Cantio szent János látásáról

Panaszolkodunk most országunknak ily nagy pusztaságán,
És bosszonkodunk marháinknak mi nagy sok kárvallásán,
De nem bánkódunk az mennyországnak ily nagy pusztaságán.

Én azért szólok drága voltárul magas mennyországnak,
Kiből megértjük, hogy károk esék az ollyaténoknak,
Kik eltívesztik az mennyországot, bánkódnia fognak.

Tanúságunkra nékünk az Isten bizonságul írja
Szent János által, mikor lélekben őt elragadnája,
Bizonnyal néki Szentlélek Isten szép dolgot mutata.

Rendben Szent János ezképpen írja az egyik könyvében,
Egy angyal úgymond el-felvén engem egy nagy magas hegyre,
Mutata nékem egy szép szent várost, az Istennek lelkit.

Városnak módját szépen megírja, mely Istentűl vagyon,
Nagy fínességes drága kövekhez hasonlatos vala,
Mint egy tündöklő jáspiskű volna, igaz olyan vala.

Sok ékességgel ezeket írja: nagy hosszúnak mondja,
Tizenkétezer futásni földön volna hosszasága,
Az magasságát és szélességét egyenlőnek mondja.

Angyal megmíré, szent János látá, egy arany mértékkel,
Az magassága száznegyvennégy sing emberi mértékkel,
Szélességét es mikor megmíré, egyenlőnek lelé.

Bizonnyal írja az szép városnak tizenkét kűfalát,
De az városnak mint szép jáspisból mondja az rakását,
Drágalátosbnak szép sárarannál mondja az városát.

Sokféle kűvel és mind drágával rakták az kűfalat,
Jáspisnak mondja első kűfalat, másikat Saphirus,
Az harmadikat Kalcedoniusnak, negyedik Smargellus.

Továbbá mondja, hogy az ötödik volna az szép Sardelix,
És az hatodik Sandinus volna, heted Krisoletus,
Nyolcad Topasus, kilenced Barrelus, tized Crisopagus.

És tizenegyed, mondja, hogy volna fűnes Hyacintus,
Tizenkettődik, mondja, hogy volna drága Ametistus,
Tizenkét falat illyennek mondja Istennek angyala.

Mondja, hogy volna az szép városnak tizenkét kapuja,
De minden kaput egy drágakűből kifaragtak volna,
Város utcája mind tiszta kristály, tiszta arany volna.

Igen fűnesnek és világosnak ő az várost mondja,
Ott az városban sem nap, sem az hold nem szükséges volna,
Mert az Úristen benne lakozik nagy világos volna.

Víznek szépségét szent János írja hogy ott látott volna,
Az szép folyóvíz miként a kristál, úgyan fénlik vala,
Isten székiből város utcáján nagy szépen foly vala.

Szép fák valának ott mindenfelől az folyóvíz mellett,
Minden holnapban tizenkét élő fák teremnek vala,
Fa levelei igen hasznosak az betegeseknek.

Mikor szent János ezeket látá, nagy szózatot halla,
Hogy az Úristen ő hűveivel immár együtt volna,
Nagy uraságok az szép városban mind fejenként volna.

Nem leszen úgymond nékiek immár semmi nyavalyájok,
Nem lesz fájdalmok, keserűségek és nagy ohajtások,
Nem lesz nékiek semmi sírások, semmi jajgatások.

Szent János ismég szózatot halla, Krisztus Jézus szóla:
Írd meg te János minden népeknek, atyám is akarja,
Az ki szomjúhozik, jűjön énhozzám, elég lészen innia.

Én az híveknek szerzém az várost, az melyet te láttál,
Együtt lakozom én híveimmel, az én szent atyámnál,
Én nagy jó vagyok és igaz vagyok, nem lakozom gonosszal.

Az kik én szómat meg nem fogadják, nagy károkat vallnak,
Látod amaz tót, mely rakva tűzvel, bizon abban halnak,
Nem jűnek idö az gonosz népek, mint az gonosz ebek.

Az hütetlenek és fertelmesek nagy távul menjenek,
És az átkozók és az gyilkosok, kik embert elvesztenek,
Undok, fertelmes parázna népek nagy távol essenek.

Az ki meg akar bűnnel rakodni, ámbátor rakodjék,
Az ki fertelmes akar lennie, ám fertelmeskedjék,
Mint megengedtem, most még elvárom egy igen kevéssé.

Bódog az ember, az ki fogadja az én intésemet,
Szabad lesz annak az szép városban mindenkor béjűni,
Szabad lesz annak az élőfának gyümölcsében enni.

De majdan immár én víget vetek az rosszas világnak,
Majd meglátjátok az tüzes tóban miképpen béhullnak,
Gonosz népeket majd meglátjátok miképen ott járnak.

Hallotok majdan nagy sok jajgatást, nagy sok átkozódást,
Nem veszem pápát, nem viszem császárt, sem nem veszem királt,
Az ki gonosz volt, mindennek osztom igazán egyaránt.

Én híveimmel nagy bódogságban dücsőségben lakom,
Minden marhámat, minden kincsemet nékiek ajánlom,
Az én Szent Atyámmal, az Szent Lélekvel mindent nékik adok.

Én országomat minden embernek egyaránt szerzettem,
Akár rác legyen, akár tót legyen, akár cigán legyen,
Csak ki engemet igen szeressen és igen tiszteljen.

Én is ezt adom azért tanácsul mindenféle népnek,
Hogy az Úristent igen szeressük és igen tiszteljük,
Az szép városban nagy uraságra mind fejenként menjünk.

Ám meghallátok, az gonoszokat ebeknek nevezi,
Az nagy Istennek, kik ő igéjét nam akarják venni,
Ám meghallátok, hogy nem akarják városban bocsátni.

Hiszem az urak hogy bémennének ha bébocsátnáják,
De mint az lopók, az drága hüttűl igen távol vadnak,
Ollyakrul szólok, kik éjjel-nappal ördögnek szolgálnak.

Mondá az Krisztus, hogy az fertelmes nem mehet bé oda,
Jobb volna azért, hogy még időre minden rá gondolna,
Jámborságára, tisztaságára, Isten mondására.

Minden rendeknek, úrnak, szegínnek való az mennyország,
Jó kedvvel adja az Krisztus Jézus, ki mindenért váltság,
Csakhogy meglássuk, hogy távul légyen gonosz fajtalanság.

Az ördög köztünk mind éjjel-nappal erőssen forgódik,
Hogy mit kaphatna, ő mindenkor azon egyekeznek,
Azért meglássuk, felfegyverkedjünk, néki ne engedjünk.

Testi fegyverrel nem győzhetjük, de lélekvel győzzük,
Mind éjjel-nappal Isten kapuját erőssen zörgessük,
Hogy bémehessünk az szép városban, azon igyekezzünk.

Ezeket szerzék Husztnak várában, Bornemisza Péter,
Mikor látnája, hogy csak az testre gondolna sok ember,
Istenért kéri, hogy mennyországra minden igyekezzék.