A SÍR.

Sötét éjben sötéten
Egy halvány ifju ült,
Fölötte vész az égen,
Alatta sír terült.

,Ki vagy te, sírok õre?
Alattad mely sir ez?’
«Tekints e puszta kõre,
Megmondja, mit fedez:

Mi kincsem volt s világom
E nagy világ ölén,
Legkedvesebb barátom
Itt nyugszik, - a remény!

S halmára lehevertem,
S halmán itt hervadok,
A temetõ lett kertem,
S kertésze én vagyok.»

És mint a kõre nézek,
S az írást olvasom,
Nagy borzadalmat érzek,
Remeg minden tagom:

A sír sötét ürében
Magamra ismerek;
S a sírásó szemében
Saját könyûm remeg.