Actus,  Scena

 1   1,  1|             gyönyörûséget és örömet énnekem hoztál, mert ím, egész Görögországot
 2   1,  3|    tefelségednél több gyönyörûségem énnekem nincsen, én mindent tefelségednek
 3   1,  5|            jajgat tégedet, jaj, jaj énnekem, éjjel-nappal könnyez az
 4   1,  5|                 Ó, ki nagy méreg ez énnekem, hogy az szegin atyám keresztjét
 5   1,  5|            elveszté, ó, ki nehéz ez énnekem, hogy az hitvány ember atyám
 6   1,  5|              vígad, tombol, dõzsõl, énnekem nagy keserûség szakasztja
 7   1,  5|              vesztené el õket, mert énnekem hajadon fõvel kell megaggnom. ~
 8   2,  1|            gondoltad, édes fiam, ez énnekem is igen tetszik, hiszem
 9   2,  4|   szolgálnod! Nem ezt fogadtad vala énnekem, hanem mindenbe együtt kesergenél
10   2,  4| különb-különb étkekbe gyönyörködöl, énnekem meg csak az kinyérben sincs,
11   2,  4|             Isten soha nem hozhatá, énnekem immár el kell vesznem. Ha
12   2,  6|          hasznos mind teneked, mind énnekem, ezzel szegín atyánkat is
13   3,  1|            nagyobb keserûségem volt énnekem vele, hogynem mint neki.
14   3,  1|          igyekezeteket törd meg, és énnekem adj segítséget, hogy minden
15   3,  2|               Merthogy az Phanoteus énnekem régi bízott barátom, hiszem,
16   3,  4|      megbocsátja bûnödet, mint most énnekem. Húsz esztendeje, hogy uramat
17   5,  2|             semmit nem használhatsz énnekem. Nem így küldélek én ki
18   5,  2|           minden keserûségem elmúlt énnekem. Azt hittem, hogy örömmel
19   5,  2|             elõtted, de nem felelsz énnekem. Meghalál, szívem, Orestes,
20   5,  2|        énrajtam. De lám, nem szólsz énnekem, nem vigasztalsz engem,
21   5,  2|           Orestes, jaj, mely keserû énnekem, hogy csak holt tetemid
22   5,  2|        megmodhadd, mert mind híveim énnekem. ~ORESTES.                   
23   5,  5|    felségednek nagy gyönyörûség, de énnekem örökké való keserûség. ~