Rész

2510 III|           kevés a fizetésünk.~– Legyen kétannyi! Jertek; kérjetek! No, csak
2511 III|               bogarakból a pillangó, a kétéltűek közül a salamander, egy
2512   I|                belsejében, körös-körül kétezer mérföldnyi távolban minden
2513 III|               s legjobb vitézeim közül kétezeret magammal hozni kíséretül.
2514  II|              amióta Bertezena meghalt, kétfelé szakadva, átkos meghasonlásban,
2515 III|              szemein szikrákat okádva.~Kétféle áldozatot szoktak e bálványnak
2516  II|              földre fektetve, farkával kétfelől a földet korbácsolá, s azon
2517 III|               gyanítod ezt?~– Szokásom kétkedni, gyanakodni. Midőn Oldamúr
2518  IV|              testi képmását is? Elemér kétkedve felelt a kérdésre:~– Nem
2519 III|                visszalép. Átkarolta őt kétségbeesése teljes erejével.~– Oh, ne
2520  IV|              olvasva le Dalma arcáról, kétségbeesve veté magát annak lábaihoz. –
2521  II|               melyet vállaimra tettél, kétszerte erősebbnek érzem magamat.~
2522 III|           Disabul, s kardját kirántva, kettéhasítá a hírnök fejét.~Azután kiesett
2523  IV|             általa hívém a varchoniták kettészakadt országát ismét összeköthetni.
2524  II|               volt, mint egy leopárdé, kettős selyemdolmány fedé, az alsó
2525 III|                Ha egyet elnyelt a víz, kettőt csak nem nyelt el a föld.~
2526  IV|          beszélsz?~– Lassan ölő mérget kevertem étele közé… – suttogá Halila,
2527  IV|       elhatározó pillanatra, s mindazt kevésnek érzi, midőn a pillanat elérkezett.~–
2528  II|               felé.~Dalma érzé, hogy a kéz, melyet kezében tarta, elhidegült. –
2529 III|            összetalálkozánk.~– A végin kezdd… Győztetek-e?~– Sereged
2530  IV|               sem találand reád; hadat kezdek miattad a fél világgal,
2531   I|             kezdé azt. Ez időtől fogva kezdenek a farkasok mítoszi befolyással
2532  II|                lesz fejezve, hogy újra kezdődjék a másik. A haldokló ne gondolkozzék
2533 III|            feljött a láthatárra, akkor kezdődött a démon áldozata.~Egy nagy
2534  IV|          szívem fölött, nyugodt valék, kezdtem büszke lenni erényem diadalára,
2535  IV|          lováról, s palotája kapujától kezdve egész a sorompókig a nép
2536  IV|              bajuszú törpe volt, kurta keze, de hosszú dárdája; az emberek
2537   V|                hoztak elő, Dalma izmos kezébe fogá a nehéz pörölyt, s
2538  IV|              jusson eszedbe, hogy akit kezedbe adok, ez üldözött angyal,
2539  IV|       Reszketek előtted, uram.~– Érzem kezeden. Te félsz tőlem.~– Ez az
2540  IV|           leendesz. Szólj, érdemes-e ő kezedre? Szép, bátor és nemesszívű?~–
2541   V|               Dalma kezét. Ne hagyd őt kezeid súlyát kikerülni. Törd össze,
2542  IV|         hatalmat, mellyel felruháztál, kezeidbe visszaadom, s többé nincs
2543  II|                székeikben ülő alakok s kezeiket fölemelve üdvözlék. E csillagok
2544   V|               a „dalitáncot”. Az ifjak kezeikkel a csatát utánozva táncoltak,
2545   I|                 nem volt az nehéz az ő kezeiknek, de nehéz volt a tatárok
2546  IV|          fejedet vállamra, kezedet add kezeimbe.~A férfi bágyadtan hanyatlik
2547  IV|           szédülve kerese támaszpontot kezeivel. Arca elsápadt.~– Uram,
2548  IV|             megtört állás, a lehajlott kezek imádásszerűen összekulcsolva:
2549 III|             harcol ellenem láthatatlan kezekkel? Te pokolbeli szörnyeteg
2550  II|           paripámról, s megragadva két kezemmel az oroszlán száját, hátrarántottam
2551  IV|             küldöttet.~Kubláj volt az, kezén a király egyetlen leányát
2552   I|                rómainak, arról eredete kezeskedik; az ismert világrészeken
2553  II|                vársz még?~– Egy baráti kézszorítást, Dalma. Négyévi távollét
2554   V|          jelentek meg a férfiak, saját kezük szőtte öltönyökben a nők,
2555  II|         hüvelykujjaikat összeszorított kezükbe fogták, s hanyatt fekve
2556  IV|               akikre gyanúja van, hogy kezüket a holt sebére téve esküdjenek
2557   V|               láncot önmaguknak.~Saját kezüktől elejtett vadállatok bőrébe
2558   I|                nem volna olyan jó a mi kezünkben, mint azokéban, akik ezt
2559 III|               bizonyságaul, hogy ő két kézzel szokott egyszerre harcolni.~
2560   V|          szemérmesen tekintének daliás khagánjuk alakjára, büszke önérzettel
2561 III|             trónodat, mely holtod után khagánunkat illeti, jogtalanul más kezére
2562 III|                lenne ily fehér?~– Omér khánnal összetalálkozánk.~– A végin
2563 Uto|                nemzethez, áthelyezve a khokonorhegyi szakadékok közé, szájába
2564  IV|          dárdája; az emberek kötekedve kiabáltak utána:~– Hová viszed, te
2565  II|                Mindenki férfinak hisz. Kiálltam a próbákat csatákban és
2566 III|                  Mindenféle emberek! – kiáltá Disabul. – Jöjjetek ide,
2567 III|               Nem hagy el soha, akihez kiáltál.~E dalia volt Elemér.~Halila
2568   V|                szemfedőt.~– Gyilkos! – kiáltának az emberek, visszaborzadó
2569 III|           Ismét kürtszó hallaték, és a kiáltás más oldalról.~– Hírnök közelg.~
2570  II|               a harc közepett ősz apád kiáltása hallatszott, ki kétségbeesetten
2571  II|              Harminc év előtt hallám e kiáltást – szólt Oldamúr Dalmához
2572  IV|                rettegéseimben Istenhez kiálték, e szóra egy férfi jelent
2573  IV|                a földet.~A nép riadalt kiáltott. A törpe kirántá az óriás
2574  II|             kél utána a hajnalodó nap. Kiáltsátok, hogy „Éljen a khagán!”,
2575  II|               egyik őrtűz a másik után kialudt, csak én virraszték álmaidnál
2576   I|                évről évre szaporodott, kibocsátott rajai majd hun, majd török,
2577 III|                mint hogy szakálltalan, kiböjtöljön engem a világból, s én nagy
2578  II|                értek. Kezei, lábai oly kicsinyek, oly finomak, izmai oly
2579  II|       vércseppek felett:~– Amint e vér kicsordult, akként omoljon vére annak,
2580 III|           együtt elhagyá a királyt.~Ez kidühöngött kedéllyel fordult Kublájhoz,
2581  IV|              arca elhervadt, szemeiből kiégett a tűz, homlokát nem emeli
2582   I|               vágott vele a levegőben, kiejtette azt a kezéből, s dühösen
2583  IV|             soká. Elrejtém magam elől, kiért tiltott szenvedélyem hevült,
2584 III|     kettéhasítá a hírnök fejét.~Azután kiesett kezéből a kard.~– Ég és
2585  II|         fogyaszták népeit. Egyszer úgy kifáradt mindkét nép a harcban, hogy
2586  IV|            közepett háborítá.~A bosszú kifejezése lassankint gúnyos kárörömbe
2587  IV|           Halila nem bírta megérteni a kifejezést Dalma szemeiben; elszántan
2588  IV|        szerelemféltő nő szemei képesek kifejezni.~– És bizonyosan ő is szereti
2589  II|      emberfölötti erő és fájdalom volt kifejezve, szép feje meghajlott az
2590   I|               engedve a varchonita nép kifejlődésének, s bár örökké harcot viselt
2591 III|              ez ellen senkinek sincsen kifogása.~– De már meguntam ezt.
2592 III|              Lekaszálom a földet, s ha kifogyok a földből, berontok az égbe.
2593  II|                 a kehelybe csorgaták a kifolyó vért, ünnepélyes hangon
2594  IV|             Elemér…~Mint ki véletlenül kígyóra tapodott, sikolta föl egyszerre
2595  IV|                oszlopok tarták, miknek kígyós tekervénye szent mondatokkal
2596  II|             családjának férfiága előbb kihal, annak országa szálljon
2597  IV|                hevesen Dalma. – Vége a kihallgatásnak. Ma kedvetlen vagyok. Ne
2598  IV|         kíváncsisága bámulattá nőtt. – Kihez?~Elemér odahajolt hozzá,
2599 III|           sírni lehet? – kérdé merész, kihívó hangon.~– Mit akarsz? –
2600  IV|               azonnal! – szólt Kubláj, kihúzva kardját. – Hajtsd meg fejedet.~
2601   I|                tíz napig tartó harcban kiirták hadát az utolsó emberig.~
2602 III|              mahomedanizmus sem tudott kiirtani.~Az éjfél órájában, mikor
2603 III|               észrevegyék, s bennünket kijátszanak.~– Még álmomban se hallja
2604  II|                dámvad: az első hívásra kijött barlangjából, megrázta aranyos
2605   V|              fiakat, szelíd leányokat, kikben tenmagad légy megdicsőülve.
2606   V|                  Tudom – felelt Halila kikelt hangon, s újra inte Kubláj
2607 III|                Óh, hisz engem mindenki kikerül, mert jól tudják, hogy haragod
2608   V|              Ne hagyd őt kezeid súlyát kikerülni. Törd össze, semmisítsd
2609  IV|           csapásai látogatták, az övét kikerülte mind. A dögvész az egész
2610  IV|               ül benne.~A szigetparton kikötnek. A hajós megállítja társát. –
2611  IV|        tartózkodás tilta mindenkit ott kikötni. A hagyomány szerint ott
2612   V|             hogy hívja fel mindazokat, kikre gyanúja van.~Halila csendesen
2613 III|               versenyt, s ha nyilaikat kilőtték, elborították vele a napot,
2614  II|              ha elbukom.~A rhabonbánok kimentek, s kürtszózat között adták
2615  II|              várt, hogy utolsó szavait kimondja. Úgy szenderült el, mint
2616  IV|           Halila ijedten tekinte rá. A kimondott név fölébreszté a Dalma
2617   I|               ormai messze belátszanak Kína, Perzsia, India és Szibéria
2618   I|                kezde bomlani; az, mely Kínához közelebb volt, nevezte magát
2619   I|      megismerteték magukat Perzsiával, Kínával és Európával; a kínai olcsó
2620  IV|               fordulatot akarva adni a kínos jelenetnek, mely a nép előtt
2621  IV|       felsóhajtott:~– Igen.~Dalma arca kínosan vonaglott e szóra. „Elemér
2622 Uto|             vaskályhát, mikor a tavasz kinyílik. – Így lett később belőle
2623  II|               eljön, és a szív virágai kinyílnak.~– Én ki fogom tépni e virágokat,
2624  IV|            volt nekem, nem gyöngédség: kínzás, üldözés, keserv volt, amit
2625  IV|                keble majd megszakadt e kínzó kérdések alatt, arca elsápadt,
2626 III|             csillag feljött, egyszerre kioltottak minden tüzet a sátorokban
2627  II|             érzem magamat.~E szavaknál kipirult a férfilelkű gyermek arca,
2628 III|                mogorva arcát, hirtelen kiragadá magát a máguszok kezéből,
2629 III|               győztes hadsereg kezéből kiragadni a diadalmi zászlót. Dalma
2630  IV|           épülve, kívül barna diófával kirakva, magas ereszeit cédrusfa
2631 III|               oszlott. A kétségbeesett királlyal nem maradt más, csak Kubláj
2632  IV|            Most másképpen lesz. A férj királya nejének, s a nő férjének
2633 III|            Omér, ez az elűzött pásztor királyfiú, ki egy homokpusztát kapott
2634  IV|             Neked tudni kell: e nő ama királyleány, kit nekem menyasszonyul
2635 Uto|            soha nem élt királyoknak és királyleányoknak; de megértve, átgondolva
2636 III|             helyetted azt? E pokolbéli királynak édes áldozat kell, s ha
2637 Uto|              szájába adva soha nem élt királyoknak és királyleányoknak; de
2638  IV|              riadalt kiáltott. A törpe kirántá az óriás kardját, s annak
2639 III|              ordíta Disabul, s kardját kirántva, kettéhasítá a hírnök fejét.~
2640   V|               sem hívott a hullához.~– Kire gyanakszol tehát, jó asszony? –
2641   V|         kezeibe rejté arcát.~Végre hét kisded jött elő. Kis vezérök bátran
2642  IV|               érzetében elfeledéd azon kisebb érzelmeket, mik mindennapi
2643  II|                Ne legyetek zsarnokai a kisebbeknek, hogy rabszolgái ne legyetek
2644 III|            szokott egyszerre harcolni.~Kíséretében ott lehete látni Jagárt,
2645 III|               kétezeret magammal hozni kíséretül. Kopjáik hegyét láthatod
2646 III|                 Itt rosszul ütött ki a kísérlet, más térre kellett vinnem
2647  II|                 Félreloptuk magunkat a kísérőktől s felkerestük a fejedelmi
2648 III|     gondolatjai az eltávozott leventét kísérték.~Jobb lett volna nem álmodnia
2649 III|               mellyel szíved érzelmeit kísértém; ha úgy bántam veled, mint
2650  IV|            támaszkodva, sápadtan, mint kísértet.~A holdfény úgy illik mindkettőjük
2651  IV|             remegő kezét.~– Vőlegényed kissé szomorú fiú – szólt Dalma
2652  II|             bírtad hirtelen lovad alól kiszabadítani, én hirtelen leszöktem paripámról,
2653   I|               Te ősz kutya – monda egy kiszemelt vénnek –, lépj elő, hadd
2654  II|             országnagyok és vének mind kitakarodtak a sátorból, s utánuk belépett
2655 Uto|                félretettük, mint ahogy kitesszük a szobából a vaskályhát,
2656  II|          szóltak a gyulák, s a középre kitették az ősi ereklyét, a szerecsendiókelyhet,
2657 III|                mutogattak még prófétát kitömve, majd mutogatok én egyet.~–
2658  IV|               szavaknál hevesen, végre kitört.~– Nem tudod, mit beszélsz,
2659  II|         elcsüggedt fővel fogadta Dalma kitüntetését. Arcáról ismét eltűnt minden
2660   V|          idomza tán minden mozdulatnál kitűnt a férfi-erőre szoktatott
2661 III|               összeszólalkozott, egyet kituszkolva maguk közül, az megrángatta
2662   V|           pihegő kebellel járult elé a kiválasztott hajadon, nem mert reá feltekinteni,
2663  IV|           ígértél, őrültség volt tőlem kivallani.~– Szívedre hallgass, és
2664  IV|           térdre bocsátkozék előtte:~– Kivallottam; megölhetsz. Ha elhallgatom,
2665  IV|         szólani, és ez kellemes tárgy, kivált barátok között, mint mi,
2666 III|                gyermekét, hogy tégedet kiváltson? Mindenki szereti gyermekét,
2667 III|       hangulatot hasznára fordítani, s kiválva a többiek közül, a trón
2668  IV|           hasonlítnak az élőhöz.~Dalma kíváncsisága bámulattá nőtt. – Kihez?~
2669  IV|                én oltalmazlak, akármit kívánj, én megadom. Mondd el bizalmasan,
2670 III|       egyesítéséért ezt még a közjó is kívánni fogja. A varchoniták, kiket
2671  II|         magadhoz hasonlóvá tész, s azt kívánod tőlem, hogy ott legyek mindig,
2672 III|              hörgé keserves gúnnyal.~– Kívánom egyúttal – szólt Elemér –
2673  IV|               kezét.~– Tégy velem, mit kívánsz. Én kész vagyok.~Dalma megragadá
2674   I|             elásott kardokon, arannyal kiverve, s nehéz pénzeiken.~Ezek
2675 III|             volt. Ha csecsemő koromban kivetettél volna a pusztára, valamely
2676  II|         legmagasabb bérceket sújtja.~– Kivéve azokat, melyek még a felhőkön
2677  II|                két gyula állt elő, két kivont kardot fejeik fölött keresztbe
2678 III|                Nem akarok urat ismerni kívülem. Ti szüntelen vigyáztatok,
2679   I|              nép – ahogy e nevet görög klasszikusok szokták írni – e bércek
2680   I|              is más kovácsolta; valami kóbor nomádfaj, melyet leigázott,
2681   V|            dalokat verve; megszólalt a koboz és tilinkó, s míg az ifjú
2682  II|             közeledék, melynek aranyos ködéből egy hófehér alak támadt
2683 III|              egy élet esett volna érte kölcsön… Azért sem sírok. Még van
2684   I|      rokonaiktól a szelídebb hajlamok, költőibb vallás, nemesebb éghajlat,
2685  II|               mindenki eltávozott, egy könnycsepp nem jött szeméből. Midőn
2686  II|              készen állt már.~– Lelkem könnyebbül és testem súlyosabb lesz –
2687  IV|            neve – szólt az ifjú khagán könnyebbült kebellel. Ekkor a harmadik
2688   I|            fölemelve a nehéz kardot, s könnyeden, mint egy pálcát megforgatá
2689  IV|                szemei, arca ugyanazok. Könnyei és mosolygása, jövése és
2690  IV|            Soha nem látom őt többet!~A könnyek elolták a fájdalom tüzét.
2691  II|          országnagyok. Takarjátok el a könnyeket. Férfinak sírni, s férfit
2692  IV|      megsemmisülve állt előtte, azután könnyekkel teltek meg szemei, s karjai
2693  IV|                 Ez minden boldogságod. Könnyem, ha távozol, mosolygásom,
2694  IV|            ellenállás. Te azonban nagy könnyen hozzászoktál szerelméhez.~–
2695  II|             szerette atyját, s a gyáva könnyet mégis visszafojtja.~Dalma
2696  IV|          rettegve látta, hogy a khagán könnyezik. – Mit tettem én?~Dalma
2697  IV|               leszek? Eredj – eredj.~– Könnyezni látlak, ha visszatérek,
2698   V|        rabszolgákká lenni soha.~Szemei könnyeztek, midőn beszélt, a nép azt
2699  II|                 rhabonbánok és vezérek könnyezve álltak ágya mellett, a vénség
2700  IV|               kellett végighaladnia.~A könnytől nem látta a világot, midőn
2701 III|           Kubláj emír megrántá Disabul köntösét, s mondá:~– Uram király,
2702  II|             estek el, s nem hull annak könyje gyermekei sírján.~A khagán
2703   V|                állt mellette, trónjára könyökölve.~A gyászhangok mindig közelebb
2704  IV|                kiálta Dalma irgalomért könyörgő arccal.~– Mit akarok? –
2705  IV|       boruljunk e magas úr lábaihoz, s könyörögjünk előtte, hogy fogadjon el
2706  IV|           elolvasni.~– Majd megtanulsz könyv nélkül is, jó léckirály.
2707 Uto|           ültetve.~Az egyik firtatta a könyvalakú termékeket és a hírlapokat. (
2708  IV|             felele, s leereszté hosszú köpenyét. – Az én nevem Kubláj emír.~
2709   V|             hőskölteményeket daloltak, körbeállt a fiatalság, s eljárta a „
2710 III|              harcban – angyal a baráti körben – egész ember a tanácskozásban. –
2711  IV|            Túla partján, fehér sátorok köröskörül, mik alatt heverészett a
2712 III|               Ha a nép közül, mely itt köröttünk áll, találkozik egy férfi,
2713 III|        csavargatá a szél, annak szelíd körrajzait tüntetve ki.~Kubláj emír
2714 III|               férfi állt meg a királyt körülálló testőrök karéjában. – Uram,
2715  II|             Vezérek! – szólt Oldamúr a körülállókhoz, kik tiszteletteljesen vonultak
2716  II|              és gyulákat behívta.~Azok körülállták a haldokló khagán ágyát,
2717   I|             meséit regélték nekik.~Ott körülfogták Bertenezát, s áhítattal
2718  II|               múlva ellenségtől voltál körülfogva. Ifjúi heved elragadt, hogy
2719  IV|       mennyezete is tiszta fehér volt, körülfűzve zöld levélkoszorúkkal. E
2720  IV|                paradicsom volt, mely a körüllevő országokat is táplálta,
2721 III|             szenvedő vonásokkal, miket körülrepkedett szétbomolt hajzata, nagy
2722   V|           leterítve, s zöld gallyakkal körültűzve állt a gyászravatal, mellette
2723  IV|            előtt.~– Bolondokkal vagyok körülvéve? – kiálta Dalma, türelmetlenül
2724  IV|               nélkül is, jó léckirály. Köszöntetem a felhőket odafenn.~– Kérlek,
2725  IV|              dicsőségnek. Légy általam köszöntve királyom nevében.~Dalma
2726  IV|              akarata ismét visszatért. Köszönve inte fölfelé.~– Érzem hideg
2727  IV|             hosszú dárdája; az emberek kötekedve kiabáltak utána:~– Hová
2728 Uto|            Schulrath-ig. Csak a cenzor kötelessége volt érteni az átkozott
2729 III|                kezd, sem az ogurokkali kötését meg nem szegi, s örök ígéretek
2730 III|              az olajág mellé kardot is kötni s legjobb vitézeim közül
2731  II|           önfaját, s kemény szerződést kötött, mely megtiltá a további
2732 III|                a szövetség ellen.~– Ki kötötte azt? Én nem. Ősapám tevé;
2733 III|            kérődző állatok szövetséget kötöttek maguk között, hogy ezután
2734  II|                 azok, kik e szerződést kötötték, nem gondoltak arra, hogy
2735 III|      ellenséges néppel szövetséget nem kötsz.~– Esküszöm rá!~– Hogy trónodat,
2736  II|               ott pihennek a négyszögű kövek alatt, velök eltemetett
2737   I|             voltak amaz avarok, kiknek követei a hatodik század második
2738 III|          eltávozott hindu és fehér hun követek látszának visszatérni. –
2739 III|            magát enni általuk.~A többi követeket meglepé a király szokatlan
2740  IV|               a szív, a vágyak tárgyat követelnek maguknak.~– S te azt nagy
2741 III|            látni Jagárt, a fehér hunok követét és Padmalanhát, az indukét,
2742 III|             hát, mit hoztál? – szólt a követhez. – Vagy mit akarsz elvinni?~–
2743 III|                sarkában egy hivatalnok következett:~– Uram, magas király! –
2744 Uto|                 becsületes Csehallom a következő referádát nyújtá be a rendőrtanácsosnak
2745  IV|              előbb meghal, a másik azt követni fogja.~– Örömmel hallgatlak.~–
2746 III|              hitnek még most is vannak követői Perzsia legészakibb részein,
2747  IV|         Bármihez fogott, tetteit siker követte. A kard aranydicsőséget,
2748 III|                 monda Jagár, s a hindu követtel együtt elhagyá a királyt.~
2749  IV|        Dalmának szinte jólesett most e közbejövetel.~Felült trónjára, s inte,
2750  IV|             egy vezér arcát megalázta, közbeszólt:~– Tán kedvesed van itt,
2751  IV|             gyulák és rhabonbánok erre közbeveték magukat, s félrevivék a
2752 III|     észrevehető, midőn az izzó bálvány közelébe érve, annak fényétől megvilágosíttaték.~
2753  IV|                lásd: e szűz alázatosan közeledik feléd; nem kívánja ő, hogy
2754  IV|         kardját emelé.~Kubláj óvatosan közelge vissza, a két kard előbb
2755 III|             adá a magára várató kényúr közelgését, ki fáklyakíséret nélkül,
2756  II|            emlékezem.~Elemér gyöngéden közelíte hozzá.~– Nem jut-e eszedbe,
2757  IV|            ízem mozdulni tud, addig ne közelíts, mert vezetőnek küldlek
2758  II|             táltosok. Hivataluk valami közép volt pap és orvos között,
2759  IV|          tréfálózni.~A törpe megállt a középen, megvetve lábát, mint egy
2760 III|             hadam! Egész erdő a tenger közepére ültetve. Egy úszó város,
2761  II|             ellenére hadat gyűjt, arra közerővel rárontsanak. A kötés vége
2762 III|                egyesítéséért ezt még a közjó is kívánni fogja. A varchoniták,
2763  IV|              eszmére jutottam, mellyel köznépünk szokott tért nyitni ábrándjainak.~–
2764 Uto|            színművet fogom a letargiás közönséggel inhaláltatni Csehall úr
2765 III|                A mi hercegünk ehelyett közönyösen lépett a hölgykoszorú közé,
2766   V|              zengett.~E pillanatában a közörömnek egyszerre szomorú kürthang
2767   V|            idejében; így állt Dalma is közöttük, vállain fényes párducbőr
2768  IV|                e bűnre nincsen törvény közöttünk? Mert eset nem volt rá soha.~–
2769 Uto|              maradt el. Talán egyéb is közreműködött, mint az exotische Dekorationen
2770  IV|          névtelen” bűnről: – „Ha támad köztetek oly vétek, melynek most
2771 III|            leány kezét, visszatartá őt közülük, s biztatva szóla hozzá:~–
2772 Uto|                kell egy pár korrajzoló kontúrvonás.~Két cenzor volt ez években
2773  II|             azon pillanatban, midőn te kopjádat hajítád reá, felszökött,
2774 III|              magammal hozni kíséretül. Kopjáik hegyét láthatod hátad mögött.~
2775  IV|    visszafordult, s félreütve az óriás kopjáját, elveté a magáét, s mint
2776   V|         elszórt sírok beültetve lobogó kopjákkal, csak az ő lelke volt sötét.
2777 III|              meg egy hosszú sor fénylő kopját a hajnal első sugáriban.~–
2778  IV|                szokás. Nincs szükségem kopott babonáitokra. Isten nem
2779   I|         mindegyike óriás, s a százéves kor náluk még csak öregségnek
2780   I|                fejedelem, kinek király korában sincs mit enni, az ő leányára
2781 III|        Megesküdjem-e még arra is, hogy korábban meghalok, mint khagánod?~–
2782  II|             farkával kétfelől a földet korbácsolá, s azon pillanatban, midőn
2783 III|            kardom Hát övem kinek kell? Kormánybotom? Süvegem? Itt van, vegyétek!
2784 III|        örömnapja sem volt. Ha csecsemő koromban kivetettél volna a pusztára,
2785  IV|            Nagyon szeretheti, mert egy korona helyett az ő szívét választja;
2786  II|           urává tenmagadnak. Légy erős koronád terhét viselni, mely egy
2787  IV|                e sugárt királyom saját koronája ágaiból töré le, itt küldve
2788  IV|               azzal sietett trónjához, koronáját feltéve fejére, mintha e
2789  II|                nem személyemnek, hanem koronámnak tartozol ezentúl. Még ma
2790 Uto|          született. S ide kell egy pár korrajzoló kontúrvonás.~Két cenzor
2791 Uto|              jóval később, egy enyhébb korszakban láthatott napvilágot: eredetiben
2792 III|           fiatal gyermeket, s ha többi kortársaival összehasonlítám, sokkal
2793   I|          kényelmet, gyermekeik felnőtt korukig nem jártak ruhában, törvényeik,
2794 III|                az beomlik, ha mindjárt kőszikla is. Egyszerre három hadsereget
2795 III|              tőrt, hajítsatok le magas kőszikláról, csak e rettenetes tűzbe
2796  II|                körül csillagokból font koszorú. És íme, nyugot felől egy
2797  II|            virágot a szirt fokáról, te koszorúnak fűzted azt a sírhalomra,
2798  II|               megtagadta az élő Isten. Koszorútlan fővel fogok ülni, őseim
2799   I|                 s kardokat és nyilakat kovácsoljon belőle.~Ezek voltak a varchoniták,
2800   I|               alatt negyvenezer kardot kovácsoljunk belőle. Ez terhes munka
2801   I|                font vasat mind kardnak kovácsoltuk; de hogy mesterségünket
2802   I|          bőrkötényét maga elé kötve, a kovácsüllő előtt veré a szikrázó vasat,
2803  IV|             Kubláj megnémult, mint kit kővé változtattak.~      ~A Tula
2804   I|                                     I.~Krisztus születése után ötszáznegyvenötödik
2805 III|             Egyszerre három hadsereget küldék a lázadó rabszolga ellen,
2806  IV|              számomra gyógyfüveket fog küldeni?~– Még az éjjel kell értök
2807 III|          Háromszázezer hősöm halt meg; küldhetsz utánuk, ha akarsz, még háromszázezer
2808 III|           gondolkozása zálogképeit itt küldi általam.~Ezzel egy utána
2809  IV|               közelíts, mert vezetőnek küldlek a másvilágra!~Kubláj nem
2810  IV|              inte, hogy vezessék elé a küldöttet.~Kubláj volt az, kezén a
2811 III|          khagán ellen, ki oly merészen küldözi hozzád izeneteit, oly gyanúm
2812  IV|        benneteket, férjeiteket is most küldtem el. Mi dolga asszonynak
2813  IV|          koronája ágaiból töré le, itt küldve általam számodra egyetlen
2814 III|          hölgykoszorú közé, mindeniket külön nyájasan üdvözlé, bátran
2815 III|          Beérhette volna harcosaimmal. Különben ők azt állítják, hogy e
2816  II|           mégis: miért vagyok én tőlük különböző?~– E rejtély okának titokban
2817 III|          főkötővel cserélték fel? Minő különbség a szemek között? Amaz még
2818   V|               Törvényeink nem ismernek különbséget – szólt Dalma. – Ha e nő
2819   I|               öltönyt viselni, végre a különféle szomszédokkal érintkezés
2820   I|          ogurok finomultak, nemesültek külső viseleteikben, házakat építettek,
2821  II|             csattogása között, a harci kürt rivallása mellett, a paripák
2822   V|           közörömnek egyszerre szomorú kürthang rivallt meg a háttérben,
2823  II|                mindig távolabbról jövő kürthangja hirdeté, hogy egy vezér
2824   V|    lefátyolozott nő haladt.~A kikiáltó kürtjébe fújt, és szólt:~– Dicső
2825  II|                rhabonbánok kimentek, s kürtszózat között adták hírül a népnek
2826  II|          melynek viharokkal leend örök küszködése.~– Legyen bárminő nagy,
2827  II|           között a legutolsó, ki ajtód küszöbénél virraszt. Én nem ismerék
2828  IV|              pillantást vetve vissza a küszöbről.~– Több hajnal nem jön föl
2829  II|             szembe áll és élet-halálra küzd méltó tusát: király, király
2830  II|             utat harcfejszéjével. – Ki küzdött akkor oldalad mellett? Ki
2831  IV|          szigorún.~– Az ég tanúm, hogy küzdöttem soká. Elrejtém magam elől,
2832  IV|                 Eközben a két bajnok a küzdtérre lépett, az egyik egy négy
2833  IV|             Kezében tartá az indulatok kulcsát. Susogva mondá Halilának:~–
2834 III|                 Halila kétségbeesetten kulcsolta át atyja térdeit.~– Atyám!
2835 Uto|                századvégi olvasó, ha a kuriozitása rávitte, hogy ezt az elbeszélést
2836  IV|             hosszú bajuszú törpe volt, kurta keze, de hosszú dárdája;
2837 III|             borzad, s kit minden rossz kútfejének hisz, ők annak szentelék
2838   I|                 Tinektek vezértek van, kutyák? Mióta választanak a farkasok
2839   I|             kiket rövidség okáért csak kutyáknak nevezgetett.~– Te ősz kutya –
2840  II|             vállain alul értek. Kezei, lábai oly kicsinyek, oly finomak,
2841  IV|                 Dalma, biztató szavaid lábaidhoz láncolnak engem. Te nem
2842 III|          elveszni engem! Ne taszíts el lábaidtól; végy nődül, én szeretni
2843  IV|               előtt.~Fölemelé a leányt lábaitól, s csöndes, szenvedélyhagyta
2844 III|                rézbálvány, szétterpedt lábakkal, öblös hassal, iszonyúan
2845  IV|              vaskos karjaival megkapva lábszárait, olyant rántott rajta, hogy
2846  IV|             szép-e? Ismerem talán? Hol lakik?~– Még eddig csupán szívemben.~
2847  IV|                a földdel egyenlővé, ne lakjék fedél alatt, míg bűnét helyre
2848  IV|           fellegborulásból… Ott fogunk lakni örökké… Ott fogunk örökké
2849 III|             szövetségre minden körüled lakó nép fejedelmei éber szemekkel
2850   I|            világ mind a négy részeiben lakók azt tarták, hogy ott a világ
2851   V|                vagy, itt vétettél, itt lakolsz meg.~– De e nő engem félreismer.~–
2852  IV|              hajókázni anélkül, hogy e lakot valaki észrevegye. Valami
2853 III|              apró nép, aki körös-körül lakott, mind elpusztult már, vagy
2854   I|          viseltek; amazok sátrak alatt laktak, státusbölcsészetük alapja
2855 III|     esztendőben. Elég egy úr a földön, lám az égen sincs több nap egynél.
2856   I|           határaiba, szétágazva hosszú láncolatban.~A rómaiak nevezik Imausnak,
2857  IV|              biztató szavaid lábaidhoz láncolnak engem. Te nem is gyanítod,
2858 III|               szépség láttára. Arcának lángba kelle jönni, szemeit zavartan
2859  II|                szemei emberfölötti erő lángjaitól látszottak sugárzani.~–
2860 III|              láttokra maga a vénség is lángokra gerjed, hogy képesek volnának
2861  IV|           akarok? – szólt Elemér vadul lángoló szemeivel keresztülnézve
2862  IV|             felháborít! – kiálta Dalma lángra gyúlt arccal, s inte, hogy
2863 III|              tetszése szerint. Disabul lankadtan dőlt vissza trónjára.~–
2864  IV|          azonban érzé, hogy szíve mind lassabban dobog. Vége közel volt már,
2865  IV|              nem árulom magam, hogy ne lássak mást, mint azt, s szívem
2866  IV|                visszatérek, mosolyogni lássalak.~– Szegény asszony. Ez minden
2867 III|               Disabul. – Jöjjetek ide, lássátok e leányt, s nézzétek meg
2868  II|             sírjon, aki engem meghalni lát. Beszéld emlékeidet, hadd
2869 III|                apró tömpe bajnok jónak látá e hangulatot hasznára fordítani,
2870  IV|              árulója, a holt arcát nem látandja addig senki, ekkor egyszerre
2871 III|               kaszás csillag feljött a láthatárra, akkor kezdődött a démon
2872 III|           csúfja lettem. Ha az ogurnak láthatlan Istene van, legalább nem
2873  IV|                boldog vagyok, ha arcod láthatom, s álmaid felett virrasztani
2874  IV|              És mégsem vagy senki. Nem látja más alakodat, csak én… Ülj
2875 III|     elrettenteni – szólt a leány –, ha látnád félisteni alakodat, egy
2876  IV|               szemeim, tudod, hogy nem látnak meg minden apró férget.~–
2877  II|             egymástól, hogy örömestebb látnók a tatárt, a perzsát urunknak,
2878  IV|                 E pillanatban hívatlan látogató zavará meg a khagánt. Kubláj
2879  IV|          országait Isten sűrű csapásai látogatták, az övét kikerülte mind.
2880  II|                a túlvilágon járt lelke látott, megdicsőült arccal beszélte
2881 III|                reád, hogy szarvaid sem látszanak ki belőle.~A máguszok elszörnyedve
2882 III|             hindu és fehér hun követek látszának visszatérni. – Magas király –
2883 III|       megérkeztére vártak még, ki, úgy látszék, nagyobb ura volt a bálványnak,
2884  II|            emberfölötti erő lángjaitól látszottak sugárzani.~– Az ég mondá,
2885  II|          khagán, sok jó és rossz napot láttak együtt feljőni és lemenni.~–
2886  IV|           kiálta le hozzá fitymálva. – Láttál-e már cserebogarat tűre szúrva?~–
2887   V|               vállát és karjait engedé láttatni, miknek gyöngéd idomza tán
2888 III|           mindegyik, oly bájolók, hogy láttokra maga a vénség is lángokra
2889  IV|            lábaidnál.~Az országnagyok, látva, hogy Dalma mily hidegen,
2890  IV|                 hogy milyen halvány. A láz gyötörte éppen.~– Valóban
2891  IV|             odanyújtá a kardot. Elemér lázas örömmel szorítá ezt szívéhez.~–
2892  IV|             nem erény. Nézd e férfit e lealázott homlokkal. Kérdjed bűnét,
2893  IV|              Az égre, úgy van. Mielőtt leáldoznék a nap, kedvesed karjai közt
2894 III|             senki –, monda a király, s leányához fordult.~– Szelíden bánj
2895 III|                szemek között? Amaz még leányé volt, ez már asszonyé. Amaz
2896 III|       esztendeje minden újon született leánygyermeket a vízbe fojtatál. Ez a te
2897   V|         tilinkó, s míg az ifjú szittya leányok hőskölteményeket daloltak,
2898   V|           körül, délceg fiakat, szelíd leányokat, kikben tenmagad légy megdicsőülve.
2899 III|                nézzétek meg jól: az én leányom ő. Szép, nyájas és jó erkölcsű
2900  IV|        beszédünknek? Úgy. Igaz. Te egy leányról beszéltél, aki téged szeret.
2901  IV|                emberiség számát felére leapasztá, az ő népe szaporodott.
2902  IV|          Szellemed volt az, mi körülem lebegett mindenütt, a te arcod volt
2903  IV|         megtanulsz könyv nélkül is, jó léckirály. Köszöntetem a felhőket
2904 III|         hozható, egy kardcsapás nélkül ledönti őt trónjáról, s téged ültet
2905  IV|              megéri, ránézve is utolsó leende.~Kubláj ijedten ugrott félre,
2906  IV|            hogy mit akarok – felele, s leereszté hosszú köpenyét. – Az én
2907   V|                meggyilkolt sebére téve leesküdni a vádat magáról. Szent a
2908   V|          gyászravatal, mellette földig lefátyolozott nő haladt.~A kikiáltó kürtjébe
2909  IV|                leányát vezetve, talpig lefátyolozottan.~Az emír földig hajolva
2910  IV|               egy keskeny csónak úszik lefelé; az evezőn kívül még egy
2911  II|          ellenségre.~– Bízd reám, hogy lefessem előtte képedet, szeretni
2912   I|              tanácsot, s mire a két hó lefolyt, elkészültek a húszfontos
2913   I|         ásattak ki velünk, hogy két hó leforgása alatt negyvenezer kardot
2914 III|          ogurnak láthatlan Istene van, legalább nem ad neki enni, miként
2915 III|               elvette tőle tíz, csak a legapróbb foszlány és töredék maradt
2916  IV|           legszebb a nő. A szemérempír legbájolóbb színe az arcnak. Elemér!
2917  II|             legszebb – legnagyobb – és legdicsőbb – a hazát – legjobban…~E
2918 III|                szót rebegni ahhoz, kit legelébb meglát… A mi hercegünk ehelyett
2919   V|       tisztelegve járultak eléje. Jött legelőbb hét agg rhabonbán, s a legvénebb
2920  II|            fordult Dalma felé.~– Midőn legelőször vadászatra bocsátanak bennünket,
2921  IV|                Ki hívott benneteket?~A legéltesebb hölgy, egy ősz tisztes matróna
2922   I|                voltak a varchoniták, a legelvetettebb, a legszegényebb valamennyi
2923 III|           megszólított szurtos-lisztes legény szétmosolygott a levegőben,
2924 III|              is vannak követői Perzsia legészakibb részein, kiket a mahomedanizmus
2925  II|         nemzetét szeresse? Miért állam legfelül, ha nem azért, hogy tudjon
2926  II|         legközelebb hozzá, az ifjabbak leghátul maradva. Oldamúr megfogta
2927 III|               amint került eddig még a leghitványabb is, ezentúl örüljön a legmagasabb
2928  II|               ki gyermekkorodtól fogva leghűbb barátod volt?~Dalma nyugtalan
2929   I|   foglalkozások, lovagiasabb harcok és leginkább írásismeretük, melynek sajátságos
2930  II|              pillanatjai így múlnak el legkedvesebben tőlem, ha boldog emlékeiteket
2931 III|                 Tudtátok, hogy arra én legkészebb leszek, mert én nem őrzöm
2932  II|               khagán ágyát, a vénebbek legközelebb hozzá, az ifjabbak leghátul
2933 III|          Álmodd azt, a mi legmagasabb, legmerészebb gondolatja lehet a léleknek,
2934  II| törvénytételben pálmaágat kezembe.~– A legnehezebb próba még hátravan. Karodnak
2935   I|                szokták írni – e bércek legrégibb ura, vassal szokott innen
2936   I|       varchoniták, a legelvetettebb, a legszegényebb valamennyi rabszolgafaj
2937  II|               hófehér alak támadt elő, legtöbb csillaggal ősz feje körül;
2938  IV|         fogadjon el téged rabszolgálói legutolsójának.~Dalma rendbeszedé lelki
2939   V|        legelőbb hét agg rhabonbán, s a legvénebb végigsimítva ősz haját,
2940   I|               soha sem bírta azt többé legyőzni.~E szittyafaj azután évről
2941  IV|             szemek, e megtört állás, a lehajlott kezek imádásszerűen összekulcsolva:
2942  IV|               gyászba öltözött vádlott lehajtott fővel lépett Dalma elé.~–
2943  IV|            inte fölfelé.~– Érzem hideg lehelleted. – S azzal ajtóőreit szólítá.
2944  IV|                 Arcodat ne! Elhervadna lehelletemtől. – Te áldott teremtés. Ki
2945  IV|            gyanakodó szem, az asszonyt lehetetlen lett volna meg nem ismernie
2946  IV|              én is azt választanám, ha lehetne!~Halila rettegve látta,
2947  IV|                volnál, milyen boldogok lehetnénk együtt, míg most meg kell
2948  II|       seregekkel, és sietve jött jelen lehetni az új khagán beiktatásán.~
2949 III|                trón elé lépett s fejét lehető magasra emelve, mondá:~–
2950  II|            szavakkal szemeit csendesen lehunyta az agg, s kezét mellére
2951   I|          valami kóbor nomádfaj, melyet leigázott, volt arra kárhoztatva,
2952  II|               hozzá:~– Oldamúr, az idő lejárt, készülj a hosszú útra!
2953 III|             Mit teendsz?~– Mit teszek? Lekaszálom a földet, s ha kifogyok
2954   I|               alatt türelmesen, mint a lekaszált fű, s a kínai bölcsek nem
2955  IV|           teremtve, tán a csillagok is lekívánkoznának onnan – ha szívük volna.
2956  II|               még a mennyországban sem leled fel többé.~Dalma arcáról
2957  IV|            közel volt már, csak néhány lélegzete lehetett még hátra. Elemér
2958 III|            legyen rövid.~A hírnök nagy lélegzetet vőn, és beszélt:~– Hajóidat,
2959  IV|           tulajdon képmásod testben és lélekben, saját másolatod asszonyi
2960  IV|             meg kell ölnöd, hogy olyan lélekké tégy, miként magad… Te is
2961  II|            vízbe hányatott: én nyugodt lélekkel fogadtam, amit Isten adott,
2962 III|        legmerészebb gondolatja lehet a léleknek, és én valósítani fogom
2963  II|             hanyatt fekve visszatarták lélekzetüket erővel, s ily helyzetben
2964  IV|              hagyták el a termet.~– Mi lelhette a khagánt? Sohasem voltak
2965  IV|                 s azon gondolat támadt lelkében, hogy az ajánlott menyasszonyt
2966 III|            Szeplőtelen hajadon, szállj lelkedbe és örülj, hogy tisztán jutsz
2967  IV|             rád a túlvilágon… Imádlak… Lelkedet bámulom… Szellemed volt
2968  IV|                titkos ösztön azt súgja lelkednek, légy hideg irántam?~Halila
2969  II|             marad. Az ég a megdicsőült lelkeké, de a hamvaknak is van joguk
2970  IV|                hazában, s mintha még a lelkeken is áldás volna, még a bűn
2971  II|             tennéd e fogadást. Az erős lelkeknek ellenségük a sors: a villám
2972  IV|              ne hágjak. Azt nem venném lelkemre. Sikolts, ha csizmám orra
2973  IV|              sem biztatott soha.~Dalma lelkén reménysugár kezde keresztültörni. „
2974 III|           harcos sietett a király elé, lelkendező szóval kiáltva:~– Hatalmas
2975  IV|             gondolat terhe alatt, mely lelkére súlyosult.~E percben egyszerre
2976  IV|              reszkettek a kéjtől, mely lelkét elfutotta.~E percben halkan
2977 III|                  ha jó barátja, legyőz lelkével.~Disabul arca sötétvörös
2978  IV|      legutolsójának.~Dalma rendbeszedé lelki erejét.~– Kelj föl, királyi
2979  IV|                dicsőséget akarsz abban lelni, hogy~– Az az utolsó csepp
2980   I|                durva üldözők nemsokára lelőtték az anyát nyilaikkal, mint
2981  IV|         körültekinte:~– Hol vagyok? Mi lelt?~– Elszédülél, uram.~– Miért
2982  IV|            megütődve távoztak el:~– Mi lelte a khagánt? Sohasem bánt
2983  II|               láttak együtt feljőni és lemenni.~– Mi hírt hozál a jóslatokból? –
2984  IV|       szerettem nagyon.~– Tudtál volna lemondani – szólt Dalma szigorún.~–
2985  IV|            azon női szívet, mely ennyi lemondásra képes.~– És te miért nem
2986  II|         túlvilágon is, mert amiről itt lemondasz, azon üdvöd még a mennyországban
2987  IV|           nálamnál. Pedig jobbnak kell lenned, mert erősebb vagy. Elemér
2988 III|              Halila égből szállt magas lénynek tekinté a délceg, bátor
2989  II|               és karcsú volt, mint egy leopárdé, kettős selyemdolmány fedé,
2990  II|          ravatalra fekszem, ő a trónra lép – leáldozó hold hadd lássa
2991  II|           szólt az, most teneked. A te lépcsőid a trónhoz vezetnek fel,
2992  II|            trónhoz vezetnek fel, az én lépcsőim a sírbarlangba le.~Ekkor
2993 III|            Halila apja intésére a trón lépcsőjére visszaült.~– Tudd meg tehát –
2994 III|           Halila félve kelt föl a trón lépcsőjéről, s reszketve fogta meg atyja
2995 III|              emelvény volt a trón, két lépcsővel, tigrisbőrrel beterítve,
2996   V|                férfiak egyenként végig lépdeltek előtte, kérdezve: „van-e
2997   V|               a szekeret, melyen fehér lepellel leterítve, s zöld gallyakkal
2998  IV|             szeretett.~Kubláj meg volt lepetve. Kénytelen magában elismerni,
2999 III|                őt nőül venni? Szóljon, lépjen elő.~Mély csend fogadta
3000  IV|        lerogyott térdére, s arcát ágya leplei közé takarva, sírt keservesen~–
3001  IV|             egyszerre felrántod róla a leplet. És akkor az, ki neki szerelmese
3002 III|               elejtett kardjára talált lépni, s annak csörrenése felriasztá.~–
3003  II|            Midőn végre az utolsó férfi lépte is elhangzott, midőn egyedül
3004  II|             elé.~– Ifjú khagán, trónra lépted előtt, ősi szokásaink szerint
3005  IV|          szomorúan tekinte utánuk.~Míg lépteik hangzottak, hallgatózott,
3006  IV|            festé azt, de az öröm, mely lépteit fogadta, mégis visszasugárzott
3007  IV|              hallék többé semmi, akkor lerogyott térdére, s arcát ágya leplei
3008 III|        pillanat múlva egy félmeztelen, lerongyolt öltönyű férfi állt meg a
3009 III|               szemöldei alól, mint két leskelődő orgyilok, villámlott elő