|
Kondúl a vész harangja,
A harczi kürt riad;
Férjed csatára száguld,
Kardot fen a fiad!
Csókold arczukra búcsud
Magyar hölgy, honleány!
Kárpáttól Adriáig
Veszély van a hazán.
Kettõ forog koczkán, a
Szabadság és haza -
Ki fogja ótalmazni,
Ha nem saját fia?
Te kösd fel oldalára
A kardot, honleány!
Kárpáttól Ádriáig
Veszély van a hazán!
Te add vitéz kezébe
A lengõ lobogót,
Saját gyengéd kezeddel
Varrván belé a szót,
Mely hõsi tettre gyújtsa
Mindenkor a csatán;
Kárpáttól Ádriáig
Veszély van a hazán!
Mi az? saját ruhádból
Szab lobogót kezed?
Édes szemed könnyével
Meg és fölszenteled?
Ki az, ki nem rohan, zúg
Ily szent zászló után?
Elõ, elõ! kiáltod,
Veszély van a hazán!
De te tovább s tovább mégysz,
Letéped gyöngyödet,
A lánczot szép nyakadról,
Kezedrõl gyûrüdet! -
S kardot cserélsz be érte
Segitni a hazán!
Kárpáttól Ádriáig
Veszély van a hazán!
Légy üdvöz az új pályán,
Hagyd fennen zengenünk:
Rómának, Karthagónak
Hölgyei vannak velünk.
Köss koszorút elõre
Babérból honleány!
Mert nagy, dicsõ lesz e hon
Ily áldozat után.
Leróva lesz a nagy bün,
A súlyos, régi vád:
Hogy hölgye nem szerette
A szép magyar hazát!
Odadta íme kincsét
A magyar honleány -
Férjét, fiát, szerelmét,
Midõn vész volt honán.
Fel, fel magyar csatára!
Lobog az áldozat!
A véres fellegekbõl
Dicsõbb, szebb nap fakad.
S a dicsnek szent sugárát,
Mely leng majd a hazán,
Testvérileg megosztja
A honfi s honleány.
|