SCENA QUARTA

Chorus, Chrisothemis, Electra.

CHORUS.                     Úristen, könyörülj az szegín nyomorult leányon, hallgasd meg kiáltását. Mert az õ szeme éjjel-nappal meg nem szûn nagy könnyhullatástul.

CHRISOTHEMIS.        Mit beszélsz, Chorus, magadba?

CHORUS.                     Lám, itt voltál, nem vöttem kigyelmedet eszembe. Ím, búsulgok Electrárúl, elveszti nagy sírásba magát.

CHRISOTHEMIS.        Mit sírsz, édes néném mindörökké, mit jajgatsz, mit kesergesz íly igen?

ELECTRA.                    Vajh, te bolond leány, bizony jobb volna, ha te is kesergenél.

CHRISOTHEMIS.        Csak mit használnék vele? Látja az Úristen szívem állását, mely keserûségbe vagyok, hiszed-e, hogy én is nem sírhatnék, nem kiálthatnék? De többet vesztenék vele, hogynem mint nyernék. Nem ké-kénytelen annak kell engednem, azki kezébe vagyok? Isten ne adta volna, lehetném bátor!

ELECTRA.                    Ó, ki nagy bûn édesatyádrúl elfeledkezned, és a te dögös anyádnak szolgálnod! Nem ezt fogadtad vala énnekem, hanem mindenbe együtt kesergenél velem; de nemhogy kesergenél, de engem is meg akarnál tiltani; nemhogy atyám mellett támadnál, lám, te is reá voltál. Hopp mely kellemes bánat ez, kellemes sírás. Együtt tobzódol az latrokkal, és úgy mint asszony, különb-különb étkekbe gyönyörködöl, énnekem meg csak az kinyérben sincs, azki vagyon, az is keserû méreg.

CHORUS.                     Veszteg, az Istenért, mit tött ez teneked?

CHRISOTHEMIS.        Édes néném, ezbõl nem illik pirongatnod. Mert én kicsinységemtûl fogva anyámhoz szoktam, azt kell mívelnem, azmit parancsol.

ELECTRA.                    Meglölte zsák foltját, elmehetsz anyáddal, költs te is nevet reád, hogy atyádnak árultatója voltál.

CHORUS.                     Csudálkozom, jó asszonyom, rajtad, hogy nem hagysz békét efféle szónak. Nem ládd-e, jódat akarja ez neked?

CHRISOTHEMIS.        Ha tudtam volna, hogy megharagudjék, feléje sem jöttem volna. Látja Isten, szánom. Jószándékból jüvék hozzá, hogy jól gondolna magára, mert bizony gonoszul jár.

ELECTRA.                    Gonoszul? Ne gondolj te énreám!

CHRISOTHEMIS.        Én nem gondolok, de Aegistus gondol együld, jobb volna, ha felserkennél. Mert gonosz szándékba hozád.

ELECTRA.                    Isten vesztené ez hitván latrot, kigondolá szegín atyámat ez világból, tudom, hogy engem sem szeret.

CHRISOTHEMIS.        No, jó tanácsot adnék, ha eszedbe vennéd magad.

ELECTRA.                    Micsoda az nagy jó tanács?

CHRISOTHEMIS.        Csak Isten mentett ma téged, hogy a király mind el nem vagdalt.

ELECTRA.                    Miért?

CHRISOTHEMIS.        Mert anyád igen reád haragította, de elejbe esett, hogy itthon ne bántson, hanem vigyen el ki szeme elõl oly helyre, hol soha napfényt ne láthass. Azért Istenre esküvék, mihent az ebéd felkel, mindjárt vadászat örvével kimegyen, hogy teneked keressen helyet. Azért meddig õ megjõ, csak addig leszen az te életed, ha magadra nem gondolsz.

ELECTRA.                    Hogy hagyál el, Úristen? Hova tetted az én reménységemet, az Orestest? Addig íra, addig izene, ím, ma, ím, holnap megyek, lám, Isten soha nem hozhatá, énnekem immár el kell vesznem. Ha erre költ immár, nem gondolnék halálommal, csak jõ vala ez el, ki mind értem, mind atyámért, hiszen, bosszút állana. De jaj, elvesze, elvesze, nem tudom, hova lõn el, nincs immár semmi bizodalmam. Vajh, Orestes, Orestes, hogy nem tudál megjõni? Mit tettem én az latornak, hogy az én véremet is ki akarja színi?

CHRISOTHEMIS.        Õ nem bántana, de az nagy kiáltásodat nem tûrheti.

ELECTRA.                    Nehéz az békának az dér. Ha én nem kiáltanám ez nagy méltatlanságot, még az föld is kiáltana, de nem szánom az én atyámért halálomat. Jaj, nem feledkezhetem Orestesrûl, bizony elfeledkezett õ énfelõlem. Ó, arám, édes arám, elkésel.

CHORUS.                     Hagyd el azt, édes asszonyom, meghozza az Úristen.

ELECTRA.                    Késõ dolog, nem bízom immár benne.

CHORUS.                     Nem siet, nem késik az Isten.

ELECTRA.                    Meghalok én addig.

CHORUS.                     Megtart az Isten.

CHRISOTHEMIS.        Csuda nagy bizalma vagyon neki az Orestesben. Nem tudja meggondolni, hogy nehéz neki, szegénynek íly hatalmas királlyal szembeállani, hanemha az Úristen csudaképpen cselekszik vele. Az ajtót zördíti valaki, álljatok el innét, mert ihon jû az király.