|
CHORUS.
Ez átkozott ember bizony az szegín leány veszedelmére mene. Hallád‑e,
asszonyom, mint feddik vala magába?
CHRISOTHEMIS.
Nám mondám ezelõtt is, hogy ennek veszedelmét eltökéllette magában.
CHORUS.
Mit sírsz, édes asszonyom, jobban adja az Isten.
ELECTRA.
Ezen én nem sírok, de siratom Orestest.
CHRISOTHEMIS.
Bizony jobb volna, ha erre gondolnál. Kérlek, az Istenért, jó néném,
vakmerõségre ne vesd magad, de fogadjad szavokat, jobb lesz neked. Ez te nagy
sírásoddal magadnak ártasz, nem nekik.
ELECTRA.
Mégis az én szegín megholt atyámat tisztelem ezzel, és az õ kegyetlen
ellenségit bosszontom, meddig bosszonthatom.
CHRISOTHEMIS.
No, amint látom, Isten tehet tebenned jót, csak bánom, hogy megkéslelél,
elmegyek, megszerzem anyám parancsolatját.
ELECTRA.
Hova mégy? Mit vissz ebbe?
CHRISOTHEMIS.
Anyám külde áldozatot szegín atyám koporsójához.
ELECTRA.
Anyád? Áldozatot! Vajh, gyûlölséges áldozat. Ki adta ezt ez jóasszonynak
tanácsul?
CHRISOTHEMIS.
Senki nem, de álmában megröttent, azt
velem ijedtében míveli.
ELECTRA.
Ó, nagy Isten, hozd jóra ezt! Micsoda álmában, jó Chrisothemis?
CHRISOTHEMIS.
Mindenestül nem tudom, csak valami részét értöttem.
ELECTRA.
Jó öcsém, beszéld meg, azmit tudsz.
CHRISOTHEMIS.
Hallám fülheggyel, hogy ily álmot látott volna: mintha az mi édesatyánk az
másvilágról megjött volna, és az õ királyi pálcáját, kit most Aegistus hordoz,
az földbe függesztette volna, és az pálca oly szélesen ágait kiterjesztette
volna, hogy egész Micena tartományt belepte volna. Ezt olytúl hallottam, ki
közel állott hozzá, mikor õ magába dörgölõdve beszéllette, hiszem, ettül való
féltében küldi ezt atyám koporsójához áldozni.
ELECTRA.
Édes öcsém, Chrisothemis, kérlek az Istenért, fogadd szómat. Kérlek, jó öcsém,
ez utálatos áldozatot ne vidd az én édesatyám koporsójához, mert ez õneki nem
könynyebbségére, de bosszúságára vagyon. Utálatos ez, mind Istennek, mind
embereknek. Megölte ez gonosz asszony elõszõr, azután siratja, megvagdalta,
azután kötözi, késõn költ ez jóasszony, elõbb kellett volna hozzálátni. Kérlek
azért édes öcsém, ne keserítsd ezzel az te édesatyádat. Röjtsd el, vagy vesd el
valahová ez undok áldozatot tûled! Menjél inkább, vidd fel imez én áldozatomat,
és az földre hányjad, borulván könyörögj, hogy kegyelmes szemmel tekintsen
reánk az Úristen. Hozza el immár az mi reménységünket, az Orestest, álljon
immár bosszút szegín atyánk halálán, mind téged, mind engem mentsen meg ez
kegyetlenek kezébõl. Ez leszen hasznos mind teneked, mind énnekem, ezzel szegín
atyánkat is megkönnyebbíted, minket is nagy nyavajából megmentesz.
CHORUS.
Édes asszonyom, Chrisothemis asszony, bizony méltó dolgot kéván nénéd tûled.
CHRISOTHEMIS.
Megszerzem, mert látja Isten szívemet, elkeseredtem szegín nyomorulton. De
kérlek az Istenért benneteket, anyám valahogy meg ne tudja, mert örökké el kell
miatta vesznem. Én elmegyek.
ELECTRA.
Menjél, legyen isten veled.
|