|
Ütött az óra; Kárpátok
tetõit,
A gazdag alföld áldott téreit,
Szomjazzák Kúnság és Bánát kalászait,
Ménes s Tokajnak szõlõhegyeit;
Szomjazzák a magyarnak szép honát,
Egy ezredéve õsi birtokát.
Téged kivánnak Árpád
szent hazája,
E drága földet négy folyók között,
Melyet vérökkel szerzettek apáink,
A hív utód vérével öntözött;
Melyben apáink sirja hamvadoz,
Hol gyermekink bölcsõje ringadoz.
Téged kivánnak gazdag
aranyoddal,
Szép hölgyeiddel dús, magyar hazánk!
Vad szenvedélylyel köszörûlik a tõrt,
Uszitják egymást ellenink reánk;
Sem kevesebb, sem több, a mit akarnak:
Mint vég- és irtóharczot a magyarnak.
Fel, fel magyar nép,
õsi szép hazádért,
Fel hölgyedért, fel gyermekeidért!
Kelhetsz-e szebbért, víhatsz-e nagyobbért,
Mint mikor értök ontasz hõsi vért?
Fel, fel magyar nép, boszuló csatára!
Hazád, szabadságod lesz harczod ára!
Koczkán hazád, koczkán
a szent szabadság!
Vészben oltárod s házi tûzhelyed!
Van-e mid, a mit föl ne áldozz értök?
Hazádé, vagy a vészé mindened?
Le ujjaidról mátkagyûrüdet,
Az ország abból harczi pénzt veret!
Le köntösödrõl az
aranyt, a gyöngyöt,
Ötvös helyett csiszárok kellenek;
Ezüst, arany helyett kemény aczélból
És vasból kardot, fegyvert verjenek,
Miért aranylánczon zsebedben óra?
Veszélyben szív az óra mutatója!
Gazdag, szegény,
öregje, ifja indul,
A férfi fegyvert ölt, életovót,
A nõ menyasszony-köntösébõl varrja
S kitûzi a buzdító lobogót;
Ágyúvá lészen a torony harangja
Elõbb, mint a hon temetését kongja.
És mindnyájunkért és
mindnyájan egyért!
A jelszó áll: vagy élet, vagy halál!
Halál az árulásnak s szolgaságnak!
Neked, szabadság, szent oltárod áll!
Körötted élet és halálra készen
Az áldozó Árpádnak népe lészen!
Ti akarátok, hogy
csatára keljen,
Ti, hogy véres legyen az áldozat!
Reszkessetek, mert harcza szörnyü lészen,
Az igaz ügy szent diadalt arat!
És mint a phönix hamvadó porából,
Kelend ki a magyarnak népe e csatából.
|