PARLAGI RÓZSÁK.

            I.

Tél és tavasz lejárnak...

Tél és tavasz lejárnak,
Nem szenvedéseim;
Fû és virág kihajtnak,
Nem én örömeim,

Örömvirágaim már
Csirában asznak el,
Kínom, kinszenvedésem
Mindennap újra kel.

Te vagy napom borúja,
Te tavaszom tele;
S mégsem lehetne élnem
Lelkednek nélküle!

            II.

Oh mért határt e lángnak...

Oh mért határt e lángnak
Nem szabhatok;
Látnád, kinos gyötrelmim
Mi nõ nagyok.

Oh mért nem mérhetõ meg
E szívüreg,
Látnád, mi tenger érzet
Fér benne meg!

Oh mért nem adhatok szót
S nyelvet neki;
Hogy a kimondhatatlant
Zenghesse ki.

Ah, kínom véghetetlen
Mint a nagy ég,
Nagysága mérhetetlen
Tenger-fenék.

Ah kínom, mint a titkos
Jehova-szó,
Gyarló ember-ajakkal
Nem mondható!