Rész

3010 III|            Disabul föltekinte, s ismét lesüté fejét. – Átok reá, miért
3011 III|                 szemeit zavartan kelle lesütnie, szemérmesen fordulni erre,
3012  IV|                alá.~E fájdalmas arc, e lesütött könnyes szemek, e megtört
3013 III|         sötétségbe, az érkező alakjára lesve, s visszarezzent, midőn
3014 III|          tündökölt, dárdáik hegyével a leszakadó eget képesek lettek volna
3015 III|              boglár valakinek?~S azzal leszakítá boglárát süvegéről.~– Netek! –
3016  II|               maradjon naptalan. Midőn leszállok én, fiam helyembe kél. Midőn
3017  IV|                válaszolt ez –, de majd leszállsz te onnan.~– Hát szép porontyom,
3018   V|         kikiáltó szavát, maga Dalma is leszállt trónjából, inte a gyásznőnek,
3019 III|                 csapatjaink nem messze lesznek tőled.~Ez egyúttal figyelmeztetés
3020  II|             kiszabadítani, én hirtelen leszöktem paripámról, s megragadva
3021   I|           üdülni egész Dzsingiszkánig. Leszorult saját határai közé, tért
3022  IV|               is, a hulla is fátyollal lesztek letakarva; a vérehagyott
3023  IV|             hulla is fátyollal lesztek letakarva; a vérehagyott tetem senkinek
3024  II|                által bizonyos nemébe a letargiának merültek, hüvelykujjaikat
3025 Uto|                 mint színművet fogom a letargiás közönséggel inhaláltatni
3026 III|        trónusomba, mikor kedvem van őt letaszítani a magáéról?~– Megesküvél
3027  II|            amidőn még senki sem tudott létedről, egyedül nőm, álomlátásban
3028 III|               láthatatlan Isten, kinek lételét megholt anyám taníta tisztelni
3029  II|            hogy meg ne tudja senki női létemet, esküszöm, hogy amennyi
3030  II|        eljártunk jó anyád sírjához, én letéptem a virágot a szirt fokáról,
3031 III|               rajta!~S azzal egyenkint letépve magáról fejedelmi ékeit,
3032 III|                feküdt. Disabul ült egy leterített tevebőrön.~Még tartott az
3033   V|        szekeret, melyen fehér lepellel leterítve, s zöld gallyakkal körültűzve
3034 III|         Disabul megvető nyugalommal. – Letettem a háborúról. Pap leszek.
3035   I|             épület kényelme hírben sem létezett náluk, bornak és kenyérnek
3036  IV|                 Meg akarom tudni, hogy létezik-e ily nő az ég alatt? Nő,
3037  IV|         szüntelen. Elhervadtam, mint a letört gally. Valaki megátkozott
3038  IV|            tubafa-gally is számára van letörve. Kubláj csodától elfogva
3039 III|             eléggé. Ellenségeim csúfja lettem. Ha az ogurnak láthatlan
3040  II|             egyik csillag a másik után letűnt, egyik őrtűz a másik után
3041 III|            Kubláj és Halila.~A leányka leült a trón zsámolyára, fejét
3042 III|             hajóhadam! Egyik kezem van levágva… Inkább volna egyik kezem… –
3043 III|           őrült álmodozással tekinte a levegőbe, határozatlan léptekkel
3044  IV|           átlopózva az eléhajló lombok levelein. Benn egy halvány, megtört
3045  IV|            fehér volt, körülfűzve zöld levélkoszorúkkal. E népek minden fényűzése
3046   I|              státusbölcsészetük alapja levén, hogy oly nép nem harcolhat,
3047 III|              gondolatjai az eltávozott leventét kísérték.~Jobb lett volna
3048 III|            hogy ott megálljak, ahol őt levertem, amíg világ van jobb és
3049 III|             szám előtte szent.~Disabul leverten hallgatá a máguszt.~– Keveset
3050  IV|           szereti őt oly nagyon? Végre levették őt lováról, s palotája kapujától
3051  IV|              egyetlen leányát.~S ezzel levevé a halavány, reszketeg leány
3052 III|                tevé még zordonabbakká, levont szemöldei alól, mint két
3053  IV|              vére arcába futott. Azzal lihegő kebellel fordult a vádlott
3054   V|               ekkor elő, vadrózsával s liliommal koszorúzva. Pirulva, pihegő
3055  IV|               a hölgy szemeiből feléje lobbant.~Apja vére lángolt fel a
3056  IV|              mintha sejtené, hogy e fa lombjai csak a holtak számára zöldülnek,
3057 III|           áldozatnál az élők szelídjei lőnek válogatva; férgek közül
3058   I|            Pannónia rónáin, védfalul a longobárd foglalók rohanó árja ellen.~            ~
3059  IV|             jelensz meg előttem? Miért lopod ki belőlem a lelket? Miért
3060   I|                 Hogy a keleti rege nem lopott eszméje a rómainak, arról
3061  IV|              melyen halvány arc nézett lopva ki, s néha az ajtón egy
3062  II|            lábadat nem bírtad hirtelen lovad alól kiszabadítani, én hirtelen
3063  II|               kell küzdeni hozzám illő lovaggal a harcjátékon, vagy az oroszlánnal
3064  IV|                meghaljak – viszonza ez lovagi ábránddal –, s bebizonyítom,
3065   I|                békésebb foglalkozások, lovagiasabb harcok és leginkább írásismeretük,
3066  II|              bennünket, egymás mellett lovaglánk a futó dámvadat űzve. Egyszerre
3067 III|            hogy három ölnyire estem le lovamról. Három oldalbordám törött
3068  IV|              nagyon? Végre levették őt lováról, s palotája kapujától kezdve
3069 III|             lettek volna feltartani… e lovas dandárok, mik a széllel
3070   I|        fölülteté hadait, s kétszázezer lovassal megindult Bertezena nősülési
3071 Uto|          Dieses Spektakelstück ist ein Machwerk, welches geeignet ist, durch
3072  II|              fogadás csak egy elvetett mag, de majdan óriási pálmatörzzsé
3073  IV|              Halila fürteit:~– Vigyázz magadra az úton, az ég oltalmazzon.
3074  IV|              nem értenélek. Megmentesz magadtól, hogy megmenekülj tőlem.~–
3075 III|            kedvem van őt letaszítani a magáéról?~– Megesküvél bálványod
3076  IV|           visszaszökni orgyilkosát, ki magáért kezde már aggódni, s az
3077  IV|               óriás kopjáját, elveté a magáét, s mint egy kis vadkan sebesen
3078 III|               vitézeim közül kétezeret magammal hozni kíséretül. Kopjáik
3079  II|               Dalmát, s hagyjatok vele magamra, míg ismét hívni foglak –
3080  IV|          rejtett mulatólakunkat, ennek magányában töltsétek boldogságtok első
3081 III|                taníta tisztelni titkos magányunkban, kit annyiszor kerestem,
3082  II|                ég áldozatod füstjét?~– Magasan szálla az fel, mint egy
3083 III|              elé lépett s fejét lehető magasra emelve, mondá:~– Magas király!
3084  IV|       szerelemmel. Szédülni kezde azon magasságban, melyre felemelkedék. A
3085 III|         Disabul arca sötétvörös lett e magasztalástól.~– Az ég tartsa meg soká –
3086   I|               kínai bölcsek nem győzik magasztalni császáraik jóvoltát, kik
3087   I|               utolsók? Mióta mertek ti magatoknak neveket adni, hogy egyiket
3088  IV|                tudva gyanítni a khagán magaviseletének okait.~– Távozzatok! – szólt
3089   I|       ráakadtak nemzetebeli férfiak, s magokkal vivék azt, és átadva nejeiknek,
3090  IV|        segítségökre nem leend, s azzal magukra hagyták őket.~A harcosoknak
3091  II|              király ellen! Félreloptuk magunkat a kísérőktől s felkerestük
3092 III|            Megesküvél bálványod hitére máguszaid előtt.~– Mit nekem papjaim
3093 III|               idomtalan alaknak itt.~A máguszokföld alatti csöveken át tompa
3094 III|           szörnyeteget.~Disabul inte a máguszoknak, s azoknak kellemetlen bántó
3095 III|            Disabul leverten hallgatá a máguszt.~– Keveset beszélj, jó ember,
3096   I|               vezér lóháton, s elkezdé magyarázni a dolgot.~– Dicső vezér,
3097 III|           legészakibb részein, kiket a mahomedanizmus sem tudott kiirtani.~Az
3098 Uto|               Biz ez már mind bombaszt mai napság. De hát ennek az
3099   I|              melynek sajátságos rúnáit maig is mindenütt feltalálni,
3100 Uto|             jelent meg Pesten.) Ez egy maliciózus, rosszindulatú, hóhérnak
3101 III|    visszajöttél hozzám, hogy mellettem maradj. Jobbomon fogsz ezentúl
3102  II|               hanem azokról, akik élve maradnak itt. – Éltem nagy része
3103 III|                akarsz.~– Én itt akarok maradni tenálad.~– Hm. Különös.
3104  II|                okának titokban kellett maradnia halálom órájáig. Ím, vedd
3105  IV|        gondoltál. Hátha neked itt kell maradnod, míg én tovaszállok? ugye,
3106  IV|              mondá Halilának:~– Te itt maradsz. – S ott hagyta a leányt.~
3107 III|             engedsz. De hogy te is itt maradtál velem; te skorpiószívű udvaronc,
3108 III|             Semmit sem tesz. Elég erős maradtam még azért. Nincs semmi baj.
3109 III|          jobbját tartá.~– Hát ti miért maradtatok itten? Nincs semmim, amire
3110  IV|            hivé, hogy beszél.~– Ketten maradtunk ismét: te és én. Mit akarsz?
3111  II|            hozzá, az ifjabbak leghátul maradva. Oldamúr megfogta Dalma
3112 III|          megnövelem prófétai hírét, és mártírrá teszem, s ha nem mutogattak
3113  II|                Arca fehér volt, mint a márvány.~– Elégült vagy-e velem? –
3114  IV|            hogy iszonyodol tőlem, hogy másért epedsz, oh, mert én sem
3115   I|             kezde futni, hogy amazokat másfelé térítve, gyermekét megszabadítsa
3116   I|        gyermeket szoptató farkas volt, másiké egy bőrkötény, melyet egykor
3117 III|          terült el egyik hegyoromtul a másikig, arany pajzsaikon a nap
3118   I|           neveket adni, hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek, holott
3119  IV|                 akkor tudva leend, mit másként bebizonyítni nem lehet,
3120  IV|           elfeledkezve magáról. – Most másképpen lesz. A férj királya nejének,
3121   I|           munkát lehet tenni, amennyit máskor negyvenezerrel.~A tatár
3122   I|               követei a hatodik század második félében megjelentek Justinián
3123  II|             legelső során, keresztül a másodikon, s egy pillanat múlva ellenségtől
3124  IV|             testben és lélekben, saját másolatod asszonyi alakban? Van-e
3125  II|             látlak, öröm fog el, minőt másutt nem érezek.~Dalma parancsolt
3126 III|           bálványaim? Parancsoljanak a másvilágon, e világ az enyim, itt azt
3127  IV|               mert vezetőnek küldlek a másvilágra!~Kubláj nem merte őt megtámadni
3128  IV|     legéltesebb hölgy, egy ősz tisztes matróna előlépve mondá:~– Országunk
3129  II|        közelebb, jer közelebb, fiam.~– Meddig fogsz még fiadnak nevezni
3130  IV|        oltalmazlak, akármit kívánj, én megadom. Mondd el bizalmasan, mint
3131  IV|              nép előtt egy vezér arcát megalázta, közbeszólt:~– Tán kedvesed
3132 III|               Ne vegye észre ez idegen megaláztatásodat.~Egyszerű emelvény volt
3133 III|              hajtanom fejem, mely soha megalázva nem volt. Mit ér nekem szépséged,
3134  IV|               népem ördögeinek akartak megáldozni, akkor halálos rettegéseimben
3135 III|  tanácskozásban. – Ha látod őt, szíved megáll a bámulat miatt – ha nem
3136  IV|         szigetparton kikötnek. A hajós megállítja társát. – Uram, nem kellek
3137  IV|         karolva át hervadó kedvesét.~– Megállj még, úgy fázom, úgy reszketek.
3138 III|             pedig ne gondold, hogy ott megálljak, ahol őt levertem, amíg
3139  IV|          egymással tréfálózni.~A törpe megállt a középen, megvetve lábát,
3140 III|                 ki az országban élt, s megálltak vele a rémbálvány előtt.~
3141  IV|                ek napján, hogy éjszaka megálmodd, akit szeretni fogsz?~–
3142 III|              látszott a fölkelő naptól megaranyozott pusztán.~Mély csend maradt
3143  IV|                az idegen. – A szerelem megárthatott neki. Alszik, mosolyog,
3144  IV|            mint a letört gally. Valaki megátkozott engem, s az átok mindkettőnket
3145 III|              gyermekjáték; lehet, hogy megbántad hadizeneted; a napvilág
3146  IV|               nem tesz-e bátorrá? Tégy megbízottaddá, s én elődbe hozom választottodat.
3147  IV|                de azt megtanultam jól, megbocsáss, ha szavaidban bízni nem
3148  II|               népem java kívánja, hogy megbocsássak: megbocsátok; és szeressek
3149  II|            kívánja, hogy megbocsássak: megbocsátok; és szeressek bár, mint
3150  IV|             hibáztál, azt ifjúságodnak megbocsátom. Te kedvesedről akartál
3151 III|              visszafoglalja az eget, s megbünteti mindazokat, kik őt egykor
3152  IV|              Te engem üdvözölni mersz. Megcsalhatni vélsz-e?~– Üdvözöllek, mint
3153  IV|          Felejtsd el, amit mondtam. Én megcsaltalak. Nem igazi nevet mondtam
3154  IV|                megszorítva kezét. A nő megcsókolá hideg homlokát.~– Míg visszatérek,
3155  IV|               Köszönöm, köszönöm. Hadd megcsókolnom kezedet. Arcodat ne! Elhervadna
3156   V|        leányokat, kikben tenmagad légy megdicsőülve. Élj sokáig.~Dalma keserűen
3157  II|          esküdni akarok.~– Erős lelked megdöbbent. Jobb szeretném, ha szomorúan,
3158  IV|             kérő arc, e fájdalmas hang megdöbbenték Dalmát. Semmi sem oly csábító
3159 III|        tekintetbe vevéd.~A hindu követ megelégült öntudattal húzódott vissza. –
3160   I|              hogy az ország fejedelmei megemlékezzenek eredetükről, mindkét népnél
3161  II|               a csillagoknak; embernek megengedé, hogy írja azt maga. Viharnak,
3162 III|             önelégülten mormogva~– Nem megérdemelném-e, hogy bolondok közé legyen
3163  IV|               ellenfelére, mely ha azt megéri, ránézve is utolsó leende.~
3164 III|               csupán Disabul, a király megérkeztére vártak még, ki, úgy látszék,
3165  IV|         hamarább a föld – szólt Dalma, megerősítve magát. – Vonulj a mellékterembe.
3166   I|       eseményeire.~Mikor már a gyermek megerősödött, s tudott futni és harapni,
3167  IV|              irántam?~Halila nem bírta megérteni a kifejezést Dalma szemeiben;
3168 Uto|                és királyleányoknak; de megértve, átgondolva egy élni akaró
3169  IV|           gyulák feltartott kard alatt megesketék a bajvívókat, hogy Isten
3170 III|             tartózkodtak, minden évben megesketve Disabult, hogy a békét meg
3171 III|             ordíta fel:~– Esküszöm rá! Megesküdjem-e még arra is, hogy korábban
3172  IV|           szenvedélyem hevült, kértem, megesküdtetém, hogy hagyjon el örökre.
3173 III|              letaszítani a magáéról?~– Megesküvél bálványod hitére máguszaid
3174  IV|                haldokló arcot, melynek megesküvém, hogy el nem árulom magam,
3175 III|           nekem oly hadsereget, aminőt megettél, vagy oly dombot hányatok
3176 III|            végire. Minden ellenségemet megettem, csak szövetségeseim vannak
3177 III|           tulajdon fenekedre! Hajóimat megettétek. Ezer árbocos, tízezer vitorlás
3178  IV|              Úgy bizony kicsiny helyen megfér.~– Kérlek, Dalma, ne nevess
3179  IV|                aranyat csodált meg. Ha megfizetsz érte, még az ő sírját is
3180  IV|              szükségem.~– Talán mégis. Megfizettél, hogy beszéljek, most már
3181  IV|              volna az, midőn egymásnak megfogadtuk, hogy amelyikünk előbb meghal,
3182  IV|               Oldamúr utodát. Az áldás megfogamzott. Naponkint új öröm várt
3183 III|                gyűlöljön ez ország? Ha megfordítva állana a sors, s te volnál
3184   I|             könnyeden, mint egy pálcát megforgatá azt a feje fölött, s azzal
3185  IV|            léptekkel ácsorgá őt körül, megforgatva orra előtt a dárdáját.~–
3186  IV|                át, s a szent forrásban megfürösztve, mirtusszal megkoszorúzva
3187 III|              miatt térdeire roskadt, s meggyalázott arcát kezeibe rejté.~– Látod:
3188  IV|                szokás, hogy ha valakit meggyilkolnak, s gyilkosa nem ismertetik,
3189   V|               fog, az tartozik kezét a meggyilkolt sebére téve leesküdni a
3190  IV|              eddig.~– Akkor téged kell meggyógyítnia – szólt Halila, érzékenyen
3191 III|               a napot, s ha őrtüzeiket meggyújták, mintha a föld tükrözte
3192 III|          oltárhoz léptek a máguszok, s meggyújtották alatta a tüzet. Az érc izzóvá
3193 Uto|             nevére nem emlékezem. Akit meggyűlölök, azt el szoktam felejteni.~
3194 III|                mellyel álmos békéteket megháboríthassam. Ez az Omér, ez az elűzött
3195  II|              volt kifejezve, szép feje meghajlott az áldás terhe alatt.~–
3196  II|          szívén. – Isten veled.~Elemér meghajtá térdét Oldamúr előtt, annak
3197  II|               Ezt izeni Isten neked.~– Meghajtom fejemet – szól Oldamúr átszellemült
3198  IV|     megfogadtuk, hogy amelyikünk előbb meghal, a másik azt követni fogja.~–
3199 III|             Egyetlen bűne az, hogy él. Meghaljon.~E percben kürtszó hallatszék,
3200 III|              két hullakeselyűt az égen meghallották szavam. Jertek! Tiétek vagyok!~
3201 III|              csak legjobb lesz teneked meghalnod, kit apja gyűlöl.~– Érzem,
3202  II|                 Milyen szép lett volna meghalnom ott! Ott! A kardok csattogása
3203 III|              sincs több nap egynél. Ha meghaltam, akkor ám jöjjenek elő az
3204 III|               Astarothot még jobban.~– Megharagított ő engem eléggé. Ellenségeim
3205  II|                kétfelé szakadva, átkos meghasonlásban, örök harcokkal rongálta
3206 III|              arra egy fejedelmet, hogy megházasodjék? S még ha tehetnők is ezt,
3207 III|              ki engem, sem ígéret, sem meghódolás. Egyetlen bűne az, hogy
3208 III|       láthatatlan Isten, kinek lételét megholt anyám taníta tisztelni titkos
3209 III|             nem engedi az ember szívét meghűlni. Te nem hagytál el. Ezen
3210  II|              hogy alakomat, úgy, ahogy meghűlt, porrá égessék. Hívasd a
3211  IV|          szeretni?” Boldoggá teendlek, megígértem azt. Hiába nézed arcomat.
3212  II|                ihlettség honolt, bár a megilletődés gyöngébb vonalmait eltiltá
3213 III|           szépséged bája s halálkínaid megindítnak, hogy kezedet megkérje tőlem,
3214  II|                utadra. Napnyugat előtt megindulj.~Elemér még mindig ott állt
3215   I|                 s kétszázezer lovassal megindult Bertezena nősülési kedvét
3216  IV|             Sírsz?… Nos, miért nevetsz megint? Ah, értelek, ha én meghalok,
3217  II|                  az erős akarat. Isten megírta útját a csillagoknak; embernek
3218  IV|        honalkotóink, kik törvényeinket megírták, hosszú cédrusfa oszlopokra
3219   I|             török, majd avar név alatt megismerteték magukat Perzsiával, Kínával
3220   I|                 de hogy mesterségünket megjavítsuk, négy kardból készíténk
3221  IV|               rettentő határán szokott megjelenni, ismerős mosolygást kényszeríte
3222   I|         hatodik század második félében megjelentek Justinián trónja előtt,
3223  IV|              jóshoz, derék nő, s aztán megjöjj hamar. El ne feledkezzél,
3224  IV|              dugva, s vaskos karjaival megkapva lábszárait, olyant rántott
3225  II|                hősök alakját láttam.~– Megkérdezéd-e a jósló szüzet a túlvilág
3226 III|             tevehajcsárnak, ki kezedet megkéri. Most nem fájna rád Astaroth
3227 III|              megindítnak, hogy kezedet megkérje tőlem, légy azé. Astarothnak
3228   V|                        Nehány hó múlva megkezdé Disabul tatár szövetségesével
3229  IV|               megfürösztve, mirtusszal megkoszorúzva hozzák vissza őt férjének.
3230   I|                hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek, holott mindnyájan egyenlők
3231  IV|            haldoklom, s eljöttél, hogy meglásd, mint múlok ki?~– Áldom
3232  II|             rhabonbánok – szólt az agg meglassult, de meg nem törött hangon –,
3233 III|            rebegni ahhoz, kit legelébb meglát… A mi hercegünk ehelyett
3234  IV|            Lesz hát szebb világ.~– Azt meglátod azonnal! – szólt Kubláj,
3235 III|            fájdalommal tekinte szét, s meglátott egy katonát, kinek arca
3236  IV|            volt.~Dalma összerendült őt meglátva, kit oly messze hitt, vére
3237 III|                még ha tehetnők is ezt, meglehet, hogy ő elárulná magát a
3238 III|             általuk.~A többi követeket meglepé a király szokatlan engedékenysége;
3239 III|           arcomon? – s azzal erőt véve meglepetésén, újra kemény hangon kiálta: –
3240 III|                 Egy tizenhat éves ifjú meglepetve lett volna ennyi szépség
3241  IV|              Megmentesz magadtól, hogy megmenekülj tőlem.~– Az égre, úgy van.
3242 III|                Magam vagyok utolsó, ki megmenekült a harcból.~– Astarothra,
3243 III|             szenvedéseim, legyen karod megmenteni belőlük!~– Imádd Astaroth
3244  II|           mellette el ne vesszen: s ha megmentésére kell, hogy meg ne tudja
3245  IV|           volnék nő, ha nem értenélek. Megmentesz magadtól, hogy megmenekülj
3246  IV|       érdemeltem.~– Őszinte vallomásod megmenti éltedet, de bűnöd megtorlásra
3247  IV|                  Kész megtagadni, hogy megmentse.~Halila nem bocsátá el Dalma
3248   V|         dühében. – Nincs hatalom, mely megmentsen bosszúmtól. – Így! Így! –
3249  IV|            homlokkal. Kérdjed bűnét, ő megmondja maga.~A gyászba öltözött
3250  IV|           fogunk örökké álmodozni, ott megmondod nekem, ki voltál itt e földön?
3251  IV|              előtte álló alaktól.~– Ha megmondom, hogy ki vagyok, megtudod,
3252  IV|                 hogy kezemet nem bírom megmozdítani. Már félig álmodom, és nem
3253  IV|               érte, még az ő sírját is megmutatom.~– Nincs rád több szükségem.~–
3254 III|              én vérszopó vagyok.~– Azt megmutattad, nagy Disabul. Ebéd végén
3255   I|          adófizetést.~A varchonita nép megnagyobbodva, lassankint két részre kezde
3256  IV|       megszeretett, megszökött.~Kubláj megnémult, mint kit kővé változtattak.~      ~
3257 III|       bolondoknak. De fogadom, hogy én megnövelem prófétai hírét, és mártírrá
3258   V|               magától utána tevé: – Ha megnövünk, mink is veled megyünk a
3259  IV|            félreingatott lombok között megnyílni egy ablakot, melyen halvány
3260  IV|               a fájdalom tüzét. Azután megnyugodva kelt föl.~„Meg vagyok mentve” –
3261 III|               egymásnak rohantunk, úgy megöklelt dárdájával, hogy három ölnyire
3262  IV|      mosolygást ölt arcára, mellém ül, megölel, hízelegve kedvesének nevez;
3263  IV|     bocsátkozék előtte:~– Kivallottam; megölhetsz. Ha elhallgatom, szívem
3264 III|            szavaiddal, mielőtt a halál megölne. Hisz én nem szeretem az
3265 III|             kell sajnálnod, melyet így megölnek, nem saját leányodat, kit
3266  IV|             megjelent ama férfi, kit a megölt hajós a szigetre hozott.
3267  II|       ellenségeiken, kiket a csatákban megöltek. Ott ültek őseid a szivárványok
3268  IV|             kiálta fel Elemér.~– Akkor megöltél, hogyha értesz – szólt Dalma,
3269   V|             lásd meg, ki volt az, akit megöltem?~S ezzel felrántá a szemfedőt,
3270 III|             erős!~– Ne félj. Ez olajág megoltalmaz téged – szólt biztató hangon
3271  II|           országomat, melyet elhagyok, megoltalmazd.~– Vezérek, Isten hozzátok –
3272  IV|           kívánja ő, hogy dicsőségedet megoszd vele, nem kívánja, hogy
3273  II|               jobb felem volnál. Ezért megosztom veled fejedelmi hatalmamat,
3274  II|              hátravan. Karodnak erejét megpróbálta a harc, eszed hatalmát a
3275  IV|         kívánsz. Én kész vagyok.~Dalma megragadá hévvel az ifjú jobbját,
3276 III|            kituszkolva maguk közül, az megrángatta csuháját, s Disabul elé
3277 III|               tüntetve ki.~Kubláj emír megrántá Disabul köntösét, s mondá:~–
3278   I|              midőn azt akarja, hogy az megrázkódjék az emberi bűnök terhe alatt,
3279  II|           hívásra kijött barlangjából, megrázta aranyos sörényét, s dörgő
3280  IV|            akarok állani – szólt a nő, megrázva Kubláj kezét, ki nem vette
3281 III|                még fiatal vagy.~Halila megrettent, hogy védője netalán megengedi
3282  IV|            apagyilkosságnak, gyermekek megrontójának magadat, de ne adj példát
3283  IV|              nem nagy a honért”. Dalma megroskadt e gondolat nagysága előtt.~
3284  IV|          szomorúan tekinte Halilára, s megsajnálta a szegény nőt, és azt gondolá,
3285  IV|         haraggal tekinte a leányra, ki megsemmisülve állt előtte, azután könnyekkel
3286  IV|                hívé, hogy őt halálosan megsértette, nem is sejtheté, mily örömet
3287  IV|              magáról. Azután gyöngéden megsimogatá Halila fürteit:~– Vigyázz
3288 III|                rá Disabul.~– E hölgyet megszabadítani.~– Szinte elkéstél vele.~–
3289  IV|    emberfölötti nyugalommal mondá: „Én megszabadítlak téged”. És amióta ő visszaadta
3290  II|         ellensége családját és nemzete megszabadítójának neveztessék.”~Dalma kegyeletteljes
3291  IV|            vélsz-e?~– Üdvözöllek, mint megszabadítómat. Ez ember erővel rabolt
3292   I|             másfelé térítve, gyermekét megszabadítsa tőlük.~A durva üldözők nemsokára
3293  IV|             miért nem iparkodtál innen megszabadulni?~– Azt csak az ő holttestén
3294  IV|             ígérte, hogy fájdalmaidtól megszabadulsz. – Még az éjjel – sóhajta
3295  IV|              Dalma?~A leány keble majd megszakadt e kínzó kérdések alatt,
3296  II|               házat, melyben éjszakára megszálljon. Itt lelkébe szállt mind
3297  II|           lelkébe szállt mind a kettő, megszánva önfaját, s kemény szerződést
3298  IV|                 kit még apja udvaránál megszeretett, megszökött.~Kubláj megnémult,
3299   I|         Bertezena a khán egyik leányát megszeretve, azt nőül nem kérte.~E vakmerőség
3300  IV|             vétettél? – kérdé Dalma.~– Megszöktem gyáván a táborból egy asszony
3301 Uto|                minden. A magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet,
3302  II|            Nincs terhemre, apám. Karom megszokta forgatni a kardot és kelevézt,
3303  IV|                nyugodtan viszonozza:~– Megszoktam igazat mondani fejedelmem
3304   V|   hangszereiken nemzeti dalokat verve; megszólalt a koboz és tilinkó, s míg
3305  IV|               No, jól van. – Nemsokára megszolgáltuk a sírt. Ott is jó lesz feküdni. –
3306 III|       vigyorogj, gondolj ki valamit.~A megszólított szurtos-lisztes legény szétmosolygott
3307   I|            azon vevé magát észre, hogy megszűnt az Imausnak ura lenni. Békét
3308  II|             odaléptek, késeik hegyével megszúrva karjaikat, a kehelybe csorgaták
3309  IV|                  gondolá Dalma. – Kész megtagadni, hogy megmentse.~Halila
3310  II|           paripák dobogásainál. Hiába; megtagadta az élő Isten. Koszorútlan
3311 III|          tekintetével ellenkezőleg nem megtalálnád-e imennek szemeiben azt a
3312  IV|        maguknak.~– S te azt nagy hamar megtaláltad.~– Sokáig nem az élő világban.
3313  IV|        másvilágra!~Kubláj nem merte őt megtámadni többé. A hős azonban érzé,
3314  IV|               tudlak elolvasni.~– Majd megtanulsz könyv nélkül is, jó léckirály.
3315  IV|           szíven üté, s melytől örökre megtanult hallgatni. – A férfi az
3316  IV|             tanultam életemben, de azt megtanultam jól, megbocsáss, ha szavaidban
3317  IV|             kérdd: minek? Jól esik, ha megtapinthatom vasát.~Halila odanyújtá
3318   V|               Üdv neked, oh, Dalma, ki megtartád, amit apáid szereztek, lásd
3319  II|               Jaj nekem egyedül. Esküm megtartandom – sóhajta a gyermek, s könnyeit
3320  II|            bárminő nagy, amit fogadék, megtartom azt. Én amióta éltemet tudom,
3321 Uto|           teremtés volt: ennek a nevét megtartottam, Csehallnak hítták. Erre
3322 III|            tudhatod, nagy király.~– De megtehetem.~– Vétenél a szövetség ellen.~–
3323   I|               jó arannyal vásárlá meg, megtelepítve őket Pannónia rónáin, védfalul
3324  IV|            rokonfajok földére húzódtak megtelepülni, egyik város a másik után
3325  II|                szerződést kötött, mely megtiltá a további harcolást, s felszabadíta
3326  IV|               annak is szívet adtak, s megtilták szeretni?” Boldoggá teendlek,
3327  IV|        pillanat hatalmát – mely erődet megtöré – s bűnöd vádja alól föloldalak!~
3328  IV|             megmenti éltedet, de bűnöd megtorlásra vár. Bontsátok széllyel
3329 III|               csak egy mozdulatával is megtorolja.~– Khagánom örülni fog jó
3330  IV|             megmondom, hogy ki vagyok, megtudod, hogy mit akarok – felele,
3331  IV|           mosollyal mondá:~– Ismerlek. Megtudtad, hogy haldoklom, s eljöttél,
3332   I|                 az egész nép előtt egy megtüzesített vasdarabból kardot kovácsoltak.~
3333  IV|            fövényen, s nagy tenyerével megüté a földet.~A nép riadalt
3334  IV|                   Hozott az ég!~Kubláj megütközve tekinte a nő szemébe.~–
3335  IV|       rabszolgája! Takarodjatok!~A nők megütődve távoztak el:~– Mi lelte
3336  IV|                mint halálos ellensége. Megújulva az öröm rohamától emelkedék
3337 III|             ördög, de férfi…~A bálvány megunta a sok beszédet, és bőgni
3338 III|             sincsen kifogása.~– De már meguntam ezt. Nekem munka kell. Ez
3339 III|            szétmosolygott a levegőben, megvakarva tarkóját, mintha nem jutna
3340   V|            szólt közbe Halila. – Magad megvallád, hogy te ölted meg férjemet;
3341 III|              én sajnosan kényszerültem megvallani, hogy e kar nem asszonyé!~–
3342  IV|                őt szeretheti, hogy ezt megvallhatja előtte. Nagyon szeretheti,
3343  IV|              meglátta, nem tudott tőle megválni. Az emberek meg voltak bűvölve
3344  IV|                kedvesed van itt, kitől megválnod rosszul esik. Elemér nagy,
3345   I|                ősi biztos bércek, hogy megváltak tőlük ismeretlen földeket
3346 III|                gyönge volna az olajág, megvéd e kard!~– S ki vagy te? –
3347 III|               ha elgázolod.~– Ne félj, megvédelek – szólt Elemér.~– Hát tégedet
3348   V|              az első –, ki határainkat megvédted vad ellenségtől, s boldogságot
3349 III|        találtok bennem – szólt Disabul megvető nyugalommal. – Letettem
3350 III|         Disabul, nem jó az ellenségről megvetőleg szólni. Jusson eszedbe,
3351  IV|               törpe megállt a középen, megvetve lábát, mint egy cövek, s
3352 III|          közelébe érve, annak fényétől megvilágosíttaték.~Kemény, indulatteljes vonásait
3353  IV|           öltönye alá rejtett kardját, megvillantá azt a holdsugárban, kényszerítve
3354 III|               lázadó Omért eltiporták, megviszed Dalmának hadizenetünket;
3355 Uto|                helytartón, folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson,
3356  IV|               csillagom e kép. Bárhova megyek, előttem áll; ha elalszom,
3357  IV|            majd eszem!~Az országnagyok megzavarva álltak körül, nem is tudva
3358 III|             véd meg? – kiálta Disabul, megzördítve kardját.~– Oh, ne hagyd
3359  IV|        tétovázva, mint valami bolondos méhe, mely virágok helyett csillagról
3360 III|              szabadon bocsátálak, hogy mehess, hová akarsz, még akkor
3361 III|                 legyen szabad akarata, mehessen ahova akar, tehesse amit
3362  IV|               Jöjj. Látod, hogy én nem mehetek – hívá Elemér, félkezével
3363 III|                itt? Szabaddá tettelek. Mehetsz, ahová akarsz.~– Én itt
3364  IV|                is hallhatá már.~A hold méla fénye szüntelen változó
3365   I|              melynek városai vannak; a melegebb éghajlat kényszeríté őket
3366  IV|               Perzsia minden préme sem melegít fel engem. Add ide kardomat.
3367 III|           Disabul felugrott trónjáról, melle zihált, szemei vérben forogtak.
3368  II|               lehunyta az agg, s kezét mellére bocsátá.~A táltos e pillanatban
3369  IV|            khagán. Emeld föl a leányt. Melletted üljön ő.~– Ki kérdezett? –
3370  IV|                nem találandsz magadhoz méltóbbat.~– A szerelemre nem elég
3371  II|            álltak.~– E jelszó esküvés, melyhez uralkodásod napjai vannak
3372 III|              valakinek egykorú leánya, melyik apa fogja idehozni saját
3373  II|             nekem, s az volt a kérdés, melyikünk éli túl a másikat? Ha én
3374  II|                elhullt hőseink hófehér méneken nyargalva űzik a futócsillagot,
3375 III|             föld el nem nyeli, meg nem menekül tőlem. Azt pedig ne gondold,
3376 III|         föllélekzve Disabul. – Meg nem menekülend kezeim közül.~– E titkot
3377  IV|               A khagán meg akart tőlem menekülni, mert ő is mást szeretett.~
3378 III|              nem vagy utolsó, mert nem menekültél meg! – ordíta Disabul, s
3379 III|        sziklához vágta a hullám, magam menekültem meg úszva, az ottveszett
3380 III|              kegyetlen vagyok. Ím, egy menekvésre nyújtok utat neked. Ha a
3381  IV|          félénk szemeit.~– Hát én hova menjek, uram? Hát én ki rabszolgája
3382   V|                 némán inte nekik, hogy menjenek tovább. Egyet sem hívott
3383 III|              Beszélj, hallgatok rád.~– Menjünk félre. E leány ne hallja,
3384  IV|                Még az éjjel kell értök mennem.~– Miért éjjel?~– Tudod,
3385 III|             kemény hangon kiálta: – Ha mennybéli követ vagy is, remegj, midőn
3386  IV|               felett virrasztani nekem mennyei üdv. Mielőtt a göncöl elfordulna,
3387  IV|               bűnösök viselték.~A trón mennyezete is tiszta fehér volt, körülfűzve
3388 Uto|           UTÓHANG A „VARCHONITÁK”-HOZ~„Mennyi bombaszt!” – fogja mondani
3389  II|                 Ítéleted annyit érjen, mennyit enyim, hogy ahol én nem
3390 III|               rézgyomrából egyenesen a mennyországba jutsz.~– Oh, ne ölj meg
3391  II|            lemondasz, azon üdvöd még a mennyországban sem leled fel többé.~Dalma
3392 III|                 hogy aki őt meg akarná menteni, magát vesztené el. Eredj
3393  II|           erősebbet sújtott, míg atyád mentésedre megérkezék? Emlékezel-e
3394  IV|           üldözött angyal, kit csak te menthetsz meg ördögeitől, s ki téged
3395 III|      csillagokból. Nem figyeltél-e még menyasszony szemeire, midőn fejére tették
3396  IV|         pofával kérdezősködve Dalmától menyasszonya felől. Dalma keserű bosszúval
3397  IV|             vagyok, hogy ápolhatlak.~– Menyasszonyéjed óta szüntelen. Elhervadtam,
3398  IV|             lelkében, hogy az ajánlott menyasszonyt mindenáron elidegenítse
3399 III|                ülve trónján. Senki sem meré őt háborítani.~Egyszer azonban
3400  IV|            engem.~– Oh, én remélni sem merem, amit ígértél, őrültség
3401 III|             nőnek sírni lehet? – kérdé merész, kihívó hangon.~– Mit akarsz? –
3402 III|                új khagán ellen, ki oly merészen küldözi hozzád izeneteit,
3403 III|                Maga a király is némán, mereven bámult a sötétségbe, az
3404   I|        belsejében, körös-körül kétezer mérföldnyi távolban minden tengerparttól,
3405 III|              és bőgni kezdett. Disabul mérgesen fordult vissza.~– Mondjátok
3406  IV|             Mit beszélsz?~– Lassan ölő mérget kevertem étele közé… – suttogá
3407   I|                mit enni, az ő leányára meri vetni szemeit! Ezt nem lehete
3408 III|           folyamodott hozzám, senki se merje bántani: legyen szabad akarata,
3409  II|               elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék, nincs gondolat, mely mellette
3410 III|             büszke tekintettel. – Jer, mérkőzzél meg velem.” S azzal a harcsíkra
3411  II|                nagy, ha a hon élte van mérlegbe vetve.~– Nemesen szóltál.
3412 III|       félisteni alakodat, egy világgal mernél szembe szállani. E tekintethez
3413 III|               szedett-vedett nép volt, merő csőcselék, csak meghalni
3414  II|           visszafojtja.~Dalma ott állt merően, összefont karokkal, míg
3415  IV|          szemébe.~– Te engem üdvözölni mersz. Megcsalhatni vélsz-e?~–
3416  IV|               a másvilágra!~Kubláj nem merte őt megtámadni többé. A hős
3417   I|              mindnyájan utolsók? Mióta mertek ti magatoknak neveket adni,
3418  II|          bizonyos nemébe a letargiának merültek, hüvelykujjaikat összeszorított
3419  II|              uralkodásod napjai vannak mérve.~– Hívjátok Istent! Esküszöm
3420   I|                 mikről apáik diadalmak meséit regélték nekik.~Ott körülfogták
3421  IV|                 hogy azok által mentül messzebbre halassza ez időt, s félve
3422 III|          percben kürtszó hallatszék, s messziről kiálták: – Hírnök a tengerről!~
3423   I|           kardnak kovácsoltuk; de hogy mesterségünket megjavítsuk, négy kardból
3424   I|               élet? Próbáljuk meg, jól metszenek-e a magunk kovácsolta kardok!~
3425  II|              föltalálunk: a napsugáros mezőt, a kedves rokonokat, az
3426 III|          elhozandók, a többiek azalatt meztelen hátaikat verve szeges szíjkorbácsokkal,
3427  IV|          kellek tovább?~– Akár elvessz miattam.~– Örömest szolgálnék még,
3428 III|             meghajtva magát az emír.~– Mihelyt seregeink e lázadó Omért
3429 III|             jövök, hadsereged közül. – Mije hiányzik hadamnak, hogy
3430  II|              el a színtelen vonásokat, mikben emberfölötti erő és fájdalom
3431   V|       kovácsolt, egyet azok mintájára, mikből négy ér fel eggyel, s azt
3432   I|             boldog, rég elmúlt időkre, mikről apáik diadalmak meséit regélték
3433 III|              Kérjetek, parancsoljatok. Mimet adjam oda. Kell e boglár
3434   I|     varchonitáknak, várva jobb időkre, mindaddig, míg Bertezena a khán egyik
3435  IV|                a törpe felé, ki azokat mindannyiszor félrecsapta, de midőn ez
3436  II|            futócsillagot, s uralkodnak mindazon ellenségeiken, kiket a csatákban
3437  IV|               elhatározó pillanatra, s mindazt kevésnek érzi, midőn a pillanat
3438   I|        délcegek, erőteljesek, férfiaik mindegyike óriás, s a százéves kor
3439   V|                 kérdé Dalma, miután az mindegyiket elutasítá.~Halila ekkor
3440  IV|               az ajánlott menyasszonyt mindenáron elidegenítse magától, s
3441 III|     szeméremérzettel hajtá le fejét.~– Mindenféle emberek! – kiáltá Disabul. –
3442  IV|              most is az vagy.~– Szívem mindenha tele volt rajongó képzelemmel,
3443 III|           Istent hí segélyül.~– Isten! Mindenható! – sikolta a leány, a földre
3444 III|            hatalma van, annak joga van mindenhez, nagy király – felelt meghajtva
3445   I|                 igazán négy kardot ért mindenik, mert azon az egy napon
3446 III|            lépett a hölgykoszorú közé, mindeniket külön nyájasan üdvözlé,
3447  II|              kart adott a sors, szívet mindenkinek. Hiába mondja a virág: én
3448  IV|                szent tartózkodás tilta mindenkit ott kikötni. A hagyomány
3449   V|        jutalmazzon szerelemmel a sors, mindenkitől légy szeretve, s legjobban
3450  IV|              örökre. Ő elhagyott, s én mindennap imádkozám Istenhez, hogy
3451  IV|            azon kisebb érzelmeket, mik mindennapi embereket boldogítni szoktak.
3452  IV|            hogy akkor azután vége lesz mindennek.~A halál sejtelme csalhatatlan.~
3453 III|          jobban. Oh, a chorazani sereg mindezt ki fogja pótolni!~Alig mondá
3454  IV|              beszéltünk – szólt Elemér mindinkább összeroskadva a gondolat
3455  IV|         kísértet.~A holdfény úgy illik mindkettőjük arcához.~– Jer, ülj e kerevetre –
3456   V|                Szent a törvény, és áll mindnyájunk felett!~A férfiak néma főhajtással
3457 Uto|         hírlapokat. (Könnyű volt neki: mindössze négy hírlap jelent meg Pesten.)
3458   V|            utána tevé: – Ha megnövünk, mink is veled megyünk a harcba!~
3459  II|               minőt nem teremte Isten, minőre nem gondoltak az emberek
3460 III|           vérben forogtak. Oly dühvel, minővel a kalitkába zárt tigris,
3461   V|           kardot kovácsolt, egyet azok mintájára, mikből négy ér fel eggyel,
3462  IV|                gondolá Dalma, s keblén mintegy önkénytelen mozdulattal
3463   V|              elhagyták ősi országukat, mintsem rabszolgák maradtak volna
3464  IV|                forrásban megfürösztve, mirtusszal megkoszorúzva hozzák vissza
3465   I|         azúrkék színe.~Így szól a pars mitológia.~De nem arany és nem smaragd
3466   I|             földnek öve, melyek a pars mitológiában az istenség által érző idegekkel
3467   I|              fogva kezdenek a farkasok mítoszi befolyással lenni a varchonitákkal
3468  IV|               Mondd, hogy nem vagy az, mivel vádoltatál. Nevezd inkább
3469   I|                más építé, földjeit más mívelte, selymét, bíborát idegen
3470 III|               a gyanúra, más azonban a mód azt napfényre hozni.~– Mondjad.~–
3471   I|               azok felnevelék őt ember módra, s Bertezena nevet adtak
3472 III|            másik a tengeren kerül háta mögé, a harmadik egyenesen a
3473 III|          Kopjáik hegyét láthatod hátad mögött.~A nap éppen akkor kezde
3474 III|                 midőn előtted Disabul, mögötted Astaroth áll?~Elemér büszke
3475  II|                a nap Irgana-Kon bércei mögül, a kék Túla partjain égtek
3476 III|              lány megpillantá atyjának mogorva arcát, hirtelen kiragadá
3477 III|              ekkor nem is született, s Mohamed buzgó hívei azon időben
3478 III|                szoktak, ha bántalmakat mondanak nekik.~– Ez arra mutat,
3479  IV|              vezér, hogy szemedbe kell mondanom, miként lelked nem oly erős,
3480  IV|             arany betűkkel ragyogott e mondat: „Semmi áldozat nem nagy
3481  IV|                kígyós tekervénye szent mondatokkal volt beírva, a falak belseje
3482  IV|             elárulnak.~– Én semmit sem mondék.~– Szívedbe látok.~– Ha
3483  II|               tanácskozásban, ki fogja mondhatni, hogy ő nem férfi! Az ég
3484 III|             mód azt napfényre hozni.~– Mondjad.~– Nőt kell neki adni.~–
3485 III|              közé. Disabul kedvetlenül mordult reá~– Tehát ebből áll egész
3486 III|         fordult Kublájhoz, önelégülten mormogva~– Nem megérdemelném-e, hogy
3487  IV|             sem indult e szóra, keserű mosollyal mondá:~– Ismerlek. Megtudtad,
3488  IV|           annál fényesebb volt rajta a mosoly. A nép tódulása nem engedte
3489  IV|           hízelgék körül szívét, arcán mosolyban törve ki, midőn egyszerre
3490  IV|             arca ugyanazok. Könnyei és mosolygása, jövése és távozása oly
3491  IV|      boldogságod. Könnyem, ha távozol, mosolygásom, ha jössz. Áldjon meg az
3492  IV|                tartandja magát, ha egy mosolyodban részesülend. Nézd, miként
3493  IV|             megárthatott neki. Alszik, mosolyog, álma nyugtalan. Szerelemről
3494  IV|                belőlem a lelket? Miért mosolyogsz rám? Itt és ott, és amott
3495  IV|              szomorú fiú – szólt Dalma mosolyogva. – Te rajta légy, hogy felvidítsd.
3496 III|       torzvonásait nemes arca csak egy mozdulatával is megtorolja.~– Khagánom
3497   V|              gyöngéd idomza tán minden mozdulatnál kitűnt a férfi-erőre szoktatott
3498  IV|             keblén mintegy önkénytelen mozdulattal szorítá össze palástját.~
3499  IV|            csukva legyen, szíve meg ne mozduljon, midőn kebelébe ütendi vasát…~–
3500  IV|            jöjj nekem. De míg egy ízem mozdulni tud, addig ne közelíts,
3501  IV|                Azt hiszem, hogy látok, mozgok és beszélek, pedig szemem
3502   I|             saját sokaságától nem bírt mozogni, bezárták völgyszorosaikba,
3503 Uto|            tetszhalott nemzettől.~Ez a mű, így regényalakban, csak
3504  IV|          Tula-szigeten ismered rejtett mulatólakunkat, ennek magányában töltsétek
3505   V|               meg a háttérben, s míg a mulatozók botránkozva tekintének az
3506  II|               a többi hajadonoktól sem mulatságaikat, sem öltözetüket, sem guzsalyaikat,
3507  II|            Utolsó időm pillanatjai így múlnak el legkedvesebben tőlem,
3508 III|             már! Egyetlen, soha el nem múló Isten! Légy velem! S ha
3509  IV|           eljöttél, hogy meglásd, mint múlok ki?~– Áldom a sorsot, hogy