A HETYKE HUSZÁROK.

Ekéje mellett a suhancz áll,
Egy vakmerõ legény;
Elõtte büszkén a huszárhad
Kardot csörtetve mén.

,Hová, hová, kardos vitézek;
Ti czifra, büszke had?’
Kiált a pórlegény utánok,
S forr melle és dagad.

«Hová megyünk-e, hej hová-e?
Prádéra, földike!»
Riad kevélyen, elbizottan
Reá mindegyike.

S hegykén, kevélyen eltekintnek
Gúny és kaczaj között,
Darócz ruháján a fiúnak
S a kérdezõ fölött.

,Azt véltem a labanczra mentek,
S velök lesz háború,
Hogy annyi büszkeséggel vagytok!
Mond a paraszt fiú.

,Ha majd a harczba mentek egyszer;
Köszöntsetek be itt:
Meglássuk akkor hánynak ûli
E vad gõg arczait.’

Szól s visszalép ekéje mellé,
Élén egyet törül, -
S villámot láttak a huszárok,
Kettõt a domb mögül.

Az egyik a suhancz magasra
Emelt ekéje volt,
A másik önnön két szemébõl
Szikrázva villámolt.