Rész

2009   V|               adom, hogy e nő „tetemre hív” benneteket általam, melynek
2010  IV|           Látod, hogy én nem mehetek – hívá Elemér, félkezével széke
2011  II|               miként a dámvad: az első hívásra kijött barlangjából, megrázta
2012  IV|            Miért jövél vissza, mielőtt hívatálak!? Pedig szívének oly jólesett
2013 III|                 A paraszt sarkában egy hivatalnok következett:~– Uram, magas
2014  II|             beléptek a jósló táltosok. Hivataluk valami közép volt pap és
2015  II|                Dalma arcába.~– Míg nem hívatlak, addig vissza ne jöjj –
2016  IV|           vagy-e velem?”~E pillanatban hívatlan látogató zavará meg a khagánt.
2017  II|                   Még nem. De eljön az hívatlanul. Egynek észt, másnak kart
2018  IV|               országos ügyeim végezém, hívatni foglak. Távozz előlem.~Az
2019  IV|                az országnagyok gyűlése hívatott össze, s előre beszéltek
2020  IV|            Takarodjatok előlem. Én nem hívattalak benneteket, férjeiteket
2021  IV|               tán csak álmodott, s azt hivé, hogy beszél.~– Ketten maradtunk
2022 III|             született, s Mohamed buzgó hívei azon időben egy sötét, ijesztő,
2023  IV|            szilárd hangon kérdé tőle~– Hívem vagy-e?~– Parancsold, hogy
2024  IV|                fénye volt, mert általa hívém a varchoniták kettészakadt
2025  IV|              távozása oly tébolyítólag híven hasonlítnak az élőhöz.~Dalma
2026  II|           emelik fejöket. Engedd, hogy hívhassam vezéreidet.~– Isten segítsen.
2027  II|     uralkodásod napjai vannak mérve.~– Hívjátok Istent! Esküszöm szavamra.~
2028 III|             hiszed tán, hogy egyenkint hívogatom ki párbajra a nagy próféta
2029  IV|            hogy ettől félni kell, mert hízeleg.~Az emír újrakezdé a virágos
2030  IV|            arcára, mellém ül, megölel, hízelegve kedvesének nevez; arcát
2031  IV|           indulataira, s boldog eszmék hízelgék körül szívét, arcán mosolyban
2032 III|               mint egy indu bonc, mint hízik ő bele saját trónusomba,
2033 III|             Azért emeltelek ide, azért hizlallak itt, hogy így bánj velem?
2034  IV|         választottodat. Te légy nő, és hódítsd meg őt. Ki ő?~Halila tétovázva
2035 III|             meg őt. Az ország legszebb hölgyei voltak együtt: egy-egy nap
2036   I|           életrevalóknak születtek, és hölgyeik szépek voltak, délcegek,
2037 III|           ehelyett közönyösen lépett a hölgykoszorú közé, mindeniket külön nyájasan
2038  IV|        kedvesedbe? Tekints úgy, mintha hölgytársad, barátnéd előtt szólanál.~–
2039  IV|              Elemér.~– Akkor megöltél, hogyha értesz – szólt Dalma, elfordítva
2040 Uto|             maliciózus, rosszindulatú, hóhérnak született pribék volt. A
2041 III|              szemeiben félelem ült, és holdas szenvedély. Hófehér ruháját
2042  IV|             sápadtan, mint kísértet.~A holdfény úgy illik mindkettőjük arcához.~–
2043   V|              meg a bakó, temessék el a hollók, sirassa meg a vihar, átkozzam
2044 III|              az ogurt holnap, a hindut holnapután, s még a fehér hun, és a
2045   I|          másiktól megkülönböztessétek, holott mindnyájan egyenlők vagytok? –
2046 III|             üdvözletét hozom, ki atyja holta után trónra ülve, erről
2047  IV|               hogy e fa lombjai csak a holtak számára zöldülnek, az útfélen
2048 III|              rá!~– Hogy trónodat, mely holtod után khagánunkat illeti,
2049  IV|         megszabadulni?~– Azt csak az ő holttestén keresztül tehettem, s íme,
2050  II|          maradt, reszketve omolt atyja holttestére, a fájdalom szívszaggató
2051  IV|             gyilkosa nem ismertetik, a holttestet a legközelebbi rokon ravatalra
2052   V|             ütött meg, rogyott össze a holttetemre, szívszaggató hangon kiáltva:~–
2053  II|               előtt, annak hideg kezét homlokához víve.~– Haldokló fejedelem,
2054  II|                arany királyi székeken, homlokaik körül csillagokból font
2055 III|               szájjal, s négy szarvval homlokán.~Midőn az éjféli csillag
2056  II|              jelszavad, melyet palotád homlokára írassunk fel aranybetűkkel.
2057  IV|              Nézd e férfit e lealázott homlokkal. Kérdjed bűnét, ő megmondja
2058  II|            veled, midőn kész vagy reá. Homlokomon izzadság gyöngyözik: oh,
2059 III|             érte a Szamum irtószele, s homokfellegekkel temette el. Én az utócsapatok
2060 III|              pásztor királyfiú, ki egy homokpusztát kapott örökségbe, a ti vesztetekre
2061  II|             másnak dicső volt meghalni honáért, neked dicsőbb volt érte
2062  II|          akként omoljon vére annak, ki honához és fejedelméhez hűtlen lesz.~
2063   V|                                   V.~A honalapítás ünnepére összegyűlt szent
2064  IV|             volt rá soha.~– Uram. Első honalkotóink, kik törvényeinket megírták,
2065  IV|              az ellenséggel cimborált, honárulással vádoltatik~– Hazudsz! –
2066  IV|               Semmi áldozat nem nagy a honért”. Dalma megroskadt e gondolat
2067  II|           vonásain fájdalmas ihlettség honolt, bár a megilletődés gyöngébb
2068   I|           országát? miért hagyták el a hont, melynek vasláncait Bertezena
2069  II|                 hol a csatákon elhullt hőseink hófehér méneken nyargalva
2070   V|                az ifjú szittya leányok hőskölteményeket daloltak, körbeállt a fiatalság,
2071 III|             amit akarsz. Háromszázezer hősöm halt meg; küldhetsz utánuk,
2072  IV|             rajta, hogy az óriás egész hosszában végigesett a fövényen, s
2073  II|          feljőni és lemenni.~– Mi hírt hozál a jóslatokból? – kérdé a
2074  IV|                kit nekem menyasszonyul hozának.~– Értelek! – kiálta fel
2075 III|                 Mit említed annyiszor? Hozass egyet.~– Most tizenhét éve
2076  IV|      küzdelemre, segíts, mert elbukom. Hozd elém arcodat, azt a haldokló
2077 III|          gyanúm van, mely ha napfényre hozható, egy kardcsapás nélkül ledönti
2078 III|             híredért, halálmadár! Hogy hoznák azok holt híredet, akiket
2079 III|               reszkető ábrázat! Honnan hozod a rossz hírt? Égből cseppentél
2080 III|               fogvacogva –, rossz hírt hozok.~– Akkor jó lett volna,
2081   V|             üllőt, kalapácsot és vasat hoztak elő, Dalma izmos kezébe
2082  IV|             Ekkor a harmadik vádlottat hozták elő, egy nőt lefátyolozva.~–
2083  IV|                 lássad, most is bürköt hoztam a parti ingoványból, míg
2084  IV|            alatt, míg bűnét helyre nem hozza. Ha a legközelebbi harcban
2085  IV|                Te azonban nagy könnyen hozzászoktál szerelméhez.~– Mondd: gyűlöletéhez.
2086  II|         megoltalmazd.~– Vezérek, Isten hozzátok – szólt Elemér könnyes szemekkel
2087  II|                és testvéri kar tárul a hű szövetséges elé, kemény
2088  II|                Ki ne húzzátok a kardot hüvelyéből ok nélkül, és vissza ne
2089  II|                a letargiának merültek, hüvelykujjaikat összeszorított kezükbe fogták,
2090  II|                hazáért estek el, s nem hull annak könyje gyermekei sírján.~
2091  IV|              akit gyűlölök.~– Te is, a hulla is fátyollal lesztek letakarva;
2092   V|             tovább. Egyet sem hívott a hullához.~– Kire gyanakszol tehát,
2093 III|               még? Ah! Amott látok két hullakeselyűt az égen meghallották szavam.
2094  II|             ünnepélyes hangon mondva a hulló vércseppek felett:~– Amint
2095 III|           lehete látni Jagárt, a fehér hunok követét és Padmalanhát,
2096 III|              leányodat, kit térdeidtől hurcolnak el.~– Jól van – monda Disabul. –
2097   V|              Majd jöttek a „hegedősök” húros hangszereiken nemzeti dalokat
2098  II|       gyermekkori rajongásokat, vezér. Hűségeddel nem személyemnek, hanem
2099  II|             khagán, rosszul jutalmazod hűségemet, midőn magadhoz hasonlóvá
2100  II|            virraszték álmaidnál ébren, hűségesen, emlékezel-e még?~Dalma
2101 III|           halottnak. Ez kemény csapás. Húszezer tevét, százezer harcost
2102   I|               kardból készíténk egyet, húszfontosat tízezeret, ekként tízezer
2103  II|                honához és fejedelméhez hűtlen lesz.~Már hat vezér vére
2104   V|             hadd szóljon a seb.~Kubláj húzódozva lépett oda, s fogcsikorgatva
2105  IV|       országának. A rokonfajok földére húzódtak megtelepülni, egyik város
2106  II|       ellensége van: saját maga… Ki ne húzzátok a kardot hüvelyéből ok nélkül,
2107   I|                                        I.~Krisztus születése után
2108   I|    mitológiában az istenség által érző idegekkel vannak ellátva; itt beszél
2109   I|            láncot magának és kardot az idegennek.~Bertezena lett fejedelmük,
2110  II|      ellenségek rosszabb ellenségek az idegennél, s hogy három emberélet
2111  II|               volt a szittya fajoknál, ideges fiatal szüzek, képzelethevítő
2112 III|               leánya, melyik apa fogja idehozni saját gyermekét, hogy tégedet
2113   V|             nők, mint egykor Bertezena idejében; így állt Dalma is közöttük,
2114  IV|           Istennel, midőn nagy veszély idején tanácsot kérnek tőle.~A
2115 Uto|            érteni az átkozott finnugor idiómát.~Amiket most Te, boldog
2116  II|              meghajtva a táltos. Rövid időd van még csak élni. Ezt izeni
2117 Uto|                 Amiket most Te, boldog idők szülte olvasóm, furcsa bombasztoknak
2118  II|              múltakról, Elemér. Utolsó időm pillanatjai így múlnak el
2119   I|                fonták, s szűk, testhez idomult öltönyt viseltek; amazok
2120   V|               láttatni, miknek gyöngéd idomza tán minden mozdulatnál kitűnt
2121  II|         finomak, izmai oly gömbölyűek, idomzatosak, piros telt ajkai felett
2122  IV|          mentül messzebbre halassza ez időt, s félve attól, amit óhajtott,
2123   I|                szoptatni kezdé azt. Ez időtől fogva kezdenek a farkasok
2124  II|         vénebbek legközelebb hozzá, az ifjabbak leghátul maradva. Oldamúr
2125   I|           magunk kovácsolta kardok!~Az ifjaknak tetszett a szó, a nők is
2126  II|         Vénekre bízzátok a hadizenést, ifjakra a békekötést… Ha győztök,
2127 III|              nemde, hogy egy sima állú ifjonc, kinek nincs egyéb érdeme
2128  II|         ellenségtől voltál körülfogva. Ifjúi heved elragadt, hogy észre
2129  IV|              veled. Amit hibáztál, azt ifjúságodnak megbocsátom. Te kedvesedről
2130   I|               teje, s midőn felnőtt és ifjúvá erősödék, s társaival együtt
2131 Uto|              elbeszélést átlapozza.~És igaza lesz. Biz ez már mind bombaszt
2132  IV|          mondtam. Én megcsaltalak. Nem igazi nevet mondtam neked. Én
2133  IV|                bűn szokatlan büntetést igényel. Te rossz asszony vagy.~–
2134  IV|         boldoggá, hogy ne álmodhasson. Ígérd meg nekem, hogy boldoggá
2135 III|          kötését meg nem szegi, s örök ígéretek és fenyegetések tilalma
2136  IV|                előttem láttam… Tégedet ígért a sors nekem… Az ígéret
2137  IV|                remélni sem merem, amit ígértél, őrültség volt tőlem kivallani.~–
2138 III|               mondjátok meg neki, hogy igya ki azt a tengert, melybe
2139 III|            jóllakhatott vele; hamarább ihatnék rá: mondjátok meg neki,
2140  II|               legyen az?~Dalma komoly, ihletéstől áthatott arccal viszonzá: – „
2141  II|     neveztessék.”~Dalma kegyeletteljes ihlettel hallgatá atyja szavait,
2142  II|               nemes vonásain fájdalmas ihlettség honolt, bár a megilletődés
2143  II|                                        II.~Alkonyodva tekinte vissza
2144 III|                                        III.~Egy sík puszta közepett
2145 III|               hátán emelt tornyok, mik ijedelmei voltak a harcnak, e hős
2146 III|                szemeiben azt a zavart, ijedős gondolatot, mely a bűntudatos
2147  IV|        nyugtalan. Szerelemről álmodik. Ijedtségre fog ébredni.~Ezzel halkan
2148 III|               tekinte Elemérre, mintha ijeszteni akarná őt tekintetével.
2149 III|           hívei azon időben egy sötét, ijesztő, borzadályos eszmét imádtak –
2150  II|              előtt mint jó barát, mint ikertestvér vált el tőled, négy év múltával
2151  II|               távollét után e kegy nem illet-e meg engem?~Dalma habozva,
2152 III|                holtod után khagánunkat illeti, jogtalanul más kezére nem
2153  II|           sötét szemölde, szakálla úgy illett halovány arcához, melyet
2154  IV|               kísértet.~A holdfény úgy illik mindkettőjük arcához.~–
2155  II|               s ha kell küzdeni hozzám illő lovaggal a harcjátékon,
2156 Uto|              voltam, előre tudva, hogy ilyen hazafiúi frázisoktól duzzadó
2157  IV|                annak keblére rejtve.~– Ilyenkor legszebb a nő. A szemérempír
2158  IV|       ördögeitől, s ki téged Istenként imád.~– Ha védeni kell, védeni
2159  IV|               állás, a lehajlott kezek imádásszerűen összekulcsolva: minden csupa
2160   I|               elemek, nap és csillagok imádatát; amazok maradtak durvább
2161 III|            karod megmenteni belőlük!~– Imádd Astaroth nevét, ki keblébe
2162  IV|              elhagyott, s én mindennap imádkozám Istenhez, hogy engedje őt
2163  IV|      visszaérkezik.~A nő gyorsan járt, imádkozott a szent fák alatt, felkereste
2164  IV|             várhatok rád a túlvilágon… Imádlak… Lelkedet bámulom… Szellemed
2165  IV|           Születése óta tégedet tanult imádni. Én neveltem őt, kedvencem,
2166  IV|            szeretlek téged, én is mást imádok. Értesz-e már engem?~Halila
2167  IV|         imádkozni.~– Minden gondolatom imádság teérted.~– Köszönöm, köszönöm.
2168 III|            ijesztő, borzadályos eszmét imádtak – az ördögöt.~Kitől minden
2169   I|              arra kárhoztatva, hogy az Imaus-hegyi vasbányákból előhozza a
2170   I|          hagyták ők el őshazájokat, az Imaust, az arany hegyeket, a vastermő
2171 III|         ellenkezőleg nem megtalálnád-e imennek szemeiben azt a zavart,
2172 III|         örömünnep alatt; amaz hálaadó, imez engesztelő áldozat volt.~
2173 III|              neki, ha gyászünnep volt, imezt örömünnep alatt; amaz hálaadó,
2174   I|             belátszanak Kína, Perzsia, India és Szibéria határaiba, szétágazva
2175 III|              kegyesen nézzem, mint egy indu bonc, mint hízik ő bele
2176 III|             követét és Padmalanhát, az indukét, kik örökké udvarában tartózkodtak,
2177  IV|               ércövtől várná a segélyt indulatai lángja ellen.~– Most jöhet.~
2178  IV|             nyugalmat szállíta háborgó indulataira, s boldog eszmék hízelgék
2179  IV|              ifjú visszafojtá keblében indulatait, s elfogadá a leány remegő
2180  IV|           mosolygott. Kezében tartá az indulatok kulcsát. Susogva mondá Halilának:~–
2181  IV|             percről percre fenyegetőbb indulatokat olvasva le Dalma arcáról,
2182  IV|            előlem.~Az utolsó intés oly indulatos hangon volt mondva, hogy
2183  IV|               Azért temessem el?~Dalma indulatosan kiálta fel:~– Ha értesz,
2184 III|             megvilágosíttaték.~Kemény, indulatteljes vonásait sűrű fekete szakálla
2185  IV|     tekintettel fordult Elemér felé, s indulattól csengő hangon kiálta:~–
2186  IV|            Kubláj emír.~Elemér meg sem indult e szóra, keserű mosollyal
2187  IV|              Arca elsápadt.~– Uram, te ingadozol.~– Én nem, hamarább a föld –
2188  II|               onnan felül – segíts, ha ingadozom; sújts le, ha elbukom.~A
2189  IV|              változó alakokat fejte az ingatott lombok közül a padozatra.
2190  IV|            lesz rajta ég áldása.~Dalma ingerelve volt, s azon gondolat támadt
2191  IV|               is bürköt hoztam a parti ingoványból, míg ő aludt, és e tubafa-gally
2192 III|           százezer harcost veszíték el ingyen, anélkül, hogy az ellenségből
2193 Uto|                a letargiás közönséggel inhaláltatni Csehall úr kegyes elnézése
2194 Uto|               ein zahlreiches Publikum ins Theater anzulocken.”~Az
2195  IV|               Távozz előlem.~Az utolsó intés oly indulatos hangon volt
2196  IV|                óriás roppant döféseket intézett a törpe felé, ki azokat
2197 Uto|             gondoskodva lett a cenzúra intézménye által.~A nyelvünket nem
2198 Uto|       rabrendet, az idegen szót, az új intézményt. Nem volt már semmi reagálás – (
2199  II|                 Dalma, ne sírj – szólt intve a khagán. – A halál napja
2200 III|           leánya kezét, s szelíd arcot iparkodék ölteni, s beszédét, gyöngéd
2201  IV|               képes.~– És te miért nem iparkodtál innen megszabadulni?~– Azt
2202  IV|            Gondolod? Gyógyított valaha iraló hasonló betegséget, mint
2203 III|               téged tudósítni kíván, s irántad való gondolkozása zálogképeit
2204  II|           felrótta a mondatot, az ogur írás saját egyszerű betűivel,
2205  II|              vetve.~– Nemesen szóltál. Írasd fel e mondatot palotád minden
2206   I|        lovagiasabb harcok és leginkább írásismeretük, melynek sajátságos rúnáit
2207  II|               melyet palotád homlokára írassunk fel aranybetűkkel. Apád
2208  IV|             Mit akarsz? – kiálta Dalma irgalomért könyörgő arccal.~– Mit akarok? –
2209  IV|                 Ha látod, légy irántam irgalommal.~– Amit a követ mondott,
2210  II|        Alkonyodva tekinte vissza a nap Irgana-Kon bércei mögül, a kék Túla
2211  II|                alakját viselné. Én nem irigylem a többi hajadonoktól sem
2212  II|               embernek megengedé, hogy írja azt maga. Viharnak, tengernek,
2213  IV|                egyszer az erényt is, s írnátok törvényeket, melyek nem
2214   I|             görög klasszikusok szokták írni – e bércek legrégibb ura,
2215 Uto|               volt ez években a magyar irodalom fölötti bírói székbe ültetve.~
2216 Uto|                egy refractárius magyar írónak jajkiáltásai voltak az alvó
2217  II|            állani? Embereknek törvényt írt a természet: nekünk törvény
2218  IV|         cédrusfa oszlopokra egy cikket írtak abba, mely szól a „névtelen”
2219   I|               amerre valaha jártak, az Irtisz és Jenyiszej mellett, durva
2220 III|                pusztában érte a Szamum irtószele, s homokfellegekkel temette
2221  II|                hogy éljek, élni fogok. Irtózzam a haláltól, s szeressek
2222 Uto|                hanem drámának.~1853-at írtunk. A Bach-korszak virágévadját.
2223 III|            hogy haragod van homlokomra írva, hogy aki engemet kíván,
2224  IV|     összeköthetni. Még név szerint sem ismer férfit kívüled, hogy téged
2225  IV|             férfit kívüled, hogy téged ismerhessen egyedül. Te vagy ábrándjainak
2226  IV|               melynek betűit ember nem ismeri. Adj hálát Istennek, hogy
2227   V|    törvényeitek alá.~– Törvényeink nem ismernek különbséget – szólt Dalma. –
2228  IV|          lehetetlen lett volna meg nem ismernie benne.~– Őt szereti – suttogá
2229  IV|            határán szokott megjelenni, ismerős mosolygást kényszeríte arcára,
2230  IV|                 Ez zavart felelet. Tán ismerőseid közül többekhez hasonlít?~–
2231   I|             volna benne. Asszonyai nem ismerték a piperét, férfiai a kényelmet,
2232  IV|          meggyilkolnak, s gyilkosa nem ismertetik, a holttestet a legközelebbi
2233  II|             becsülésemre vagy érdemes. Ismerve lelked és karod erejét,
2234   I|              közé szorított nép között ismételve lőn Romulus és Remus regéje.~
2235 III|                Ha az ogurnak láthatlan Istene van, legalább nem ad neki
2236   I|            jártak ruhában, törvényeik, isteneik nem valának, hajlék, épület
2237  IV|              magában bocsánatot kérjen Istenétől e hazugságért, melytől lelke
2238  IV|             meg ördögeitől, s ki téged Istenként imád.~– Ha védeni kell,
2239  IV|               fejedelmek összejönni az Istennel, midőn nagy veszély idején
2240   I|          melyek a pars mitológiában az istenség által érző idegekkel vannak
2241 III|             érzelmeit; egy elbujdosott istenségnek tartva őt, ki elűzetett
2242 III|                lábakkal, öblös hassal, iszonyúan feltátott szájjal, s négy
2243  II|            tisztelve, miként én magam. Ítéleted annyit érjen, mennyit enyim,
2244  IV|              tétova hangon mondá ki az ítéletet:~– Asszony, én értem a kísértő
2245  IV|             nincs neve, bízzátok annak ítéletét az Istenre. Állítsatok a
2246  IV|               házasságtörő asszony.~Az ítélőszék sorompói nyílt helyen voltak
2247 III|                Hát ti miért maradtatok itten? Nincs semmim, amire várjatok.~–
2248  IV|                                        IV.~„Legyen néped boldogsága
2249  II|     egyesüljenek. E kötés óta harmadik ivadék ül a fejedelmi széken, a
2250  IV|                e bűnre, mely Bertezena ivadéka előtt ismeretlen.~A férfi
2251  IV|           akkor jöjj nekem. De míg egy ízem mozdulni tud, addig ne közelíts,
2252 III|                merészen küldözi hozzád izeneteit, oly gyanúm van, mely ha
2253  II|            időd van még csak élni. Ezt izeni Isten neked.~– Meghajtom
2254  IV|             nyakára tette lábát.~– Mit izensz fejednek, te hosszú láb.~
2255  IV|          titokban élünk itt. Senki sem izent, senki sem keresett, mióta
2256  II|                kicsinyek, oly finomak, izmai oly gömbölyűek, idomzatosak,
2257   V|               a férfi-erőre szoktatott izmok játéka.~A hölgyek szemérmesen
2258   I|             szaporodtak, és gyermekeik izmosaknak, életrevalóknak születtek,
2259  II|              kész vagy reá. Homlokomon izzadság gyöngyözik: oh, az nem a
2260   I|              egyszer egy pihenő órában izzadságaikat törlő társainak. – Hát azért
2261 III|   meggyújtották alatta a tüzet. Az érc izzóvá lett lassankint, az éjben
2262 III|           Kíséretében ott lehete látni Jagárt, a fehér hunok követét és
2263 Uto|             refractárius magyar írónak jajkiáltásai voltak az alvó nemzethez,
2264  II|                völgyek aljából.~– Most járuljatok a vérszövetséghez, vezérek –
2265   V|               választottai tisztelegve járultak eléje. Jött legelőbb hét
2266  II|                aranyzsinórzattal; sűrű jáspisfekete hajfürtei három tömött tekercsbe
2267   V|           férfi-erőre szoktatott izmok játéka.~A hölgyek szemérmesen tekintének
2268 III|              jogtalanul más kezére nem játszod.~Disabul felugrott trónjáról,
2269  II|              négy év múltával sok lesz játszótársnak. Vigyázz ez érzelemre! Ma
2270  II|               szeressek élni: ha népem javáért kell, hogy meghaljak, meghalok.
2271  IV|            hangon. Kezem hideg, mint a jég, s fejem forró, mint a tűz.
2272  IV|               suttogá magában. „A szív jéggé fagyott. Megszabadultam
2273  IV|          ébredni.~Ezzel halkan odavivé jéghideg kezét Elemér arcához, s
2274  IV|              törve ki, midőn egyszerre jéghidegen emelkedék föl szívében a
2275  IV|         fordulatot akarva adni a kínos jelenetnek, mely a nép előtt egy vezér
2276  IV|          igazat mondott Dalma: az ifjú jelenléte felháborítá őt, de nem haraggal,
2277  IV|            Látni sem akarod arcomat?~– Jelenléted felháborít! – kiálta Dalma
2278  IV|             azon ritka nemével a lélek jelenlétének, mely az őrültség rettentő
2279  IV|             remegett, mint ki Istennek jelenlétét érzé, s a kedves gyermeket,
2280  IV|               nem vagy élő lény, miért jelensz meg előttem? Miért lopod
2281   V|              vadállatok bőrébe öltözve jelentek meg a férfiak, saját kezük
2282  IV|              állott.~A tárogató-hangok jelenték, hogy a khagán jő.~A nép
2283  IV|                Ha a seb vérzik, az azt jelenti, hogy a gyilkos tette rá
2284  IV|            egyszerre belép egy hírnök, jelentve, hogy Disabultól követ érkezett,
2285  II|       fektetett pajzsra emelték, annak jeléül, hogy fejedelmükké fogadták. –
2286   I|                amazok maradtak durvább jelképeiknél, miket szinte nemigen nagy
2287  II|                a hét vezér vére, annak jelképeül, hogy ők is így egyesülendenek
2288   I|               számukra Európában hazát jelölend ki, s kiknek szövetségét
2289  II|                mely a halottas házakat jelöli. S ha másnak dicső volt
2290  II|                fel aranybetűkkel. Apád jelszava ez volt: „Többet ésszel,
2291  II|               szokásaink szerint mondd jelszavad, melyet palotád homlokára
2292  II|         egyenes vonásokból álltak.~– E jelszó esküvés, melyhez uralkodásod
2293 III|                nyújtá fel Disabulnak a jelvényeket.~– Egyik a jó barátság,
2294   I|            valaha jártak, az Irtisz és Jenyiszej mellett, durva obeliszkokra
2295  IV|                jelenték, hogy a khagán jő.~A nép tolakodva nyomult
2296 Uto|                A másik egy becsületes, jóakaratú, élni és élni hagyni szerető
2297  II|                kard alá állt, fölemelt jobbjával érinté azokat, s reszketéstelen
2298  IV|          rosszabb vagy nálamnál. Pedig jobbnak kell lenned, mert erősebb
2299 III|                 hogy mellettem maradj. Jobbomon fogsz ezentúl ülni, trónomon
2300   I|              ketté a tatárt, hogy fele jobbra, fele balra hullott.~Erre
2301   V|                Kublájt, hogy két része jobbra-balra hullott.~– És most – kardom
2302 III|            Fegyver volt kötve oldalára jobbról-balról, annak bizonyságaul, hogy
2303  II|               annyira közel hozzám nem jöend senki soha, s ha meghalok,
2304  IV|         indulatai lángja ellen.~– Most jöhet.~Elemér csüggedten lépett
2305 III|                 Ha meghaltam, akkor ám jöjjenek elő az apró csillagok, s
2306 III|           emberek! – kiáltá Disabul. – Jöjjetek ide, lássátok e leányt,
2307  IV|                Ma kedvetlen vagyok. Ne jöjjön elém senki semmi kérelemmel.
2308  IV|          sorsot, hogy nem halálod után jöttem.~– Miért?~– Mert akkor nem
2309  IV|                  S megjelent előtted a jövendő kedves?~– Igen. Azon éjjel
2310  II|               én esküdni akarok.~– Aki jövendőkre fogad, az Istent hívja fel
2311  IV|                 Könnyei és mosolygása, jövése és távozása oly tébolyítólag
2312  IV|             hajós a szigetre hozott. A jövevény csöndes léptekkel járult
2313  II|              ne vedd, miként az utánad jövők nem bírnak nyomodba érni.
2314 III|               után khagánunkat illeti, jogtalanul más kezére nem játszod.~
2315  IV|              az asszony mindig egyenlő jogú volt a férfival.~– Az akkor
2316  II|         lelkeké, de a hamvaknak is van joguk azon földhöz, melyben nyugszanak.
2317   I|                ellenségeink? Hát nincs jogunk nekünk megölni azt, aki
2318  IV|                a férfifájdalom. Inkább jókedvet erőszakolt magára, csakhogy
2319 III|       fölemelkedve trónjában, s keserű jókedvvel széttekinte a nép között.~
2320 III|           Három hadseregemet ette meg, jóllakhatott vele; hamarább ihatnék rá:
2321   V|          ellenségtől, s boldogságot és jóllétet árasztál tűzhelyeink körül.
2322   V|            látszott a halált, egyetlen jóltevőjét még e földön. Nem is sokáig
2323 III|  engedékenysége; egy apró tömpe bajnok jónak látá e hangulatot hasznára
2324  IV|               A sírba is velem fogsz-e jőni?… Hm, tudod, mit gondolok
2325  II|                között, ők voltak a nép jósai csaták előtt, énekesei csaták
2326  IV|            feküdni. – Tehát menj a vén jóshoz, derék nő, s aztán megjöjj
2327  II|             lemenni.~– Mi hírt hozál a jóslatokból? – kérdé a khagán.~– Légy
2328  IV|                fák alatt, felkereste a jóst, az gyógyszerül egy tubafa-ágat
2329 Uto|                így regényalakban, csak jóval később, egy enyhébb korszakban
2330   I|          győzik magasztalni császáraik jóvoltát, kik vassal nem bírván többé,
2331   I|            második félében megjelentek Justinián trónja előtt, kardjaikat
2332 III|         hiszitek, hogy ebből rátok nem jut egy sem?~– Szavaid fenyegetésképp
2333  II|        gyöngéden közelíte hozzá.~– Nem jut-e eszedbe, midőn gyermek valál,
2334  IV|      jutalmazásról szólnak?~– Az erény jutalma önmagának, uram, vagy ha
2335  IV|                  szólt búsan Elemér.~– Jutalmadat… – susogá Dalma szellemcsöndes
2336  IV|          melyek nem büntetésről, hanem jutalmazásról szólnak?~– Az erény jutalma
2337  II|      halványság.~– Oh, khagán, rosszul jutalmazod hűségemet, midőn magadhoz
2338   V|         szeretni tanítál, szerelmedért jutalmazzon szerelemmel a sors, mindenkitől
2339 III|        megvakarva tarkóját, mintha nem jutna hirtelen eszébe, hogy mit
2340 III|            vízbe fúlt – egyetlen gálya jutott a parthoz, azt is a sziklához
2341  IV|          betölteni. Végre azon eszmére jutottam, mellyel köznépünk szokott
2342  IV|            hallgassak.~– Valóban. Most juttatod eszembe. Fogadd ezt, hogy
2343   V|           nyakába akaszták a fejedelmi kacagányt, s egy magas fatörzsre,
2344   I|             csinek Altájnak, a perzsák Kafhegynek.~Ezek ama mesés „aranyhegyek” –
2345  IV|                A kard aranydicsőséget, kalapács és szántóvas aranypénzt
2346   V|           függesztve.~A vezérek üllőt, kalapácsot és vasat hoztak elő, Dalma
2347 III|        forogtak. Oly dühvel, minővel a kalitkába zárt tigris, engedelmeskedni
2348 III|              Lennél inkább rút, törpe, kancsal és púpos – csak férfi lennél.
2349 III|         királyfiú, ki egy homokpusztát kapott örökségbe, a ti vesztetekre
2350  IV|            rossz napom van. Kerüljétek kapuimat. A vezérek fejcsóválva hagyták
2351  IV|        levették őt lováról, s palotája kapujától kezdve egész a sorompókig
2352  IV|         folyamai partján, a kereskedők karavánjai bátorságos vidékein keresztül
2353 III|       gyöngédebbnek találtam vonásait, karcsúbbnak termetét, bőrét simábbnak,
2354   I|       mesterségünket megjavítsuk, négy kardból készíténk egyet, húszfontosat
2355 III|              ha napfényre hozható, egy kardcsapás nélkül ledönti őt trónjáról,
2356 III|       háborítani.~Egyszer azonban újra kardcsörgés hallalik, s az imént eltávozott
2357  II|                alatt, velök eltemetett kardjaik mellett. Legyetek egyesültek;
2358   I|                Justinián trónja előtt, kardjaikat felajánlva neki, ha számukra
2359 III|          holdkóros.~Egyszerre elejtett kardjára talált lépni, s annak csörrenése
2360   I|            kétszázezer font vasat mind kardnak kovácsoltuk; de hogy mesterségünket
2361   I|               fegyvernek való ércet, s kardokat és nyilakat kovácsoljon
2362   I|               vésve, a sírokba elásott kardokon, arannyal kiverve, s nehéz
2363  IV|               itt fekszik lábaimnál. E kardon az ő vére piroslik. Nem
2364 III|             királyt körülálló testőrök karéjában. – Uram, hatalmas Disabul –
2365  IV|               becsületes.~– Ez ajánlat kárhozatos – suttogá fogai közül Dalma.~–
2366   I|            melyet leigázott, volt arra kárhoztatva, hogy az Imaus-hegyi vasbányákból
2367 III|              Ha ellensége vagy, legyőz karja által – ha jó barátja, legyőz
2368  II|              késeik hegyével megszúrva karjaikat, a kehelybe csorgaták a
2369  II|        legnehezebb próba még hátravan. Karodnak erejét megpróbálta a harc,
2370  IV|           kifejezése lassankint gúnyos kárörömbe ment át tekintetében.~–
2371 III|                találni, Disabul – erős karokra. Áldjon meg az ég – monda
2372  IV|               szólt Halila, érzékenyen karolva át hervadó kedvesét.~– Megállj
2373 III|       elszörnyedve rohantak a bálványt káromló király elé. A főmágusz eléje
2374  IV|              holt ifjú helyét, s annak karszékében ülve várta, míg Halila visszaérkezik.~
2375  II|        hívatlanul. Egynek észt, másnak kart adott a sors, szívet mindenkinek.
2376   I|                nyilaikkal, mint valami kártékony vadat, a csecsemő ott maradt
2377 III|                éjfél órájában, mikor a kaszás csillag feljött a láthatárra,
2378 III|          tekinte szét, s meglátott egy katonát, kinek arca mozdulatlan
2379 III|                  Ha éhes, tömjétek meg kaviccsal.~A bálvány egyre bőgött.~–
2380  IV|                meg ne mozduljon, midőn kebelébe ütendi vasát…~– Oh, Dalma,
2381 III|            hogy tisztán jutsz Astaroth kebelére.~Halila az égre emelve arcát
2382 III|               Imádd Astaroth nevét, ki keblébe fogad! – riadt a leányra
2383 III|             ifjút, s kezét megragadva, kebléhez szorítá, s szólni nem bírt
2384  IV|                Ha e percben, ahogy így keblemen fekszel, e kardot itt a
2385 III|              Ne térdelj lábaimnál. Jer keblemre, és ölelj meg. Én jó, szerető
2386 III|               hisz, ők annak szentelék keblök vallásos érzelmeit; egy
2387  II|           múlva ásatva fel, arcukra és keblükre kent balzsamok által fölélesztettek
2388  II|                a csatakürt rivallását; keblünkben zajlott a vér, szemeinkben
2389 III|            hogy a király ma különös jó kedvében van.~– Nem maradt más, mint
2390 III|            Kérj tőlem valamit. Most jó kedvemben vagyok.~Halila még mindig
2391  II|                elválhatlan kardot, s a kedvenc paripát – csak a hazát nem
2392  IV|      fehérbeöltözött nép; a fehér szín kedvence volt az ogurnak, a fekete
2393  IV|              ki volt e férfi rejtélyes kedvese?~– Miként?~– A varchonitáknál
2394  IV|             bizalmasan, mint szerettél kedvesedbe? Tekints úgy, mintha hölgytársad,
2395  IV|           ifjúságodnak megbocsátom. Te kedvesedről akartál szólani, és ez kellemes
2396   V|              hangon kiáltva:~– Elemér! Kedvesem.~– Hah! Fájdalmad elárult! –
2397  IV|          mellém ül, megölel, hízelegve kedvesének nevez; arcát arcomra fekteti,
2398  IV|          érzékenyen karolva át hervadó kedvesét.~– Megállj még, úgy fázom,
2399   I|           megindult Bertezena nősülési kedvét elvenni.~A varchoniták engedék
2400  IV|              Vége a kihallgatásnak. Ma kedvetlen vagyok. Ne jöjjön elém senki
2401 III|         asszonyok szemei közé. Disabul kedvetlenül mordult reá~– Tehát ebből
2402  II|                Négyévi távollét után e kegy nem illet-e meg engem?~Dalma
2403  II|  megszabadítójának neveztessék.”~Dalma kegyeletteljes ihlettel hallgatá atyja
2404 Uto|                inhaláltatni Csehall úr kegyes elnézése mellett.~A stratagéma
2405 III|            engem a világból, s én nagy kegyesen nézzem, mint egy indu bonc,
2406 III|                  Ne vádolj azzal, hogy kegyetlen vagyok. Ím, egy menekvésre
2407  II|        hegyével megszúrva karjaikat, a kehelybe csorgaták a kifolyó vért,
2408  IV|           arcát, s tagjai reszkettek a kéjtől, mely lelkét elfutotta.~
2409  II|           vagyok, te ott lehess. Ha én keleten, te nyugaton, így országunk
2410   I|                a bokrok között.~Hogy a keleti rege nem lopott eszméje
2411  II|         megszokta forgatni a kardot és kelevézt, s ha kell küzdeni hozzám
2412  IV|            rendbeszedé lelki erejét.~– Kelj föl, királyi hölgy. Előttem
2413  IV|         megállítja társát. – Uram, nem kellek tovább?~– Akár elvessz miattam.~–
2414  IV|     kedvesedről akartál szólani, és ez kellemes tárgy, kivált barátok között,
2415 III|               a máguszoknak, s azoknak kellemetlen bántó éneklése, zsongása
2416   I|            vasláncait Bertezena vasnál keményebb kezei összetörték? Miért
2417  II|               maguk közt:~– Ez valóban keményszívű férfi leend. Miként szerette
2418  IV|                virágos szókat, ájtatos kenettel ejtve beszédét~– Ámde lehet
2419  II|               fel, arcukra és keblükre kent balzsamok által fölélesztettek
2420   I|               faj volt ez, fényűzésre, kényelemre éppen úgy hajlandó, mint
2421   I|                valának, hajlék, épület kényelme hírben sem létezett náluk,
2422   I|          ismerték a piperét, férfiai a kényelmet, gyermekeik felnőtt korukig
2423 III|               a kezei közt összelapuló kenyéren látszott, mit gondol e percben
2424   I|              létezett náluk, bornak és kenyérnek még nevét sem hallák; ölhette
2425  IV|         megjelenni, ismerős mosolygást kényszeríte arcára, s kezét nyájasan
2426   I|            vannak; a melegebb éghajlat kényszeríté őket fejüket borotválni,
2427  IV|          szereted, mert félted őt. Nem kényszeríthetlek, hogy higgy szavaimnak,
2428  IV|        megvillantá azt a holdsugárban, kényszerítve ijedten visszaszökni orgyilkosát,
2429 III|               törött be, s én sajnosan kényszerültem megvallani, hogy e kar nem
2430  IV|               Kubláj meg volt lepetve. Kénytelen magában elismerni, hogy
2431 III|                tigris, engedelmeskedni kénytetve őrzője vasvesszejének, ordíta
2432 III|              hírül adá a magára várató kényúr közelgését, ki fáklyakíséret
2433 Uto|              magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen
2434  IV|               napom, éjjel csillagom e kép. Bárhova megyek, előttem
2435  IV|          egyedül. Te vagy ábrándjainak képe, álmainak neve, szívének
2436  II|             reám, hogy lefessem előtte képedet, szeretni és félni fog téged
2437  IV|           tábláiba csaták és áldozatok képei faragva. Körös-körül a vadul
2438  IV|          szívet, mely ennyi lemondásra képes.~– És te miért nem iparkodtál
2439  II|            fellegekkel egyesült, minek képleteiben mindenütt rád váró hősök
2440  IV|                tündértüneménynek testi képmását is? Elemér kétkedve felelt
2441  IV|         vonásra hasonlít? Aki tulajdon képmásod testben és lélekben, saját
2442  II|            királyhoz, kinek mint ennen képmásom tudtul adandod, hogy e napon
2443  IV|             mindenha tele volt rajongó képzelemmel, mely az alaktalan űrben
2444  II|        fajoknál, ideges fiatal szüzek, képzelethevítő szerek és szigorú böjt által
2445  IV|            engem. Add ide kardomat. Ne kérdd: minek? Jól esik, ha megtapinthatom
2446  IV|               elfogultsággal.~– Te azt kérdenéd tőlem – folytatá Dalma holdkóros
2447  II|                 sem nekem, s az volt a kérdés, melyikünk éli túl a másikat?
2448 III|       elárulná-e őt mi előttünk?~– Két kérdésedre eggyel felelek. Leányodat
2449  IV|                majd megszakadt e kínzó kérdések alatt, arca elsápadt, feje
2450  IV|                  Miért jövél vissza?~– Kérdezd meg a fecskét, miért tér
2451  IV|                   s bebizonyítom, amit kérdezél.~– Meghalni könnyű, élni
2452  IV|                Melletted üljön ő.~– Ki kérdezett? – kiálta Dalma szokatlan
2453  IV|                mást szeretsz?~Halila a kérdező kezét magához vonta le.~–
2454  IV|        tolakodék elő, mosolygó pofával kérdezősködve Dalmától menyasszonya felől.
2455   V|                végig lépdeltek előtte, kérdezve: „van-e rám gyanúd?”, némán
2456 III|            vagyok.~– Ki az ördögöké? – kérdi bosszúsan Disabul.~– A csuvaszoké,
2457  IV|          férfit e lealázott homlokkal. Kérdjed bűnét, ő megmondja maga.~
2458 III|               beterítve, melyet vastag kerekekre téve, mindenütt a király
2459  IV|                jöjjön elém senki semmi kérelemmel. Ma rossz napom van. Kerüljétek
2460 III|         pillanatát.~– Valóban, még egy kérelmem van hozzád. E hajadont,
2461  II|              fogtok velem, s én számon kérendem tőletek, amit rátok bíztam
2462  IV|        szeretni szabad.~Dalma szédülve kerese támaszpontot kezeivel. Arca
2463  IV|             Senki sem izent, senki sem keresett, mióta itt vagyunk?~– Nem
2464   I|              ura, vassal szokott innen kereskedni, ha szabad így neveznünk
2465  IV|         emelkedett folyamai partján, a kereskedők karavánjai bátorságos vidékein
2466  II|               húzódék, mintha védelmet keresne nála valami kísértő rém
2467  IV|               azzal ajtóőreit szólítá. Keressétek föl Elemért, s vezessétek
2468 III|            magányunkban, kit annyiszor kerestem, midőn szenvedék, ki mindenütt
2469  II|            kivont kardot fejeik fölött keresztbe tartottak, s azokat hétszer
2470  II|        egyszerű betűivel, mik egymáson keresztül-kasul vágott egyenes vonásokból
2471   V|               vállain fényes párducbőr keresztülkötve, mely gömbölyű vállát és
2472  IV|                vadul lángoló szemeivel keresztülnézve Dalma szemein. – Meg akarom
2473  IV|               lelkén reménysugár kezde keresztültörni. „Hátha Elemér valóban nem
2474 III|              khagánod? – kérdé Disabul keresztültörő gúnnyal, s a kezei közt
2475  II|               hátra, hanem csak előre. Keresztültörtél az ellenség legelső során,
2476  IV|               az én szívemen egyszerre keresztülütném, hogy soha el ne válhatnánk
2477  IV|         odasimult, és kezét kinyújtá a kereveten ülőé után.~Azon percben
2478  IV|     mindkettőjük arcához.~– Jer, ülj e kerevetre – szól Halila. – Hajtsd
2479 III|               Elmegyek boldog Arábiába keringelő barátnak. Még szóval sem
2480 III|                Tatárországot hatalmába keríté, mindegyik százezer emberből
2481  II|            kardom hegyével magam körül keríthetek, annyira közel hozzám nem
2482 III|              áll. Egyik Chorazan felől keríti el, a másik a tengeren kerül
2483 III|        valamire. Ha már benne vagyunk. Kérj tőlem valamit. Most jó kedvemben
2484  II|                függött, mintha valamit kérne tőle.~– Mire vársz még?~–
2485  IV|                veszély idején tanácsot kérnek tőle.~A magányos lak egészen
2486  IV|             haraggal nézesz reám?~Azon kérő arc, e fájdalmas hang megdöbbenték
2487 III|        születhettem-e arszlánnak? Ha a kérődző állatok szövetséget kötöttek
2488   I|              megszeretve, azt nőül nem kérte.~E vakmerőség haragra gerjeszté
2489  IV|           tiltott szenvedélyem hevült, kértem, megesküdtetém, hogy hagyjon
2490 III|          keríti el, a másik a tengeren kerül háta mögé, a harmadik egyenesen
2491  II|                 akik szüntelen egymást kerülik. Én nem tudok nevet adni
2492  IV|        kérelemmel. Ma rossz napom van. Kerüljétek kapuimat. A vezérek fejcsóválva
2493  IV|              ím, az napon a férfi, kit kerülnöm kelle, esküje ellenére előttem
2494  IV|       boldogítni szoktak. Te a nőarcot kerülöd, s szerelmet nem érezél
2495 III|        Felmagasztallak úgy, hogy amint került eddig még a leghitványabb
2496  II|           hátrarántottam azt, s míg te késedet szívébe döféd, én fejét
2497  II|           vezérek egyenkint odaléptek, késeik hegyével megszúrva karjaikat,
2498  IV|           gyöngédség: kínzás, üldözés, keserv volt, amit nála találtam.~–
2499 III|                tartsa meg soká – hörgé keserves gúnnyal.~– Kívánom egyúttal –
2500  IV|              leplei közé takarva, sírt keservesen~– Soha nem látom őt többet!~
2501  II|                nagy.”~A rhabonbán vevé kését, s egy négyszögű pálcára
2502  IV|                átragyogva; a vízen egy keskeny csónak úszik lefelé; az
2503   I|              megjavítsuk, négy kardból készíténk egyet, húszfontosat tízezeret,
2504   I|               közt.~E naptól fogva nem készített a varchonita nép láncot
2505   I|            minden kard leend ötfontos. Készítsünk csak tízezeret, de legyen
2506   I|              azokéban, akik ezt velünk készíttetik? – monda egyszer egy pihenő
2507 III|            hogy készüljünk a harcra. – Készüljetek a halálra.~– Ah, nagy Disabul,
2508 III|       elbújjanak!~– Ez azt teszi, hogy készüljünk a harcra. – Készüljetek
2509 Uto|            ecetágya van. Nem regénynek készült ez, hanem drámának.~1853-