Rész

5014   I|               törvényeik, isteneik nem valának, hajlék, épület kényelme
5015  II|           azonban a férfikor delén túl valánk már, midőn egyszerre mindkettőnknek
5016 III|               ellenségeskedés jelképe. Válassz közülök.~– E kenyeret… –
5017 III|           hadam, majd tudnám, melyiket válasszam?~Elemér elvevé az apródtól
5018  IV|          választania kellene, melyiket választaná?~– Valóban, erről mind beszéltünk –
5019   I|            vezértek van, kutyák? Mióta választanak a farkasok maguknak fejedelmet?
5020  IV|               választja; oh, én is azt választanám, ha lehetne!~Halila rettegve
5021  IV|             hazáját kellene megölni, s választania kellene, melyiket választaná?~–
5022  IV|             korona helyett az ő szívét választja; oh, én is azt választanám,
5023   V|            Bertezena parancsait.~A nép választottai tisztelegve járultak eléje.
5024  IV|       megbízottaddá, s én elődbe hozom választottodat. Te légy nő, és hódítsd
5025  IV|         magamat szívem fölött, nyugodt valék, kezdtem büszke lenni erényem
5026  IV|        keresztülütném, hogy soha el ne válhatnánk egymástól! Mit szólsz hozzá?
5027  II|                Erezve a terhet, melyet vállaimra tettél, kétszerte erősebbnek
5028 III|                e haláltól!~– De hát ki vállalja el helyetted azt? E pokolbéli
5029  IV|               Halila. – Hajtsd fejedet vállamra, kezedet add kezeimbe.~A
5030  II|               erkölcseivel, ördögimádó vallásával s zsarnoki szokásaival.
5031 III|              ők annak szentelék keblök vallásos érzelmeit; egy elbujdosott
5032   I|          tették őket; az ogurok a pars vallást vevék fel, az elemek, nap
5033   V|          keresztülkötve, mely gömbölyű vállát és karjait engedé láttatni,
5034  IV|              Úgy érdemeltem.~– Őszinte vallomásod megmenti éltedet, de bűnöd
5035 III|               Bizonyára jó asszony fog válni belőle. Ki akarja őt nőül
5036 III|               nem tekintek, nem vagyok válogatós. Az elsőnek adom, aki szól.
5037 III|        mindenem. Ez a szép hadsereg; a válogatott páncélos hadsereg, mely
5038 III|                az élők szelídjei lőnek válogatva; férgek közül a bíborcsiga,
5039  IV|         mielőtt láthatott volna. Egész valója remegett, mint ki Istennek
5040 III|                lehet a léleknek, és én valósítani fogom ez álmodat.~– Oh,
5041  II|                barát, mint ikertestvér vált el tőled, négy év múltával
5042  IV|              hold méla fénye szüntelen változó alakokat fejte az ingatott
5043  II|                Én Elemér vagyok. Arcom változott-e, vagy szíved, hogy elfeledéd,
5044  IV|               megnémult, mint kit kővé változtattak.~      ~A Tula szigetén,
5045  IV|               itt e földön? Ott el nem válunk egymástól soha.~Elemér teljes
5046   I|               kezei összetörték? Miért vándoroltak idegen földre hazát keresni
5047 III|            Elemér elvevé az apródtól a vánkost, s maga nyújtá fel Disabulnak
5048  IV|                 szólt nyugodtan.~– Itt várakozik ajtód előtt, uram.~A vér
5049 III|           nemsokára hírül adá a magára várató kényúr közelgését, ki fáklyakíséret
5050   V|                e földön. Nem is sokáig váratott az magára, egy dicsőséges
5051   I|            mítoszi befolyással lenni a varchonitákkal rokon fajok eseményeire.~
5052   I|              lenni. Békét is hagyott a varchonitáknak, várva jobb időkre, mindaddig,
5053  IV|               szólt gúnyosan Elemér. – Várd el, míg a halál önkényt
5054  IV|           kedves előttem a halál, mert várhatok rád a túlvilágon… Imádlak…
5055  II|           álltunk egymás mellett, alig várhatva a csatakürt rivallását;
5056 III|              vannak hátra, s most arra várjak, ugye, hogy azok egyenek
5057  IV|                mintha e hideg ércövtől várná a segélyt indulatai lángja
5058  II|              képleteiben mindenütt rád váró hősök alakját láttam.~–
5059   I|             nép nem harcolhat, melynek városai vannak; a melegebb éghajlat
5060 III|              leszek, mert én nem őrzöm városaim árkát, vetett füveimet,
5061  II|             valamit kérne tőle.~– Mire vársz még?~– Egy baráti kézszorítást,
5062  IV|               s annak karszékében ülve várta, míg Halila visszaérkezik.~
5063 III|         Disabul, a király megérkeztére vártak még, ki, úgy látszék, nagyobb
5064 III|                Szinte elkéstél vele.~– Vártam felszólításod után, ha lesz-e
5065   I|              hagyott a varchonitáknak, várva jobb időkre, mindaddig,
5066   I|             keblében: ereik gazdagsága vas; a vad geoug nép – ahogy
5067  IV|             erőt érze lelkébe szállni, vas-kemény akarata ismét visszatért.
5068   I|               jó szóval és jó arannyal vásárlá meg, megtelepítve őket Pannónia
5069   I|       kárhoztatva, hogy az Imaus-hegyi vasbányákból előhozza a fegyvernek való
5070   V|             nép színe előtt a szikrázó vasból kardot kovácsolt, egyet
5071   I|                előtt egy megtüzesített vasdarabból kardot kovácsoltak.~Az ogurokat
5072 Uto|           ahogy kitesszük a szobából a vaskályhát, mikor a tavasz kinyílik. –
5073  II|                reád. Adjon az ég neked vaskemény szívet, sűrű harcot, örök
5074  IV|             annak térdei közé dugva, s vaskos karjaival megkapva lábszárait,
5075   I|             hagyták el a hont, melynek vasláncait Bertezena vasnál keményebb
5076   I|           melynek vasláncait Bertezena vasnál keményebb kezei összetörték?
5077 III|         tigrisbőrrel beterítve, melyet vastag kerekekre téve, mindenütt
5078   I|         kinyújtá izmos karjait, melyek vastagok voltak, mint egy cserfaág,
5079   I|           Imaust, az arany hegyeket, a vastermő bércek országát? miért hagyták
5080 III|       engedelmeskedni kénytetve őrzője vasvesszejének, ordíta fel:~– Esküszöm
5081  IV|           őrült világ ellenében lépett védelmemre, kezemet megragadva, emberfölötti
5082  IV|              halálra üldözöttet az, ki védelmére föllépett. Egész éltem egyetlen
5083  II|                ágyához húzódék, mintha védelmet keresne nála valami kísértő
5084   I|     megtelepítve őket Pannónia rónáin, védfalul a longobárd foglalók rohanó
5085  IV|            tudom magamat ez álom ellen védni. Azt hiszem, hogy látok,
5086  IV|          udvara minden nagyjait, sorba veendő az országos ügyeket, hogy
5087 III|              király. Hogy fuss a világ végeig, és soha meg ne pihenj!
5088  II|            fehér gyöngyfüzérek közé, s végeiknél fogva felaggatva, s még
5089 III|        megmutattad, nagy Disabul. Ebéd végén mindig abban gyönyörködöl,
5090  IV|             előlem. Ha országos ügyeim végezém, hívatni foglak. Távozz
5091  IV|               az óriás egész hosszában végigesett a fövényen, s nagy tenyerével
5092  IV|              mint egy érchídon kellett végighaladnia.~A könnytől nem látta a
5093  IV|                kezét Elemér arcához, s végigsimítá rajta.~Az ifjú felriadt
5094   V|               rhabonbán, s a legvénebb végigsimítva ősz haját, szólt:~– Üdv
5095  II|                törött hangon –, az idő végihez közelg: ez élet be lesz
5096 III|          khánnal összetalálkozánk.~– A végin kezdd… Győztetek-e?~– Sereged
5097 III|             hogy napod még nem ment le végképp, s hogy én fel tudom azt
5098 Uto|           rendőrfőnökön, a biztoson, a végrehajtón keresztül, egész le a Schulrath-ig.
5099 III|                visszajöttünk, megtudni végső határozatod; a harc nem
5100  IV|            hagyd őt ott – szólt Kubláj végtelen alázatossággal. – Ha tudnád,
5101 III|               Ne taszíts el lábaidtól; végy nődül, én szeretni foglak,
5102 III|        Kormánybotom? Süvegem? Itt van, vegyétek! Osztozzatok meg rajta!~
5103  IV|          üdvözölni mersz. Megcsalhatni vélsz-e?~– Üdvözöllek, mint megszabadítómat.
5104  II|               haldokló khagán ágyát, a vénebbek legközelebb hozzá, az ifjabbak
5105  II|              dugjátok dicsőség nélkül… Vénekre bízzátok a hadizenést, ifjakra
5106   I|            kutya – monda egy kiszemelt vénnek –, lépj elő, hadd beszéljek
5107  IV|            hogy rád ne hágjak. Azt nem venném lelkemre. Sikolts, ha csizmám
5108 III|        trónjáról, melle zihált, szemei vérben forogtak. Oly dühvel, minővel
5109  II|       ünnepélyes hangon mondva a hulló vércseppek felett:~– Amint e vér kicsordult,
5110 III|              csak bátran, állj elő, te vércseszemű, látom pofádból, hogy kell
5111   I|              kötve, a kovácsüllő előtt veré a szikrázó vasat, szikrázó
5112  IV|         fátyollal lesztek letakarva; a vérehagyott tetem senkinek sem leend
5113  II|            szilárd érchangon ismétlé a véresküt, Dalma egyszerre felrezzent
5114  IV|                arcába és szívébe hajtá vérét.~– Mikor hajtotta meg nyakát
5115  II|                hogy halálát száz ellen vérével bosszultam meg, kiket hozzá
5116  II|         gyöngyözik: oh, az nem a halál verítéke, hanem azon félelemé, hogy
5117 III|                a haláltól. Itt vagyok, verjétek szívembe a tőrt, hajítsatok
5118  IV|        fájdalomnak utána.~Azzal ördögi vérörömmel foglalta el a holt ifjú
5119   V|                 Trónod enyim.~– Tiéd a vérpad! – szólt Dalma fölegyenesedve
5120 III|               hogy nem vagy az”. Dalma vérpiros arccal szökött fel e szóra
5121  II|              is így egyesülendenek egy vérré, egy akarattá a nemzetért.~
5122 III|                örökre… Mért nem tudtad vérrel befesteni arcodat, hogy
5123 III|                 mik a széllel futottak versenyt, s ha nyilaikat kilőtték,
5124  II|           aljából.~– Most járuljatok a vérszövetséghez, vezérek – szóltak a gyulák,
5125 III|               én elütöttem közülök: én vérszopó vagyok.~– Azt megmutattad,
5126   I|             harcos negyvenezer geougot vert agyon az erdők közt.~E naptól
5127  IV|                Oh, így belső seb által vérzem el. – Sebet vágnak a fán
5128  IV|       halálában nem vétkesek. Ha a seb vérzik, az azt jelenti, hogy a
5129 III|             csak e rettenetes tűzbe ne vessetek, oh, én irtózom e haláltól!~–
5130  II|          gondolat, mely mellette el ne vesszen: s ha megmentésére kell,
5131 III|         dárdahordozóit? Én nem szoktam vesszővel hadakozni, ahova én ütök,
5132   I|            mellett, durva obeliszkokra vésve, a sírokba elásott kardokon,
5133   I|          akármi vadat, kiket senki sem vesz számba.~És mégis a varchoniták
5134  IV|                az Istennel, midőn nagy veszély idején tanácsot kérnek tőle.~
5135  IV|           vissza parancsom ellen. Élte veszélyével szabadította meg, bizonyosan
5136  IV|    menyasszonyát az országnagyok nejei veszik át, s a szent forrásban
5137 III|                tevét, százezer harcost veszíték el ingyen, anélkül, hogy
5138   V|                  Elárulál, de el fogsz veszni te is. Gondolj Astarothra.~–
5139 III|              meg akarná menteni, magát vesztené el. Eredj dolgodra, botor
5140  II|            győztök, tudjatok félni, ha vesztetek, tudjatok remélni; a szerencse
5141 III|    homokpusztát kapott örökségbe, a ti vesztetekre növelte meg hírét. Midőn
5142  IV|          elszöktetéd. Disabul országát vesztette emiatt. E leányt Dalmának
5143   I|           melyet magunk élesíténk? Mit veszthetünk mi, ha vesztünk? Van nekünk
5144   I|                 Mit veszthetünk mi, ha vesztünk? Van nekünk valamink, amiért
5145 III|            magadhoz, király, még nincs veszve minden. Disabul vadul tekinte
5146  IV|                  Ha támad köztetek oly vétek, melynek most nincs neve,
5147 III|             király.~– De megtehetem.~– Vétenél a szövetség ellen.~– Ki
5148 III|              nem őrzöm városaim árkát, vetett füveimet, s szövőszékeimet,
5149 III|                és mezőkön, a nép arcra vetette magát, a sötét éjszakában
5150   I|            hazát keresni maguknak? Mit vétettek nekik az ősi biztos bércek,
5151  IV|                meg, hogy halálában nem vétkesek. Ha a seb vérzik, az azt
5152   I|               enni, az ő leányára meri vetni szemeit! Ezt nem lehete
5153  IV|          megrázva Kubláj kezét, ki nem vette észre azt a fenyegető villámot,
5154  IV|        segélyemre?~– Tevém azt, de nem vetted észre.~– Beszéltem valamit
5155 III|                arcomon? – s azzal erőt véve meglepetésén, újra kemény
5156 III|             szavaink súlyát tekintetbe vevéd.~A hindu követ megelégült
5157   I|               az ogurok a pars vallást vevék fel, az elemek, nap és csillagok
5158  II|               ne jöjj – szólt ez, erőt vevén szívén. – Isten veled.~Elemér
5159  II|                 Engedd, hogy hívhassam vezéreidet.~– Isten segítsen. Óhajtom
5160  IV|                és nemesszívű?~– Egyike vezéreidnek.~– Annál jobb. Közülök bármelyik
5161  II|         szőnyegéhez, s a künn várakozó vezéreket és gyulákat behívta.~Azok
5162  IV|                babonáitokra. Isten nem vezérelteti kezeit asszonyok által.
5163  IV|              nem tartám rajta szemeim, vezéremmel, kit még apja udvaránál
5164   V|               hét kisded jött elő. Kis vezérök bátran állt a khagán elé,
5165  II|          hallatára, s amint meglátta a vezért, vére arcába szökellt egyszerre,
5166   I|               mutatva.~– Mit? Tinektek vezértek van, kutyák? Mióta választanak
5167   I|                 azokat átvenni. Büszke vezérük lóhátról beszélt a félmeztelen
5168   I|              beszéljek veled!~– Ez itt vezérünk, első emberünk, Bertezena –
5169  IV|          Felült trónjára, s inte, hogy vezessék elé a küldöttet.~Kubláj
5170  IV|              Keressétek föl Elemért, s vezessétek elém – szólt nyugodtan.~–
5171  II|                A te lépcsőid a trónhoz vezetnek fel, az én lépcsőim a sírbarlangba
5172  IV|                addig ne közelíts, mert vezetőnek küldlek a másvilágra!~Kubláj
5173  IV|                király egyetlen leányát vezetve, talpig lefátyolozottan.~
5174  IV|               halkan csattant össze, a viadal mindig hevesebb lett. Az
5175   V|              az magára, egy dicsőséges viadalban a sereg élén csatázva elhullott.
5176  IV|              mást boldogítand.~– Tehát vidd őt magaddal – szólt, félrefordítva
5177  IV|       kereskedők karavánjai bátorságos vidékein keresztül vették útjokat,
5178 III|   figyelmeztetés volt Disabulnak, hogy vigyáznak reá.~– Szép hajadon – szólt
5179  IV|                női volt rajta. Ha most vigyázott volna rá gyanakodó szem,
5180 III|          ismerni kívülem. Ti szüntelen vigyáztatok, hogy hadsereget ne gyűjtsek,
5181 III|              könny szemeidbe? Katonák! Vigyétek, és tanítsátok meg sírni!
5182 III|               kell valami. Mi kell? Ne vigyorogj, gondolj ki valamit.~A megszólított
5183  II|         megengedé, hogy írja azt maga. Viharnak, tengernek, angyalnak és
5184  IV|       megtaláltad.~– Sokáig nem az élő világban. Szívemet hölgy emléke nem
5185 III|      szakálltalan, kiböjtöljön engem a világból, s én nagy kegyesen nézzem,
5186   I|                volt is náluk vallás és világi törvény, de volt erkölcstisztaság.~
5187 III|                Egy sík puszta közepett világítnak a nomád török nép őrtüzei.~
5188 III|                körül bálványukat, mely világított, míg sötét volt az éj, s
5189 III|                a reszkető emberarcokba világítva, s száján és szemein szikrákat
5190   I|               addig ismeretlen része a világnak kezdé a historikusok figyelmét
5191  IV|            sors nekem… Az ígéret nem e világra szólt… Lesz hát szebb világ.~–
5192  IV|           engedelmeskedel.~– Egy egész világrendszert bontasz szét szívemben! –
5193   I|                magára vonni.~Egy mesés világrész Ázsia belsejében, körös-körül
5194   I|          eredete kezeskedik; az ismert világrészeken túl, hol Rómának még nevét
5195 III|              máguszok hosszú, háromágú villákkal álltak készen, azokat egyenkint
5196 III|                két leskelődő orgyilok, villámlott elő két sötét szeme. Fegyver
5197  II|        férfilelkű gyermek arca, szemei villámokat szórtak, szilárd léptekkel
5198  IV|            vette észre azt a fenyegető villámot, mely e percben a hölgy
5199 III|                tevémen.~Disabul mint a villámütötte fa állt sötéten e rémhírre.~–
5200  II|      ordítással özönle körül, a kardok villogtak fejed körül, a nyilak pattogtak
5201 III|            kísérlet, más térre kellett vinnem gyanúmat. Közel nem lehete
5202  IV|              királyi törzsnek egyetlen virága. A kerek földön nem találandsz
5203  II|                tavasz eljön, és a szív virágai kinyílnak.~– Én ki fogom
5204 Uto|              at írtunk. A Bach-korszak virágévadját. A földön feküdt minden.
5205  IV|             valami bolondos méhe, mely virágok helyett csillagról csillagra
5206  II|       kinyílnak.~– Én ki fogom tépni e virágokat, még bimbókorukban. – Nem
5207  IV|           hízeleg.~Az emír újrakezdé a virágos szókat, ájtatos kenettel
5208  II|                sírjához, én letéptem a virágot a szirt fokáról, te koszorúnak
5209  II|          mondja a virág: én nem akarok virágzani; a tavasz eljön, és a szív
5210  II|              Istenhez közel, az örökké virágzó mezőkön, hol a csatákon
5211  IV|           rhabonbán – e nap büntetésre virradt.~– Mindig csak a bűnösöket
5212  IV|              láthatom, s álmaid felett virrasztani nekem mennyei üdv. Mielőtt
5213  II|            másik után kialudt, csak én virraszték álmaidnál ébren, hűségesen,
5214  IV|              Dalma, ne nevess ki, s ne viseld magad úgy, mint király,
5215   I|           finomultak, nemesültek külső viseleteikben, házakat építettek, s azokat
5216   I|               kardot, hogy az elsőt mi viseljük, a másikat ellenségeink?
5217  II|           sehol, hogy nő férfi alakját viselné. Én nem irigylem a többi
5218 III|                bánj velem? Te pokollal viselős fenevad, most fiaddz meg,
5219   I|                testhez idomult öltönyt viseltek; amazok sátrak alatt laktak,
5220  IV|           fekete gyászt csak a bűnösök viselték.~A trón mennyezete is tiszta
5221 III|          palotádban, hanem egy pásztor viskójában születtem volna, most tán
5222  IV|          mellyel felruháztál, kezeidbe visszaadom, s többé nincs okom tőled
5223  IV|     megszabadítlak téged”. És amióta ő visszaadta éltemet, azóta szeretek
5224   V|                  kiáltának az emberek, visszaborzadó dühvel.~– Te vagy e férfi
5225  IV|             hazugságért, melytől lelke visszaborzadt. Oh, mely örömest halt volna
5226 III|                az éj, midőn a máguszok visszaérkezének az egyetlen tizenhét éves
5227  IV|     karszékében ülve várta, míg Halila visszaérkezik.~A nő gyorsan járt, imádkozott
5228 III|                fog törni börtönéből, s visszafoglalja az eget, s megbünteti mindazokat,
5229  IV|              hogy zokogását alig bírja visszafojtani.~– Gondolod? Gyógyított
5230  II|                s a gyáva könnyet mégis visszafojtja.~Dalma ott állt merően,
5231  IV|              körül, egyszerre hirtelen visszafordult, s félreütve az óriás kopjáját,
5232 III|              hová akarsz, még akkor is visszajöttél hozzám, hogy mellettem maradj.
5233 III|            szólt a hindu – még egyszer visszajöttünk, megtudni végső határozatod;
5234 III|                magát rémíteni, s ismét visszalép. Átkarolta őt kétségbeesése
5235  IV|           ijedten sikolta fel, s kezét visszarántá. – Mi bajod? – kérdé Elemér.~–
5236 III|               érkező alakjára lesve, s visszarezzent, midőn egy halavány, pajzstalan
5237  IV|            mely lépteit fogadta, mégis visszasugárzott rajta, s mentül féhérebb
5238  IV|     holdsugárban, kényszerítve ijedten visszaszökni orgyilkosát, ki magáért
5239 III|                megfogva a leány kezét, visszatartá őt közülük, s biztatva szóla
5240  II|                fogták, s hanyatt fekve visszatarták lélekzetüket erővel, s ily
5241 III|            fehér hun követek látszának visszatérni. – Magas király – szólt
5242  IV|               vas-kemény akarata ismét visszatért. Köszönve inte fölfelé.~–
5243 III|             intésére a trón lépcsőjére visszaült.~– Tudd meg tehát – szólt
5244  IV|               fogai közül Dalma.~– Ezt visszautasítni nem lehet. Elfogadása örök
5245   I|               roppant zafírkő, melynek visszfényéből támad az égnek azúrkék színe.~
5246  IV|                kiabáltak utána:~– Hová viszed, te dárda azt a fickót?~
5247  IV|               rokon ravatalra fektetve viszi a khagán elé, s felhívja
5248  IV|                rhabonbán!~Az nyugodtan viszonozza:~– Megszoktam igazat mondani
5249  IV|               E hölgyet szeretned kell viszont.~– Emberi hatalom alatt
5250  IV|               búcsúzzatok. El, el!~– A viszontlátásig! – rebegé Elemér bánatosan. –
5251  IV|                 hogy szerelmem talál-e viszontszerelmet?~– Nem bízol szívedben?
5252  II|             ihletéstől áthatott arccal viszonzá: – „A hazáért semmi áldozat
5253 III|      megettétek. Ezer árbocos, tízezer vitorlás hadam! Egész erdő a tenger
5254  II|                Mikor legelső csatánkba vittek mindkettőnket: ott álltunk
5255  IV|        csendlak, melybe Elemér Halilát vivé.~A sziget mellett el lehetett
5256  II|           annak hideg kezét homlokához víve.~– Haldokló fejedelem, leáldozó
5257   I|        nemzetebeli férfiak, s magokkal vivék azt, és átadva nejeiknek,
5258 III|                baj. Ha egyet elnyelt a víz, kettőt csak nem nyelt el
5259  IV|            el-elbújva, s átragyogva; a vízen egy keskeny csónak úszik
5260  II|                bár, mint tűz gyűlöli a vizet, ha népem java kívánja,
5261 III|                aki téged nejévé fogad: vízhordó, öszvérpásztor, vagy bármely
5262  II|           üdvkiáltása felhallatszott a völgyek aljából.~– Most járuljatok
5263   I|             nem bírt mozogni, bezárták völgyszorosaikba, s egy tíz napig tartó harcban
5264 III|               éjben egyedül e rémséges vörös tünemény sugárza szét, a
5265  IV|                a leány remegő kezét.~– Vőlegényed kissé szomorú fiú – szólt
5266  IV|           jössz. Addig én elkészítem a vőlegényi sátort, napsugárból, szivárványból,
5267 III|          lángokra gerjed, hogy képesek volnának egy győztes hadsereg kezéből
5268  IV|              szerelmes volt beléd; nem volt-e az?~– Ő is mást szeretett.
5269   V|              kardom mutassa meg: férfi voltam-e, vagy asszony!~      ~Nehány
5270 III|               A hírnök nagy lélegzetet vőn, és beszélt:~– Hajóidat,
5271  IV|              ragyogó arccal, s keblére voná a leányt.– Én védeni foglak.
5272  IV|               Igen.~Dalma arca kínosan vonaglott e szóra. „Elemér valakit
5273  IV|                Titkosírás annak minden vonalma, melynek betűit ember nem
5274  II|                a megilletődés gyöngébb vonalmait eltiltá arról a szigorúbb
5275  II|              lángolt, szabályos, nemes vonásain fájdalmas ihlettség honolt,
5276  IV|                emír éles szemei minden vonására figyeltek.~– Jól tudjuk,
5277  II|         keresztül-kasul vágott egyenes vonásokból álltak.~– E jelszó esküvés,
5278 III|       gyermeteg alak volt az, szenvedő vonásokkal, miket körülrepkedett szétbomolt
5279   I|          historikusok figyelmét magára vonni.~Egy mesés világrész Ázsia
5280  IV|                a kérdező kezét magához vonta le.~– Öless rneg, oh, Dalma.
5281  IV|            Dalma, megerősítve magát. – Vonulj a mellékterembe. Majd hívni
5282  IV|            paripáját.~Elemér szótlanul vonult vissza.~Oh, igazat mondott
5283  II|   körülállókhoz, kik tiszteletteljesen vonultak a sátor oldalaihoz, s most
5284  IV|         beszélt Dalma trónja hátuljába vonultan a rhabonbánnal, az utóbbi
5285  IV|              Dalma, édes gyöngédséggel vonva Halilát magához, s az alig
5286  II|             érzelemnek, amely tehozzád vonz. Örömest lennék árnyad,
5287 Uto|       Spektakelstück ist ein Machwerk, welches geeignet ist, durch exotische
5288   I|          talapzatában van azon roppant zafírkő, melynek visszfényéből támad
5289 Uto|                und kuriose Costüme ein zahlreiches Publikum ins Theater anzulocken.”~
5290  II|       csatakürt rivallását; keblünkben zajlott a vér, szemeinkben eddig
5291 III|              irántad való gondolkozása zálogképeit itt küldi általam.~Ezzel
5292  II|                Atyám, atyám! – A könny záporként hullott szemeiből a holt
5293 III|            dühvel, minővel a kalitkába zárt tigris, engedelmeskedni
5294   I|                maradtak: egyiknek hadi zászlója egy gyermeket szoptató farkas
5295 III|          aranyozott tornyokkal, lobogó zászlókkal, páncélos hadakkal minden,
5296 III|           kezéből kiragadni a diadalmi zászlót. Dalma véletlenül jött a
5297  IV|          pillanatban hívatlan látogató zavará meg a khagánt. Kubláj tolakodék
5298 III|         Disabult, hogy a békét meg nem zavarja, sem velök harcot nem kezd,
5299   V|                tekintének az ünnepélyt zavaró gyászhangra, Dalma mellett
5300  IV|             állt föl féltérdeltéből, s zavarodottan hebegé:~– Látni sem akarod
5301 III|            lángba kelle jönni, szemeit zavartan kelle lesütnie, szemérmesen
5302   I|              általános csataordítástól zendült meg az erdő; a varchonita
5303   V|                hölgyek szelíd éneklése zengett.~E pillanatában a közörömnek
5304 III|             felugrott trónjáról, melle zihált, szemei vérben forogtak.
5305  IV|          lombjai csak a holtak számára zöldülnek, az útfélen saját maga számára
5306  II|           zúgolódjál, Oldamúr. Még nem zöldült ki a tubafa ajtód előtt,
5307  IV|              egyik egy négy láb magas, zömök, hosszú bajuszú törpe volt,
5308  IV|                rebegése tanúsítá, hogy zokogását alig bírja visszafojtani.~–
5309 III|               fekete szakálla tevé még zordonabbakká, levont szemöldei alól,
5310  IV|          trónodra ültesd, elül ő annak zsámolyán is, s boldognak tartandja
5311  II|                benneteket… Ne legyetek zsarnokai a kisebbeknek, hogy rabszolgái
5312  II|                ördögimádó vallásával s zsarnoki szokásaival. Íme, azonban
5313 III|            kellemetlen bántó éneklése, zsongása között egyenkint az égő
5314 III|            halálhangjaihoz képest majd zúgást, majd sziszegést, majd ordítást,
5315  II|               haldokló ágya felé.~– Ne zúgolódjál, Oldamúr. Még nem zöldült
5316  IV|            tekint a leányra, elkezdtek zúgolódni, végre oda lépett a rhabonbán.~–