Rész

3510  IV|             szentséges sötétje.~Két hó múlt azóta. A rejtett lak ajtai
3511  II|               szóla hozzá.~– Beszélj a múltakról, Elemér. Utolsó időm pillanatjai
3512  II|     ikertestvér vált el tőled, négy év múltával sok lesz játszótársnak.
3513   I|               úgy hajlandó, mint ahogy munkára nem; házait más építé, földjeit
3514   I|           ekként tízezer karddal annyi munkát lehet tenni, amennyit máskor
3515   I|               ugye, hogy így beszélsz? Mutasd azt a kardot.~Bertezena
3516   V|            hullott.~– És most – kardom mutassa meg: férfi voltam-e, vagy
3517  IV|             felmutatott az égre.~– Mit mutatsz ott nekem? – szólt búsan
3518   I|                szólt az agg, az ifjúra mutatva.~– Mit? Tinektek vezértek
3519 III|             még prófétát kitömve, majd mutogatok én egyet.~– Akkor aligha
3520 III|              mártírrá teszem, s ha nem mutogattak még prófétát kitömve, majd
3521 III|            szánt barmok, az embertől a nadályig erős hálókba burkolva az
3522 III|           állatokat, a férgek rendéből nadályt – a bogarakéból skorpiót –
3523  IV|                siheder volt, egy híres nagyevő, ki ülőhelyében meg tudott
3524  IV|             körül gyűjté udvara minden nagyjait, sorba veendő az országos
3525   I|             lett fejedelmük, s a geoug nagykhán azon vevé magát észre, hogy
3526   I|         vakmerőség haragra gerjeszté a nagykhánt; egy fegyverkovácsból lett
3527 III|               is hozzá! – mondá csúfos nagylelkűséggel Disabul. – Van-e még, akinek
3528  II|               rabszolgái ne legyetek a nagyobbaknak… Szeressetek mindent, mi
3529 III|        határozatodért – szólt a hindu, nagyot tartva szavainak hatása
3530  IV|            Dalma megroskadt e gondolat nagysága előtt.~Fölemelé a leányt
3531  II|                  Nem ismered fogadásod nagyságát, Dalma. Feláldozni vagyont,
3532  IV|               Most látlak utolérhetlen nagyságodban, oh, én bálványom. Most
3533  IV|        tehettem, s íme, láthatod, hogy nálad nélkül is meghalt volna.~–
3534 III|                 s szövőszékeimet, amik nálam mind nincsenek. Háromszázezer
3535  IV|            értesz, akkor rosszabb vagy nálamnál. Pedig jobbnak kell lenned,
3536   I|            völgyszorosaikba, s egy tíz napig tartó harcban kiirták hadát
3537  II|           esküvés, melyhez uralkodásod napjai vannak mérve.~– Hívjátok
3538  IV|            Böjtöt tartottál a „Dev”-ek napján, hogy éjszaka megálmodd,
3539  II|                becses. Készülj utadra. Napnyugat előtt megindulj.~Elemér
3540 III|           nekik.~– Ez arra mutat, hogy napod még nem ment le végképp,
3541   V|             nemzetnek színe java.~Azon napok emlékére volt ez ünnep szentelve,
3542  IV|                 Az áldás megfogamzott. Naponkint új öröm várt az ifjú uralkodóra;
3543 Uto|               ez már mind bombaszt mai napság. De hát ennek az elbeszélésnek
3544  IV|         elkészítem a vőlegényi sátort, napsugárból, szivárványból, éjszakfényből,
3545  II|          Szemei csukva voltak. Lelke a napsugártól aranyozott felhők között
3546  II|                hon ege sohase maradjon naptalan. Midőn leszállok én, fiam
3547 III|              feketén állt ott a fényes napvilágban.~Disabul fejét tenyerébe
3548 Uto|           enyhébb korszakban láthatott napvilágot: eredetiben ez drámának
3549 III|        szemeire, midőn fejére tették a nászkoszorút, s aztán egy nappal később,
3550   I|                egyre megy, minden kard néggyel fog felérni, mert négynek
3551  II|            baráti kézszorítást, Dalma. Négyévi távollét után e kegy nem
3552   I|              néggyel fog felérni, mert négynek a súlya lesz benne.~A férfiak
3553   I|           lehet tenni, amennyit máskor negyvenezerrel.~A tatár odavolt bámulatában.~–
3554  IV|                  Meghalni könnyű, élni nehezebb. Van egy hölgy, ki téged
3555 III|           senkinek se hagyd gyanítani, nehogy észrevegyék, s bennünket
3556 III|             tán egy tevehajcsár boldog neje volnék.~– Miért nem vagy
3557   I|          magokkal vivék azt, és átadva nejeiknek, azok felnevelék őt ember
3558  IV|         másképpen lesz. A férj királya nejének, s a nő férjének rabszolgája!
3559 III|             szeretni fogsz?~– Szeretni nemcsak én, hanem azok is, kik előtt
3560  II|               Ez egy sajátságos jóslat neme volt a szittya fajoknál,
3561  II|            szigorú böjt által bizonyos nemébe a letargiának merültek,
3562   I|             hajlamok, költőibb vallás, nemesebb éghajlat, szabadabb szellem,
3563  II|             élte van mérlegbe vetve.~– Nemesen szóltál. Írasd fel e mondatot
3564  IV|                kezedre? Szép, bátor és nemesszívű?~– Egyike vezéreidnek.~–
3565   I|      tiszteltek; az ogurok finomultak, nemesültek külső viseleteikben, házakat
3566  II|           álmodott dolgokról. E jóslat nemét hítták „az elrejtőzésnek”.)~–
3567  IV|               e pillanatban azon ritka nemével a lélek jelenlétének, mely
3568   I|             jelképeiknél, miket szinte nemigen nagy buzgalommal tiszteltek;
3569 III|             jövök – hebegé a hírnök.~– Némulj meg örökre… Mért nem tudtad
3570  II|         túlélje ellensége családját és nemzete megszabadítójának neveztessék.”~
3571   I|              farkasok, akkor ráakadtak nemzetebeli férfiak, s magokkal vivék
3572  IV|              napja az égnek, pálmafája nemzetednek, hajnala a dicsőségnek.
3573  IV|              Mikor hajtotta meg nyakát nemzetembeli férfi a halálcsapás előtt?
3574  II|              egy vérré, egy akarattá a nemzetért.~A vezérek egyenkint odaléptek,
3575   V|        varchoniták felkerekedtek egész nemzetestül, s elmentek jobb hazát keresni.
3576  II|              ha nem azért, hogy csupán nemzetét szeresse? Miért állam legfelül,
3577 Uto|            jajkiáltásai voltak az alvó nemzethez, áthelyezve a khokonorhegyi
3578   V|           összegyűlt szent berkeiben a nemzetnek színe java.~Azon napok emlékére
3579 Uto|             egy élni akaró tetszhalott nemzettől.~Ez a mű, így regényalakban,
3580  II|        rosszabb utóda, folytatni fogja nemzetünk történetét; adja az ég,
3581   V|           Dalma, ki népek urává tetted nemzetünket, légy erős, légy hatalmas,
3582  IV|          számát felére leapasztá, az ő népe szaporodott. Szárasztó szelek,
3583 III|              te dolgod, Disabul. Saját népeddel magad parancsolsz, s ez
3584  II|       fejedelmeik hírét, de fogyaszták népeit. Egyszer úgy kifáradt mindkét
3585   I|                viharokkal árassza el a népeket, vagy midőn azt akarja,
3586  II|              Isten, Ormuzd, Jóél. Hogy népemért mindent föláldozok, ami
3587 III|              Én is úgy hiszem. A tatár népet eltörlöm ma, az ogurt holnap,
3588 III|           mennyire szoktad tisztelni a népjogokat, nem tartám fölöslegesnek
3589  II|        kürtszózat között adták hírül a népnek az új fejedelemválasztást.
3590 III|                semmi velünk ellenséges néppel szövetséget nem kötsz.~–
3591  IV|             Szárasztó szelek, izgatott népvándorlások éhhalált támasztának a földön,
3592 III|        leszakítá boglárát süvegéről.~– Netek! – kiálta, azt a nép közé
3593  IV|              nélkül? Oh, dicső khagán! Neved fényéből csak egy sugár
3594  II|             légy jelen, és halld meg a nevedre tett esküt.~Dalma a két
3595   I|             Mióta mertek ti magatoknak neveket adni, hogy egyiket a másiktól
3596  II|       Híreszteld el, hogy fiad lett, s neveld őt annak. Ha majdan erős
3597  II|            Terhedre van, hogy férfinak neveltelek?~– Nincs terhemre, apám.
3598  IV|              tégedet tanult imádni. Én neveltem őt, kedvencem, szemem fénye
3599 Uto|               született pribék volt. A nevére nem emlékezem. Akit meggyűlölök,
3600  IV|            megfér.~– Kérlek, Dalma, ne nevess ki, s ne viseld magad úgy,
3601  IV|               Kérlek: engedd meg, hogy nevessek fölötted.~– Nekem fájni
3602  IV|                csupán szívemben.~Dalma nevetni kezdett, csak felületes
3603  IV|           csodálkozva tekinte rá.~– Te nevetve gyilkolsz meg engem.~– E
3604  IV|          megölel, hízelegve kedvesének nevez; arcát arcomra fekteti,
3605  II|               ez érzelemre! Ma hálának nevezed azt, holnap szerelem lesz,
3606   I|         rövidség okáért csak kutyáknak nevezgetett.~– Te ősz kutya – monda
3607   I|               csak öregségnek sem volt nevezhető, s ha nem volt is náluk
3608   I|          hosszú láncolatban.~A rómaiak nevezik Imausnak, a csinek Altájnak,
3609  II|               Meddig fogsz még fiadnak nevezni engem? – szólt Dalma. –
3610   I|              kereskedni, ha szabad így neveznünk a háborút.~Valami tatár
3611   I|            mely Kínához közelebb volt, nevezte magát töröknek, amelyik
3612  II|              nemzete megszabadítójának neveztessék.”~Dalma kegyeletteljes ihlettel
3613  IV|               Te rossz asszony vagy.~– Nevezz szerencsétlennek, óh, khagán.
3614  II|            Semmi sem elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék, nincs gondolat,
3615  IV|                is oroszlán, s szemedbe néz, és fogat mutat. S ezzel
3616 III|         körültekinte. Mindenki bámulva néze rá. – Hát nincs-e férfi
3617  IV|        teendlek, megígértem azt. Hiába nézed arcomat. Titkosírás annak
3618  IV|                Még mindig ily haraggal nézesz reám?~Azon kérő arc, e fájdalmas
3619 III|              meg velök együtt, hogy ne nézhessetek rá! Le fogjátok-e ugatni
3620 III|                szíve, így csak asszony nézhet asszonyok szemei közé. Disabul
3621  IV|              szemeid, hogy hátaddal is nézhetnél az égre, ha el fogsz esni –
3622 III|              fejedelmei éber szemekkel néznek.~– Vakulj meg velök együtt,
3623  II|             mint az éjszakai égés, nem néztél hátra, hanem csak előre.
3624 III|           világból, s én nagy kegyesen nézzem, mint egy indu bonc, mint
3625 III|              ide, lássátok e leányt, s nézzétek meg jól: az én leányom ő.
3626 III|        Mindenki bámulva néze rá. – Hát nincs-e férfi az egész országban,
3627  IV|                rhabonbán; ugye e bűnre nincsen törvény közöttünk? Mert
3628  IV|               boldogítni szoktak. Te a nőarcot kerülöd, s szerelmet nem
3629 III|             taszíts el lábaidtól; végy nődül, én szeretni foglak, álmaid
3630 III|            örökségbe, a ti vesztetekre növelte meg hírét. Midőn határaitokat
3631  II|                s a hasztalan győzelmek növelték bár fejedelmeik hírét, de
3632   I|           Romulus és Remus regéje.~Egy nőfarkas meghallá a csecsemő sírását,
3633  IV|             kebellel fordult a vádlott nőhöz, s tétova hangon mondá ki
3634 III|       rabszolgák kellenek. Nektek szép nőitek vannak, az enyimek szegletes
3635  IV|                s bosszúsan válaszolt a nőknek:~– Az esetlen szokás. Nincs
3636  II|               tudott létedről, egyedül nőm, álomlátásban egy tündér
3637 III|           puszta közepett világítnak a nomád török nép őrtüzei.~A nagy
3638   I|               kovácsolta; valami kóbor nomádfaj, melyet leigázott, volt
3639  IV|                   Nekem nincs kedvem a nősüléshez.~– A leány szép és ártatlan,
3640   I|           lovassal megindult Bertezena nősülési kedvét elvenni.~A varchoniták
3641  IV|                van ok szeretni.~– De a nősülésre elég ok az, hogy a hon java
3642 Uto|    nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr. 1 cenzor szigorúsága miatt,
3643 III|                 az én leányom ő. Szép, nyájas és jó erkölcsű leány. Bizonyára
3644   V|               hívé: örömkönnyek.~Ekkor nyakába akaszták a fejedelmi kacagányt,
3645  IV|              az óriás kardját, s annak nyakára tette lábát.~– Mit izensz
3646  IV|            vérét.~– Mikor hajtotta meg nyakát nemzetembeli férfi a halálcsapás
3647  II|                hőseink hófehér méneken nyargalva űzik a futócsillagot, s
3648 Uto|            regény. – Veszett fejsze új nyélbe sütve.~ ~
3649 III|            keresztül. Ha a föld el nem nyeli, meg nem menekül tőlem.
3650 III|         elnyelt a víz, kettőt csak nem nyelt el a föld.~Ismét kürtszó
3651   I|           szomszédokkal érintkezés még nyelvüket is úgy elkülöníté egymástól,
3652 Uto|            cenzúra intézménye által.~A nyelvünket nem értette senki az államalkotó
3653 III|                futottak versenyt, s ha nyilaikat kilőtték, elborították vele
3654   I|            nemsokára lelőtték az anyát nyilaikkal, mint valami kártékony vadat,
3655  II|               villogtak fejed körül, a nyilak pattogtak páncélodon, s
3656   I|              való ércet, s kardokat és nyilakat kovácsoljon belőle.~Ezek
3657  IV|                 A Tula szigetén, magas nyírfáktól árnyékozva állt azon kis
3658  IV|         mellyel köznépünk szokott tért nyitni ábrándjainak.~– Böjtöt tartottál
3659   I|                utóbb alig maradt egyéb nyoma közös eredetüknek a közös
3660 Uto|      frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr.
3661  II|                utánad jövők nem bírnak nyomodba érni. Az ellenség vad ordítással
3662  IV|             khagán jő.~A nép tolakodva nyomult elé. Az üdvkiáltástól reszketett
3663  IV|           fogott fel, borzadva tevé le nyugágya zsámolyára, félrefordítá
3664  II|               rogyott e szavakra atyja nyugágyára. A szót elfojtá ajkain a
3665  II|             elfojtva fölemelkedék apja nyugágyáról, s szilárd tekintettel fordult
3666  II|              lehess. Ha én keleten, te nyugaton, így országunk mindenütt
3667  II|     csillagokból font koszorú. És íme, nyugot felől egy napsugáros felhő
3668  II|            joguk azon földhöz, melyben nyugszanak. El ne feledjétek, hogy
3669  IV|            többet erről – szólt Elemér nyugtalanul. Felejtsd el szavaimat.~
3670  IV|            magában, s bár meg kelle őt nyugtatni a gondolatnak, mégis fájt
3671 III|             vagyok. Ím, egy menekvésre nyújtok utat neked. Ha a nép közül,
3672  II|         szívéhez és ajkaihoz szorítá a nyújtott kezet, melyen keresztül
3673  IV|               arcára, s kezét nyájasan nyújtva Kubláj elé, nyugodtan szólt:~–
3674  II|               tekintet.~Termetét, mely nyúlánk és karcsú volt, mint egy
3675  IV|                 Az óriás hét láb magas nyurga siheder volt, egy híres
3676   I|               Jenyiszej mellett, durva obeliszkokra vésve, a sírokba elásott
3677 III|              Én nem voltam rád büszke. Odaadtalak volna az első tevehajcsárnak,
3678  IV|        bámulattá nőtt. – Kihez?~Elemér odahajolt hozzá, megfogá kezét, s
3679  II|              észrevehető hamv.~Oldamúr odainté őt magához.~– Jer közelebb,
3680  II|         nemzetért.~A vezérek egyenkint odaléptek, késeik hegyével megszúrva
3681  IV|           magáról elfelejtkezve rögtön odarohanni hozzá, s ha el tudta titkolni
3682  IV|               Jó férjem… Alszol-e? – s odasimult, és kezét kinyújtá a kereveten
3683  IV|              fog ébredni.~Ezzel halkan odavivé jéghideg kezét Elemér arcához,
3684   I|                negyvenezerrel.~A tatár odavolt bámulatában.~– Te nagy kutya!
3685 III|      rézbálvány, szétterpedt lábakkal, öblös hassal, iszonyúan feltátott
3686  IV|                előtt a dárdáját.~– Kis öcsém! – kiálta le hozzá fitymálva. –
3687  IV|               és gömbölyű szemeit, két ökölre fogott dárdával várt ellenfelére,
3688   I|                vadászoktól üldöztetve, ölében vitt csecsemőjét elrejté
3689 III|            lábaimnál. Jer keblemre, és ölelj meg. Én jó, szerető apád
3690  IV|              megtudni e nevet, hogy őt ölethesd meg. Nem fogom őt elárulni.~–
3691  IV|                Miért?~– Mert akkor nem ölhetnélek meg.~– Balga ember. Tehát
3692   I|        kenyérnek még nevét sem hallák; ölhette őket, aki akarta, szabadon,
3693 III|          mennyországba jutsz.~– Oh, ne ölj meg rémítő szavaiddal, mielőtt
3694   V|            Törd össze, semmisítsd meg. Ölje meg a bakó, temessék el
3695  IV|       halálcsapás előtt? Orozva jöttél ölni? Tanuld meg hát, hogy az
3696  IV|              együtt, míg most meg kell ölnöd, hogy olyan lélekké tégy,
3697 III|       megöklelt dárdájával, hogy három ölnyire estem le lovamról. Három
3698  IV|                 Mit beszélsz?~– Lassan ölő mérget kevertem étele közé… –
3699  IV|                ha elalszom, mosolygást ölt arcára, mellém ül, megölel,
3700  IV|                még szigorúbb vonásokat ölte.~– Sajnálom, vezér, hogy
3701   V|               Magad megvallád, hogy te ölted meg férjemet; jer, tedd
3702 III|               s szelíd arcot iparkodék ölteni, s beszédét, gyöngéd hangokra
3703  IV|                mutat. S ezzel fölkapta öltönye alá rejtett kardját, megvillantá
3704   V|            férfiak, saját kezük szőtte öltönyökben a nők, mint egykor Bertezena
3705 III|                félmeztelen, lerongyolt öltönyű férfi állt meg a királyt
3706  II|    hajadonoktól sem mulatságaikat, sem öltözetüket, sem guzsalyaikat, de szeretném
3707  IV|              megmondja maga.~A gyászba öltözött vádlott lehajtott fővel
3708   V|             elejtett vadállatok bőrébe öltözve jelentek meg a férfiak,
3709 III|            csúszókból – egy cápát, egy ölyvet, egy tigrist és egy férfit.~
3710 III|           kedéllyel fordult Kublájhoz, önelégülten mormogva~– Nem megérdemelném-e,
3711   V|             khagánjuk alakjára, büszke önérzettel a férfiak. És Dalma elpirult,
3712  II|                mind a kettő, megszánva önfaját, s kemény szerződést kötött,
3713  IV|                   Várd el, míg a halál önkényt elejt, akkor jöjj nekem.
3714  IV|                Dalma, s keblén mintegy önkénytelen mozdulattal szorítá össze
3715   V|             kovácsoltak kardot, láncot önmaguknak.~Saját kezüktől elejtett
3716  IV|               pillanat iszonyú világot önte Elemér lelkébe, világot,
3717 III|                e házasságra.~– Új vért öntöttél belém – szólt büszkén föllélekzve
3718  IV|             bízol szívedben? Szerelmed öntudata nem tesz-e bátorrá? Tégy
3719  IV|                befejeznem, midőn népem ördögeinek akartak megáldozni, akkor
3720  IV|              kit csak te menthetsz meg ördögeitől, s ki téged Istenként imád.~–
3721  IV|               fájdalomnak utána.~Azzal ördögi vérörömmel foglalta el a
3722  II|             törököt, vad erkölcseivel, ördögimádó vallásával s zsarnoki szokásaival.
3723  II|                tengernek, angyalnak és ördögnek van ura; az ember ura önmagának.
3724 III|             nép követe vagyok.~– Ki az ördögöké? – kérdi bosszúsan Disabul.~–
3725 III|        borzadályos eszmét imádtak – az ördögöt.~Kitől minden nép borzad,
3726   I|            százéves kor náluk még csak öregségnek sem volt nevezhető, s ha
3727 III|                egy homokpusztát kapott örökségbe, a ti vesztetekre növelte
3728 III|             élete nem lesz kívüled, ki örömében hal meg, ha fölemeled, s
3729   I|              volt az élethez, nem hogy örömei lettek volna benne. Asszonyai
3730  IV|                míg szíve rég elfojtott örömek alatt repesett, s a kedves
3731 III|               örült ez édes szavaknak! Örömének terhét alig bírta elviselni.
3732  IV|     megsértette, nem is sejtheté, mily örömet szerzett neki.~– Te engem
3733  IV|             téged nem szeretlek.~Dalma örömét elrejteni nem tudó arccal
3734   V|               beszélt, a nép azt hívé: örömkönnyek.~Ekkor nyakába akaszták
3735   V|          sokáig.~A nép azt hívé, Dalma örömkönnyeket sír: az volt akkor is eszében,
3736 III|           szavadat. Életemnek egyetlen örömnapja sem volt. Ha csecsemő koromban
3737  IV|            arcán eltitkolni az iszonyú örömöt, mely szívében támadt.~–
3738 III|              ha gyászünnep volt, imezt örömünnep alatt; amaz hálaadó, imez
3739 III|               Oldamúr halálának hírére örömünnepet tartott a török nép. Keserű
3740  IV|          szeret valakit. A leány szép, őérte tért vissza parancsom ellen.
3741   V|               mindnyájan vagyunk. Láss örülő családot magad körül, délceg
3742  IV|             arcát szemlélhessem. Minek örülsz?~Halila nem bírta arcán
3743 III|        csókolhatja.~Szegény leány, úgy örült ez édes szavaknak! Örömének
3744  IV|             egyszerre Elemér szívében. Örvendetesbet nem mondott neki soha senki,
3745   V|                tekinte szét. Mindenütt örvendő arcok vették körül. A nép
3746  II|            tartottak, s azokat hétszer összecsapva, csendesen kiálták:~– Isten.
3747   V|                 A honalapítás ünnepére összegyűlt szent berkeiben a nemzetnek
3748 III|                s ha többi kortársaival összehasonlítám, sokkal gyöngédebbnek találtam
3749  IV|               ott szoktak a fejedelmek összejönni az Istennel, midőn nagy
3750  IV|            kettészakadt országát ismét összeköthetni. Még név szerint sem ismer
3751 III|                gúnnyal, s a kezei közt összelapuló kenyéren látszott, mit gondol
3752  IV|           faragva. Körös-körül a vadul összenőtt lombok szentséges sötétje.~
3753  IV|                királyom nevében.~Dalma összeráncolta szemöldeit, gondolva, hogy
3754  IV|                ifjú Elemér volt.~Dalma összerendült őt meglátva, kit oly messze
3755  II|         halálom órája jelen van.~Dalma összerezzenve rogyott e szavakra atyja
3756  IV|           sóhajtá még egyszer, s azzal összerogyott.~Kubláj fogait csikorgatá,
3757  IV|                szólt Elemér mindinkább összeroskadva a gondolat terhe alatt,
3758  IV|                   Mit beszélsz?~Halila összeszedé minden bátorságát.~– Mert
3759 III|             nép között.~Nehány paraszt összeszólalkozott, egyet kituszkolva maguk
3760  II|              merültek, hüvelykujjaikat összeszorított kezükbe fogták, s hanyatt
3761 III|              ily fehér?~– Omér khánnal összetalálkozánk.~– A végin kezdd… Győztetek-e?~–
3762   I|       Bertezena vasnál keményebb kezei összetörték? Miért vándoroltak idegen
3763  IV|    elérhetetlen tündérképekről. Kubláj összeveté azokat, amiket Elemértől
3764 III|              van őt még gyermekkorában összezúzni.~– Akinek hatalma van, annak
3765  IV|             tudod miért: valami titkos ösztön azt súgja lelkednek, légy
3766 III|           csodálnom. Gyermekem vagy, s ösztönnek engedsz. De hogy te is itt
3767 III|                nejévé fogad: vízhordó, öszvérpásztor, vagy bármely rabszolga,
3768   I|           készítünk, minden kard leend ötfontos. Készítsünk csak tízezeret,
3769   I|                Krisztus születése után ötszáznegyvenötödik évben egy addig ismeretlen
3770   I|               aranyhegyek” – a földnek öve, melyek a pars mitológiában
3771 III|               vetve. – Kell kardom Hát övem kinek kell? Kormánybotom?
3772  IV|                csapásai látogatták, az övét kikerülte mind. A dögvész
3773  IV|               Jobban remegett Dalma az övétől.~– Jer, fejedelmi leány –
3774  II|                ellenség vad ordítással özönle körül, a kardok villogtak
3775   I|     vasdarabból kardot kovácsoltak.~Az ogurokat különbözőkké tették elvált
3776 III|                harcot nem kezd, sem az ogurokkali kötését meg nem szegi, s
3777  IV|             volt a gyávák büntetése az oguroknál. A rhabonbán egy másik férfit
3778 III|            tatár népet eltörlöm ma, az ogurt holnap, a hindut holnapután,
3779  IV|                az ő vére piroslik. Nem óhajtod-e, hogy a tieddel egyesüljön?~
3780  IV|              időt, s félve attól, amit óhajtott, sürgeté őket, hogy dolgaikat
3781  II|         Utáljam bármiként az életet, s óhajtsam a halált: ha népem kívánja,
3782 III|          cseppentél ide, vagy a tenger okádott ki téged is, hogy engemet
3783   I|          rabszolgákkal, kiket rövidség okáért csak kutyáknak nevezgetett.~–
3784  IV|               a khagán magaviseletének okait.~– Távozzatok! – szólt hevesen
3785  II|           tőlük különböző?~– E rejtély okának titokban kellett maradnia
3786 III|                látsz sorsod végire. Mi okod van bennünket bántanod?~–
3787   I|          Kínával és Európával; a kínai olcsó hadsorok omlottak fegyvereik
3788  II|    harcfejszéjével. – Ki küzdött akkor oldalad mellett? Ki volt az, ki
3789  II|     tiszteletteljesen vonultak a sátor oldalaihoz, s most közelebb léptek.~–
3790 III|               középre, kezében olajág, oldalán kard. Bátran a máguszok
3791 III|              szeme. Fegyver volt kötve oldalára jobbról-balról, annak bizonyságaul,
3792 III|               estem le lovamról. Három oldalbordám törött be, s én sajnosan
3793 III|             hallaték, és a kiáltás más oldalról.~– Hírnök közelg.~Nemsokára
3794  II|                lelked és karod erejét, ollyá tekintlek, mintha saját
3795  IV|            egymást. Akárki bántson, én oltalmazlak, akármit kívánj, én megadom.
3796 III|              És most a magas ég legyen oltalmazód, jó szomszéd mondá búcsúüdvözletét
3797  IV|         Vigyázz magadra az úton, az ég oltalmazzon. Légy boldog örökre.~– Miért
3798  IV|                a fán is, midőn új ágat oltanak bele. Ez a leány téged szeret.~–
3799 III|               erős hálókba burkolva az oltár párkányára voltak már állítva,
3800  II|             kék Túla partjain égtek az oltár-tüzek, a táltosok esti himnuszaikat
3801 III|                 s fölemeli azokat, kik oltárain áldoztak:~E sötét hitnek
3802 III|         harmadik üvöltés után a fekete oltárhoz léptek a máguszok, s meggyújtották
3803  II|               minden ajtaja fölé, hogy olvashasd, akármerre tekintesz, mert
3804 III|            szemekből biztosabban lehet olvasni, mint a csillagokból. Nem
3805 Uto|             fogja mondani a századvégi olvasó, ha a kuriozitása rávitte,
3806 Uto|            most Te, boldog idők szülte olvasóm, furcsa bombasztoknak fogadsz,
3807  IV|                fenyegetőbb indulatokat olvasva le Dalma arcáról, kétségbeesve
3808  IV|         karjaival megkapva lábszárait, olyant rántott rajta, hogy az óriás
3809 III|             Mihelyt seregeink e lázadó Omért eltiporták, megviszed Dalmának
3810   I|                 a kínai olcsó hadsorok omlottak fegyvereik alatt türelmesen,
3811  II|               e vér kicsordult, akként omoljon vére annak, ki honához és
3812 III|             bálványnak, mint a bálvány őneki.~Három disztonáló kürtszó
3813   I|               monda egyszer egy pihenő órában izzadságaikat törlő társainak. –
3814  II|             őrizd tovább, mert halálom órája jelen van.~Dalma összerezzenve
3815 III|              tudott kiirtani.~Az éjfél órájában, mikor a kaszás csillag
3816  II|               kellett maradnia halálom órájáig. Ím, vedd át tőlem e titkot,
3817  II|           része országomé volt, utolsó órám egészen övé. A hon ege sohase
3818 III|               szeges szíjkorbácsokkal, ordíták Astaroth nevét. A nép körül
3819 III|          zúgást, majd sziszegést, majd ordítást, majd emberkiáltást adott
3820   V|                rámutatott egyenesen.~– Őreá! – kiálta Dalma megdöbbenve. –
3821  IV|      kényszerítve ijedten visszaszökni orgyilkosát, ki magáért kezde már aggódni,
3822 III|               alól, mint két leskelődő orgyilok, villámlott elő két sötét
3823  II|                elvetett mag, de majdan óriási pálmatörzzsé fog felnőni,
3824 III|            elnézném, mint nő mellettem óriássá egy poronty, s mint tudakozódik
3825  II|             vedd át tőlem e titkot, és őrizd tovább, mert halálom órája
3826   V|            húzódék hátra.~– Ez asszony őrjöng! – hebegé. – Én nem tartozom
3827 III|              partra a hullám.~A király őrjöngő fájdalommal tekinte szét,
3828 III|         szeretni foglak, álmaid felett őrködöm, gondolatoddal uralkodhatol
3829   I|             világ vége.~E hegyek fehér ormai messze belátszanak Kína,
3830  II|        lovaggal a harcjátékon, vagy az oroszlánnal a vadászaton, vagy ellenséggel
3831  II|           Egyszerre egy forrás mellett oroszlánnyomokra bukkantunk. Mint hagytunk
3832  II|                a dámvad űzésével, hogy oroszlánra vadászhassunk, mely szembe
3833 III|                 hogy ők ejtették el az oroszlánt, aki meg hagyja magát enni
3834  IV|             férfi a halálcsapás előtt? Orozva jöttél ölni? Tanuld meg
3835   V|             többé! – kiálta Kubláj. Én ország-világ előtt vádollak, hogy nem
3836  II|                egyike sem talált saját országában egy ép házat, melyben éjszakára
3837  IV|           szerint a kerek világ minden országait Isten sűrű csapásai látogatták,
3838  IV|              és aranykalászt termeszte országának. A rokonfajok földére húzódtak
3839  IV|      paradicsom volt, mely a körüllevő országokat is táplálta, nem volt szegény
3840  IV|                bármelyik méltó hozzád. Országom első férfiai ők.~– Nincs
3841  II|            Ifjú vezér, támadó csillag, országomat, melyet elhagyok, megoltalmazd.~–
3842  II|                itt. – Éltem nagy része országomé volt, utolsó órám egészen
3843   V|          keresni. Inkább elhagyták ősi országukat, mintsem rabszolgák maradtak
3844 III|         Disabul, fújva dühében.~– Hogy országunkat haddal sohasem fogod háborítni… –
3845  II|          hirtelen elhagyá a sátort; az őrszemek mindig távolabbról jövő
3846 III|           világítnak a nomád török nép őrtüzei.~A nagy próféta, még ekkor
3847 III|        elborították vele a napot, s ha őrtüzeiket meggyújták, mintha a föld
3848  II|               másik után letűnt, egyik őrtűz a másik után kialudt, csak
3849  IV|            Dalma kezére, míg Elemér az őrültséghez volt közel.~– Most menjetek.
3850  II|               valami közép volt pap és orvos között, ők voltak a nép
3851 III|         legkészebb leszek, mert én nem őrzöm városaim árkát, vetett füveimet,
3852 III|              engedelmeskedni kénytetve őrzője vasvesszejének, ordíta fel:~–
3853   V|             kovácsolt, s miként egykor őse, Bertezena, éppen úgy vágta
3854  II|          Koszorútlan fővel fogok ülni, őseim között legutolsó.~A rhabonbán
3855   I|                    Miért hagyták ők el őshazájokat, az Imaust, az arany hegyeket,
3856 III|               hogy mit kérjen, s azzal ostoba képpel mondá:~– Uram! Egy
3857  IV|           Öless meg. Úgy érdemeltem.~– Őszinte vallomásod megmenti éltedet,
3858  IV|          boldog.”~Körös-körül a palota oszlopaira felírva, arany betűkkel
3859  IV|                magas ereszeit cédrusfa oszlopok tarták, miknek kígyós tekervénye
3860  IV|              megírták, hosszú cédrusfa oszlopokra egy cikket írtak abba, mely
3861 III|                már, a népség sátoraiba oszlott. A kétségbeesett királlyal
3862   V|           felültették. Hasonló trónról osztá egykor Bertezena parancsait.~
3863 III|          hányta azokat, mely civakodva osztozott meg rajtuk. Az erősebb elvette
3864 III|               elő az apró csillagok, s osztozzanak meg az égen, de amíg élek,
3865 III|            Süvegem? Itt van, vegyétek! Osztozzatok meg rajta!~S azzal egyenkint
3866 III|             van hozzád. E hajadont, ki ótalomért folyamodott hozzám, senki
3867 III|               menekültem meg úszva, az ottveszett seregből.~– Dobjátok vissza,
3868  IV|         másikkal kardját emelé.~Kubláj óvatosan közelge vissza, a két kard
3869 III|               a fehér hunok követét és Padmalanhát, az indukét, kik örökké
3870  IV|                ingatott lombok közül a padozatra. Elemér ábrándozva, álmodozva
3871 III|           hegyoromtul a másikig, arany pajzsaikon a nap tündökölt, dárdáik
3872  IV|                a nép feje fölé tartott pajzsain, mint egy érchídon kellett
3873  II|                mellett? Ki volt az, ki pajzsával betakart, ki felfogta rólad
3874  II|             Dalmát térdeikre fektetett pajzsra emelték, annak jeléül, hogy
3875 III|     visszarezzent, midőn egy halavány, pajzstalan alak tántorgott elé, tétova
3876  IV|              mozdulattal szorítá össze palástját.~Az emír éles szemei minden
3877   V|         rabszolgája. Tedd le fejedelmi pálcád.~– Fejedelmi pálcám e kard! –
3878   V|          fejedelmi pálcád.~– Fejedelmi pálcám e kard! – szólt Dalma, fölemelve
3879  II|            vevé kését, s egy négyszögű pálcára felrótta a mondatot, az
3880   I|          kardot, s könnyeden, mint egy pálcát megforgatá azt a feje fölött,
3881   I|            Bertezena odanyújtá a nehéz pallost a tatárnak, ki amint egyet
3882  II|           monda fölmagasulva, mint egy pálma vihar előtt.~– Ne esküdjél
3883  II|            homlokomra, törvénytételben pálmaágat kezembe.~– A legnehezebb
3884  IV|               is. – Te napja az égnek, pálmafája nemzetednek, hajnala a dicsőségnek.
3885  II|         elvetett mag, de majdan óriási pálmatörzzsé fog felnőni, melynek viharokkal
3886 III|            volna, mint te vagy. Ha nem palotádban, hanem egy pásztor viskójában
3887  IV|           Végre levették őt lováról, s palotája kapujától kezdve egész a
3888  IV|          feldúlt kedéllyel tért vissza palotájába. Izgatott szíve reszketett
3889 III|      részvéttel Disabul.~– Állítsd fel palotám udvarán, ott jó helyen lesz.
3890  IV|                te szenvedsz.~– Nekem a panasz is tiltva van.~– Tiltva
3891  IV|            ölembe sírja, s fájdalmasan panaszkodik, hogy fogva van a hideg
3892  II|              körül, a nyilak pattogtak páncélodon, s a harc közepett ősz apád
3893   I|         vásárlá meg, megtelepítve őket Pannónia rónáin, védfalul a longobárd
3894 III|           máguszaid előtt.~– Mit nekem papjaim és bálványaim? Parancsoljanak
3895 Uto|              született. S ide kell egy pár korrajzoló kontúrvonás.~
3896  IV|     támasztának a földön, az ő országa paradicsom volt, mely a körüllevő országokat
3897   V|         trónról osztá egykor Bertezena parancsait.~A nép választottai tisztelegve
3898  IV|           kérdé tőle~– Hívem vagy-e?~– Parancsold, hogy meghaljak – viszonza
3899  IV|                 Országunk szokásai azt parancsolják, uram, hogy a khagán menyasszonyát
3900 III|           nekem papjaim és bálványaim? Parancsoljanak a másvilágon, e világ az
3901 III|             Elő, ti többiek! Kérjetek, parancsoljatok. Mimet adjam oda. Kell e
3902 III|              gyávaság, ez arc félelmet parancsolna még a puszták vadjainak
3903   I|             szavait. – Testvérek! Íme, parancsolóink ismét kétszázezer kő vasat
3904  II|               másutt nem érezek.~Dalma parancsolt szívének, s hideg arccal,
3905  IV|                szép, őérte tért vissza parancsom ellen. Élte veszélyével
3906 III|            hogy egyenkint hívogatom ki párbajra a nagy próféta dárdahordozóit?
3907   V|               közöttük, vállain fényes párducbőr keresztülkötve, mely gömbölyű
3908 III|       Fenyegették-e valaha az egerek a párducokat?~– Oh, nagy Disabul, nem
3909 III|              aranyhal, egy galamb, egy paripa és egy szűzleány.~Oldamúr
3910 III|       harcsíkra szólított, s amint ott paripáinkkal egymásnak rohantunk, úgy
3911  IV|                s inte, hogy hozzák elé paripáját.~Elemér szótlanul vonult
3912  II|              kürt rivallása mellett, a paripák dobogásainál. Hiába; megtagadta
3913  II|   kiszabadítani, én hirtelen leszöktem paripámról, s megragadva két kezemmel
3914 III|              hálókba burkolva az oltár párkányára voltak már állítva, a máguszok
3915 III|                egyetlen gálya jutott a parthoz, azt is a sziklához vágta
3916  IV|                most is bürköt hoztam a parti ingoványból, míg ő aludt,
3917  II|               bércei mögül, a kék Túla partjain égtek az oltár-tüzek, a
3918 III|       gályáimat darabokban hányja ki a partra a hullám.~A király őrjöngő
3919  II|        villogtak fejed körül, a nyilak pattogtak páncélodon, s a harc közepett
3920  IV|       megrontójának magadat, de ne adj példát e bűnre, mely Bertezena
3921   I|              arannyal kiverve, s nehéz pénzeiken.~Ezek voltak amaz avarok,
3922  IV|              között, aki úgy szereti a pénzt.~– Tatár volt az anyám,
3923  II|            volna az utolsó gondolaton, percek múlva ismét e gondolatnál
3924  IV|              féltés szenvedélyeit. Egy percig villámló haraggal tekinte
3925  IV|             szereti őt.~Halila percről percre fenyegetőbb indulatokat
3926  IV|          bizonyosan szereti őt.~Halila percről percre fenyegetőbb indulatokat
3927  II|              pirosnak.~Most is éppen a perzsa határokról jött vissza,
3928   I|         Imausnak, a csinek Altájnak, a perzsák Kafhegynek.~Ezek ama mesés „
3929  II|          örömestebb látnók a tatárt, a perzsát urunknak, mint a törököt,
3930   I|                magát töröknek, amelyik Perzsiához esett, ogurnak.~Helyzet,
3931   I|            alatt megismerteték magukat Perzsiával, Kínával és Európával; a
3932 Uto|       mindössze négy hírlap jelent meg Pesten.) Ez egy maliciózus, rosszindulatú,
3933   V|         liliommal koszorúzva. Pirulva, pihegő kebellel járult elé a kiválasztott
3934  II|       sírhalmait rejti e föld, kik ott pihennek a négyszögű kövek alatt,
3935   I|       készíttetik? – monda egyszer egy pihenő órában izzadságaikat törlő
3936  II|           elesteledve sátorod árnyában pihentél, fejed ölembe hajtva, s
3937   V|             szelíd éneklése zengett.~E pillanatában a közörömnek egyszerre szomorú
3938 III|                Az ifjú észrevette esdő pillanatát.~– Valóban, még egy kérelmem
3939  II|         múltakról, Elemér. Utolsó időm pillanatjai így múlnak el legkedvesebben
3940  IV|           régóta gyűjté egy elhatározó pillanatra, s mindazt kevésnek érzi,
3941 III|               bíborcsiga, bogarakból a pillangó, a kétéltűek közül a salamander,
3942 III|       áldozatát kéri: a bíborcsigát, a pillangót, a salamandert, az aranyhalat,
3943 III|              hátratekintett, reszketve pillanta meg egy hosszú sor fénylő
3944 III|                 ki éjeket virraszt egy pillantásodért, kinek élete nem lesz kívüled,
3945  IV|          eltávozott, csókot és könnyes pillantást vetve vissza a küszöbről.~–
3946   I|               Asszonyai nem ismerték a piperét, férfiai a kényelmet, gyermekeik
3947  II|            Arcáról ismét eltűnt minden pír, s helyet foglalt rajta
3948 III|                A nap éppen akkor kezde pirkadni; Disabul amint hátratekintett,
3949  II|               gömbölyűek, idomzatosak, piros telt ajkai felett valami
3950  IV|          lábaimnál. E kardon az ő vére piroslik. Nem óhajtod-e, hogy a tieddel
3951  II|                csatában lehetett látni pirosnak.~Most is éppen a perzsa
3952   V|                s liliommal koszorúzva. Pirulva, pihegő kebellel járult
3953   V|              izmos kezébe fogá a nehéz pörölyt, s a nép színe előtt a szikrázó
3954 Uto|            csak még egynéhány exaltált poéta keblében.~No, azokról meg
3955 III|              Disabul, elfedve arcát. – Pofád sápadt, mint ki sírból kelt
3956 III|             elő, te vércseszemű, látom pofádból, hogy kell valami. Mi kell?
3957  IV|                tolakodék elő, mosolygó pofával kérdezősködve Dalmától menyasszonya
3958 III|                kezéből a kard.~– Ég és pokol! Mindenem elveszett… mindenem,
3959 III|               láthatatlan kezekkel? Te pokolbeli szörnyeteg Astaroth! Azért
3960 III|           vállalja el helyetted azt? E pokolbéli királynak édes áldozat kell,
3961 III|                hogy így bánj velem? Te pokollal viselős fenevad, most fiaddz
3962 Uto|             akkor is ravasz, furfangos politikus voltam, előre tudva, hogy
3963 III|               nő mellettem óriássá egy poronty, s mint tudakozódik utánam,
3964  IV|         leszállsz te onnan.~– Hát szép porontyom, hasra fekügyem-e, s úgy
3965 III|               Hírnök közelg.~Nemsokára portól belepett harcos sietett
3966 III|       chorazani sereg mindezt ki fogja pótolni!~Alig mondá ki szavait Disabul,
3967 III|        szenvedésedet százannyi örömmel pótolom vissza. Felmagasztallak
3968  IV|             takargatsz. Perzsia minden préme sem melegít fel engem. Add
3969 Uto|      rosszindulatú, hóhérnak született pribék volt. A nevére nem emlékezem.
3970  II|               kezembe.~– A legnehezebb próba még hátravan. Karodnak erejét
3971  II|              férfinak hisz. Kiálltam a próbákat csatákban és tanácskozásban.
3972   I|        valamink, amiért drága az élet? Próbáljuk meg, jól metszenek-e a magunk
3973  II|               van hátra: azt meg fogja próbálni a szerelem.~– Nem tudom,
3974 III|              szenvedtél eddig, az csak próbatét volt, mellyel szíved érzelmeit
3975 III|            fogadom, hogy én megnövelem prófétai hírét, és mártírrá teszem,
3976 III|                s ha nem mutogattak még prófétát kitömve, majd mutogatok
3977 Uto|                Costüme ein zahlreiches Publikum ins Theater anzulocken.”~
3978 III|          inkább rút, törpe, kancsal és púpos – csak férfi lennél. Mit
3979 III|                az élet. Hadseregedet a pusztában érte a Szamum irtószele,
3980 III|             félelmet parancsolna még a puszták vadjainak is. Oh, meg ne
3981 III|           fölkelő naptól megaranyozott pusztán.~Mély csend maradt eltávozása
3982 III|            koromban kivetettél volna a pusztára, valamely fenevad felnevelt
3983 III|          kiáltva:~– Hatalmas király, a pusztáról jövök, hadsereged közül. –
3984   I|              többi kis farkasok, akkor ráakadtak nemzetebeli férfiak, s magokkal
3985  IV|               el vele? Hanem ő örömest ráállt erre, mert szerelmes volt
3986 III|     gondolatoddal uralkodhatol rajtam; rabnőd leszek, ki éjeket virraszt
3987 III|           szegletes fejűek, nekem szép rabnők kellenek. Nekem kardom van,
3988  II|             meg, kiket hozzá felküldék raboknak.~– És fiaidnak mit mondjak,
3989 Uto|             megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen szót, az új intézményt.
3990   I|               legszegényebb valamennyi rabszolgafaj között, melynek még csak
3991  II|          zsarnokai a kisebbeknek, hogy rabszolgái ne legyetek a nagyobbaknak…
3992 III|                gyönyörködöl, hogy azon rabszolgáid fejeit rakatod tálaidra,
3993   V|           Bertezena utódait nem engedi rabszolgákká lenni soha.~Szemei könnyeztek,
3994   I|     félmeztelen bőrkötényes varchonita rabszolgákkal, kiket rövidség okáért csak
3995 III|           Disabul.~– Örömestebb lennék rabszolgálód – suttogá alig hallhatóan
3996  IV|                 hogy fogadjon el téged rabszolgálói legutolsójának.~Dalma rendbeszedé
3997 III|              egy óra előtt a legutolsó rabszolgának sem volt kedve kezedet elfogadni,
3998   V|              még a varchoniták szegény rabszolganép voltak, s puszta erdeikben
3999 III|            egyet.~– Akkor aligha fogsz ráérni, hogy erődet Dalma ellen
4000  IV|              elrejteni nem tudó arccal ragadá meg a leány kezét, ki midőn
4001  IV|               szép és ártatlan, hozzád ragaszkodik, királyi törzsnek egyetlen
4002 III|                elhagyott, még akkor is ragaszkodtál hozzám; midőn szabadon bocsátálak,
4003  IV|                  Ne félj – szólt Dalma ragyogó arccal, s keblére voná a
4004  IV|                felírva, arany betűkkel ragyogott e mondat: „Semmi áldozat
4005   I|               szaporodott, kibocsátott rajai majd hun, majd török, majd
4006  II|          felelt:~– Hagyd a gyermekkori rajongásokat, vezér. Hűségeddel nem személyemnek,
4007 III|             gondolatoddal uralkodhatol rajtam; rabnőd leszek, ki éjeket
4008 III|                civakodva osztozott meg rajtuk. Az erősebb elvette a gyöngébbtől,
4009 III|               magas király! Nagyon sok rajtunk az adó, engedd el felét.~–