|
AEGISTUS.
Hol vagynak az Phoceus-beli követek, kik az Orestes testét hozták? Neked
szólok, barom. Bû, hogy nem szólsz, mert tudom, erre neked nagy gondod vagyon!
ELECTRA.
Igen kicsiny haszna vagyon immár, felséges uram, az én nagy gondomnak. Ám ott
benn vagynak, kik felségednek nagy gyönyörûség, de énnekem örökké való
keserûség.
AEGISTUS.
Ugyan igaz-e, hogy megholt Orestes?
ELECTRA.
Ah, felséges uram, bár ne adta volna Isten, hogy igaz lött volna, ám ott benn
fekszik az teste, megláthatja felséged.
AEGISTUS.
Legyen hála Istennek, ettûl tartok vala, ettûl is megmenem, egyéb ellenségimmel
semmit nem gondolok. Én is immár mindent bátrabban szerezhetek. Országot
építtetek, várakat rakattatok, sok kéncset takartatok, immár úgy gyûjtök, mint
enmagamnak, senki ezt markomból ki nem veheti, mert azkit illet vala, most
annak holtteste nálam vagyon. Ez kedig nagy sok pártosim is valának, kik
Orestes mellett fogtak. De majd újudvart tétetek, az urakat mind behirdettetem.
Az Orestes testét eleikbe hozatom, hogy lássák, az örökség immár reám szállott.
Azki velem tart, azokat mind megajándékozom, azki penig mégis pártoskodik, azt
ugyan itt mind levágattatom. Azt akarom, ez országba több úr nálamnál ne
legyen. Ha penig élhetek, még az más pártos országokra is jó módon gondot
viselek, hogy az királyok is csak engem hallgassanak. Olyha te is visszát vonsz
vala, de ha eszedbe nem veszed magad, gonoszul jársz.
ELECTRA.
Nem ké-kénytelen felséges uram, hozzád kell immár hallgatnom.
AEGISTUS.
Jobb lesz neked.
ELECTRA.
Felséged ne késsék itt kinn, de lássa felséged az holttestet. Osztán az
Úristenért, temettesse el felséged szegín arámat.
AEGISTUS.
Bemegyek, meglátom szegín atyámfiát. Ti jöttetek-e Stropheustúl?
ORESTES.
Mi jöttünk.
AEGISTUS.
Ez-e az Orestes?
ORESTES.
Lásd meg!
AEGISTUS.
Meg sem esmérem szegínt.
ORESTES.
Nyúlj hozzá csak, talán megesméred.
AEGISTUS.
Parasite, hívjad csak az királyné asszonyt, nézzen õ is a fiára.
ORESTES.
Közel állasz hozzá.
AEGISTUS.
Jaj, jaj, mi dolog ez?
ORESTES.
Mit röttegsz? Kitûl félsz?
AEGISTUS.
Árulók a házba!
ORESTES.
Ne siess, király, mert lerántom majd az koronád!
AEGISTUS.
Te vagy-e az, Orestes?
ORESTES.
Jó próféta voltál, de nem tudtál magadra gondolni.
AEGISTUS.
Jaj, elveszek!
ORESTES.
Nosza, te fogjad az koronát! Nem latrot illet ez! Nosza az pálca. Ó, édesatyám pálcája!
Vond le az köntöst róla, jöszte te, hû szolga, fogjad az urad üstökét!
PARASITUS.
Felséges uram, én magam fejét veszem az árulónak, mondtam én, hogy megsiratja
még az királyságot. Jöszte!
AEGISTUS.
Ne ölj meg, édes uram, Orestes, meddig élek, mindörökké szolgállak.
ORESTES.
Nem szûkös vagyok szolga nélkül.
AEGISTUS.
Az Istenért, könyörülj rajtam, lám, atyád is kegyelmes ember volt teneked!
ORESTES.
De te nem voltál neki kegyelmes. Nem szánád, áruló, ártatlanul elvesztened?
Azért fizess te is azon mértékkel!
AEGISTUS.
Büntess tehát törvénnyel, miért rökkentesz idebe?
PARASITUS.
Amint látom, elköltél az parancsolásról.
AEGISTUS.
Szolga, te is rám vagy-e?
PARASITUS.
Felséges uram, ha hagyod, mind elprózsmitál õ, de járj el dolgodba.
ORESTES.
Cobe, cobe.
AEGISTUS.
Csak egy szót szólok kigyelmednek.
PARASITUS.
De jere, hadd el azt, mit használsz vele, ha meg kell halnod, menjél meg tûle.
AEGISTUS.
Ó, nyomorult ember, ó, mint veszek! Bár Isten ne adta volna, hogy csak hírrel
hallhattam volna is ez királyságot! Lám, mind méreggé fordult minden
gyönyörûségem. Átkozott az nap, átkozott az óra, melybe ezt találtam. Sem
testemnek, sem lelkemnek nem lesz immár nyugadalma, örökkön örökké jaj, jaj
lészen az én dolgom, mert még ez világon megemésztettem minden vígasságomat! Ó,
ki, iszonyú, ki röttenetes halálom!
PARASITUS.
Hallod-e, az ki ebül keresi, ebül veszi hasznát. Tartsd a nyakad, hozszja az
üstököd, vágjad uram.
ORESTES.
Fizess, lator, atyám haláláért, fizess gyönyörûségedért, legyen ez jutalma királyságodnak!
|