AZ UDVARI BOLOND.

Ment egykor a fényes király
Sétálni a mezõre;
Leánya volt s a víg bolond
Mezõre kisérõje.

Ekéje mellett a paraszt
Daróczba van ruházva;
Végig hasítja föld rögét,
Verítékében ázva.

S szól kérdezõleg a leány,
Részvéttel szép szemében:
,Mi ember az, király apám,
Az ott a nap hevében?’

«Földet ruház az, jó leány,
Kenyéradó vetéssel.»
,S a föld viszont nem ad neki?’,
«Beéri õ kevéssel.»

,Folt folton ül ruházatán,
Arczán sanyar van és bú!’
«Örömmel dolgozik, ne bánd!»
,Mért hát mögötte hajdu?’

„Miért, miért, no hát azért,
- Szól a király bolondja -
Hogy a mit az vet ott, ez itt  
Komám csürébe hordja.”