éljen
1762 III|                meg sírni! Ezer árbocos hajóhadam! Egyik kezem van levágva…
1763 III|          lélegzetet vőn, és beszélt:~– Hajóidat, melyek hadseregedet a tengeren
1764 III|               láss tulajdon fenekedre! Hajóimat megettétek. Ezer árbocos,
1765  IV|             sziget mellett el lehetett hajókázni anélkül, hogy e lakot valaki
1766  IV|            teended őt.~A leány zokogva hajolt Dalma kezére, míg Elemér
1767  IV|        lefátyolozottan.~Az emír földig hajolva közeledék a khagán elé;
1768 III|              Volna másik. Így meg kell hajtanom fejem, mely soha megalázva
1769  IV|           szívébe hajtá vérét.~– Mikor hajtotta meg nyakát nemzetembeli
1770 III|              körülrepkedett szétbomolt hajzata, nagy kék szemeiben félelem
1771  IV|               fel van mentve; az égnek hála, a bűnnek nincs neve – szólt
1772 III|            imezt örömünnep alatt; amaz hálaadó, imez engesztelő áldozat
1773   V|              engedelmeskedni tartoztok haladéktalanul, és ha az első vezér, vagy
1774  IV|          tódulása nem engedte őt előre haladni. Aki egyszer meglátta, nem
1775   V|                földig lefátyolozott nő haladt.~A kikiáltó kürtjébe fújt,
1776   V|             sem talált rá többé.~Dalma halála után a varchoniták felkerekedtek
1777  IV|              téve esküdjenek meg, hogy halálában nem vétkesek. Ha a seb vérzik,
1778  IV|                is szedett gyógyfüvet – haláladó bürköt. Így jött aggodalomtól
1779 III|              és egy szűzleány.~Oldamúr halálának hírére örömünnepet tartott
1780  II|                   Mondd meg neki, hogy halálát száz ellen vérével bosszultam
1781  IV|            nyakát nemzetembeli férfi a halálcsapás előtt? Orozva jöttél ölni?
1782  II|          betakart, ki felfogta rólad a halálcsapásokat, ki biztatott, hogy ne csüggedj,
1783 III|               szólt. Halila szégyen és halálfélelem miatt térdeire roskadt,
1784 III|               szája az elvesző állatok halálhangjaihoz képest majd zúgást, majd
1785 III|        rabszolga, kit szépséged bája s halálkínaid megindítnak, hogy kezedet
1786 III|        rémhírre.~– Átok reád híredért, halálmadár! Hogy hoznák azok holt híredet,
1787  II|         balzsamok által fölélesztettek halálmerevségükből s beszéltek a sírban álmodott
1788 III|              Keserű áldozat kellett. A halálnak szánt barmok, az embertől
1789  IV|               Áldom a sorsot, hogy nem halálod után jöttem.~– Miért?~–
1790  II|                a khagán.~– Légy készen halálodra, Oldamúr– szólt fejét meghajtva
1791  IV|                midőn azt hívé, hogy őt halálosan megsértette, nem is sejtheté,
1792  IV|               törvényszék a Zomotor, a halálújítás. Te elhozod a khagán elé
1793  II|               Vigyázz ez érzelemre! Ma hálának nevezed azt, holnap szerelem
1794  IV|                által mentül messzebbre halassza ez időt, s félve attól,
1795  IV|           betűit ember nem ismeri. Adj hálát Istennek, hogy erőtlen asszonnyá
1796  IV|              Ismerlek. Megtudtad, hogy haldoklom, s eljöttél, hogy meglásd,
1797  IV|                után a sebből, melyet a haldoklón ejte, s arcán egy torzvonása
1798  IV|               volt, hogy mikor a férfi haldoklott, mellé fektették a kardot,
1799 III|          Disabul. A főmágusz odalépett Halilához, s megfogta kezét.~– Szeplőtelen
1800  IV|               Elemér szomorúan tekinte Halilára, s megsajnálta a szegény
1801  II|               Beszéld emlékeidet, hadd haljak meg bennetek élve.~Elemér
1802  II|          testem súlyosabb lesz – monda halk szóval az agg. – Adjátok
1803 III|               azonban újra kardcsörgés hallalik, s az imént eltávozott hindu
1804   V|          Elemér szájából kellett volna hallania.~A vezérek után jött hét
1805 III|               csöveken át tompa bőgést hallatának az izzó bálvány torkából.~–
1806  II|       felrezzent e csengő férfias hang hallatára, s amint meglátta a vezért,
1807 III|               el a föld.~Ismét kürtszó hallaték, és a kiáltás más oldalról.~–
1808  IV|               találtak az országban, e hallatlan eset elítélésére az országnagyok
1809  IV|              hallgatózott, s midőn nem hallék többé semmi, akkor lerogyott
1810 III|      türelmetlenséggel Disabul.~– Csak hallgasd tovább. Itt rosszul ütött
1811  IV|              most már fizess meg, hogy hallgassak.~– Valóban. Most juttatod
1812   I|                Bertenezát, s áhítattal hallgaták szavait. – Testvérek! Íme,
1813  IV|               követni fogja.~– Örömmel hallgatlak.~– Tudod, hogy én bohó,
1814  IV|                Míg lépteik hangzottak, hallgatózott, s midőn nem hallék többé
1815 III|              eltávozása után.~A népség hallgatva húzódott félre, a máguszok
1816  IV|               suttogá, midőn az nem is hallhatá már.~A hold méla fénye szüntelen
1817  IV|               azokat, amiket Elemértől hallott, s gyanúja mindig erősebb
1818 III|                e lobogó sátorok, mik a halmokat ellepték. Ez mind, mind
1819  IV|                 hogy minő gyötrelemmel halmozzák azok el Dalma szívét.~–
1820  II|             suttogva tőle.~– Nyugodtan halok meg – szólt az agg, s jobb
1821 III|               embertől a nadályig erős hálókba burkolva az oltár párkányára
1822  II|                nem volt, aki eltemesse halottait, s a diadalútról hazatérő
1823  II|             tubafa ajtód előtt, mely a halottas házakat jelöli. S ha másnak
1824  IV|              Te elhozod a khagán elé a halottat. Én balfelől állandok trónja
1825 III|            híredet, akiket te hirdetsz halottnak. Ez kemény csapás. Húszezer
1826 III|             tudakozódik utánam, ha nem haltam-e még meg? Midőn elég erőm
1827  II|         kezében tarta, elhidegült. – Ő halva van… – suttogá alig hallható
1828  II|           Oldamúr, s e gondolatnál még halványabb lett, mint azelőtt.~E pillanatban
1829  IV|            eltitkolt szenvedély mindig halványabbra festé azt, de az öröm, mely
1830  II|              foglalt rajta a búskomoly halványság.~– Oh, khagán, rosszul jutalmazod
1831  II|                valami alig észrevehető hamv.~Oldamúr odainté őt magához.~–
1832  IV|             voltak eltemetve Bertezena hamvai, s ott szoktak a fejedelmek
1833  II|              megdicsőült lelkeké, de a hamvaknak is van joguk azon földhöz,
1834   V|            szólalt meg:~– Ez a zomotor hangja.~A khagán megdöbbenve tekinte
1835  II|                a fájdalom szívszaggató hangján kiáltva:~– Atyám, atyám! –
1836 III|            ölteni, s beszédét, gyöngéd hangokra erőszakolta.~– Te jó, te
1837  IV|                bűn nem létezik. Átok a hangra, mely annak nevet adott.
1838   V|             jöttek a „hegedősök” húros hangszereiken nemzeti dalokat verve; megszólalt
1839 III|              tömpe bajnok jónak látá e hangulatot hasznára fordítani, s kiválva
1840 III|                 Szavaid fenyegetésképp hangzanak.~– Én is úgy hiszem. A tatár
1841  IV|            tekinte utánuk.~Míg lépteik hangzottak, hallgatózott, s midőn nem
1842  IV|            kezeimbe.~A férfi bágyadtan hanyatlik ülőhelyére, szép arca elhervadt,
1843  IV|             szemei, s karjai erőtlenül hanyatlottak alá.~E fájdalmas arc, e
1844 III|              megettél, vagy oly dombot hányatok reád, hogy szarvaid sem
1845  II|               évben született, a vízbe hányatott: én nyugodt lélekkel fogadtam,
1846  II|       összeszorított kezükbe fogták, s hanyatt fekve visszatarták lélekzetüket
1847 III|       egyenkint az égő bálvány torkába hányattak az élő áldozatok, a bálvány
1848 III|             uram minden leányt a vízbe hányattál; aki akkor született, azon
1849 III|        fekszenek, gályáimat darabokban hányja ki a partra a hullám.~A
1850 III|            fejedelmi ékeit, a nép közé hányta azokat, mely civakodva osztozott
1851  IV|              lett. Az acélok szikrákat hánytak a holdsugárban, végre Elemér
1852 III|                szavaiddal, Disabul; ne haragítsd Astarothot még jobban.~–
1853  IV|               legyen; elrejtelek atyád haragja elől, hol a gondolat sem
1854 III|         kikerül, mert jól tudják, hogy haragod van homlokomra írva, hogy
1855  IV|              föloldalak!~Azzal délceg, haragos tekintettel fordult Elemér
1856   I|                nem kérte.~E vakmerőség haragra gerjeszté a nagykhánt; egy
1857   I|        megerősödött, s tudott futni és harapni, mint a többi kis farkasok,
1858 III|             király elé.~Disabul ajkába harapott, s szemei vadul forogtak.~–
1859   V|                mink is veled megyünk a harcba!~Dalma sóhajtva tekinte
1860 III|               utolsó, ki megmenekült a harcból.~– Astarothra, nem vagy
1861  II|        kétségbeesetten tört feléd utat harcfejszéjével. – Ki küzdött akkor oldalad
1862  II|            kardok csattogása között, a harci kürt rivallása mellett,
1863 III|                 mik ijedelmei voltak a harcnak, e hős vezérek, csapatjaik
1864  II|              Isten segítsen. Óhajtom e harcodat, pedig tudom, hogy a sorssal
1865   I|             foglalkozások, lovagiasabb harcok és leginkább írásismeretük,
1866  II|             átkos meghasonlásban, örök harcokkal rongálta egymást. Ma győzött
1867 III|                felkapva a kardot. – Ki harcol ellenem láthatatlan kezekkel?
1868  II|                mely megtiltá a további harcolást, s felszabadíta minden szomszédot,
1869   I|                levén, hogy oly nép nem harcolhat, melynek városai vannak;
1870  IV|                hasra fekügyem-e, s úgy harcoljak veled, hogy egyenlők legyünk?~–
1871 III|           Astarothnak? Beérhette volna harcosaimmal. Különben ők azt állítják,
1872  IV|                magukra hagyták őket.~A harcosoknak szabad volt egymással tréfálózni.~
1873 III|              sugáriban.~– És nekem egy harcosom sincs többé – sóhajta magában.~–
1874 III|               Húszezer tevét, százezer harcost veszíték el ingyen, anélkül,
1875 III|               teszi, hogy készüljünk a harcra. – Készüljetek a halálra.~–
1876 III|        mérkőzzél meg velem.” S azzal a harcsíkra szólított, s amint ott paripáinkkal
1877 III|             tilalma alatt tartogatva a harcvágyó szörnyeteget.~Disabul inte
1878  IV|             álomországba, ott leszünk. Harmadnap este, hogy én elhagyom a
1879  IV|                még egyszer; üdvöz légy harmadszor is. – Te napja az égnek,
1880  II|              egy haldokló sátorában.~– Harminc év előtt hallám e kiáltást –
1881 III|            állítva, a máguszok hosszú, háromágú villákkal álltak készen,
1882 III|              magát, a sötét éjszakában háromszoros ordítással kiáltva:~– Astaroth!~
1883   V|              Hah! Fájdalmad elárult! – harsogá Kubláj diadalmában. – Te
1884  II|   aranyvirágokkal, a felső rövid ujjú, hasított, bíborpiros aranyzsinórzattal;
1885   I|               feje fölött, s azzal úgy hasította vele ketté a tatárt, hogy
1886  II|         szívébe döféd, én fejét torkig hasítottam. Emlékezel-e még? Dalma
1887  IV|        távozása oly tébolyítólag híven hasonlítnak az élőhöz.~Dalma kíváncsisága
1888  II|              hűségemet, midőn magadhoz hasonlóvá tész, s azt kívánod tőlem,
1889  IV|           onnan.~– Hát szép porontyom, hasra fekügyem-e, s úgy harcoljak
1890 III|            szétterpedt lábakkal, öblös hassal, iszonyúan feltátott szájjal,
1891   I|               azt, aki bennünket öl? S használni azt a vasat, melyet magunk
1892 III|                jónak látá e hangulatot hasznára fordítani, s kiválva a többiek
1893  II|             egyik, holnap a másik, s a hasztalan győzelmek növelték bár fejedelmeik
1894 III|               a másik a tengeren kerül háta mögé, a harmadik egyenesen
1895 III|                Kopjáik hegyét láthatod hátad mögött.~A nap éppen akkor
1896  IV|                nincsenek szemeid, hogy hátaddal is nézhetnél az égre, ha
1897  IV|               apró férget.~– Kár, hogy hátadon nincsenek szemeid, hogy
1898 III|               többiek azalatt meztelen hátaikat verve szeges szíjkorbácsokkal,
1899 III|    gyermekkorában összezúzni.~– Akinek hatalma van, annak joga van mindenhez,
1900 III|                ellen, ki Tatárországot hatalmába keríté, mindegyik százezer
1901  II|              megosztom veled fejedelmi hatalmamat, légy úgy tisztelve, miként
1902  IV|               a bajvívókat, hogy Isten hatalmán kívül semmi bűbáj segítségökre
1903 III|                eget. E hétszáz elefánt hátán emelt tornyok, mik ijedelmei
1904   V|           három tenger legyen országod határa, s az egész ég legyen boltozatja.
1905   I|        Dzsingiszkánig. Leszorult saját határai közé, tért engedve a varchonita
1906   I|             Perzsia, India és Szibéria határaiba, szétágazva hosszú láncolatban.~
1907   V|            Dalma – szólt az első –, ki határainkat megvédted vad ellenségtől,
1908  IV|               még a bűn is elenyészett határairól, úgy, hogy midőn a rhabonbánok
1909 III|               növelte meg hírét. Midőn határaitokat kezdte fenyegetni, akkor
1910  IV|              mely az őrültség rettentő határán szokott megjelenni, ismerős
1911  II|                 Most is éppen a perzsa határokról jött vissza, hol négy év
1912  IV|              szenvedélye ellen, s erős határozata volt, őt sohasem hívni maga
1913 III|       álmodozással tekinte a levegőbe, határozatlan léptekkel tántorogva, mint
1914 III|          visszajöttünk, megtudni végső határozatod; a harc nem gyermekjáték;
1915 III|             hallgatok.~– Sőt dicsérünk határozatodért – szólt a hindu, nagyot
1916 Uto|         színházban meg lett engedve. A hatás nem maradt el. Talán egyéb
1917 III|                nagyot tartva szavainak hatása felől. – Fejedelmeink örülni
1918   I|               avarok, kiknek követei a hatodik század második félében megjelentek
1919  IV|             kívül esett.~A törpe végre hátrálni kezde.~– Ne menj oly messze,
1920  IV|       csúfolódék a törpe, ki szüntelen hátrálva a sorompó körül, egyszerre
1921  II|           kezemmel az oroszlán száját, hátrarántottam azt, s míg te késedet szívébe
1922  IV|            kiálta~– Nem alszom.~Halila hátratántorodék, a szó elhalt ajkán. Kubláj
1923 III|                pirkadni; Disabul amint hátratekintett, reszketve pillanta meg
1924  II|                A legnehezebb próba még hátravan. Karodnak erejét megpróbálta
1925   V|         szomorú kürthang rivallt meg a háttérben, s míg a mulatozók botránkozva
1926  IV|         csendesen beszélt Dalma trónja hátuljába vonultan a rhabonbánnal,
1927  IV|            töltsétek boldogságtok első havait. Disabul ne aggódtasson
1928  II|              tanultam ismerni: „Első a haza”! – Semmi sem elég nagy,
1929  IV|              nem volt szegény az egész hazában, s mintha még a lelkeken
1930   V|             amit apáid szereztek, lásd hazádat felvirulva, és légy áldott.
1931 Uto|                előre tudva, hogy ilyen hazafiúi frázisoktól duzzadó regényfélét
1932   I|                mint ahogy munkára nem; házait más építé, földjeit más
1933  IV|               kezével szívét, másikkal hazáját kellene megölni, s választania
1934  II|                 Mi hírt hozott a szebb hazákból? – kérdé Oldamúr.~– Ott
1935  II|              Úgy jaj neked, vagy jaj a hazának.~– Jaj nekem egyedül. Esküm
1936 III|                fogják őt erőszakolni e házasságra.~– Új vért öntöttél belém –
1937  IV|             szégyenét takarja el; bűne házasságtörés.~– E szokatlan bűn szokatlan
1938  IV|               vádoltak. A harmadik egy házasságtörő asszony.~Az ítélőszék sorompói
1939  II|                saját országában egy ép házat, melyben éjszakára megszálljon.
1940  II|             halottait, s a diadalútról hazatérő Fejedelmek egyike sem talált
1941  IV|              honárulással vádoltatik~– Hazudsz! – kiálta Dalma, hevesen
1942  IV|           szomorúnak ne lássa.~– Arcom hazug, ha haragot mutat; én örömest
1943  IV|               a követ mondott, az mind hazugság. Te nem vagy boldog, te
1944  IV|          bocsánatot kérjen Istenétől e hazugságért, melytől lelke visszaborzadt.
1945   V|           fogott rajta.~Majd jöttek a „hegedősök” húros hangszereiken nemzeti
1946   I|               A varchoniták engedék őt hegyeik közé jönni, s mikor ott
1947   I|           tengerparttól, melynek magas hegyeiről a világ mind a négy részeiben
1948   I|       őshazájokat, az Imaust, az arany hegyeket, a vastermő bércek országát?
1949 III|            emírjéhez, Kublájhoz, kinek hegyes szakálla előreállt, mint
1950 III|               hozni kíséretül. Kopjáik hegyét láthatod hátad mögött.~A
1951 III|              búzavetés terült el egyik hegyoromtul a másikig, arany pajzsaikon
1952   I|            súlya lesz benne.~A férfiak helybenhagyták a tanácsot, s mire a két
1953  II|               Midőn leszállok én, fiam helyembe kél. Midőn én a ravatalra
1954  II|                óra múlva a tiéd álland helyén; mi legyen az?~Dalma komoly,
1955 III|             arccal szökött fel e szóra helyéről. „Szeretnéd megtudni, ha
1956  II|             ismét eltűnt minden pír, s helyet foglalt rajta a búskomoly
1957  IV|                foglalta el a holt ifjú helyét, s annak karszékében ülve
1958 III|                  De hát ki vállalja el helyetted azt? E pokolbéli királynak
1959  II|         eltévesztett, az ember akarata helyrepótolhatja: gyermeked nem született
1960 Uto|      államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón, folytatva a megyefőnökön,
1961   I|             Perzsiához esett, ogurnak.~Helyzet, életmód és vallás lassankint
1962 III|              kit legelébb meglát… A mi hercegünk ehelyett közönyösen lépett
1963  IV|          Halila, érzékenyen karolva át hervadó kedvesét.~– Megállj még,
1964  IV|        mindkettőnket ért. Te is együtt hervadsz el velem. Jobb sorsot érdemelnél.~–
1965  II|            aludva, eltemetve a sírban. Hetednapon fölébrede, s amit ezalatt
1966  II|                magukat temetni, s néha hetek múlva ásatva fel, arcukra
1967 III|                volna vissza az eget. E hétszáz elefánt hátán emelt tornyok,
1968  II|          keresztbe tartottak, s azokat hétszer összecsapva, csendesen kiálták:~–
1969   I|                 s kiknek szövetségét a hetvenöt éves császár jó szóval és
1970  II|            bátor szemeiben királyi tűz heve lángolt, szabályos, nemes
1971  II|                tanácskozásban. Ütközet hevében szereztem babért homlokomra,
1972  II|               voltál körülfogva. Ifjúi heved elragadt, hogy észre ne
1973  IV|          sátorok köröskörül, mik alatt heverészett a fehérbeöltözött nép; a
1974  IV|             repesett, s a kedves ifjút heves dobogásával üdvözölte, arca
1975  IV|        csattant össze, a viadal mindig hevesebb lett. Az acélok szikrákat
1976  IV|              az alig hallhatóan rebegé hevülő kebellel a kedves nevet:~–
1977  IV|             kiért tiltott szenvedélyem hevült, kértem, megesküdtetém,
1978  IV|                vagyok.~Dalma megragadá hévvel az ifjú jobbját, s némán
1979 III|               az áldozat idegen Istent hí segélyül.~– Isten! Mindenható! –
1980  IV|           örömest beszélek veled. Amit hibáztál, azt ifjúságodnak megbocsátom.
1981  II|           oltár-tüzek, a táltosok esti himnuszaikat éneklék.~Az avar khagán,
1982 III|        eltörlöm ma, az ogurt holnap, a hindut holnapután, s még a fehér
1983 III|          sejted-e? Én hiszem, okom van hinni, hogy a fiatal khagán, e
1984   I|                hajlék, épület kényelme hírben sem létezett náluk, bornak
1985  II|            távolabbról jövő kürthangja hirdeté, hogy egy vezér eltávozik.~
1986 III|                holt híredet, akiket te hirdetsz halottnak. Ez kemény csapás.
1987 III|                e rémhírre.~– Átok reád híredért, halálmadár! Hogy hoznák
1988 III|      halálmadár! Hogy hoznák azok holt híredet, akiket te hirdetsz halottnak.
1989 III|           szűzleány.~Oldamúr halálának hírére örömünnepet tartott a török
1990  IV|               nyurga siheder volt, egy híres nagyevő, ki ülőhelyében
1991  II|            legyen férfivá lelke által. Híreszteld el, hogy fiad lett, s neveld
1992 Uto|              volt neki: mindössze négy hírlap jelent meg Pesten.) Ez egy
1993 Uto|             könyvalakú termékeket és a hírlapokat. (Könnyű volt neki: mindössze
1994 III|                 A katonák elragadták a hírnököt.~– Oh, átkozott vihar! –
1995 III|              uram.~– Sohasem hallottam hírüket.~– Országunk hajdan a Bajkál-tóig
1996  II|               énekesei csaták alatt és história-írói csaták után.~A vén Fellengúr
1997   I|               része a világnak kezdé a historikusok figyelmét magára vonni.~
1998  IV|            leányt – gondolá magában –, hiszen maga mondá, hogy szeret
1999 III|          chorazani hadam. A férgek azt hiszik, hogy ők ejtették el az
2000 III|            kardot adtatok kezembe. Azt hiszitek, hogy ebből rátok nem jut
2001 III|                   Megesküvél bálványod hitére máguszaid előtt.~– Mit nekem
2002  IV|         föltevé, hogy élni fog.~Kubláj hitetlenül rázá fejét.~– Ím, lássad,
2003 III|             oltárain áldoztak:~E sötét hitnek még most is vannak követői
2004  IV|               meglátva, kit oly messze hitt, vére arcába futott. Azzal
2005  II|               Oldamúr. – Te küzdelemre hittad fel a sorsot, ím, az első
2006 III|               kezdte fenyegetni, akkor híttatok fel engem, hogy gyűjtsek
2007  IV|             elfelednem. Már győztesnek hittem magamat szívem fölött, nyugodt
2008 III|           legyen felírva nevem, ha egy hiú esküvés miatt elnézném,