|
CLITEMNESTRA.
Leány, nesze ez levél, vidd az
porkolábnak, igen hamar küldje uram után, szóval is mondják meg, mentül
hamarébb lehet, siessen haza! Legyen hála Istennek, penig meghala ellenségem,
nincs immár kitûl röttegjek. Vagy éltem ezelõtt kedvemre, vagy nem, de ezután
vígan lakom. Lám, kegyelmes az Isten, essél egyszer vagy kétszer térdre elõtte,
mindjárt megbocsátja bûnödet, mint most énnekem. Húsz esztendeje, hogy uramat
megöltem, azóta mind Aegistusszal laktam, meg annak elõtte is Isten gyõzné
számát, mennyi gonoszságom volt, ím, csak egyszer könyörgék neki, mindjárt oly
nagy örömet ada, kinél jobbat soha nem kévánnék. Ha tudtam volna, hogy íly
kegyelmes legyen, bizony ennél is vígabban laktam volna, de hadd járjon, azkit
elmúlattam, betöltöm immár. De ihon jõ az követ, elbocsátom haza, urához.
MESTER.
Vajon hová lõn el az királyné asszony?
CLITEMNESTRA.
Hallod-e? Jöszte!
MESTER.
Én elmennék immár felséged hírével.
CLITEMNESTRA.
Hová? Hazamégy-e uradhoz?
MESTER.
Nem megyek még, felséges asszonyom. Hanem az uram fõemberei eleibe megyek, kik
az Orestes tetemit hozzák, megmondom nekik, hogy felséged jó szemmel látja.
CLITEMNESTRA.
Jó atyámfia, menjél, bátor, megmondhadd, vígan, jókedvvel fogadom õket. Na, ez
aranylánc és ím, ez erszénybe való aranyak és ím, ez ruhák, legyen örömmondásodért.
Jó atyámfia, ezután is bízzál hozzám, megládd, mindenkor kegyelmes asszonyod
leszek.
MESTER.
Megszolgálom felségednek, mint kegyelmes asszonyomnak. Isten maradjon
felségedhez.
CLITEMNESTRA.
Jó atyámfia, Isten viseljen nagy békével.
|