JANKÓ ÉS PISTA

De bolond vagy, Jankó, azt kiáltja Pista,
Hogy te is nem élsz úgy köztünk, mint pápista.
Látod, a pap nékem megbocsátja bûnöm,
S akarmit vétkezem, mindjárt kibûtölöm.
Vagy akarom, vagy nem, mennyországba menek,
Kivált ha papoknak nehánkor fizetek.
Buzgóságom osztán csak az a bûtökkel,
Hogy amit rám vetnek imádni, mondjam el.
De néked azt mondják, hogy Istenre vigyázz,
Hogyha imádkozol, másutt ne magyarázz,
Azonban hited is felettébb együgyû,
Nincsen paszomántja és szomorú fényû.
A sok aranyozott oltárt látod nálunk,
S a sok égõ gyertyát, mikor misét hallunk.
Hát a sok gyönyörû hegedõkiátást
És a szép orgonán kontráló visítást.
Osztán az az ezüstszélke, mely füstölög,
És az oltár elõtt széjjel úgy gõzölög.
Az a sok-sok papok, kik jobbra és balra
Forognak, gyolcs inget vetvén a nyakokba,
Azok a kis kopasz szárnyas angyalfejek,
Akik onnan felül rájok alánéznek,
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

.oOo.