Fejezet

501 21|                  Azután, míg egyrészrõl Godfrey helyezkedett el ugy, hogy
502 21|               fog ellenükben sikerülni.~Godfrey azonban ennek daczára látni
503 21|               történik velünk! - kiáltá Godfrey.~E jelenség könnyen megmagyarázható
504 21|       közeledett azon részhez, a melyen Godfrey s két társa menedéket talált.
505 21|             bizonyos halál várt reájok.~Godfrey számot vetett magával, nincs-e
506 21|                 óriási fa összerogyott, Godfrey és társai veszve hitték
507 21|           kiáltá ekkor egy hang, melyet Godfrey, rémületében is elámulva,
508 21|                Mit mondasz?... - kiáltá Godfrey, ki az ágak között egészen
509 22|              pillanatban, s mielõtt még Godfrey válaszolhatott volna, a
510 22|               meg, oda bujván a fa alá.~Godfrey és Karéfinotu ennek láttára
511 22|             Abban a pilanatban, melyben Godfrey a földre ért, nevén hallá
512 22|                volt föl nem ismernie.~- Godfrey öcsém! szerencsés jó napot
513 22|          szerencsés jó napot kivánok!~- Godfrey! kedves Godfrey!~- Vilmos
514 22|              kivánok!~- Godfrey! kedves Godfrey!~- Vilmos bátyám!... Fina!...
515 22|              vagytok? - kiáltá kábultan Godfrey. Három másodpercz alatt
516 22|            bátyám! ön az?~- Mi vagyunk, Godfrey!~- S hogy akadtak rá Fina-szigetére?~-
517 22|                     A melyet te, kedves Godfrey, az én nevemrõl neveztél
518 22|           bátyám, mit mond ön? - kiáltá Godfrey. - Az igazat mondva, még
519 22|                 sem veszett el? - kérdé Godfrey.~- Senki... ha csak az a
520 22|              Igy történt volna? - kérdé Godfrey kissé szégyenkezve, hogy
521 22|                is.~- De akkor, - felelé Godfrey, okosabbnak látva, hogy
522 22|                én kedves Finám! - szóla Godfrey megszoritván a lány kezét.~-
523 22|                magyarázatokat hallotta, Godfrey mosolygott is rajtuk, volt
524 22|             hoztam magammal.~Erre aztán Godfrey elbeszélte, a mi legutóbb
525 22|  megfoghatatlannak tetszett neki, a mit Godfrey arról beszélt, hogy a sziget
526 22|         öcscséhez fordulva igy szólt:~- Godfrey! te mindig ugy szeretted
527 22|                kedved...~- Én! - kiáltá Godfrey, - az egész életemen át!~
528 22|                Fina közeledett hozzá.~- Godfrey? - kérdé. - Igazán itt akarsz
529 22|               Álom»-nak nincs lelkésze, Godfrey! - felelé Vilmos nagybátyja, -
530 22|             Fina erre azt akarták, hogy Godfrey mutassa be nekik szigetét.
531 22|                  Vilmos bátyám, - mondá Godfrey, - ha e szigetnek Fina nevét
532 22|                lakomával ünneplé Morgan Godfrey megpróbáltatásainak végét,
533 22|            indult. Reggel nyolcz órakor Godfrey nem minden meghatottság
534 22|                szigeten!~- Te! - kiáltá Godfrey.~- Én!~- Az a füst tehát?...~-
535 22|             Kolderup Vilmos. - Nézz reá Godfrey, s lásd, van-e benned valami
536 22|                 értem a füstöt, - mondá Godfrey, - hanem a vadállatok csak
537 22|                a jel.~- A jel! - kiáltá Godfrey.~- Itt is van! - felelé
538 22|              Fina-sziget - vágott közbe Godfrey.~- Tehát a Fina-sziget, -
539 22|               velem egy nyarat? - kérdé Godfrey.~- Veled, kedves férjem, -
540 22|         Megteszszük, együtt! - kiáltott Godfrey! - S ha a balszerencse valaha