AZ ESZTERHÁZI VIGASSÁGOK

   Herceg Rohán francia követ Bécsbe érkezik,
   s Bécsbõl Eszterházára magát mulatni kifut.

   Szent Jakab havának 12dik napján

A fõherceg Rohán Páris kebelébül
Kikél, és a bécsi koronák alá ül.
Elhagyja hazáját királya szavára,
Akinek személyét felveszi magára,
Bécsnek lármáji közt helyre verekedik.
Híre, dicsõsége széjjel nevekedik.
Nézi világunkat nagy méltóságával,
Tanácskozik titkon nemes pompájával;
Ha sétálni indul, seregek követik,
Mellyek gazdagságát közöttünk hirdetik.
A Magyar tisztesség ezeket szemlélvén
Felrijad és tûnik, szárnyaira kelvén.
ESZTERHÁZI MIKLÓS karjaira szalad:
S hogy kedvét tölthesse, Eszterházán marad.
Ez a gazdag atya, mint kedves gyermekét,
Elfogadja õtet; s hogy keresse kedvét,
Rohán fõherceget elhívja magához:
Biztató szókat tõn szerelmes fijához.
A követ megértvén Eszterházi szavát,
Felkél, s kis útjának elkészíti magát.
Magyarországnak megy pompás seregével,
Egy kis világot hord francia népével.
Hátrahagyja hamar Bécsnek sok lármáját,
Nézi a szép ország elterült pusztáját.
A Magyar tisztesség ismérvén vendégét,
A csudákig viszi régi fényességét.

   Már a nap fáradván, kék térjén egének,
Készült általadni magát éjjelének.
A faluk, várasak füstölgötték széjjel,
Terjeszteni kezdte szárnyait az éjjel.
A mezõn legelõ barmok bõgni kezdtek,
S csendes tanyájokhoz lassanként érkeztek.
A nap veres színbe hányta el sugárit,
Hegyekrõl, erdõkrõl mutatta határit.
Herceg Rohán földünk illy idõn szemlélvén,
Eljut Eszterházra, útjában sijetvén.
A tündöklõ várnak vitézi serege
Kiáll, s csattog rendbe õrizõ fegyvere.
Dob, síp, több muzsikák egyszerre zendülnek.
A nagy épületek széjjel megrendülnek.
A gyalogkatonák, mint emberoszlopok,
Majd két közönséges ölre húzzák magok,
Óriás termetet mutatnak testekbe,
Csattog és ordítoz a fegyver kezekbe.
Késérik kétfelõl a követ szekerét,
Közrevévén apró francia emberét.
A szörnyû testektõl ezek iszonyodtak,
S nagy emberségekkel lassan vonakodtak.

   Herceg Rohán ekként béjut a kastélyba,
Mellynek vezettetik egy nagy szobájába.
Itt egy játéknézõ piac formáltatott,
Hol a szív érezni gyengén taníttatott,
Negyedik Henriket vadászva játszották,
Francia király volt, s most azért mutatták.
Az asszonyi nembõl Diána serege
S Vénusnak ragadó aranyos fellege;
Mezei játékra lementek volt Bécsbül,
Értek égy érzékeny szív melegszik és hül.
A játék végzõdvén, asztalt terítenek,
Hová a nagy rendek sorjába leülnek.
Ambróziaszaggal telik bé a nagy ház,
Csattog kanál, tányér, ezer inas vigyáz.
A halhatatlanság tokaji itala
Csorgott az ezüstön, mellyet sok száj nyala.
Csendes szelek fújtak bé az ablakokon,
Mosolyodás játszott s szép ajakakon.
A világosság közt sok kifeszült mellyek
Pihegtek; csak lopva hevesítvén szívek.
Vénus virágokból szõtt koszorújival,
Játékra indul itt kedves fijaival.
Titkon szórja tüzét a tolvaj szívekbe,
Szökdös széjjel a sok csendes beszédekbe.
A vacsora ekként eltelik csendesen,
Hol idejét ki-ki töltötte kedvesen.
Kijõnek rakással egy nagy folyosóra:
Szép kert mosolyodik a kinyílt ajtóra.
Egy kis lapály térség feküdt a szem elõtt,
Melly salétromtûzzel mesterségesen tölt.
Egy ágyú bõdül el, mellynek lármájára
Villámlás szökdös fel a kert lapályjára.
Égõ szárnyak mentek a nagy fellegekre,
Bámulással néztek a tüzes egekre.
Egyik tûz másikát szaladásba marta;
Sok futó láng egymást ölelésre várta.
Ezerszer kezdõdött a csattogó zúgás,
Villámlások között lett minden változás,
Tapsolás, kiáltás ûzte a lángokat,
Ölelték, rángatták sok nézõk magokat.
E játék eltelvén, az éjfél kiáltoz,
S némelly bágyadt testbe bészökvén, szunnyadoz.
Eloszlik a sereg édes nyugalmára,
Örült, ki juthatott párjának karjára.

   13dik napján

   Azonban a nap is világunk mélységét
Megjárván érkezik, s hozza fényességét.
Kék egét béhúzza szõkés sugarával,
S úgy érkezik osztán piros hajnalával.
Pompája közt feljõ, vonási ragyognak,
Az álmos emberek fényére mozognak.
Felkél Eszterháza, kacag örömével,
S új mulatságot kezd nyájas seregével.
Vadászatra indul az egész társaság,
Különös örömöt formált e mulatság.
Az erdõk közt lévõ csendes árnyékokba
Jártak a dánvadak, legelve magokba.
Rájuk tört Diána pusztító serege,
Megzendült az erdõ, füstölt Fébus ege.
Kacagás, kiáltás szaladt a fák között,
Ki-ki amint tetszett, akként lövöldözött.
A futó vadacskák vérekbe hullottak,
Hol felfelé szöktek, hol hasra lapultak,
Lárma, nyargalódzás, puskázás hallatott,
Aki itt lehetett, kedvvel mulathatott.
A vadászsereg így végre megfáradván,
Visszafelé fordul, ebédhez indulván.

   Ebédjek elmúlik, muzsikát kezdenek,
Az aranyas szobák játékkal eltelnek.
Zúdul a hang hamar, s lármáját indítja;
De magát hirtelen ismét csillapítja.
Vidámít egyszerre, majd megént elaltat,
Hol felrijadást tesz, hol csendesen nyugtat:
Mintha szárnyat fûzne a szív érzésébõl,
S repülni akarna az ember mellyébõl;
Úgy van a muzsika, felzendült hangjával,
Nem tudja, mit tegyen nyûglõdvén magával.
Vergõdik tüzében mindég, s fohászkodik,
Most csendesen örül, majd ismét bánkódik.
Ez elmúlván, ismét tragédiát kezdnek,
Hol édes fájdalmat osztnak érzéseknek.
Csendes hallgatás lész a játékpiacon,
Ki-ki gondolkodik, s sohajt magánoson.
Ezt végighallgatván, egybe felzúdulnak,
S nyájasabb dolgokra széjjel kitóldulnak.
Csak azért tették volt illyen bús változást,
Hogy jobban érezzék a többi vidulást.
Vacsorálnak s osztán a kertbe kimennek,
Amellyet egészlen lángok között lelnek.
Széjjel templomforma boltocskák látszattak,
Öblök portékákkal szépen megrakattak.
A tüzes erdõ közt egy kis lapály hevert,
Mellyre a mesterség most házikókat vert.
Világosítva volt minden részeibe,
Gazdag vásár látszott szegeleteibe.
Egy épület, templomformára felnyúlva
Állott a fáklyákkal megvilágosítva,
Kis játéknézõhely készült el közepén,
Szövétnekek égtek minden szegeletén.

   A mulató sereg bémegyen ez helybe,
Hol letelepedik csendesen egy rendbe.
Éneklés hallatik a játékpiacon.
Beszélni kezd a szív a nyílt ajakakon.
A sok énekesné egymás után kijõ,
Mondják nótájikat, s buja mellyek felnõ.
Az égõ erdõkbe édes szavok hangzik,
Érzésében a szív bágyad s szunnyadozik.
E kis Vénusoknak mosolygó szemek lett,
Mellyekbe Kupidó ezer nyilakat tett,
Kik a nagy láng között, mint istenasszonyok
Büszke pompájikkal, úgy mutatták magok.
Néha panaszosan nyújtották énekek,
Kis zokogásokkal magyarázván szívek.
Az édes fájdalom kesergett szemeken,
Fél jaj, fél vigasság tévelygett nyelveken.
Titkos szemeikbe tüzök nedvesedett,
Hová a kívánság lopva elegyedett.
Énekek csendesen, bágyadással húzták,
Mellyekkel a szívet kötözték, oldozták.
Itt ezek elvégzik kötelességeket,
S Vénushoz felviszik asszonyi nemeket.
A nézõseregek ekkor megmozdulnak,
S a játékpiacon táncolni indulnak.
Éneklések helyett álorcás bál támadt,
Melly az erdõ között, e szép helyen vigadt.
Titkos szorítások, kérdezés, rángatás,
Sok csúfos üngetés, ögyvelgés, hallgatás
Forgott azok között, kik magok rejtették,
S isméretes képek álorcákba tették:
Így táncolt az öröm itt részegségébe,
Keresvén sok tárgyat víg egészségébe.

   14dik napján

   E napon délelõtt csak sétálást tettek;
Hogy magok szellõzzék, a kertbe kimentek.
Mesterség alkotta egybe itt a fákat,
Mellyek rendre szépen ölelték magokat.
Sûrû gallyaik közt hosszú utak nyúltak,
Hol a csendességek lappangva bujkáltak.
Itt járkál a sereg bágyadt lépésivel,
Szemlélvén e kertet álmos nézésivel.
A fák levelei néha megzördültek,
Mert itt-ott reggeli szelek lengedeztek.
Így sok fáradt szívek újították magok,
Mellyek már gyakorta megnyögték rabságok.
Végre a szép sereg a várnak megindul,
S szorgalmatossággal minden szobát feldúl.
Valamit lehetett nézni, azt meglátták,
Hol a vár szépségét kincsével csudálták.
Innen az erdõbe, nyári házba mentek,
Ahol egy gazdagon készült asztalt leltek.
Leültek, s gyomrokat örömmel töltötték,
Míg innen felkelvén, új kedvek nem lelték.
Ismét éneklésnek készítették magok,
Akiknek a szívbe hangozott nótájok.
Egy szép házba zengtek nyájas énekekkel,
Tanácskoztak minden érzékenységekkel.
Ezek után német komédiásokat
Néztek, kik mutatták beszélve magokat.
Minden indulatot viseltek testekbe:
Hol öröm, hol harag forgott a szemekbe.

   A vacsora eljött, hol csendesen ettek,
S tûzi mesterségre csakhamar felköltek.
Egy erdõnek alja meg volt porral rakva,
Mellyet felgyújtottak egyik részen lopva.
A híg egek széjjel szikrákkal ropogtak,
Közöttök lángoló csillagok haladtak.
A nézés sok ezerfelé szaladozott,
És a forgó tûzön néhol maradozott.
E forma elmúlván, új bál következett,
Mellyet az álorca sok színnel fedezett.
Ki-ki amint tetszett, magát úgy múlatta,
Örömét mindenbe könnyen találhatta.

   15dik napján

   Délelõtt csak álmos sétálás tétetett,
Mig Bakhussal Vénus erõbe jöhetett.
A tagok lankadva, álom nélkül voltak,
Zsibbadozva széjjel csak úgy tántorogtak.
Orfeust kiáltják szép muzsikájával,
Hogy ismét újítson nótája hangjával.
De elõször Tokaj hozta el italát,
Éjfél közt lepvén meg a herceg asztalát.
Ezután kezdõdtek a nóták zengeni,
S hangjokkal az erdõk és egek rengeni;
Eztet tragédia követte végtére,
Mellyet a szép sereg játszatott kedvére.

   Azalatt vacsora ideje érkezett,
S a sok énekesné új nótákat kezdett.
Éneklések jöttek a tragédiába,
Melly édes s keserves lehetett magába.
A vacsorát illyen vigasság közt ették,
Hol érzékenységek sokan tévesztették.
Ezután a kertbe mentek sétálásra,
Hol reáakadtak egy égõ piacra.
Megvilágosítva volt ez a fák között,
Melly magára minden tüzes színt öltözött.
Muzsikák zengettek széjjel körülötte,
Égtek, zúgtak a szép élõ fák mellette.
E helyen tobzódó parasztok lármáztak,
Kik félre hercegjek pénzére vigadtak.
Kétezeren mintegy lehettek számokban,
Ettek s fél juhokat hordoztak szájokban.
Eltölté lármájok a magas egeket,
Ordítva dicsérték kedves hercegjeket.
Parasztos gyomrokba hívesítõ italt
Vehettek, mit torkok nem ivott, hanem falt.
A nemessereg ezt sok ideig nézte,
De álorc s bálját végre újrakezdte.
Mellybe sok táncokat készítvén magoknak,
Új zsibbadásokat okoztak láboknak.

   16dik napján

   A mulató sereg reggel vadászatot
Kezdett el, hol sok szép vadakat hullatott.
Tüzelt acél, kova; a puskák ropogtak,
Ólombogarai itt-ott széjjeldongtak.
Élõ fákat szöktek által a szarvasok;
Úgy tûntek, hátakra hajigálván szarvok.
Sok felugrásában lövetik keresztül,
S a fáknak tövére zuhanással ledül.
A reggel ekképpen múlik vérengezve,
Délre ki-ki hazafordul nevetkezve.
Asztalhoz ülnek le, beszélik dolgokat,
Dicsérik, gyalázzák tett puskázásokat.
Étel után mindjárt muzsika hallatik,
Mellyel a szív felkel s szárnyon ragadtatik.
Ennek vége lévén, egy szép tóhoz mennek,
Hol récét s ludakat ezerekként lelnek.
A puskaropogás ezekre megszólal:
Srét zápora széjjel, a víznek színén fal.
Bétöltött minden részt a szörnyû gágogás,
Zúgatta az erdõt sok lármás hápogás.
A madarak széjjel egymásra hullottak,
Szárnyokat tördelvén, gyalog úgy maradtak.
A víz fejér színe vérrel keveredett,
Hova sok lúd s réce halva telepedett.
   Itt a nagy puskázás végtére hogy elmúlt,
A kacagó sereg egy nagy háznak indult.
Terített asztal volt ennek közepébe,
Sok szépség ül enni le kerületébe.
Felette, körülte, ezüsterdõ állott,
Mellynek szép csengése messzére kihallott.
Az evés itt múlván, játéknézõ helyre
Kelnek fel, új kedvet keresvén szívekre:
Komédiát néznek együtt tele hassal,
Nyájasan susogván a székbe egymással.
Ennek hogy vége volt, vacsorához ültek,
S osztán komédiát gyermekekkel tettek,
Akik játékokat rendesen viselvén,
Szó nélkül futostak, céljokat jelentvén.
Közöttök sokféle intések forgottak,
Mellyekkel a nézõk nyájasan mulattak.
Ennek is vége lett végre a többekkel,
S elmúlt minden vígság a leírt rendekkel.
Így bosszulta magát a Magyar tisztesség;
Csudálván pompáját a bécsi fényesség.

   Felkél a hír ekkor sebes szárnyaira,
Tûnik, s fest pennája a szép papirosra;
Bécsnek szalad, honnan Páris felé indul,
Kedves újságira egy kis világ bámul.
Egy részét rajzolni akartam versemmel,
Mit le nem írhattam kis tehetségemmel.
Csak az igyekezet fáradott érettem,
Mellyet erõ nélkül, szomorún érzettem.